eva-horvath.blogspot.com

Powered By Blogger

2011. december 31., szombat

Boldog Új Évet!

Elérkezett az év utolsó napja is, pár óra múlva már 2012-t mutat a naptár. Ilyenkor számot vet az ember, hogy milyen éve is volt valójában. Van, aki azt mondja, hogy nagyon szar, rossz évem volt, mert ez és ez a problémám, betegségem, gondjaim voltak. Vannak olyan emberek is, akik azt mondják, hogy jó évem volt. Bár ők vannak kisebbségben. Hogy fogalmaznak ők? Jó évem volt hál"Istennek, mert egészséges vagyok, örülök az élet minden apró percének, és minden percét, másodpercét élvezem, Mert az élet rövid,ahhoz, hogy itt a földi életben túl sok időt pocsékoljunk el hülyeségekre. Igaz az anyagiakban nem dúskálok, elégedett ember vagyok,- állítják a pozitív gondolkodású emberek.

A mai nap már egyre több ember küld ismerősének, barátainak, rokonainak, új évi üdvözleteket, Leginkább a virtuális eszközök használatával. A személyes találkozások már itt is "kihaltak". Az ünnepeket hangulatát egyre jobban befolyásolja a politika, amely már beférkőzött a családok mindennapi életében is. Az új év még jobbá válását is leginkább a politikai változásoktól várjuk. Ezt teljes egészében nem szabad így felfogni. Az éltünket csak részeben befolyásolja a politika, nagyrészt mi alakítjuk az életünket olyanná, amilyenné válik.

"Boldog új évet. Sikerekben, szerencsében gazdag új évet." - Ezekkel a kívánságokkal üdvözlik az emberek egymás szilveszter és új év napján. Én személy szerint az új évi jó kívánságokkal is szkeptikus voltam nagyon sokáig. Sőt irritált, amikor így búcsúztunk el egymástól a munkahelyen. Baromságnak tartottam, mert az új év soha nem olyan volt, mint amit vártam.
Én úgy értelmeztem, hogy a "Boldog új év" az legyen olyan, hogy úszom a boldogságtól, meg legyen mindenen, főleg az anyagi biztonságom, legyek sikeres. Ez bizony így nem működik, de az emberek többsége ezt nem veszi észre. Várja, hogy a sorsa jobbra forduljon, de nem tesz érte semmit, mert az kemény meló és sok fájdalommal jár.

Most, hogy újra eltelt egy év: Elgondolkodtam. Milyen évem is volt valójában? - Mondhatom, hogy sikeres, Igaz voltak apró-cseprő gondok, de ez az élet velejárója. És mindent meg lehet oldani. Hál' Istennek egészséges vagyok, Pozitívan alakulnak a dolgaim. Tudok apró dolgoknak örülni. Mindennap tartogat valami újat a számomra. Régen sem volt valami "rózsás" az emberek élete, Az anyagiakról ne is beszéljünk. Azért még ha panaszkodunk is, még messze vagyunk a 40-50-es évek életszínvonalától.

Boldog új évet! Ez a kívánságot még jó párszor elmondjuk még ma, sőt az új év első napjaiban is. Az pedig, hogy boldog lesz-e az évünk rajtunk, csakis rajtunk múlik.
Mert mindenkinek olyan lesz a következő éve, amilyenné ő saját maga teszi!

Boldog Új Évet!

2011. december 30., péntek

Szeretethiány!

Szeretet! Igen, ez az egy szó, amit mindenki szívesen fogad az életében.Mindannyian azt szeretnénk, ha szeretnének bennünket, csecsemőkortól kezdve életünk végéig. A szeretetet és boldogságot keressük egész életünkben. A kisgyerekkorban még ott van az anya védő,oltalmazó szeretete, amely később majom szereteté is alakulhat.

Életünk folyamán folyamatosan elvárjuk a szüleinktől, családtagjainktól, barátainktól, munkatársainktól, hogy szeressenek bennünket. De vajon mi a lelkünk mélyen szeretünk-e másokat? Bármennyire is furcsán hangzik mindenki vágyik a szeretetre, még a férfiak is, annak dacára is, hogy nem mutatják ki ezt a fajta érzéseiket. Az azonban tény, hogyha mi nem szeretjük saját magunkat, akkor minket sem fognak szeretni, mert ez oda-vissza működő dolog. Tehát fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, mert a lelke mélyén minden ember szerethető, csak ezt a gondolkodást kell az agyunkban tudatosítani. Ha ezt meglépjük, hamarosan azt megtapasztalatlanjuk, hogy mennyi ember szeret minket. Pedig ezt nem is feltételeztük.

És mi van azzal az emberrel ,aki sohasem kapott szeretet, sem kiskorában, sem felnőttként. Ott már nagy gáz van! Ugyanis a lelke mélyen az ilyen egyén még jobban vágyik a szeretetre, és lassan kialakul a szeretethiánya. Ilyen esetekben az emberek döntő többsége nem találja helyet a világban, érzelmei labiálisak, frusztráltak. Majd jönnek a különböző kompenzálások.
Bulimia, anorexia, gyógyszer, drog, pasizás, vásárlási láz. és sorolhatnák tovább a tüneteket. Nézzük a pasizást! Amennyibe egy lány gyermek gyerekkorában nem kaptam meg az apjától a megfelelő töltetű szeretetet, érzelmet, úgy az egész életében olyan pasikat fog bevonzani, akik az apa szerepét fogják nála betölteni. Sőt olyan tulajdonságokkal ruházza fel a pasikat, amelyekkel azok nem is rendelkeznek, csak ő olyannak szeretné látni őket, és valószínűleg ezek
a tulajdonságok hiányoztak az apából is. Vásárlási láz esete is szeretethiányra vezethető vissza. Ez leginkább a nőket érinti, de a férfiak sem kivételek ez alól. Csak azért vásárolnak meg valamit, hogy a szeretet éhségüket ideig-óráig csillapítsak. Utána pedig ezt gyorsan meg is bánják. A nők sokszor több tucat cipőt, ruhát halmoznak fel ez által.
Itt van még a bulimia, anorexia problémaköre. Vagy kórosan túl eszi magát az illető személy, ezzel is pótolva a szeretethiányát vagy kórosan lefogyassza magát. Majd következik a gyógyszer és drog fogyasztása, Így legalább néhány órára könnyebbnek, felszabadultabbaknak érzik magukat az e szereket fogyasztó emberek.

Első dolog, hogy szeressük önmagunkat, és fogadjuk el úgy ön önmagunkat, ahogy vagyunk. Mert minden ember szerethető. És adjunk szeretetet másoknak, mert ezáltal mások is szeretni fognak minket. Akiben meg van a kellő ön elfogadás, az nem fog az életében kompenzálni.

2011. december 29., csütörtök

Miért írjak le a nőket 40 év felett?

Társadalmunkban óriási változás ment végbe az elmúlt 20 év során. Olyan fogalmakkal ismerkedett meg az ország, mint a munkanélküliség. De ezen blogban nem politizálok, bár nem is szoktam. Sokat változott a nők társadalmi megítélése is az évek során. No, nem pozitív irányban, hanem pont ellenkezőleg. Bizonyos kor után, főleg a nőket, leírjak, mind a munkahelyeken, mint pedig a társadalomban betöltött szerepében.

A nők döntő többsége 40 év felett már nem talál munkát, ha munkanélkülivé válik. Ők már öregnek számítanak, mint a munkaerőpiacon, mint pedig a társadalomban. Pedig ennek nem így kellene, hogy legyen! Ebben a korban vannak a nők a csúcson, úgy munkában, mint bármi más területen. Ilyenkorra már a gyerekeik kirepültek a fészekből és tudnak magukra és munkájukra is több időt, energiát szánni. Már azon sem kell aggódniuk, ha beteg a gyerek, hogy mi lesz vele?
Nálunk, azonban nagyon rossz a nők társadalmi megítélése. Vajon miért is van ez így? Ki tehet róla? A társadalom? Vagy mindketten? - Igen, hibás a társadalom és hibásak a nők maguk is.

Mire gondolok elsősorban? Hosszú éveken keresztül az emberek elkényelmesedtek, nem képezték magukat, nem fordítottak maguk időt, mint külsőleg, mint belsőleg. Ez leginkább a nőkre jellemző. Nézzünk meg egy átlagos 40 éves nőt napjainkban! Mit látunk, utcán jártunkban-keltünkben? A nők döntő többsége el van hízva, nem ad magára, sem öltözködésben, megjelenésben, sem viselkedésben. Még a húszas éveikben csak, csak ápolják magukat, de amint férjhez mennek és szülnek egy-két gyereket a szemléletük megváltozik.
Már elkeltem, minek ápoljam magamat! - gondolják ez így nagyon sokan. Ez egy nagy tévedés!
Igenis az a világ már elmúlt, amikor egy iskolai végzettséggel 30-40 évet, egy munkahelyen húzott le az ember. Ma már állandóan képeznie kell magát az embernek, ha toppon akar maradni, és nem kifogásokat kell keresni állandóan, és főleg nem rinyálni.

A társadalom szintén rosszuk ítéli meg a nők ezen korosztályát. Mi rögzült bele az emberek tudatában az elmúlt 50-60 év során. Az ilyen korú nők öregek, nylon otthonkába járnak, reklámszatyorral a kezükbe, mennek a piacra bevásárolni. Orvoshoz járnak, mert tele vannak többféle betegséggel, gyógyszert szednek, nem is egy fajtát és szintén a kis szatyorkájukban viszik haza a gyógyszerüket. Már csak a hajcsavaró hiányzik a hajukból, na és a seprű a kezükből, amivel hazavárják a férjüket. Tehát a társadalom ilyen képben tünteti fel a negyvenes korosztályt. Ezt a beidegződést pár évvel ezelőtt egy fotó-kiállításon is láttam Egerben.

Mi a teendő? A nők "felejtsék" el a régi berögzült hagyományokat, szokásokat! Adjanak magukra és ápolják úgy a külsőt, mint a belső! Folyamatosan képezzék magukat, mert így tudnak csak talpon maradni! És lehetőleg azt csinálják, amit szívük szerint szeretnének. Ápolják a lelküket is nem csak a testüket. mert a test nem működik a lélek nélkül.
A társadalomnak pedig tudomásul kellene vennie, hogy mai negyvenes-ötvenes generáció még nem "vének" táborához tartozik, hanem ellenkezőleg, egy a társadalom számára nagyon fontos tömeg esik így ki a munkából és a közéletből.

2011. december 27., kedd

Ki a jó segítő?

