Szakitás lelki vonzata

Nincs is talán olyan ember, akinek az életében legalább egyszer ne következett volna be a szakítás. Vannak azonban olyan emberek is, akinek az életében nem csak egy, de számos szakítás is megkeserítette már az életüket. Valljuk be hősiesen, hogy alig van olyan nő, akit ez a helyzet ne viselne meg lelkiekben. Akit ezt a tényt ne vallja be sem magának, sem másoknak, az vagy hazudik vagy festi magát. A nőket ez nagyon sok esetben lelkiekben taccsra vágjam ellenben a férfiakkal, bár ők ezt a fájdalmat másként vezetik le.

Mostanság a párok között a szakítás módja nagyon egyszerűen megoldható. Ma elég, ha használjuk a technika vívmányait sms, e-mail, telefon. És meg van oldva a szakítás. Régen ez másként működött, A fiút, lányt ez komoly helyzet elé állította, hogy hogyan adja a másik fél tudtára, hogy szakítani szeretne vele. "Szeretnék mondani valamit. Nem szeretnélek megsérteni". kezdetű mondatok pedig már arra utaltak, hogy vége szakadhat a kapcsolatnak. A szakításnak többféle okai lehetnek. Van olyan, hogy egy olyan kapcsolat van kibontakozóba, amelynek a beteljesülése lehetetlen. Vagy éppen megszólal a vészcsengő az egyik vagy másik félben. De az sem rendkívüli eset, amikor az egyik fél úgymond angolosan lelép. A szakítások a legtöbb esetben a férfi részéről történik, de az ellenkezője is igen gyakori. A nők azért sokkal jobban ragaszkodnak egy kapcsolathoz, mint a férfiak.

Bármi is legyen egy szakítás oka, azt a legjobb akkor ott helyben melegen megbeszélni. Persze ha van mit megbeszélni. A technika vívmányaival ez a párbeszéd már kihaló félben van, pedig minden szakító fél azt szeretné tudni, hogy milyen okból jött létre a szakítás, hogy később tudjon tanulni az okokból, hibákból. Én is ennek megoldásnak vagyok a híve, bár ezt még egyik szakításom alkalmával sem sikerült véghez vinnem. Ez pedig a pasik hibája, hogy nem jött létre a megbeszélés, mert a nagy részük "kisfiú". Egy "kisfiúval" pedig nem lehet beszélgetni. Sőt a pasik sokszor elfojtsák az érzelmeiket, mintsem beszéljenek róla.

A szakítással járó lelki traumát a különböző életszakaszokban másként élik meg a nők. A saját tapasztalatom ezt támasztja alá, én így éreztem. A fiatalabb korban való szakítást még nem kell tragédiaként kezelni, bár az adott szituációban mindenki azt érzi, hogy "összeomlott a világ". Ez a tanulási folyamat, amelyből később építkezhetünk. Ha már a szakítás mondjuk a harmincas-negyvenes vagy későbbi életkorban történik, akkor már komoly lelki problémát tud okozni, főleg, ha a szerelem is jelen volt a kapcsolatban. Mert olyan eset is van, amikor valaki nem szerelmes csak társra vágyik, és birtokol. Ez a fajta kapcsolat típus kevésbé viseli meg az embert, mintha szerelmes lett volna az illetőbe.

Én huszonéves koromban is nehezen viseltem, ha szakított velem egy pasi. Abban az időben úgy éreztem, hogy szerelmes voltam abba a pasiba. Mostani eszemmel visszagondolva úgy érzem ez nem egy "igazi" szerelem, volt a részemről. Mégis megviselt a történet. Évekkel később jöttek újabb pasik. Volt egy, akibe tényleg úgy éreztem, hogy szerelmes voltam. Tény, hogy átéltem azt az állapotot, amelyet egy szerelmes lány átélhet. A pasi ugyanakkor nem volt szerelmes belém, csak az "ágyba bújás" gondolata foglalkoztatta és a pénz. Most már tudom, miért történt mindez így. A többszöri csalódások, arra ösztönöztek, hogy leírjam az életemből a pasikat. Így is történt! Tíz-tizenöt év pasi nélkül évem volt. (ez volt a legszebb évek egyike).
Majd a negyvenes éveimben újra jött a szerelem. De már nem olyan érzéssel, mint a húszas éveimben, hanem sokkal erősebben, intenzívebben. Ez már részemről egy érett felnőtt szerelem volt. Sajnos sok év után újra jött a szakítás a pasi részéről. Ugyanis ő csak "gyerekeknek járó szerelemmel" bírt egész életében. Miért is? Mert még ötvenes éveiben is kisfiúként tudott csak viselkedni. Csúnyán viselkedett velem és vége lett.

