Társas magány

Amikor az életünkben eljön az a pillanat, hogy megtaláltuk a számunkra ideális párt, akkor nagyon boldognak érezzük magunkat, és úgy gondoljuk, hogy soha semmi nem állhat a boldogságunk közé. Közben telnek, múlnak az évek, gyerekek születnek, és egyszer azon kapjuk a fejünket, hogy valami megváltozott a kapcsolatban.

Nem véletlen azon megfigyelésem sem, hogy a nagy változások a házasságok hetedik évében kezdődnek el. Nagyanyáink mindig így emlegették ezt az időszakot, hogy "hét tél, hét nyár" megválasztja, hogy a párok együtt maradnak-e. Ez a tendencia napjainkban egyre jobban megfigyelhető. Vagy elválik a pár, mert kihűlt a szerelem vagy együtt maradnak, és külvilág elhiszi, hogy minden oké. Van egy olyan állapot a kapcsolatokban, ahol ugyan együtt élnek a párok, de vagy az egyik, vagy a másik fél már nem érzi jól magát a kapcsolatban, és valamilyen oknál fogva együtt maradnak. Fenntartják a látszatot miközben magányossá válnak. Ezt nevezik társas magánynak.

Sokan, amikor a magány fogalmat hallják, akkor először is olyan emberekre gondolnak, akik egyedül élnek, és nincsen párjuk. Milyen rossz a magány! - hangoztatják. Most nem akarok kitérni arra, hogy a magány, és az egyedüllét között mi valójában a különbség. Erről már írtam korábban. Arra pedig kevés ember gondol, hogy több pár él magányosan, egyedül, annak ellenére, hogy van férje, felesége. Pedig el lehet hinni, hogy a legnagyobb  lelki traumát a társas magányban lehet átélni. A társas magány állapotához leginkább az vezet, hogy idővel a párok elhidegülnek egymástól. Rendszerint a gyerekek megszületése után elkezdődik a lassú folyamat. Nincs idő sok mindenre, nincs beszélgetés, nincs idő egymásra, csak mindig a hárítás. Ha bárkinek, aki házasságban, kapcsolatban él, azt kérdezném, hogy magányosnak érzi-e magát.-valószínű azt a választ kapnám, hogy nem ő nem magányos, mert van társa, férje. Pedig valójában  pedig bizonyára magányosabb, mint az az egyén, aki egyedül él.

Nagyon érdemes megfigyelni a kapcsolatokat, akár kívülállóként, akár a saját kapcsolatunkat is, hogy nem olyan az a helyzet, mintha csak rutinból élnének az emberek. Mondjuk úgy, hogy megszokásból vannak csak együtt, és már nem történik semmi új, érdekes az életükben a megszokott napi rutinon kívül. A társas magányba mindkét fél úgy érzi magát, hogy mellőzve van, de legalább is az egyik fél bizonyára. Ez a folyamat nagyon lassan alakul ki, és mire a tetőpontjára ér, akkor már a felek túl vannak a negyvenes éveiken, és gyerekek is lassan elhagyják a családi fészket.
Érdekes felfigyelni arra az esetre, ha a férj túl gyakran van távol, vagy ha az ünnepeket is távol próbálja tartani, hogy munkája van jelszóval. Férj, feleség csak úgy tengnek-lengnek egymás mellett, nincs beszélgetés, csak néha fél vállról oda dobott, sértő szavak, mondatok. A társas magány állapotában az a leginkább jellemző jel. hogy a felek nem tudnak egymásra felnézni, A férj a feleségére nőként, a nő a férjére férfiként. Ilyenkor indul be a csajozás, pasizás.