Ezen beírásom a segítőkről, szakemberekről szól. Hazánkban még mindig tabu témának számít, ha az emberek pszichológushoz, pszichiáterhez fordulnak, ha nem működik az életük egy bizonyos területe. Az már ötven százalék siker, ha az illető ember felismeri azt a tényt, hogy szakemberhez forduljon, és kikérje véleményét a problémájával kapcsolatosan.

A nagy többség még most is úgy tartja, hogy, aki ilyen segítőkhöz fordul az hülye, bolond és egyéb jelzőkkel illetik őket. Mért baj az, ha az ember ki kéri egy kívülálló szakember véleményét? Ő sokkal reálisabb képet ad rólunk, helyzetünkről, mint közeli hozzátartozóink, családtagjaink. Fel merül a kérdés. Ki a jó szakember, segítő? A kínálat széles. Az interneten is számos jó referenciával rendelkező szakember kínálja fel segítő szándékát. Az árak is természetesen változóak. A szakrendelőkben dolgozó pszichológusok, pszichiáterek pedig kevés időt tudnak csak a betegre szánni. Így a "gyógyulás" hosszadalmas.

Most saját példámat írom le ezzel kapcsolatosan. Több mint másfél évvel ezelőtt megfogalmazódott bennem, hogy kikérjem egy szakember véleményét azon téren, hogy milyen ember is vagyok én valójában. Semmi kétség nem fért hozzá, hogy ki lesz az az ember számomra. Fél év várakozás. Időközben pedig olyan probléma adott, amelyet úgy éreztem, hogy mielőbb meg kell oldani. Az interneten keresgéltem szakembereket. Találtam is egy segítőt, jó referenciákkal,elfogadható áron. Magyarország legismertebb egyetemén végzett. Meg is beszéltük a találkozót. Az első találkozáskor az illető személy szimpatikusnak, segítőkésznek tűnt. Majd elkezdett információkat gyűjteni rólam a beszélgetés alatt. Ez így is természetes. Igen ám, de úgy éreztem, hogy nem figyelt rám, mert állandóan a lap-topjában jegyzetelt. Ezt szóvá is tettem neki.
Majd jött a meglepetés! Váratlanul azt válaszolta egyik kérdésemre, hogy elpazaroltam életem első felét. Mire én: Mire gondol pontosan? A válasz így hangzott:" Nem ment férjhez és nincs gyereke." Bezzeg neki van gyereke, feleség. Én pedig ezt válaszoltam: " Gyerek és férj nélkül is lehet kegysúlyozott életet élni."

Rögtön az agyamba vágott, hogy ilyet nem mondhat egy szakember. Nem találtam hitelesnek, és úgy éreztem, hogy a saját élete sincs igazán rendben. Lehet hogy társfüggő? - fordult meg a fejembe. Igaz volt a találkozásnak pozitív oldala is. Elmondta, hogy én milyen ritka tulajdonságokkal, adottságokkal rendelkezem és, hogy ezeket ne hagyjam veszendőbe menni. Tény: Ezeket mind tudtam magamról.
Talán a másik alkalommal történt, hogy szóba hozta, hogy ő betöltötte az X.dig évét, és hogy ez milyen kellemetlen érzés. Szíven ütött az eset, és megint eszembe jutott, hogy egy szakember miért viseli ezt oly nehezen. Hogy segít ő, akkor a pácienseinek? Milyen tanácsokkal látja ez a hozzá fordulókat? Részemről ezek után nem volt több találkozás. Nem tudom pontosan, hogy akkor miben is állapodtunk meg. De később többször hívogatott, hogy menjek, és miért nem megyek hozzá. Elmondtam a véleményemet és megköszönte az infókat.

A másik esetet már nem mesélem el, mert azt már itt megírtam korábban.
Tanácsom: Ha tehát bárki úgy dönt, hogy szakemberhez fordul, ha gondjai adódnak, akkor már az első találkozás 10-15 percében le lehet szűrni, hogy milyen is az a segítő személy. Figyel-e rám, érdekli az, amit mondok neki, hogyan reagál az eseményre satöbbi. Már az első alkalom után el lehet dönteni, hogy maradunk-e ennél a szakembernél vagy másikat választunk.
Én megfizettem a tanulópénz, de nem baj. Mert így csak tanultam a történtekből.
Végül de nem utolsó sorban fontos, hogy a segítő személy hiteles legyen. rendelkezzen megfelelő önbizalommal, emberismerettel, önismerettel. Legyen éber, mert ha ez hiányzik belőle az a dolog állhat elő, hogy a páciense fogja őt "bevinni" az erdőbe.

2011. december 26., hétfő

Vagy jót vagy semmit!

Vannak szituációk, amikor gyakran hangoztatjuk ezt a kifejezést. "Vagy jót mondani valakiről vagy semmit." Ezt általában akkor használjuk, ha kínos helyzetben vagyunk, és nem tudunk mit mondani a másik emberről vagy nem akarjuk megbántani. Legtöbb esetben azonban elhunyt emberről mondjuk, hogy: Halottról vagy jót vagy semmit.

Miért nem akarunk beszélni az olyan ember rossz tulajdonságairól, aki már meghalt. Legyen szó családtagjainkról, barátunkról, munkatársunkról. Vakok, gyávák vagyunk szembenézni az illető rossz tulajdonságaival? Félünk saját magunktól? Vakok és gyávák is vagyunk, de a másik oldal az, hogy merek e felelősséget vállalni a kimondott szavaimért. Az is sokszor megfigyeltem, hogy az emberek még az elhunyt hozzátartozik jó tulajdonságairól sem szívesen beszélnek. Aki meghalt, meghalt. És kész! Amiről nem beszélünk az nincs. Truccpolitika!

Számomra ez a hozzáállás érthetetlen. Igaz én nem ezt szoktam meg és tapasztaltam meg a családban. Az anyám is és az apám is mindig kifejtette úgy a szüleik jó és rossz tulajdonságait mint akár a nagyszüleikét, De ez igaz bármely elhunyt ismerősre is.
Én a mai napig tudok beszélni úgy otthon, mint társaságban az anyám rossz tulajdonságairól is nem csak a jóról. Nincs lelkiismeret-furdalásom, nem torzul el az arcom. Nyugodtam, könnyedén tudok beszélni ezekről a dolgokról. Sőt a környezetemtől is szívesen fogadom a mások véleményét az ő személyével kapcsolatosan.

És a legfontosabbat még el is felejtettem leírni. Itt vannak a félelmeink, amelyek megakadályoznak bennünket abban, hogy kimerjünk mondani fontos dolgokat. És ehelyett hagyjuk, hogy a félelmeink felülkerekedjenek rajtunk. Mert mi lesz akkor, ha? Mit mondanak rólam? Mit szólnak a többiek? és hasonló kérdéskörök merülnek fel az ember agyában. Arról nem is beszélve, hogy sokszor mi magunk is kreálunk magunknak félelmeket. Mert félelmek valójában nincsenek is csak az emberi agy kreál számunkra félelmeket.

Nos én bennem nem éltek e féle félelmek, Tehát ezért is volt számomra "könnyű" ezekről a dolgokról beszélni. Győzzük le a félelmeinket, mert ha nem ők győznek le minket. Attól nagyobb bátorságot pedig nem tudok elképzelni, mint amikor valaki legyőzi a saját félelmeit. Óriási munka!
"Halottról vagy jót vagy semmi" bölcsességgel pedig nem értek egyet. Igenis a halottról is ki kell mondani, annak a negatív tulajdonságait is. Mert emberből vagy és nem istenből. tele jóval és rosszal.

Ha elmúlik karácsony.....

Amikor ezeket a sorokat írom még jó pár óra hátravan, és nem sokára elmúlik a karácsony. Befejeződik a karácsonyi ünnepkör. Gondolom mindenki megkapta a hűn vágyott ajándékát, meglátogatta a rokonait, és jó ízűen elfogyasztotta az ünnepi ebédjét. Vannak olyan személyek, akik fellélegeznek, hogy hál' istennek, ez az ünnep is elmúlt, Ki lehet pipálni, hogy ezen is túl vagyunk. Egy évig erre sem lesz gondunk. De vannak olyan emberek is, akik egész évben azt várják, hogy mikor jön el újra a karácsony.

Három nap az évből szeretett, béke, jóindulat. Ezt mutatjuk kifelé. Vannak azonban olyan családok is, ahol alig várják, hogy vége legyen a karácsonynak. Mert számukra ez a három nap maga a pokol. Több éves lerendezetlen viták, sérelmek kerülnek terítékre, amelyek évek óta nincsenek lerendezve egyik félnél sem. Arról nem is beszélve, hogy nem lehet sehová sem menni. Nincs munka, nincs pörgés. Tudom, érzem, amit itt most leírtam. Régebben én is átéltem az ilyen dög unalmas karácsonyokat, pedig akkor még az anyám is élt. Soha nem értettem meg a karácsony igazi üzenetét. Mivel telt el a karácsony? Sütés, főzés, mosogatás napjában többször is. Majd ebéd után mérhetetlen fáradtság. És már senkinek sem kedve, sem türelme nem volt már egymáshoz. Családom tagjai leginkább a tv-t választották, nem a beszélgetéseket. Már azon időszakban érzetem, hogy a szüleim házassága kihűlt, üres, nincs téma, amiről beszélnének. Beszélgetni csak az anyámmal tudtam, amikor volt rá ideje, de az apámmal sem karácsonykor, sem az év másnapjain, semmi problémámról nem tudtam beszélni. Ez mostanáig így van, pedig egy háztartásban élünk. Igaz én más szempontot tartok szem előtt. - Együttlétet és nem a nagy evés, ivás időszakát.

Régebben a karácsony megítélésével kapcsolatosan azt hittem, hogy csak én állok így hozzá ehhez a témához. - Tévedtem! Voltak és vannak ismerőseim, kollégáim, akik azt mondják, hogy örülnek, hogy vége van. Tudnak menni dolgozni és lehet kihez szólni. Ismerős téma. Csak sok év elteltével jöttem rá, hogy mindezt azért érezzük úgy ahogy, mert hiányzik a belső békénk. Ami a legfontosabb a kiegyensúlyozott élethez.

Sokan még jó néhány napot otthon töltenek: pihennek, olvasnak. családdal vannak. Januárban azonban jönnek a "szürke hétköznapok". Rutinszerű élet, Mókuskerék. Ez a téli hónap azonban a leghosszabb hónap az egész téli időszakban. Ez még külön megviseli az embereket.
Tanácsom: Használják ki még ezt a pár napot! Pihenjenek, kapcsolódjanak ki, kiránduljanak, na és beszélgessenek sokat a családjukkal, Mert a hideg januári napokon jól esik visszagondolni a karácsony hangulatára, fényére, melegére, és ebből tudunk építkezni. "Szürke hétköznap" pedig nincs, mert minden nap mást és mást tartogat a számunkra.