Hónapokig megviselt ez a probléma. De most már tudom, az okát, hogy miért történt mindez úgy, ahogyan történt. Az eset megtörténte után elkezdtem magamat csiszolni. és egy új élet alakult ki bennem. Most már tudom, hogy jobb, hogy úgy történt, ahogy történt az egész, mert az a pasi semmiféle területen nem hozzám való volt. Bármi legyen is a szakítás oka, abból sok esetben tanulni lehet.Lehetőségünk van a számvetésre, tisztánlátásra, a hibák tisztázására. Akkor még nem is gondoltam arra, hogy egyszer hálás leszek ennek a pasinak, mert így egy új lehetőséget kaptam arra, hogy egy eddig ismeretlen úton elinduljak, hogy megváltoztassam az életemet.

A nőiesség megélése

"Nőnek lenni jó" - állítja az egyik női magazin szlogenje. Valóban tényleg jó nőnek lenni? Elfogadjuk a nőiességünket? És vajon mit értünk a nőiesség fogalmán, és hogyan éljük meg a mindennapokat nőként? Sok-sok itt a megválaszolandó kérdés. Sokan azonban még számos fogalommal sincsenek tisztában, hogy mit is takar az a fogalom, hogy nőiesség.

Mitől nő egy nő? És vajon mitől jó nő egy nő? Elgondolkodtak már azon, hogy vajon nagyanyáink, anyáink fejében megfordultak ilyen gondolatok, amikor ők is fiatal vagy idősödő nőként élték az életüket. Én úgy gondolom, hogy ők kevésbe foglalkoztak ezzel a témával. A másféle gondolkodásmód, akkor tájt kezdett elterjedni, amikor a nők munkába álltak, és egyszerre kellet helytállniuk nőként és anyaként egyaránt. A mai társadalomban az tapasztalható, hogy a nők nagy része nem éli meg a nőiességét, sem nőként, sem anyaként. Nagyon fiatalon már belemegy egy olyan házasságba, kapcsolatba, amelyről érzi, hogy nem fog működni, de azért belevág, mert ezt várják el tőle. Szülők, és társadalmi elvárások. Majd jönnek egymás után a gyerekek, de a helyzeten ez mit sem változtat, mert nem érzi magát nőnek, legfeljebb csak csicskának, akinek mindenki csak parancsolgat.

A napokban láttam egy pszichológia műsort az egyik tv-csatornán, ahol azt is feszegették a meghívott szakemberek, hogy milyen ma egy mai női. A vélemények ütköztek, de egy valamiben egyetértetek, hogy kevés igazi NŐ van mostanság. A nőkből hiányzik a kisugárzás, az önbizalom, magabiztosság, határozottság, és a női benső énje. Ellenben sokat átveszik a férfi viselkedési stílust. Keménynek tüntetik fel magukat, miközben belül kocsonyák, mert egy nő az evolúciós beállítottsága miatt sem tud olyan egyéniségé válni, mint egy pasi. Egyre nagyobb azoknak a házasságoknak az aránya, ahol a párok nem férfiként és nőként vannak jelen a kapcsolatban, hanem kislányként és kisfiúkként. Sokan ezt a felállást észre sem veszik, mert ez a természetes számukra, mert ezt láttak a szüleik házasságában is. Csak amikor azon kapják a fejüket, hogy már a szex sem működik az életükben, akkor valami hirtelen megváltozik. De arra egyiken sem gondolnak, hogy a kisfiú, mama felállásban ez nem működhet, mert egy kisfiú soha nem fekszik le a mamával. Így szépen el vegetálnak egymás mellett.