Mi a teendő?  Kezdeményezzünk beszélgetéseket, Érdeklődjünk, hogy vajon miért van olyan sokat távol a tőlünk. Kérdezzük meg hogyan érez kettőnkkel kapcsolatosan.  Hogyan látja a kapcsolatunkat? Szükségét látja-e valamilyen változtatásnak?  Majd a tudtára lehet adni, hogy bánt az eltávolodása, és közösen kell megoldást keresni a problémára. Fontos a türelem és nyugalom megléte, mert sok esetben a kérdezősködés indulattá fajulhat.
Ha a nem találunk megoldást a kapcsolat helyre állítására, akkor tovább kell lépni, Nem szabad csak azért házasságban élni, hogy ne legyünk magányosak, mert a társas magány jobban felőrli a pszichét, mint az egyedüllét. 

Fogadjuk el az embereket a maguk valóságában

Amikor egy ember az életében eljut arra az elhatározásra, hogy változtasson az életén, akkor igencsak sok akadályba fog ütközni. Egy idő után elkezd látni, és észre venni olyan tényeket, dolgokat saját maga és környezete körül, amit régen észre sem vett. Mondhatjuk úgyis, hogy vak volt, vagy csak félig volt nyitva a szeme. A fejlődése során mindig új és új dolgokat fedez fel. Rácsodálkozik dolgokra, hogy te jó ég, hát ezt hogy nem tudtam ezidáig, és hogy nem tudják ezt vagy azt a többiek.

Majd egy idő után minden változáson áteső ember eljut egy olyan szintre, amikor a saját képére, gondolkodás, érzelem világára akarja a másik embert megváltoztatni. Még a legbeavatottabb szakemberek is beleesnek ebbe a hibába, hogy a saját képmásukra, gondolkodásukra akarják átformálni a hozzájuk fordulókat. De a változásokon áteső átlag ember is szintén beleesik ebbe a csapdába. Ez szintén egy óriási nagy hiba, mert minden ember más és más, látás móddal, gondolat- érzelem világgal rendelkezik. Nem vagyunk egyformák. Mindenki külön külön egyéniség a földi életben.

Amikor én is lelki fejlődésem göröngyös útjait jártam, szintén bele estem ebbe a hibába. Próbáltam az emberek gondolkodás módjára úgy hatni, hogy gondolkozzanak úgy az élet dolgairól, ahogyan azt én teszem. Erőfeszítéseket tettem annak irányában, hogy segítsek nekik a problémájuk megoldásában úgy, hogy ők engemet nem hatalmaztak fel rá. Ez részemről egy óriási hiba volt. Mert a környezetem ezt úgy élte meg, mintha erőszakosan bele avatkoznék az ő magánéletükbe. Erre a felismerésre idővel rá kellet, hogy jöjjek, ha jót akartam magamnak. De ezt hibát a mai napig nem bántam meg, mert ezáltal tudtam fejlődni.

Minden embernek előbb-utóbb rá kell jönnie arra, mi mindannyian külön egyéniségek vagyunk, tele jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt. Más gondolkodás móddal látjuk, éljük a napjainkat.
Főleg gondolok most olyan segítőkre, szakemberekre, vagy olyan személyekre, akik bármilyen szinten emberekkel állnak kapcsolatba, hogy soha semmit ne erőltessünk rá a másik emberre. Legyen szó vallásról, politikáról vagy bármiről. Lehetőségeket ajánljunk nekik fel, amiből ők majd eldöntik, hogy milyen irányba mozdulnak el. Az soha sem biztos, hogy a mi irány vonalunk csak a jó. és a többi ember meglátása nem jó. Nem szabad senkit sem lenézni azért, mert ő más elveket, nézetek vall. Az az ő saját magánügye, és fogadjuk el úgy ahogyan van. Minden embert a saját maguk valóságában fogadjuk el. és meglátjuk, hogy mennyivel könnyebb lesz ezáltal az életünk.

A jó segítő, aki tisztába van a saját képességeivel, adottságaival, akkor lépéseket tesz az irányba, hogy más irányba terelje a hozzá forduló embereket, de azt is tudnia kell, hogy mindig az egyén dönt a sorsát illetően. És soha nem erőszakos, hisztériás a klienseivel. Nem mondja azt, hogyha ezt nem így és így teszed, csinálod a dolgaidat ahogyan én, akkor nem foglalkozom többé veled. Ezt csak akkor teheti meg, ha a páciense semmibe veszi a segítő jó szándékát. Ilyen esetekben ezt feltétlen meg kell tenni, Nincs mese!