2011. december 25., vasárnap

Szeretni önmagunkat

Mostani bejegyzésemben Popper egyik írását szeretném megosztani az blog olvasóival, amely önmagunk szeretetéről szól.

A szabadság szempontjából az is nagy kérdés, hogy az ember valóban jóban van-e önmagával, szereti-e az énje igazi valóságát vagy nem. Ezt nálam sokkal szuggesztivebben fogalmazza meg Arthur Miller A bűnbeesés után című darabjának hős nője, aki reggel így szól a szeretőjéhez:
"Te, én olyan retteneteset álmodtam az éjjel: szültem egy hülye gyereket! Úgy éreztem, hogy ebbe bele kell dögleni, hogy ez kibírhatatlan, és akkor arra gondoltam, hogy ha meg tudnám csókolni talán könnyebb lenne. Talán meg tudnám szeretni. Akkor ráhajoltam erre a hülyén vigyorgó, nyálas arcra, a gyerekem arcára megcsókoltam - és egyszerre minden lehullott rólam. Tudod, azt hiszem, így vagyunk a saját életünkkel is."

Igen. Néha kicsit formátlanra alakítjuk magunkat és az életünket, nem olyanra, mint amilyenre szeretnénk, ami megfelelne az ideáljaiknak, de mégsem tehetünk mást., mint hogy megpróbáljuk szeretni , mivel ez az egyetlen életünk. A világgal akkor lehet különbékét kötni, ha az ember kibékül önmagával, és fölvállalja, hogy olyan, amilyen. Amíg ez nem történik meg, addig az sm tudjuk elhinni, hogy mások szeretnek minket, mert mi sem szeretjük önmagunkat. Azt hiszem, valójában ez a kulcsa annak, hogy kitágítsuk szabad mozgásterületünket.

Popper Péter írása. Nők Lapja Psziché

2011. december 23., péntek

Közösségi portálok!

Az internet nagy áttörést hozott az emberek életében. Más lassan el sem tudjuk képzelni az életünket nélküle. Mint mindennek az életben van előnye és hátránya is. Nézzük az előnyeit! Sok mindent el lehet intézni az internet segítségével, anélkül, hogy kilépnénk a lakásból. Vásárlás, pénzügyek intézése, levelezéseink lebonyolítása és sorolhatnánk a lehetőségek tárházát.

Na és itt vannak a közösségi portálok, társkereső oldalak. De maradjunk a közösségi portáloknál. Néhány évvel ezelőtt nagy "divat" volt az iwiw-s közösségi portál, ahol emberek találták még rég látott rokonaikat, ismerőseiket, barátaikat. Egyre nőtt ezen felhasználók közösségi száma. Ezen a portálon meg lehet osztani képeket, videókat és bármilyen hivatkozást. Legyen szó, akár újságcikkekről is. Személy szerint én is sok régi ismerőst találtam meg ily formában.

Majd újabb "divat hullám" jött. Most a világ legnagyobb közösségi portálja a legkedveltebb. Több százezer felhasználója van szerte a világon. Korábban többször kaptam értesítést ismerőseimtől, hogy nézzem meg ezen portálon lévő adatlapjaikat. Fenntartásaim voltak ezzel kapcsolatosan.
Végül is a kíváncsiságom győzött. Egy alkalommal regisztráltam és onnét már nem volt mese. A regisztrációt nem tudtam megszüntetni. Igen ám, de azt nem gondoltam, hogy itt "zajlik az élet".
Minden információt innét tudok beszerezni, legyen bármiről is szó. Saját szavaimmal ezt úgy fogalmaznám meg. "Hogy, aki nincs ezen a közösségi portálon, az vagy már nem él vagy nem tud róla." Számtalan barátra, ismerősre tehet így szert az ember. És cserélhet véleményeket ismerőseivel különböző témákban.

De nézzük a negatív oldalt! Fiatalok esetében sok veszélyt rejtenek a fényképek, amelyeket magukról töltenek fel. Főleg az akt fotók, mert ezekkel bárki visszaélhet. Meg kell gondolni, hogy milyen alkalmazást használunk, mert az adatainkkal könnyen visszaélhetnek. Na és a sok "kedves" ismerős, akik sokszor bántóan, sértően mondanak véleményt az illető személy álláspontjáról. Én úgy akartam ezen portált használni, hogy nagyon szelektálni fogok, hogy kiket fogadok el ismerősnek, és kiket nem. Ez viszont csak részben sikerült. És jönnek a többi ismerősök a másik portálról. Sértésekről nem is beszélve, még azon esetben is. ha a másik fél szépen érdeklődik a másik állapotáról. Lassan takarítanom kell!

Ettől függetlenül ezen a portálon olyan embereket sikerült megismernem, akikkel van közös téma és közös érdeklődés. Így véleményt tudunk cserélni , úgy hogy tiszteletben tartjuk a másik véleményét. Nem acsarkodunk, szitkozódunk.
Összegezve: Ezen portáloknak is van számos előnyük és hátrányuk is egyben. De ha körültekintően használjuk, úgy ezen kellemetlenségek elkerülhetőek.És ne legyünk függőek, hogy naponta órákat töltsünk a gép előtt.

2011. december 22., csütörtök

Karácsony előtti feszültség, ingerültség!

Újra eltelt egy év, és két nap múlva karácsony este lesz. Mindenki készülődik az ünnepre. Vásárlás, vendégvárás és ilyen tevékenységek teszik ki most az emberek idejének nagy részét. A boltokban, utcákon járva-kelve azt tapasztalja az ember, nagyon sok ember ilyen tájt feszült, ideges.

De vajon mi hozzá létre az emberekben ezt a feszültséget, idegességet? Élethelyzet, megfelelni vágyás, kompenzálás. Nem tudom, hogy megfigyelték-e már, hogy ezeket e jelenségeket a pszichológusok is évről évre megtapasztalják. Ebben az időszakban egyre több ember veszi igénybe az ingyenesen hívható lelki segély vonalakat, és karácsony körül nő az öngyilkosok száma is. Az emberek egyre türelmetlenebbek egymással szemben. Bármi apróságon is felkapják a vizet, legyen szó csak egyszerű jóindulatról vagy érdeklőssel lenni a másik irányában. Ilyenkor már minden cselekedett olaj a tűzre. A munkahelyeken pedig egyre jobban fordulnak elő ilyen helyzetek. Kollégák, kolléganők ugranak sok esetben egymásnak. Utána persze mondják egymásnak, hogy "Boldog karácsony". Ismét megjelennek a játszmák, a képmutatások.

Ezen írásom témáját, az adta, hogy tegnap egy üzletben hangos szóváltásra lettem figyelmes. Egy idős hölgy és egy fiatal csaj között. A fiatal csak elkezdte lökdösni az idős asszonyt, akinek a keze még el is volt törve és a nyakába volt felkötve. Sok vásárló csak nézet, mint Rozi a moziban, és csak nyeltek egyet. Karácsony, szeretett. Miről beszélünk? Sok embernek fogalma sincs arról, hogy mit is jelent a karácsony. Először is az ajándékok és az evés-ivás jut az eszükbe. Talán 2-3 nap még nagy nehezen tartják is magukat. Majd jönnek a szürke hétköznapok és minden megy a maga útján, mint korábban.

Sokszor az a tapasztalom, hogy az emberek nagy része kompenzál, mert egész évben voltak dolgok, amelyeket elszalasztott. Mondjuk: nem megfelelő háztartásvezetés, gyereknevelés,párkapcsolat. A gyereknek a legdrágább ajándék megvétele bármi áron is. Olyan karácsonyi ebéd, amely öt-hat fogásból áll. Még, akkor is, ha annak az az ára, hogy a háziasszony a háta középére kívánja a családját, rokonait is. Ezt bárkin lehet látni, még ha mást mutat is, mert a testbeszéd jelez, akaratunk ellenére.

Már egy korábbi bejegyzésemben írtam arról.hogy hogyan tegyük könnyebbé az ünnepi előkészületeket. Sajnos szomorú.hogy a média már hónapokkal ezelőtt folyton a szeretett fontosságát, és a karácsony fontosságát hangsúlyozza. Ez pedig így nem igaz! A média pedig csak manipulálja az embereket. Így azok állandó feszültségben, ingerültségben élnek az ünnep előtt. A karácsony nem az ajándékról, a nagy evésekről szól, hanem az odafigyelésről. Hogy mindenkire oda figyeljünk, mert lehet, hogy nem lesz több alkalmunk, hogy meghallgassuk, odafigyeljünk rájuk. Emberből vagyunk és nem istenből. És az emberek egyszer meghalnak, az istenek pedig nem. Tehát töltsük hasznosan a karácsonyt!

2011. december 21., szerda

Álmaink üzenetei

Álmaink üzenetei címet adtam a mostani bejegyzésemnek. Álmok! Bizonyára sokak emlékezetében vannak rossz és jó álmok egyaránt. Mikor keletkeznek az agyunkban az álmok? Nézzük! Az alvásnak három fázisa van, amely az éjszaka folyamán változik. De most ne menjünk ebbe bele részletesen, és nem is vagyok alvásszakértő. Álmodni legtöbbször a hajnali órákban álmodnak az emberek, mert akkor már az alvásuk felszínes. Vannak, akik emlékszenek az álmaikra, és vannak, akik azt mondják, hogy ők sohasem álmodnak. - Ez nem igaz! Minden ember álmodik. És mit üzennek ezek az álmok. Legtöbbször az elfojtott sérelmeinket, gondjainkat. szexuális vágyainkat, és számtalan olyan problémát, amellyel nem akarunk szembesülni. Az agyunk nem felejt és a tudatalattinkban őrzi ezen sérelmeinket, fájdalmainkat, amelyeket álom formájában hoz a tudtunkra.

Most olyan álmaimról írok, amelyek az életemben teljesen úgy következtek be, ahogyan azt megálmodtam.
Már említettem itt a blogomban, hogy 13 évvel ezelőtt rövid időn belül elvesztettem az anyámat. Élete utolsó 10 napja volt a legtragikusabb, mert kómában volt és nem tudtunk kommunikálni vele. Egy éjszaka döbbenetes álmom volt. A házunk udvarán voltam, majd megjelent két idős asszony, az egyik az anyai nagymamán volt, aki akkor már 18 éve halott volt. A másik idős hölgy személyében az apai nagymamámat fedeztem fel, aki pedig akkor már közel 30 éve elhunyt. A dolog érdekesség, hogy olyan régi tizenkilencedik századbeli ruházatot viseltek. A fejükön főkötő volt. Ilyen ruházatot már egyik nagymamám sem viselt. Az apám haza jött a kórházból, és kérdeztem, hogy milyen állapotban van az anyám. Ő válaszolt, és eközben a két idős asszony elkezdtek sustorogni valamit egymás fülébe. Fura érzés futott végig rajtam. Két nap múlva az anyám meghalt. Akkor kezdtem el gondolkodni. hogy a két nagymamám, akkor beszélték meg, hogy elviszik az anyámat, hogy ne szenvedjen tovább. Ettől a perctől kezdve mindig oda figyelek az álmaimra.