Majd az élet újabb problémák elé állítja az ilyen kapcsolatban élő embereket. Még pedig különböző testi tünetek, betegségek formájában. Ezek a betegségek legtöbb esetben a nemiséggel, szexualitással, szeretethiánnyal vannak összefüggésben. Nem tudom, hogy feltűnt-e már valakinek, hogy kik azok a férfiak, akik gyakran keresik fel az urológust, és kik azok a nők, akik gyakran fordulnak nőgyógyászhoz. Ezen személyek mind azok köréből kerülnek ki, akik nem élik meg a teljes értékű férfiasságot, nőiességet. Sem társadalmi szinten, sem a magánéletben. Egyre nő azon betegek száma, akiknek különböző nőgyógyászati betegséggel küzdenek, petefészek-méhnyak rák, melldaganat és ciszták tömkelege. Ezek pedig, mind az elfojtott nőiességükből fakad. A férfiaknál ugyanez a prosztata betegségekkel hozható kapcsolatban, mert ők sem teljesednek ki, mind FÉRFI isten igazából.

A régi időkben ilyen betegséggel csak ritkán találkozott az emberiség. Ezt az állítást azonban az okos-okoskodó emberek megmagyarázzák. Stressz, helytelen táplálkozás, környezeti hatások, és sok más tényekkel támasztják alá a véleményüket. Csak egy tényt kihagynak az állításaikból, még pedig azt, hogy régen nő volt a nő, és férfi volt a férfi. Ma pedig már lassan csak a nemük utal arra, hogy ki a férfi és ki a nő. És tényleg jó nőnek lenni? Szerintem kevés nő mondhatja el magáról, hogy nőnek lenni jó. A nagy többség csak nő neműként tengeti az életét. És van egy általános tévhit, hogy egy nő a pasitól lesz nő, vagyis ha kapcsolatban, házasságban él. Tényleg a pasitól lesz valaki nő? Szerintem nem, mert ha ez így működne, akkor sok nő nem csak a nemében élné meg a nemiségét, hanem valódi nőként élné a napjait.

A pletyka, mint a kommunikáció egyik alappillére

Pletyka! Ez egy olyan kommunikációs folyamat, amely sok esetben megkeseríti az emberek életét. Főleg olyan esetekben, amikor a kifecsegett dolognak nincs alapja. A pletyka leginkább a nők szájából indul, mert ugye azt is tudjuk, hogy a nők sokkal jobban tudnak kommunikálni, mint a férfiak. Nincs is ezzel semmi baj, mert ha a nők nem rendelkeznének olyan kommunikációs képességgel, amilyennel igen, úgy még a férfiak sem tanultak volna meg beszélni.

De miről is valójában szó? Mi az a határ, amikor már a pletykálkodás súrolja a magánéleti területet? Nos, gondolom nincs olyan ember, aki már élete folyamán ne élt volna át olyan kínos helyzeteket, amikor őt valamilyen ok folytán ne hozták volna hírbe. A pletykákat terjesztők leginkább a nők köréből kerülnek ki. És ezek a fajta kommunikációk legtöbbször a munkahelyeken, és baráti társaságokban látnak napvilágot. A nők borzasztó nagyon kíváncsiak, érdekli őket minden apró-cseprő dolog, de leginkább a mások magánéletében való turkálás. Ez abból is kitűnik, hogy a pletykalapokat számtalan esetben a nők forgatják. Ott is fő téma a sztárok, celebek magánéletében való vájkálás dukál manapság.