Engem személy szerint bánt, és zavar a politizálás. De most mégsem tudok elmenni szó nélkül egy-két ilyen téma mellett. Az "átlagemberek" a közösségi portálokon elkezdtek durván politizálni. Ki jobbra, ki balra tart. Nem vagyunk egyformák. A baj csak az, hogyha egyik, másik ember más véleményen van, akkor jönnek durvábbnál, durvább, fület bántó, mocskos szavak, lejáratások. És miért is? Mert az az ember mást vall és mást lát az adott dologból. Nincs ezzel semmi baj, csak fogadjuk el őt olyannak amilyen. Ne akarjuk megváltoztatni mindenáron. Abból soha, semmi jó nem sül ki.

A változtatás meglépésének első lépcsőfoka az, hogy elfogadom magamat úgy ahogyan vagyok, elfogadom a többi embert a maga valóságában, és nem akarom erőszakosan, erőnek erejével megváltoztatni. Ha továbbra is bárki erőszakosan akar, bárkit letéríteni a saját útjáról, akkor egyszer csak azt veszi észre, hogy az élete kudarcokkal van tele. Miért is? - mert az erőszakossága miatt hiteltelenné válik. Ha pedig valaki egyszer elveszítette a hitelét, akkor azt már csak komoly, hosszú ideig tartó munkával tudja visszaszerezni.
Tehát, fogadjunk el mindenkit olyannak, amilyen, és ne akarjuk az ő gondolkodás módját bármi áron megváltoztatni a saját képmásunkra. 

Képforrása: pixabay.com
 

Az elhidegülés okai

Fiatal nőként, férfiként bármint megteszünk azért, hogy csinosak, ápoltak legyünk, jól nézzünk ki, és minél előbb bevonzzuk a számunkra legvonzóbb csajt, vagy pasit. Egy nő a csábítás minden trükkjét képes bevetni azért, hogy mielőbb kelepcébe csaljon egy pasit. Ez nagy általánosságban sikerrel is jár, de az már más kérdés, hogy ez az állapot csak ideig-óráig működik-e vagy hosszabb távon. A pasik szépen be is szoktak sétálni a kelepcébe.

De nézzük, mi történik akkor, ha a kapcsolatból előbb vagy utóbb házasság lesz. Miután a csaj vagy akár a pasi úgy mond megszerezte magának a zsákmányát, akkor lenyugszik, és ezt mondja saját magának. "Őt már megszereztem magamnak, és jöhet a lazítás, tunyaság." A házasságok első éveiben még többé-kevésbé mindkét fél foglalkozik saját magával, úgy  mond add magára. A hanyatlás pedig akkor kezdődik, amikor megérkezik az első gyerek a családba. A nő otthon marad, csak a gyereknevelés, és házimunkák tömkelegéből áll a napja. A munkából hazaérkező férj pedig leginkább egy fáradt, ideges, kimerült, frusztrált, ápolatlan nőt lát a szeme előtt. (Bár vannak kivétek e téren is). Nincs idő a közös beszélgetésekre, meghitt együttlétekre. Így a kapcsolatokban elindul egy lavina, amely vagy túl gyorsan, vagy lassan, de megteszi a hatását.

Az intő jelek pedig mindig a szemünk előtt vannak, csak hajlamosak vagyunk ezt nem észre venni. Pedig ha oda figyelnénk rájuk, akkor sok mindent tehetnénk azért, hogy a házasság ne ne menjen tönkre.
Nézzünk néhány intőjelet!
Amikor a párunk jó kedvűen távozik otthonról, de este frusztrált és fáradt, nincs kedve a közös beszélgetéshez. Állandóan hárítja a dolgokat, de másoknak szívvel-lélekkel segít.
Gondolatban eljátszik a szakítás gondolatával, és ezt viccesen a feleség, vagy férj tudtára adja. Fejben már félre is kefél, de erről nem mer beszélni a párjával.