Volt olyan álmom is, hogy az apám kórházba került, és amikor mentem látogatni nem találtam az osztályon, És egy volt kolléganőm ott dolgozott, mit ápolónő és ő mutatta meg, hogy melyik kórteremben találom meg az apámat.
Az álom megtörténte tután úgy jó egy hónap múlva az eset bekövetkezett. Az apám tényleg kórházba került és hirtelen. És tényleg nem találtam meg, csak kóvályogtam az osztályon. Még a nővérek sem tudták, hogy hol fekszik. Akkor újra az agyamba vágott, hogy hoppá, ezt már előre megálmodtam.

Gondolom, hogy másnak is voltak már olyan álmai, hogy rég nem látott ismerőseik felől álmodtak, és még az nap, vagy pár nap múlva találkoztak vele. Ilyen álmom is volt. Sőt olyan ember volt ezen ismerősöm, akivel nem nagyon jó volt a kapcsolatom. Mit ad Isten!. Másnap munkába menet találkoztam vele. A lábam pedig majd a földbe gyökerezett. Te jó ég! Ezt nem hiszem el. - Fordult meg a fejemben. De az egész szituáció igaz volt.

Most, hogy elmeséltem három különböző történetet, biztosan sokaknak az agyába vág. "Tényleg ilyen már velem is megesett." Sokan pedig nem vesznek tudomást, vagy nem akarnak tudomást venni arról.hogy az álmoknak üzenete van. Én sem foglalkoztam ezzel sokáig.
Tanácsom pedig az, hogy figyeljünk oda az álmainkra. Akár jó vagy rossz álomról legyen is szó. Az álmoknak ugyanis üzenet értéke van. Ezáltal feltudunk készülni, arra ami velünk a közeljövőben történni fog. Én már régóta odafigyelek az álmaimra, és így megfelelően tudom azoknak az üzeneteit kezelni.

2011. december 18., vasárnap

Celebvilág!

Korábban már írtam itt a blogomban a valóság-show-k világáról. Most nem az e fajta műsorok kitárgyalása a cél. Nézzünk körül a célebvilágban.! Hiszen nincs olyan nap. hogy a bulvár sajtó, a média ne foglalkozna a célebek magánéletével. Nem is csoda, mert egy csapásra két legyet is lehet ütni, Egy: A bulvárújságot el kell adni, ez jó a kiadnak. Kettő: Van rá fizetőképes kereslet, mert az olvasónak, addig sem kell szembenéznie a saját problémájával. Na és lehet róla beszélni, esetleg sajnálni valamelyik célebet, hogy szegény XY hogy megjárta, meg ez vagy az történt vele.

A médiában a korábban népszerű műsorok egyre-jobban az ilyenfajta témára utaznak. Többek között ilyen a Fókusz című műsor. Most így karácsony előtt egyre jobban olyan hírekkel szolgálnak a médiák, hogy kit hagyott, csalt meg a férje, felesége, Ki, kivel szakított, és mi volt valójában a szakításuk oka. Így volt ez az elmúlt egy-két hétben is. Az X-Faktor egyik mentorát megcsalta a férje egy jóval fiatalabb lánnyal, aki a lánya lehetne. A másik fél cáfolta a hírt. És tessék most együtt töltik a karácsonyt. A másik ilyen "kedvenc" témám a szakítások. Az egyik nap még azt halljuk, hogy XY szakított a párjával, és hogy maga alatt van. Igaz ez nem látszódik sem a szemén, sem a viselkedésén. Majd pár hét elteltével, már újra szerelmes, akár az egyik, akár a másik fél.

Kérdezem én: Ez tényleg szerelem? - Véleményem szerint nem. Ha valaki tényleg szerelmes,akkor nem tudja a szakításokat néhány hét alatt feldolgozni, és párt keresni magának. Ez szerintem a támaszkodásról, hírnévről, szereplési vágyról szól. és figyelem felkeltésről. Visszagondolva az én szerelmi bánataimra, ezt nem tudom elképzelni. Nálam legalább egy évnek is el kell telnie, hogy túl tudjam tenni magamat, az e féle traumákon. A szakítás is veszteség az életünkben, amit meg kell gyászolni. Ez mindenkinél más és más. Ugyanúgy, mint a szeretteink elvesztésének a meggyászolása. Tehát számomra azért érthetetlen, hogy a célebek így állnak hozzá ezekhez a megpróbáltatásokhoz.

Na és kik a célebek? Az én eszmefuttatásom szerint legtöbbször olyan emberek, akik a semmiből törnek elő, és hipp-hopp népszerűek lesznek. Ilyenek a szépségkirálynők, modellek, és a Való-Világ lakói közül kikerült emberek. Az e fajta emberek semmit nem tettek még le az asztalra, nem küzdöttek meg semmiért, csak ismertek szeretnének lenni. Vannak, akiket a természet megáldott szép külsővel, és ebből akar élni. Viszont fejben sokszor nagyon buták, naivak. Ez le is rí róluk. A szószátyárkodás,beszólások, mások lenézése ez a menő náluk.

Van egy eszmefuttatás, amely így hangzik: " A népnek kenyér kell és cirkusz". Ez pedig így igaz cirkusz van naponta, amelyről gondoskodik a média és a bulvársajtó.

2011. december 14., szerda

Miért nem mutatják ki érzéseiket a férfiak?

Ezen bejegyzésem apropóját egy televíziós műsor,az X-Faktor adta. A múlt szombaton a tehetségkutató műsorból kiesett Tarány Tamás, aki Malek Miklós mentoraltja volt. A kezdettől fogva én neki szurkoltam.

A műsor nézve azon kaptam a fejemet, hogy a kiszavazott énekes könnyezik. Nagyon ritka az ilyen eset, főleg a férfiak körében. A szavazás után Malek Miklós is a könnyeivel küszködött. Gondoltam, hogy na végre vannak férfiak, akik kimerik mutatni az érzéseiket,,akkor is ha fájdalom, veszteség, csalódás éri őket. Nem tudom, hogy megfigyelte-e már valaki, hogy a művészlélekkel megáldott emberek hajlamosabbak arra, hogy kimutassák az érzéseiket. Legyen szó énekesről, színészről, festőről vagy bármilyen művészeti ághoz tartozó személy esetében.

Vajon miért nem mutatják ki a férfiak az érzéseiket? Talán azért, mert félnek, hogy ők ettől gyengébbek lesznek vagy elítélik őket ezen megnyilvánulásaikért. Önök láttak már az életükben olyan férfit, aki sírt volna? - Én még nem! A férfiak döntő többsége soha nem mutatja ki a fájdalmát, bármi baj is éri. Leginkább magunkba fojtják a fájdalmaikat, nem beszélnek rója.Ezek az elfojtott fájdalmak pedig a későbbiek során számos betegség forrásai lehetnek, Szívinfarktus, magas vérnyomás, rák kockázatát hordozzák magukban. Megfigyelte-e már azt valaki, hogyha egy házaspár elveszíti az egyik társát, akkor rövid időn belül másik félnek komoly betegségei adódnak. Ez általában öt éven belül előjön. A megfigyeléseim ezt támasztják alá. Számos ilyen esetről tudok szűkebb és tágabb környezetemet is beleértve. Igaz ehhez szorosan hozzájárul a társfüggőség is.

Mi hozza azt létre, hogy férfiak ilyenné válnak? Mint minden a gyerekkorra vezethető vissza. Ott is sorsdöntő az első három év. Már a pici gyerekben, fiúról lévén szó, már elég korán belenevelik azt, hogy ne beszélj az érzéseidről és ne is mutasd ki.
Nézzünk egy példát! Ha egy kislány elesik, megüti magát, elkezd sírni, bömbölni. Mit tesz ilyenkor az anya? - Megöleli, megpuszilgatja, megvigasztalja. És máris elmúlt a baj. Ellenben, ha ez az eset fiúval történik, akkor egészen más szituáció áll elő. Mit mond a mama? - Ne sírj kisfiam, ez katonadolog! Egy fiú nem sírhat azt csak a lányoknak szabad! Tehát már a anya ezt neveli belé a fiába, mert ezt ő is így látta, és ezt tanulta el, akár tudattalanul is a környezetétől.
Sajnos ez nagyon helytelen nevelési módszer! Igenis a kisfiú ha sír, mert valamilyen baj, sérelem érte, sírjon. Az nem szégyen sem akkor, sem a későbbiek folyamán.

Kedves szülők apák, anyák, felejtsétek el a megrögzült szokásaitokat! Ha egy kisfiú elesik, sérelem éri, ne mondjátok azt neki, hogy "ne sírj ez katona dolog vagy egy férfi nem sírhat"!
Igenis sírja ki magát, akár bömböljön is ha úgy érzi. És az sem szégyen ha az anya fiát is átöli, megpuszilja, ha őt bármiféle baj érte. Később, ahogy nő, úgy sem fogja ezt igényelni. Egy szempontot tartsunk szem előtt minden a gyerekkorban dől el, és ha később bármilyen probléma adódik az életben, először is a gyerekkorra kell visszamenni.

2011. december 13., kedd

Barátság férfi és nő között!

Kedves blogolvasók önök mit gondolnak arról, létezik-e barátság férfi és nő között? Sokan azt fogják erre válaszolni, hogy nem. Én is sokat gondolkodtam az e fajta gondolkodás módon, és meg voltam róla győződve, hogy miért is ne lehetne barátság nő és férfi között. Sok ember szájából elhangzanak olyan magyarázkodások, hogy "maradjunk barátok",főleg ha válás vagy szakítás következik be az életükbe.

Miért is áltatjuk magunkat az e fajta magyarázkodásokkal? Talán azért, mert a szívünk mélyen még mindig ragaszkodunk a partnerünkhöz, és bízunk abban, hogy talán a barátság megléte újra közelebb hozza őket. Ez pedig nem így van, ezzel csak a másik félnek ez egóját erősítjük, mert az ilyen fajta viselkedés őt arra ösztönözi, hogy még újra lehet kezdeni a kapcsolatot. Így sokszor előfordul. hogy a párok belekerülnek egy "mókuskerékbe" és így nem is mernek beleugrani egy újabb kapcsolatba.