Nagyon sok esetben megfigyelhető, hogy a munkatársak nagyon bele avatkoznak a mások magánéletében, még úgy is, hogy az a másik fél ezt nem engedi. Ez pedig nagy bajok forrásává szokott válni. Érdekes viselkedésiforma az, amikor hol az egyik, hol a másik embernek a magánélete kerül terítékre úgy, hogy csak a jelen nem lévő ember háta mögött beszélik ki. Ilyenkor tör elő az elégedetlenség, irigység, gonoszság, rosszindulatúság. Ezek a megnyilvánulások legtöbbször olyan emberek esetében nyilvánul meg, akik saját életükkel elégedetlenek, nincs meg a belső békéjük, és csak vegetálnak egész életükben, és csak némán nézik, azt hogy a másik keserves, kemény munkával jóval előrébb tart, mint a másik és az életét is sokkal jobban megéli, mint a vegetáló ember. Engem korábban foglalkoztatott az olyan megjegyzés, amely a hátam mögött történt. Nagyon tudott idegesíteni! És miért is? Mert egy magamban bizonytalan ember voltam, aki nem bízott magában. Mára ez megváltozott!
De mégis előfordul olyan eset, amikor úgy érzem, hogy az emberi butaság, irigység, rosszindulat már súrolja az érzelmi határaimat.

Elmesélek egy esetet. Most pár hónapot távol voltam a munkahelyemtől. Természetesen ott is mentek a hátam mögötti kitárgyalások, pletykák. Ezzel sincsen semmi bajom, mert nem foglalkozom olyan emberekkel, akik ezt művelik, mert egy gyáva, infantilis, kisebbségi komplexussal rendelkező ember tesz ilyeneket. De az már az én érzelmi határaimat is súrolja, amikor úton-útfélen olyan pletykákat terjesztenek rólam, ami nem fedi a valóságot. Olyan dolgokat állítanak rólam, amelyek nem fedik a valóságot. Igen, ilyenek az emberek, gonoszak és irigyek. A legnagyobb irigység abból fakad, hogy volt erőm és továbbiakban is van, hogy más életszemlétettel rendelkezem és másként élem az életemet, mind a nagy többség. Az adott egyén pedig, akinek a pletyka a legfőbb kielégülési igénye egy gyáva, infantilis gyerek szintén maradt meg, bár az életkorába ez már nem engedhető meg.

Személyemet illetőn én olyan ember vagyok, aki hacsak tehetem távol tartom magamat bármi nemű pletykálkodástól. Abból jó sosem származik. Az, hogy ki cserfes nyelvű és ki nem, az szerintem családi szinten dől el. Ez attól függ, hogy ki, mit tanult/tanul el az apjától vagy az anyjától. Természetesen szükség van a kommunikációra, de ez ne a pletyka szintjén történjék. A hátunk mögötti híresztelésekkel pedig nem szabad foglalkozni, mert aki bármilyen rosszindulatot, irigységet, gonoszságot táplál irányunkba, az csak saját tehetetlenségét, gyávaságát viszi így a vásárba. Arról nem is szólva, hogy az az egyén, aki a másik magán életében kezd el vájkálni, az semmi másról nem szól, mint arról. hogy az ő saját élete nincs rendbe. Tehát sokkal fontosabb lenne először is saját életét rendbe rakni, és azzal foglalkozni vagy a felesleges energiákat értelmesebb dolgokba befektetni. Van erre egy ide illő közmondás, amely így hangzik: "Mindenki sepregessen a saját portáján"

Szeretői viszonyok

Szeretői viszonyok, olyan kapcsolati forma, amelyet még a mai világban is tabutémaként emlegetik. Bár elmondható, hogy most már sokkal nyitottabb formában nyilvánul meg, mint 20-30 évvel ezelőtt. Az is elmondható, hogy alig van olyan párkapcsolat, házasság, ahol az egyik vagy másik fél ne tartana fenn szeretői státuszt. Igaz, hogy a férfiak sokkal előbb belemennek egy ilyen szeretősdi dologba, mint a nők.

Mit is takar ez a szeretői viszony, és milyen oldali vannak? Amikor, azt halljuk, hogy valakinek szeretője van, általában arra gondolunk, hogy az adott illető egy harmadikként lépet be egy másik kapcsolatban. Vagy hétköznapi nyelvre lefordítva, valaki elszerette a másik férjét, feleségét. Ez nem minden esetben van így. Két független ember között is létezik szeretői viszony. De ezt a kapcsolatot a legelején illik tisztázni, hogy ez a kapcsolat miről fog szólni. Sokan részesítik előnybe ezt a fajta kapcsolatot, mert nem akarják magukat elkötelezni vagy félnek a kötődéstől. Vagyis megakarják őrizni a függetlenségüket. Nincs közös kasza, háztartás, gyerekvállalás, és nincsenek a napi elvárások a másikkal szemben. Vannak a randevúk, pásztorórák, közös nyaralások és ennyivel bezárul a kapcsolat.