Intő jel még a kívülállók meglátásai, amelyet valljuk be őszintén, nem szívesen veszünk tudomásul. Pedig egy kívülálló sokkal jobban lát dolgokat, mint mi saját magunk. Fától az erdőt.-szokták mondani. Fájdalmas lenne a szembesülés.
Az intimitás kerülése vagy csökkenése is utaló jele lehet az elhidegülésnek. Amikor csak a fontos elintézni valók, tennivalók vannak terítéken, vagy csak a munkával kapcsolatos dolgok teszik ki a beszélgetés időtartamát. Ha viszont gyakran hozzá szóba kollégáját, kolléganőjét, akkor hallgassuk meg, mert a háttérben fontos dolgok lapulnak meg.

Hiányzó dicséret kevés, de annál több a kritika. Amikor már apró-cseprő dolgokba is beleköt a másik, amely korábban nem zavarta, akkor el kell gondolkodni az okokon, és megkeresni a hibát. Ez legtöbbször azért van, mert van potenciális harmadik személy, akihez hasonlíthat. a társunk. De kimondani nem meri. Általában ezt a kifejezést használják: " Annyira kínos, ahogy kinéz, ahogy beszél, ahogy viselkedik." Épen ezért felnagyítjuk a negatív vonásait a másiknak, hogy ok legyen a távolodásra.

A legnagyobb baj pedig az, amikor titkok fészkelik be magukat a kapcsolatban. A férj csak a számítógép előtt ül vagy a telefonján lóg. Ilyen esetekben van a hezitálás, Maradna is, meg nem is. Nem jó a régi kapcsolat, de fél az újtól. Ezek a folyamatok választ adhatnak arra, hogy érdemes-e megmenteni a kapcsolatot vagy sem. Ha úgy látjuk engedjük el a másik felét, még ha fájdalmas is. Ilyen társnak nincs hosszú távon helye mellettünk.

Az elhidegülés egy hosszú folyamat a kapcsolatokban. Az intő jeleket azonban már a házasság megléte után néhány évvel felfedezhessük, amikor már gyanús számunkra, hogy másképpen működnek a dolgok, mint ahogy azt megszoktuk. Fontos az egymásra figyelés, test-lélek ápolása. A külső megjelenés sokat számít.Több évi házasság után is úgy forduljunk párunk felé, mintha az udvarlási időszakban lennénk. Ha nyitott szemmel járunk, akkor korán észre vehetjük az intő jeleket, és időben tudunk változtatni azon, hogy a kapcsolat, házasság ne menjen tönkre.

Hogyan válik a szürke egér mosolygós egyéniséggé

Szürke egér, gyakran használjuk ezt a kifejezést embertársaink viselkedésérére. Általában ez a gyávaságot, megalkuvást, félénkséget, kudarc meg nem élését foglalja magában. Ezek a tulajdonságok pedig mind egytől-egyig az önbizalom hiányra vezethetők vissza. Mindannyian szürke kis egérként éljük az életünket, mind addig, amíg valamilyen élethelyzetünk nem visz ez olyan irányba, hogy változtassunk a megszokott, de nem jól működő dolgainkon.

Szürke egerek vagyunk a hétköznapokban, kapcsolatainkban, munkánkban, miközben érezzük, hogy valami nem működik, vagy nem jól funkcionál. Elkezdünk kutakodni, hogy vajon mitől lehet ez így. Legtöbbször azonban mindig egy kívülálló emberben próbáljuk az okokat keresni. Pedig ezek bennünk lakoznak elsősorban. Nem vesszük észre, hogy az éltünket egy megszokott rutin szerint éljük, Nincs benne spontaneitás, és nem örülünk az minket körülvevő apró örömöknek. Sok ember a munkáját is rutinszerűen, megszokásból végzi, és lassan azt érzi, hogy kiéget, vagy csicskává vált. Tudom, ez milyen állapot.