És is sokáig abban ringattam magamat, hogy igenis léteznek ilyen kapcsolatok. Miért is ne? - gondoltam. Az élet azonban mást igazolt. És rá kellet döbbennem, hogy nincs barátság férfi és nő között, mert idővel az egyik félnél már jóval több alakul ki, mint egy barátság. Ezt leginkább a nők tapasztalják meg, mert ők érzelmileg másként működnek, mint a férfiak. Ez egy evolúciós folyamat része. A másik verzióm az, hogy elképzelhető, hogy lehet barátság férfi és nő között, de csak akkor, ha az egyik fél sem akarja a másikat megszerezni, magáévá tenni. Ezt pedig csak azon emberek tudják megtenni, akik fejlett érzelmi intelligenciával rendelkeznek. Tudjuk a férfiak érzelmi intelligenciája jóval alacsonyabb a nők érzelmi intelligenciájától. A férfi célja a hódítás és a megszerzés. Hosszú távon csak, akkor működőképes , ha megfelelően tudjuk ezt a szituációt kezelni, és fejlesztjük az érzelmi intelligenciánkat.

Volt olyan esetem, hogy egy férfi ismerősömtől kértem segítséget, akivel jó "barátságban" voltam. Észrevettem hogy simságol, eltereli a figyelmemet a témáról, és hazudott is. Én e közben megmagyaráztam magamnak a szaros bizonyítványomat, hogy ez azért, meg az azért van így, ahogy van. Attól függetlenül voltak közös témáink, amiről jól elbeszélgettünk, főleg olyan témakörökben amelyről a feleségével nem igazán tudott beszélni. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez a pasi mást akart tőlem egy "barátságnál". Talán ha beadtam volna a derekamat, akkor segített volna nekem abban a dologban, amit tőle kérek. Én nem az a típus vagyok!

A másik véglet, amikor a párok elválnak, de a gyerekek kedvéért "jó" kapcsolatot ápolnak egymással. Ilyen esetben az a legjobb, ha minél kevesebb időt töltünk a volt párunk társasága és csak annyit beszélünk vele, amennyit a gyerek érdeke megkíván.
Sokszor vannak olyan érzéseim, hogyha felbukkannak rég látott férfi ismerősök és kérik, hogy találkozzunk, akkor az az érzésem támad, hogy ez is azt akarja, mint a nagy többség. Nem szeretnék egy férfit sem ezzel megbántani. Akinek nem inge... De nekem valószínű, hogy a negatív tapasztalataim sugallják mindezt.

Végül is mit gondolok e témáról? Férfi és nő között csak azon esetben "működhet" barátság, ha betartják a határokat és egyik fél sem akarja megszereznie magának a másikat még "egy éjszaka" kedvéért sem. Szakítások esetében pedig azt ajánlom minden nőnek, hogy ne tartson fel barátságot a volt párjával. Menjen mindenki a maga útján!
Egy népi bölcsességgel zárom soraimat. " Felmelegítve csak a töltött káposzta jó."

2011. december 12., hétfő

Hogy az ünnep ünnep legyen!

Az előző bejegyzésemben már tettem említést afelől, hogy így karácsony tájékán a legtöbb embernél robban a "felgyülemlett gáz". Ünnepi előkészületek, sütés, főzés, ajándék - fenyőfavásárlás őröli fel az idegeinket. Sok családban a karácsony a feszültségek forrása, nem pedig szeretet és az együttlét ünnepe.

Most próbálok egy-két hasznos dolgot itt megosztani, ahogyan én csinálom ezeket a dolgokat egy jó pár éve. Korábban az év legrosszabb időszaka volt a karácsony, főleg a több napos ünnepre való sütés, főzés. Szentestére pedig hulla voltam. ( és nincsenek gyerekek a családban)
Huszonnegyedikére csak a legfontosabb dolgokat vegyük már meg, A tartósabb élelmiszereket, már korábban be lehet szerezni. A fát 2-3 nappal a Szenteste előtt vásároljuk meg, és tegyük hűvös helyre egy vödör vízbe. A sütemény féléket, főleg a szárazabbakat akár egy héttel korábban is elkészithetjük, és zárt fémdobozba jól tárolhatók. December 24-ere csak a fa díszítést, esti vacsora elkészítést, és a saját magunkkal való foglalkozás maradjon. El lehet szakadni a tradícióktól is, így több idő marad a családra.
A veszekedések általában a karácsonyfa állításakor törnek ki. Ennek évről évre szenvedő alanya volt. A fa befaragása a kész cirkusz volt.- De ennek már vége! Vásároltam kerámia tálat, amelybe nem kell a fát belefaragni és vizet lehet a tálba önteni, így a fa kibírja vízkeresztig. A fát három csavar tartja stabilan, így nem borul fel. Ajánlom mindenkinek! Nem nagy befektetés és több évre szól. A karácsonyfa díszítésébe vonjuk be a gyereket,főleg ha már nem kicsik, Ők szívesen elvégzik ezt a munkát. Sokszor az erőn feletti sütés-főzés csak kompenzálás saját magunknak, azért amiért egész évben lehalasztottunk bizonyos dolgokat. Ezzel akarjuk bemagyarázni magunknak, hogy milyen jó anya, feleség, háziasszonyok vagyunk.

Most már magunkra is szánjunk egy kis időt! Én személy szerint nem vagyok híve a magazinokban leírtaknak, Hogy masszázs, manikűr, fodrász, estélyi ruha satöbbi. Az igazi szépség belülről jön, Hiába a szép ruha, smink, ha belül nem vagyunk boldogok csak feszültek.Arról nem is beszélve, hogy ez mind-mind pénz és idő kérdése. Egy jó fürdő csodát tud tenni és fel is frissít. Nem kell nagy franc csak a meg szokottól más öltözék, ünnepei vacsora, együttlét, öröm és kész az ünnepi hangulat.

Én 24-én már csak a legszükségesebb dolgokat végzem el. Korábban elkészítem az esti menüt: borleves, és hal. Kora délután pedig jön a fa díszítés. Este pedig az ünneplés.

Amióta nem ragaszkodom úgy tradíciókhoz, sokkal könnyebb és kevésbé fárasztó az ünnep. Szempont az idő beosztás, és a feladatok megosztása. Most nem tudtam mindent teljes mértékben itt megosztani. De remélem, hogy adtam egy.két tanácsot! Hogy az ünnep ne a szócsatákról, hanem az igazi együttlétről szóljon.

2011. december 11., vasárnap

Szeretet három napra kódolva!

Bő két hét és itt lesz a karácsony, Most, amikor e sorokat írom Advent harmadik vasárnapja van. Sokan meggyújtották már az adventi koszorún a harmadik gyertyát. A gyerekek pedig kellő izgalommal várják a Jézuska érkezését. Ezt az ünnepet sok felnőtt és gyerek várja. A szülőknek az ajándékozás, vásárlás, ünnepi ebéd elkészítése okoz fejtörést.

Így karácsony tájékán a legtöbb ember próbálja a legjobb arcát mutatni. Legalább is megpróbálja az mímelni. Minek is az ünnepe a karácsony? - A szereteté. Ezt próbáljuk kimutatni a rokonainknak, családtagjainknak. barátainknak. Hogy milyen jók, kedvesek, figyelmesek, és szeretni valók vagyunk mindannyian. Kérdezem én! Hol van ez a szeretet az év többi napján? A szeretetet nemcsak három napra kell kódolni, és után folytatódik a megszokott életvitel. Most is az alkalom, hogy egy kicsit magunkra is figyeljünk. Advent a várakozás időszaka, Álljunk meg egy percre! Szakadjunk el a mindennapi rutintól, forduljunk befelé és törődjünk a lelkünkkel is. Az így eltöltött idő sok mindenre rádöbbenthet minket. Még olyan dolgokra is, amelyek akár fájdalmasak is lehetnek.

Korábban nagyon szkeptikus voltam a karácsonyt illetően, Azt tapasztaltam, hogy ez mennyire képmutatás, Valójában nem azok az emberek vagyunk, akiknek mutatjuk magunkat. Ebben nem is tévedtem, mert a legtöbb családban a három nap heves szócsaták, veszekedések színtere.Ilyenkor bocsássák ki az emberek az egész évi "felgyülemlett"gázt. Mindenben gáncsot találnak. Hallottam már én karácsony másnapján veszekedéseket, amit a városban sétáltam. Ezt a megfigyelést a szakemberek is alátámasztják.

Hányszor mondjuk ezeket a mondatokat az ismerőseinknek, barátainknak, családtagjainknak?:
"Boldog, békés, áldott, kellemes ünnepeket" Mondjuk mindezt rutinból, mert így szokás. De tudjuk-e azt, hogy mi ezen mondatoknak a jelentősége, vagy meg is tudjuk élni ezeknek üdvözléseknek a belső érzését is. Szerintem kevesen vannak az ilyen emberek. Sokáig én is ilyen voltam.

Tavaly karácsony volt az életemben az első olyan ünnep, amikor tényleg megtudtam élni, ezeknek az üdvözlési formáknak a belső értékét is. Ez pedig csak egy dologtól függ. Ezt így nevezik: BELSŐ BÉKE.
Adventban azt kívánom, hogy ezt érje el mindenki, és akkor békés, boldog, kellemes lesz a karácsonya. A szeretet pedig ne csak három napra, kódolják, hanem a 362 napon is mutassák ki!

2011. december 10., szombat

A nyár emlékei


Most, hogy beköszöntött a tél egyre jobban visszagondol az ember a nyári emlékekre programokra. Ezt teszem most én is. 2011. Július 7-9. között rendezték meg Egerben a XV. Bikavér-Ünnepet. Most a helyszín nem a Dobó-tér volt, hanem a hűs, lombos árnyékot adó Érsekkert. Közel húsz pavilon várta a vendégeket, ahol a legkiválóbb egri borászok kínálták a finomabbnál.finomabb boraikat, valamint társultak hozzájuk az egri éttermek nagy része is, akik szintén speciális fogásokkal kedveskedtek az oda látogató vendégeknek.

Én személy szerint a Csutorás-pincészet standját kerestem fel, mer kíváncsivá tett az, amit a "Felnőtt Húsleves" című könyvben olvastam a borászról és a borairól. (Csutorás Ferenc Csernus Doki barátja.) A pincészet a Hotel-Szenátor Házzal közösen kínálta az étel különlegességét, természetesen a hozzá illő borokkal. Az idén fehér bort is lehetett kóstolni. (Eger Csillaga) És nem maradhatott el a Bikavér sem, hiszen ennek az ünnepe zajlott. Marhauszály pörkölt hideg, házi készítésű tarhonya salátával, és Nagyapa bora Puskás Ferencnek ajánlva 2009-es Egri Bikavér volt, amelyet én megkóstoltam. Az íz és harmóniavilág fantasztikus volt. Ilyen finomat az életemben még nem ettem. A nagy hőség ellenére tömegeket vonzott a rendezvény.

Ennek a rendezvény sorozatnak volt még egy másik része is, mégpedig a Traktoros Gyorsulási Verseny, amelyben az egri bortermelők mutathatták megy, hogy milyen ügyesen, gyorsan vezetik járműveiket. Azon kívül szempont volt az is, hogy kinek, hogy van feldíszítve a járműve. Díjazták a legszebb és leggyorsabb traktorok gazdáit.
A zsűri három főből tevődött össze: Dr Csernus Imre, Dr Torgyán József, Ganxta Zoli az ismert énekes-zenész. Ez a program a Deák Ferenc úton a színház előtt zajlott. A zsűri tagjai a színház erkélyén foglaltak helyet, ahol lehetett úgy 60 fok, (árnyékba 40) És másfél órás programról volt szó. A hőség sem tántorította el a nézőket, sokan vettek részt ezen az eseményen is.

Én a nagy kánikula ellenére is nagyon jól szórakoztam. Ámbár régóta készültem már rá, hogy részt vegyek ezen az eseményen. Most sikerült,és nagyon örültem ennek. Jövőre ugyan itt! És ajánlom, hogy mások is látogassanak el erre a gasztronómiai programra. Érdemes!

A szülő feladata a felvilágosítás!

Korábban már beszámoltam arról, hogy az iskolákban bevezetik a családi életre való nevelést, mint tananyagot. Már akkor kifejtettem erről a gondolataimat. Most is azon az állásponton vagyok, hogy ez első sorban a szülők feladata. Mivel e témában többen jelezték, hogy írjam le ezzel kapcsolatosan a meglátásaimat, illetve a saját tapasztalataimat, ezért úgy döntöttem, hogy most erről fogok írni.

Bizonyára már mindenki megtapasztalta, hogy a mai gyerekek jóval korábban érnek, mint mondjuk 20-30 évvel ezelőtt. Ezek a tények mind a lányokat, mind a fiúkat nézve igaz. Mostanság a lányoknak az első menstruációja már 9-10 éves kor körül megjelenik. Korábban ez 12-14 életévben volt tapasztalható. Ennek egyenes következménye, hogy a szexuális élet is egyre jobban előretolódik. Már 13-14 évesen szexuális életet élnek a gyerekek. Arról nem is beszélve, hogy ebben a korban már fogamzásgátlót szednek a lányok vagy túl vannak az első abortuszon. De vajon a szülő kellő képen felvilágosította-e a gyerekét e téren. A tapasztalat azt mutatja, hogy sajnos nem. A szülők nem mernek erről nyíltan beszélni a gyerekeikkel, szégyellik magukat, vagy nem rendelkeznek megfelelő kommunikációval e téren. Akkor honnét fogja ezt megtanulni a gyerek? - Leginkább a barátaitól, osztálytársaitól, és a pornóból.

A szülök sok esetben nem is tudják, hogy milyen kárt okozhatnak a gyerekeik életében, ha nem beszélnek nekik ezekről a dolgokról. Gondolta volna azt valaki, hogy első sorban az apa feladata lenne az, hogy a lányát felvilágosítsa szexuálisan. Neki kellene elmagyaráznia, hogy mikor, mit akar egy fiú tőle bizonyos helyzetekben. Például: Milyen jelek utalnak arra, hogy a fiú csak meg akarja szerezni a lányt egy éjszakára vagy esetleg tartósabb kapcsolatot akar létesíteni. Ebbe a szituációba a legtöbb lány beleesik. Sokan nehezen is viselik ezt a megaláztatást. Az apa feladata az is, hogy beszéljen a fiával arról, hogy hogyan hódítsa meg a lányokat, illetve a bennük zajló biológia változásokról is beszéljen. ( fiuknál a merevedés)
És most jönnek az anyák: Nézzük a fiúk esetében! Mi a teendője egy anyának. Elsősorban az, hogy elmondja gyerekének, hogy a lányok másként működnek. Náluk az érzelmek kimutatása dominál, ez a fontos. A fiúknál inkább a látvány. Például: a fenék, mell, csípő, lábak látványa hozza őket izgalomba. Tehát egy fiúnak az anyja mondja el. hogy milyen fontosak a simogatások, ölelések, csókok, cirógatások, dicséretek satöbbi. Ezek nélkül egy nő sem működik.
És mit mondjon egy anya a lányának: Az, hogy fedezze fel a testét,mielőtt szexuális kapcsolatot létesít, Ismerje meg önmagát, hogy neki mi a jó, és mi okoz örömet számára. Ezt egy fiú sem fogja kitalálni magától. (Bár sokan így gondolják) Persze az sem mellékes, hogy a férfiak is másként működnek, mint mi nők. A lelkizést nem szeretik, azt hagyjuk meg a barátnőink számára.

Sajnos a saját tapasztalataim is azt támasztják alá, hogy a felvilágosítások elmaradása végett egy életen át megszívja az ember fia-lánya. Nekem az apám ilyen témáról nem hogy nem beszélt, de még hallani sem szeret/szeretett róla. Az anyámnak pedig ezen a téren szerintem nem voltak megfelelő tapasztalatai, és abban az időben még szakkönyvek sem álltak az emberek rendelkezésére.Az anyámnak az apám volt az első és egyetlen férfi az életében. Az én életemben is voltak olyan pasik, akiknek csak a dugás lett volna a fontos, de hál' Istennek, hamar túladtam rajtuk. Nagyon sok mindenre felnőttként jöttem rá, úgy hogy vagy megtapasztaltam dolgokat, vagy olvastam róluk. Személy szerint nekem nincsenek e téren jó tapasztalataim, mert elmaradt a felvilágosítás.

Természetesen tudom, hogy sok szülőnek ez a téma szálka lesz a szemében. De úgy tapasztalom, hogy mindig jobb a könnyebb utat választani, mint a felelősség felválalását. . Könnyebb a gyógyszert felíratni a lánynak, mit elmondani, hogy mi hogyan működik. De ezt csak akkor tudom megtenni, ha hiteles vagyok a gyerekem szemébe, mert különben nevetség tárgya leszek
Magyarországon erről a témáról még mindig nagyobb tabu beszélni, mint a drogról. És a huszonegyedik században élünk.

2011. december 9., péntek

Élethosszig tartó tanulás

Az élethosszig tartó tanulásról mostanság nagyon szó esik. Ugyanis az évek múlásával nagyon sok minden megváltozott, már nem szemlélhetjük, úgy a világot, ahogy azt apáink, anyáink tették. Az embernek az élete folyamán folyamatosan fejlődnie, változnia kell, ha azt szeretné, hogy állandóan "mozgásban" legyen, vagyis dolgozzon. Arról, nem is beszélve, hogy mint az "öregségi nyugdíjat", amelyet szüleink, nagyszüleink a ledolgozott évek utána kaptak/kapnak el kell felejteni.

Nézzük csak, hogy is volt ez régen! Az általános iskola elvégzése után, a "jó" tanulók tovább tanultak általában gimnáziumban, a kevésbé "jó" tanulók pedig egy része szakmát tanult, az ettől gyengébb tanulók pedig, szakma nélkül maradtak és elmentek dolgozni segédmunkásként. Aki pedig leérettségizett elment egy vállalathoz adminisztrációs munkakörben dolgozni, ott eltöltött 35-40 évet, ameddig nem ment nyugdíjba. Ma már ezt nem lehet így megoldani, és erre alapozni a jövőt. Az elmúlt több mint 20 évben nagyot fordult a világ.

A belelátó képességgel rendelkező emberek sokkal előbb látják ezen helyzeteket, mint mondjuk egy "átlag" ember. A dolgok kimenetelét sokszor lehet látni, de nem merjük észre venni, mert vakok vagyunk, és félünk a változásoktól. Nagyon érdekek, hogy én már több min 20 évvel ezelőtt érzékeltem azt, ami mostanság van ebben a helyzetben. Már akkor kifejtettem a véleményemet a volt munkahelyemen, hogy lesz olyan időszak, hogy embernek az élete végégig tanulnia, képeznie kell magát, ha akarja, hogy "eladható" legyen a munkaerőpiacon. És tessék itt vagyunk! Az új szemléletmódomat nem díjazták, sőt egyenesen elítéltek. Én pedig ennek dacára hittem magamban és mindig folyamatosan képeztem magamat. (Itt nem a célom a saját magam dicsérete, csak a saját példámon akarom, ezt illusztrálni.) Hosszú évekig folyamatosan tanultam , és még fogok is. Remélem!

Az élet fura fintora, hogy pár évvel ezelőtt találkoztam egy volt munkatársammal, aki a korábban ellenzője volt az én szemléletmódomnak. Elítéltek azért, hogy én tanulok, és nem a szokványos női szerepeknek élek. Dogozónő, anya, háziasszony. Elmondta, hogy ó akkor megítélt, azért mert én nem úgy éltem, mint ő vagy a nagy többség. De neked volt igazad! - Mondta ő. Most van munkád, és azt csinálod amit szeretsz. Becsültem őszinteségét! Valójában, azon emberek, aki, nem mutatnak hajlandóságot az irányában, hogy változtassanak az eddig megszokott munkájukon, szokásaikon, és nem fogadják el a világ változásait, fejlődését, azok megmaradnak hétköznapi " szürke egérként " élik az életüket.

Összegezve: Tehát, azt felejtsük el, hogy egy szakma, érettségi elég végzettséget biztosít életünk végéig. Már a több diploma sem sokat ér. Állandóan fejlődni, változtatni kell, mert így lesz értékes és színes a világ. Erre már azért is szükség van, mert ha az ember bele mer vágni bármibe, az fiatalon tart. És még arról nem is beszéltünk, hogy életünk végéig dolgozni kell, mert az élet ezt diktálja. Nem rinyálni kell, hanem örülni annak, hogy új dolgokat próbálhatunk ki.

2011. december 8., csütörtök

Bátorság!

Ebben a bejegyzésemben most Dr Csernus Imre "Felnőtt Húsleves" című könyvéből osztok meg egy érdekes fejezetet, amely a bátorság fogalmát taglalja. Gondolom, hogy vannak olyan egyének, akik nem ismerik a műveit vagy a cím hallatán elkerüli az érdeklődésüket a téma.