Már korábban tettem arról itt említést, hogy nekem voltak válságok az életemben. Nem úgy működött a munka és magánélet. A kettőt pedig nem szabad külön választani. A kihatások oda-vissza működnek. Anno, annak idején ezt a szürke egér jelzőt nekem is a szemembe mondta a segítőm. Azt tanácsolta, hogyha nem változtatok az életemen, és munkámon, akkor előbb-utóbb csak egy szürke egér maradok. Ezek akkortájt nagyon kemény szavak voltak, de tudtam a lelkem mélyén, hogy igaz. Szürke egér, szürke egér, Állandóan ez zakatolt a fejemben. Nem szeretnék szürke egér lenni, aki megalkuvó, gyáva. félénk, és fél a kihívásoktól. Azt is tudtam magamról, hogy hosszú évekig tényleg szürke egér voltam, ezen tulajdonságaimmal együtt véve. Végül is, arra az elhatározásra jutottam, hogy nem akarok egér lenni, Főleg azért sem, mert az egerek nem tartoznak a kedvenc állataim közé. Viszolygok tőlük.

Hogyan is kezdjünk hozzá? Kezdjük el fejleszteni az önbizalmunkat. Rögtön nem kell nagy dolgokra gondolni. Kezdetnek már az is jó, ha beszélgetünk a családtagjainkkal magunkról, elképzeléseinkről. Ha felvetjük nekik, hogy erről vagy arról szeretnék velük beszélni. Ha ezt a lépést megtesszük, és beszélünk magunkról, érzéseikről, és meghallgatjuk az ő álláspontjukat is, akkor már tettünk egy lépést az önbizalom építés terén. Igaz ezt mindig csak egy napon érhetjük el. Utána jöhetnek a nagyobb kihívások.

Saját példámból kiindulva, én sokat tudtam elméletben, mert sokat olvastam, jártam előadásokra, ahol igen hasznos tanácsokat hallottam. Igen ám, de a saját életemben vagyis a gyakorlatban nehezen tudtam alkalmazni. És ez az egyik legnehezebb dolog, amit szükséges meglépni. Elkezdtem másképpen viszonyulni az emberekhez, még  azokhoz is, akik korábban az ellenségeim voltak. Próbáltam az agyamat áthangolni.Másképpen állni az élet dolgaihoz, elfogadni a jó és rossz dolog meglétét egyaránt. Már néhány hét után tudtam mosolyogni, mindentől függetlenül, és nem kényszeredetten elhúzni a számat.

Majd jöttek a kisebb-nagyobb megmérettetések az életemben. Ezek engem próbára tettek, Döntenem kellett, hogy hogyan oldom meg a problémát, attól függően, hogy kicsi vagy nagy volumenű dologról volt-e szó. Mérlegeltem. Általában két-három verziót állítok fel magamnak. Megnézzem, hogy mi jön ki az az A-ból, B.ből, vagy a C.ből. És annak függvényében döntök. Ez így történt évekkel ezelőtt is. És azt mondtam, hogy azt választom, ami a legnehezebb feladat elé állít. Legyen annak, akár jó, akár rossz oldala, nem számít vállalom a felelősséget. Nagy volt a kockázat, de mára azt mondom, hogy megérte. Amikor az ember egyre több olyan dologba vág bele, amitől fél, de megoldja, akkor az önbizalma egyre csak nőni fog.

Mára eljutottam azon felismeréshez, hogy hogyha az ember dolgozik magán, nap mint nap. akár a csillagos eget is elérheti. Nincsenek akadályok, ezt csak mi teremtjük meg magunknak. Most már oldottan. feszültségmentesen, félelmek nélkül, és a kudarcokkal való megbarátkozásokkal tudom megoldani a problémáimat. És idővel a szürke egérből mosolygós egyéniség válhat. Ez történt velem is.
Nagyon sokat köszönhetek a segítőmnek, akik felnyitotta a szememet e téren.
Ezt bárki megteheti. Csak akarni kell, és a cél akár a csillagos ég is lehet. Bármi elérhető az életben. És senki se maradjon hétköznapi szürke kis egér.