- Nézd, én már nem akarom meggyőzni az anyámat semmiről sem. Elfogadom, hogy így élnek, és már nem mernek szabadok lenni. Meg is fogadtam, hogy soha többé fogok felhozni olyasmiket, mint hogy hogyan éljenek vagy ne éljenek. Független emberek. És itt jön a második lépés az, amikor ránézel az anyádra és az apádra, és tudod, hogy ők is emberből vannak, így aztán megtudod fogalmazni,le mered írni a pozitív és negatív emberi tulajdonságaikat. Kristálytisztán meg megmered ezeket fogalmazni. Mert változtatni csak, akkor lehet valamin, ha kristálytisztán megfogalmazzuk és leírjuk a krízist. a problémát. Addig nem lehet változtatni rajta. Ez borzasztóan fontos. Ha az ember csak gondol rá, az nem elég. Amikor magadban megfogalmazol valamit, az teljesen más, mint amikor leírod. Tudod, milyen az, amikor leírod, hogy az apád vagy az anyád ilyen és ilyen? "Az anyám azért akar magához kötni, mert addig sem kell szembenéznie a valódi konfliktusaival: vagyis azzal, hogy gyáva kimondani, hogy boldogtalan az apámmal, akit emberként nagyon szeretek, de látom, hogy gyáva cselekedni." Tudod mennyire más ez leírva?
Ekkor jöhetsz rá, arra is, hogy mindezek a vonások a saját magadban is megvannak az élet bizonyos területein. Állítólag a személyiségünk háromnegyed része a szülőktől eltanult pozitív és negatív konfliktuskezelési modelleken nyugszik. Vagyis bizonyos szempontól olyan vagy, mint a szüleid, akiket elítélsz... Mert mindezt kisgyerekként öntudatlanul eltanulod tőlük. Hiszen kisfiúként az első hiteles férfimintád az apád. Az első nőidolod az anyád. Csak aztán rájössz, hogy ők sem merik vállalni a saját személyiségük negatív oldalait. Ezért nem mernek bocsánatot kérni sem.
Ami még nagyon érdekes, hogy az adott tulajdonságot illetően hol van a határ. Meddig jó önzőnek lenni például, vagy makacsnak, vagy akár jónak... Ezen sokat gondolkodtam, és úgy fogalmaznám meg, hogy a határ mindig ott van , ahol tudom és érzem már ártok magamnak vagy a másik embernek. Ezt verbális és nonverbális eszközökkel egyaránt le lehet mérni.

De visszatérve az előzőekre: a harmadik lépés még ennél is brutálisabb. Ha tudod, hogy a szüleid emberből vannak, és bizonyos szempontból hazudnak maguknak, akkor azt is tudnod kell, hogy egy csomó negatív negatív töltetet felhalmoznak a saját életükben, és ha azokat megváltoztatni nem merik, akkor rossz szájízzel, a meg nem valósított álmaik miatti lelkiismeret-furdalással fognak meghalni... És te elfogadod, hogy így fognak meghalni. Ha nem fogadod el, akkor te is éppúgy a homokba dugod a fejed, ahogy ők is teszik az életük fontos dolgait illetően.
Ha viszont elfogadod, akkor azt is elfogadod, hogy végig fogod asszisztálni ezt a folyamatot fel, fogod ismerni, amikor haldoklanak, ahogy azt is meglátod majd, amikor a folyamat vége felé a haldokló jobban lesz, de csak azért, hogy visszajöjjön elbúcsúzni. Akkor veheted majd a bátorságot,, hogy elbúcsúzzál tőlük, és kimond nekik,amit ki akarsz mondani.Mert akkor már mindegy. A szüleid megfognak halni - ez tény. Ennek elfogadásával kezdődik a felnőttség. Itt kezdődik az erő.

Részlet:Dr Csernus Imre - Felnőtt Húsleves című könyvéből

2011. december 7., szerda

Reklámok hatásai vásárlói szokásainkra

Lassan közeleg a karácsony, és sok család már az ajándékok megvásárlásán töri a fejét. Öltekből bőven lehet válogatni, ehhez jó táptalajt szolgálnak a reklámok, amelyek ilyen-olyan ajándékok megvásárlására ösztönözi az embereket.

Mik számítanak ma menő ajándéknak? Csakis a menő mobil, számítógépes játék, mp3-as lejátszó, márkás ruhák, cipők, táskák. Vannak azonban olyan családok, ahol az e fajta ajándékok nem adatnak meg, Azok a gyerekek pedig, akik nem kaphatnak ilyen ajándékokat, azokat a nagy többség elítéli, vagy kizárja a közösségből. Hiábavaló a pedagógus munkája, hogy visszaterelje a gyerekek elvárásait a normális kerékvágásba, ha a szülő ennek ellenére is bármi áron megveszi a hűn áhított ajándékot. Mit is kompenzál ezzel a mama? Azt, hogy bármi áron boldoggá akarja tenni a gyerekét. Ha neki nem adatott meg ez a lehetőség, akkor legalább ő tegye meg. Sokszor azonban fontosabb a mama jóéjszakát-puszija vagy az esti meseolvasás.

Emlékszem gyerekkorom ajándékozási szokásaira, amikor még nem voltak ilyen hiper-szuper játékok, és különböző kütyük. Mennyire tudtunk örülni egy könyvnek, társasjátéknak, játékkártyáknak. A társasjátékokkal és kártyákkal a hosszú téli estéket gyorsan eltudtuk ütni. Nem unatkoztunk! Ma ha egy gyerek megkap egy menő játékot, az az ünnep elmúltával már a sarokban landol, Mert megunja, és könnyen megkapta. Vagyis nem tud neki örülni.
Visszagondolva a gyerekéveimre, lehettem vagy 9-10 éves, amikor karácsonyra megkaptam Móra Ferenc "Kincskereső Kisködmön" című regényét, Életem legszebb karácsonya volt, és még akkor is hittem abban, hogy Jézuska hozta a karácsonyfát.

Most a reklámok nagyon rányomták a bélyegét a vásárlói szokásainkra. Csak azt lehet megvásárolni, amit reklámoz a tv, rádió, újság. A tinédzserek pedig egyenesen státuszszimbólumot csinálnak abból, hogy ki, mit kapott karácsonyra. Drága autó, luxus utazás, drága bunda satöbbi. Minél drágább ajándékot kapott a csemete, annál jobban nő a barátai szemében az ázsiója. Tud majd az ilyen ember ez életben bárminek is örülni? Nem tud, és állandóan elégedetlen marad.

Úgy gondolom, hogy sokszor többet ér a szülőkkel eltöltött közös kirándulás, a mama főztjének
kellemes környezetben való elfogyasztás, mint a méreg drága ajándék. Az ilyen emlékekre az ember, akár több évtized múltával is szép élményként emlékezik vissza. A reklámkészítőknek pedig az a dolgok, hogy a szülő zsebéből minél több pénzt húzzanak ki, mert tudjak, hogy a szülő a gyerekéért mindenre képes, mert ők a család szeme fényei.
.

2011. december 6., kedd

Miért szeretjük a szappanoperákat?

Szappanoperák korunk egyik legkedveltebb televíziós sorozatai. Elsőként rögtön a dél-amerikai szappanoperák jutnak eszünkbe, amelyek a délutáni műsoridőben futnak a tv-csatornákon, és meseszerű történesekről szól. Most nem erről szeretnék írni, Maradjunk most hazai vizeken. Nekünk is van saját gyártású szappanoperánk, amely már több mint tizenhárom éve megy az egyik kereskedelmi csatornán, és lassan a hatezredik epizódhoz érkezik. - Igen jól gondolják, ez a "Barátok közt" c. sorozat. Sokszor gondolkodtam azon, hogy mi lehet az oka annak, hogy ilyen sok ember kedveli e sorozatot, és évek óta nem veszít nézettségéből. Rájöttem, hogy ez a sorozat a mindennapjainkból meríti a témait. A szereplőkben pedig felfedezhetjük különböző személyiségszerkezeteket, vonásokat.

Most ezek közül nézzünk meg néhányat!.

Berényi Miklós a sorozat Mikije: Narcisztikus személyiségszerkezettel bír, önző, egoista, saját személyét helyezi előtérbe. Bármire képes, hogy céljait elérje, akár úgy is , hogy mindenkit eltapos, legyen itt szó a legközelebbi családtagjairól, rokonairól. Kíméletlen, agresszív, birtokló.

Berényi András: nyugodott, kiegyensúlyozott,megértő, kompromisszum kész, "mindenki" Andrása, Mindig egyensúlyra törekszik. Valójában gyáva, és azért mutatja kifelé azt, hogy minden oké.

Berényi Attila"alias" Attila: jóképű, jó megjelenésű pénzügyi befektető. Ingatag, bizonytalan, gyáva, nincs önbizalma. Ellenben nagyon segítőkész. Főleg anyagi téren mindent megtesz azért, hogy próbáljon segíteni a családtagjain.

Berényi Klaudia "alias" Klaudia: dús gazdag, konzervatív nő. Nem enged az elveiből. Magányos, és gyakran csalódik a férfiakban, mert azok csak a pénzére hajtanak. Nagyon domináns egyéniség, fejlett rafináltsággal rendelkezik. Nehezen viseli a csalódást, veszteséget.

Illés Júlia "alias" Juli: önbizalomhiány, gyávaság, félelem, társfüggőség, önmarcangolás, bűntudat, bizonytalanság. Sokszor okolja ön ön magát azért, hogy nem volt jó anya gyerekeinek.

Barta Zsolt "alias" Zsolt: alvilági személy, a pénz mozgatja az életét, és nem riad vissza semmiféle trükktől, csak, hogy a céljait elérje. Belül, pedig szeretetre éhes, és megértésre vágyik.

Kertész Géza "alias"Géza: Igazi lúzer. Semmi nem sikerül az életében sem a munkában, sem a magánéletben, Befolyásolható, gyáva, bizonytalan, önbizalomhiány. Lesz, ahogy lesz embere.

Szentmihályi Zsófi "alias" Zsófi.: lobbanékony, önmegvalósító, befolyásolható. céljaiért küzdő. szeretetre, elismerésre vágyó nő.

Most csak néhány karakternek soroltam fel a személyiségvonását. Én úgy gondolom, hogy sokan magunkra ismerünk, egy-egy karakter személyére. Volt olyan időszak az életemben, amikor az egyik szereplővel, majdnem hogy egy ugyanazon dolgok történtek, mint velem.