Mingli létforma

Mingli ez az a létforma, amelyről mindeddig nem hallottam. Pár napja olvastam arról, hogy létezik ilyen létforma is napjaikban. Hallottam a szingli életről, de mingliről még egyáltalán nem. Mit is takar valójában ez a kifejezés, illetve létforma?

A mingli egy olyan kapcsolati létforma, amelyben a párok nem élnek együtt, és csak bizonyos időközönként találkoznak. Vagyis mindkét fél megtartja a saját függetlenségét, anélkül, hogy az egy kapcsolatban bizonyos mértékben sérülhetne. Ezt az életformát leginkább az olyan nők, férfiak választják, akiknek már volt esetleg kapcsolatuk, de valamilyen oknál fogva egyedül maradtak, özvegyek lettek, vagy elváltak. Ez leginkább a közép és idősebb korú emberekre jellemző. Az ilyen kapcsolatban lévő emberek inkább a barátság, és az egyedüllét  miatt választják ezt a lehetőséget. De vannak olyanok is, akik a barátság megléte mellett még a szexuális kapcsolatot is előtérbe helyezik e téren. De megfigyelhető egy másik tendencia is ezen a téren. Mégpedig az, hogy nemcsak a közép- időskorú emberek választják ezt a kapcsolati formát, hanem a fiatalabb generáció tagjai is élnek az ilyen lehetőséggel. Mindenki lakik a maga saját lakásában, gazdálkodik a saját pénzével. És csak időnként találkozik a barátjával, barátnőjével.

A középkorú embereknél még meg is érthető ez a fajta hozzáállás a dolgokhoz. De vajon a fiatalok miért is választják ezt a fajta kapcsolati formát? A megfigyeléseim azt támasztják alá, hogy fontos szempont a függetlenség, önállóság megtartása, és az egymáshoz való nem alkalmazkodás megléte. Időnként jó úgy együtt lenni, hogy semmiféle elvárást nem támasztunk a másik fél irányában. Örülni épen az adott pillanatnak, és utána mindenki megy a maga útján. Sokan csak azért érik be egy ilyen kapcsolattal, mert van kivel megosztani a gondjaikat, bajaikat. bár én ezt kötve hiszem, hogy működik. 

Az én meglátásom az, hogy én nem szívesen vállalnék fel egy ilyen kapcsolatot. Ez olyan se veled, se nélküled forma. Maximum a csajok elmondhatják magukról, hogy nem élnek egyedül van pasijuk. így a környezetük ezt megnyugvással veszi tudomásul. Egyszerűen ez a létforma érthetetlen a számomra, mert a csaj, a pasi valójában így is egyedül van. Akkor meg, miért kell félni az egyedülléttől. Ha pedig nincs úgynevezett párkapcsolat, akkor inkább éljen az ember egyedül, de nem magányosan. Legalább is én így vélem, és látom ezen kapcsolatiforma meglétét. Ebben az egészben mi a jó? Mert számomra az a fontos, hogy az aki nekem fontos, és szeretem az mellettem legyen, De úgy, hogy közben ne birtokoljam őt. És egy fontos tényező még az is, hogy egy párkapcsolat nagyon sok alkalmazással jár minden területen. És persze sok munkával, amiért nap mint nap szükséges megdolgozni.

Ezidáig nem tudtam, hogy létezik ilyen létforma, hogy mingli. Ma már tudom. Igaz sokat elgondolkodtam azon is, hogy vajon minek nevezhető egy olyan kapcsolat, ami olyan, mint a se veled, se nélküled kapcsolat. Tehát ez a mingli.