Miért szeretjük nézni e sorozatot? Azért mert, úgy gondoljuk, hogy a cselekmény, akár a mi életünkről is szólhatna. Meg egy valamiért nagyon jó ez a sorozat. Az emberismeret fejlesztésére nagyon jó. Lehet, hogy erre sokan nem is gondoltak! Ha tehetem én is megnézem mindennap, mert az életről szól.

2011. december 4., vasárnap

Közöny megléte napjainkban

Nem tudom, hogy feltűnt-e már önöknek, hogy az elmúlt évek során az emberek milyen közömbössé váltak. Ezen jelenség már nem csak a kisebb-nagyobb városokban figyelhető meg, hanem az apró falvakban is. Korábban a kisebb településeken élők közvetlenebbek, segítőkészek voltak egymás irányában. Mostanság mi tapasztalható. rosszindulat, irigység, érdektelenség más emberek és problémák irányában. Az emberek bezárkóznak az otthonaikba, és csak saját magukkal foglalkoznak, vagy a média által nyújtott agymosásos műsorokat nézik. Nem érdekli őket, úgy mond semmi! Sem az emberek, sem pedig a különböző programok. Az emberek életében beköszöntött a közöny.

Most éppen advent másik vasárnapját írjuk. Közeleg a karácsony, amikor már lassan a vízcsapból is az folyik, hogy milyen fontos szerepe van a szeretetnek az éltünkben. Ilyenkor a legtöbben próbálják a legjobb arcukat mutatni, hogy milyen jók is vagyunk, de mindezt csak egy szerepjáték.(de ez majd egy későbbi blogtéma lesz.)

Valóban ilyen közömbösek vagyunk egymással, vagy csak elfojtjuk a belső érzéseinket? Válaszom: Is, is! Nem azt akarom most mondani, hogy úton-útfélén segítsük bárkinek. Nem erről van. Vagyis nem fizikális vagy pénzügyi értelembe vett segítségre gondolok. Egy példa: Nem kell a minden utca sarkon ülő-álldogáló hajléktalannak pénzt adni, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket. A legtöbb ember nem erre vágyik. Elég ha, kedvesen rámosolygunk emberekre, megkérdezzük hogy van, váltunk velük pár mondatot, és ettől mindkét félnek jobb lesz a közérzete. Csak figyelni kell a másik reakcióját a visszacsatolásról.

Az ember társaslény. Szüksége van emberi kapcsolatokra. Régen ez másként működött, Az emberek összejártak. Beszélgettek, közös programokat csináltak, segítettek egymást jóban,rosszban. Nem is küszködtek depresszióval, frusztrációval, és különböző pszichés problémákkal.
Mára ezek a szokások kihaltak.

Most a karácsony közeledtével, iktassuk ki a közönyt az életünkből. Legyen pár szó szavunk másokhoz, figyeljünk oda rájuk, mosolyogjunk, törődjünk velük! Ugyanis a törődés, odafigyelés hiánya vezet a közöny kialakulásához. Amennyiben nem változtatunk ezen gondolkodásunkon, előbb -utóbb minden ember életébe beköszön a közöny. Ilyen lelkiállapotban élni pedig nap, mint nap maga a pokol.


Képforrása: pixabay.com

2011. december 2., péntek

Adjunk-e tanácsot másoknak?

Bizonyára sokukkal megtörtént már, hogy az életük folyamán ismerőseik, családtagjaik, rokonaik elkezdtek panaszkodni, elmesélni történeteket, amelyek őket személy szerint foglalkoztatják. Ilyenkor a legtöbb esetben az ember hallgat, és azon agyal, hogy vajon most mit mondják.Amennyiben szólók, vagy kifejtem a véleményemet az adott szituációban, akkor nagy a valószínűsége, hogy megszívom az egészet. Ha nem szólók, akkor hülyének, bunkónak, tudatlannak fognak nézni. És itt jön probléma, hogy akkor mit is tegyek. De erről egy kicsit lentebb írok.

Ismeretségi körömben gyakran találkozom olyan emberekkel, akik szívügyüknek tartják, ha másoknak segíthetnek. Most itt leginkább a lelki segítségre gondolok. Vajon jó e az,ha empatikusak vagyunk mások problémája iránt? -Nem egyáltalán nem jó! Az elmúlt napokban történt, hogy valaki, azt kérdezte tőlem, hogy hogyan segíthetne egy ismerősének a jó tanácsaival, hogy könnyebben tudja megoldani saját problémáját. Hát sehogy sem! Minden ember a saját életéért a felelős, neki kell felvállalnia minden a dolgainak a következményeit, szembe nézni a démonaival, halál félelmével. Az ilyen és hasonló dolgokban senki nem tud segíteni.

Korábban és is azt éreztem, hogy milyen jó az, ha empatikus vagyok másokkal szemben, meghallgatom a panaszaikat. és még lehet, hogy tanácsot is adok neki, hogy mit hogy kell csinálni. Bezzeg, ha mások ezt csinálták velem, az nagyon rosszul eset, de legbelül titkoltam. Aztán történt valami. Egy olyan személy, akivel közeli kapcsolatom volt, elmesélt egy bizonyos történetet, amelyet én meghallgattam, és ahelyett, hogy csak hallgattam volna, én kiosztottam az észt. Beláthatatlan következménye lett a dolognak - harag. Nem jutott eszembe a népi bölcsesség."Ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna." Minden családban megfigyelhető azon szituáció, amikor a szülő segíteni szeretne a gyerekének, aki őt nem kérte meg rá. Legfeljebb csak jó volt elmesélni, hogy mi történt vele, vagy elmondani a szerelmi problémáit. Erre sok szülő segíteni akar, pedig ezzel többet árt, mint gondolna. Elindulnak a csatározások, veszekedések.

Mit csináljuk tehát ilyen esetekben? Egyet tudunk tenni. Meghallgatni a másikat, hogy elmondja, amit mondani szeretne. Majd finoman a tudomására hozni, hogy ez a te életed, te problémád, és ezt neked kell megoldani, feldolgozni. Ezt saját esetem kárán tanultam meg, és ehhez tartom magam bármilyen szituációval is kerülök szembe. Ajánlom próbálják ki!

Végül egy eszmefuttatással zárom ezen írásomat.
"Akinek a tanácsa beválik, arra azért haragszunk, mert okosabb mint mi, akinek nm válik be a tanácsa azt, lenézzük, ostobának tartjuk, de mindkét esetben rejtett harag lesz a vége - ezt inkább kerüljük el."

Idézet: Dr Bagdy Emőke - Hogyan lehetnénk boldogabbak?


Kép:libora.hu

2011. december 1., csütörtök

Találkozásom a TANÍTÓMMAL

Már egy korábbi bejegyzésemben beszámoltam arról, hogy novemberben Egerben tartott előadást Dr Csernus Imre. Azt is bizonyára tudják, hogy nagy tisztelője vagyok az ő személyének. Mind orvost, mind embert nagyra tartok. Ő olyan aprónak tűnő dolgokra is fel tudja hívni az ember figyelmét, amelyet még a szüleitől sem hallott az ember sohasem. És sokszor ezekben a "kis" dolgokban rejlenek a megoldások kulcsai, hogy elinduljunk azon az úton, hogy változtassunk az életünkön ha úgy érezzük.

Én régóta olvasom a könyvet, és az előadásaira is el járok, hacsak tehetem. Hosszú ideig nem volt alkalmam részt venni ilyen előadáson, de az újságok gyakran foglalkoztak a szókimondó pszichiáter módszereivel, viselkedésével. Sokan utálják, másik "imádják", de szó nélkül senki sem megy el mellette. Három évvel ezelőtt voltam egy előadásán, amely Egerben a Hotel Eger kongresszusi termében volt. Hatalmas terem, ahol az én meglátásom szerint 400-500 ember is elfér, Telt ház volt. A Doktor előadása fenomenális volt. Lenyűgözött a mondani valója, még ha ezt időnként vulgáris kifejezésekkel tarkította is az előadását. A két órás előadás számomra hamar eltelt, úgy hogy még az órámat sem néztem meg egyszer sem. Vagyis lekötött, és elgondolkoztatott a téma, amiről beszélt.

Két évvel ezelőtt ismét módomban állt elmenni az előadására, Igaz, hogy kisebb előadóteremben, de telt ház előtt tartotta előadását. Már akkor megfordult az agyamban, hogy jó lenne egy pár mondatot váltani vele, vagy dedikáltatni vele egy könyvét. És nincsenek véletlenek. Jó egy évvel ezelőtt volt szerencsém vele találkozni személyesen, egy számomra megoldhatatlan problémámhoz kértem az ő segítségét. Igaz fél évet kellet várni arra, hogy tudjon fogadni. A találkozás előtti napokban igaz volt bennem félelem, de kiben nincs. Arra is kíváncsi voltam, hogy vajon milyen ember is vagyok valójában, és hogy egy kívülálló hogyan lát engem. És nagyon kellemes meglepetés ért. Amikor ajtót nyitott egy kellemes, mosolygós ember állt előttem. Az egy órás beszélgetés alatt sokféle arcát megmutatta. Volt cinikus, ironikus, érdeklődő, mosolygós. Időnként"hülyének" is tette magát, hogy engem bevigyen az erdőbe. Ez nem jött be neki, mert éber voltam, és gyorsan felismertem a trükkjét. Egy dolgot nem tudok róla leírni, mégpedig azt, hogy kiabált vagy ordított volna személyemmel. Bár sokan ordítósnak tartják. Kár, hogy az egy óra gyorsan eltelt!

Most novemberben újra voltam az előadásán. Dedikáltatni szerettem volna vele! Mert hiába tart dedikálásokat különböző könyvesboltokban, ezek rendre Pesten történnek. Az előadása után, rögtön utána eredtem, és udvariasan megszólítva kértem meg, hogy dedikálja nekem egyik könyvét. Nagyon közvetlen, udvarias volt annak ellenére, hogy látszott rajta, hogy nagyon fáradt. Megköszöntem neki személyesen a segítségét, és pár mondatot tudtunk egymással váltani. Számomra ez egy felemelő érzés volt, és feltöltődtem a pozitív hozzáállásától.

Nem azért írom le ezen sorokat, hogy én őt istennek hiszem, habár lesz, aki ezt fogja gondolni. De legyen az az ő dolga. A Doki is ember jó és rossz tulajdonságaival együttvéve. De én hiszem, hogy amit ő a saját életében kipróbált az életvitele jobbá tétele érdekében, azt bárki megtudja tenni. Én ezt teszem minden nap.

Most egy idézettel zárom soraimat: " A tanítvány választja meg, hogy ki a mester. Nem pedig a mester válassza ki, hogy ki a tanítvány"