Ahogyan már említettem a szeretősdi, akár férfiról vagy nőről legyen szó, a legtöbbször harmadikként lép be a kapcsolatban. ( de az a felállás is működik, hogy valakinek harmadik, negyedik, ötödikként vesznek részt egy kapcsolatban, igaz nagy az isten állatkertje). Sokan nem akarnak belemenni egy ilyen szeretői viszonyban, de mire észbe kapnak, akkor már túl késő, és ha még a szerelem is elkezd működni, akkor már nincs visszaút. Majd egy idő után az egyik fél elkezd meghátrálni, meg azt látja, érzi, hogy a nő részéről kialakult az érzelem a férfi irányában. Ettől az érzéstől azonban a pasik megijednek. Egyszerűen azért, mert gyávák és nem merik felvállalni az érzéseiket. A pasiknak két ok miatt tetszik ez a szeretősdi játék. Az egyik dolog: otthon nem működik a párkapcsolata, azon belül is a szex. Ezért ezt egy külső kapcsolat lévén próbálja pótolni. A másik dolog: hiányzik a párok közötti értelmes kommunikáció, kiégtek az évek alatt, nem tudnak már egymásnak, mit mondani. " Mi a helyzet? Semmi"! ezzel a párbeszéddel ki is merült a beszélgetés. A szerető pedig türelmes, van ideje, és meghallgatja sőt akár tanácsot is ad a pasinak. Legtöbbször azonban a kommunikáció hiánya vezet a kapcsolat megromlásához, sőt a szerető kereséshez is.

És milyen helyzetet teremt ez a szeretői viszony a párok között? A legtöbb esetben a nők vannak rossz helyzetben, mert ők együttélésre, kapcsolatra vágynak. Ellenben mint kényszerülnek hallani. A férj egyébről sem beszél, mint a hülye, hisztis feleségéről, akivel már a szex évek óta nem működik, és külön szobában alszanak. De ez szerintem csak duma szöveg, amellyel le lehet venni a nőket a lábukról. Legalább is én így tapasztaltam meg. A háttérben teljesen másként működik a dolog. Válni a legtöbb pasi nem akar, inkább mindig kifogásokat keres. " Most nem lehet válni, mert beteg az anyós, kicsik a gyerekek, majd ha a gyerekek felnőnek." és hasonló kifogásokat keresnek folyton folyvást. A világon nincs olyan nő, aki mindezt kitudja várni, és elfogadni. A pasik nem fognak elválni, ha ezt nem tették meg egy vagy fél éven belül. Nekik így kényelmes, még olyan áron is, hogy rosszul érzik magukat a bőrükben. Mindig kényelmesebb, biztonságosabb a meleg szarban ülni, annak ellenére is büdös, de legalább meleg, mint egy bizonytalan dologba belevágni, úgy hogy nem tudja mi lesz a végkifejlet.

Sok nő pedig hosszú évekig elnézni, hogy a párja egy külső kapcsolatot ápol. Majd, amikor teljesen megunja ezt az áldatlan állapotot, akkor talán beadja a válópert. Van ennek a szeretősdinek két oldala. Ez a szeretői viszony vagy erősíti vagy gyengíti a korábbi kapcsolatot.
Olyan esetek is előfordultak már, hogy a régi rossz kapcsolatot a szerető állította helyre, mert a férj vagy a csaj a másiktól tanulta meg, hogy hogyan vigyen be esetleg több energiát a házasságának megjavítása érdekében.

Hogy megéri ez a szeretői viszonyt fenntartani ilyen formán, Nekem kétségeim vannak efelől. Igaz van előnye is. Nincs kötöttség, felelősségvállalás, háztartásvezetés, gyereknevelés. Csak találkozások, randizások vannak. Tapasztalatból mondom, egy idő után az ilyen állapotba minden nő belefárad, mert valljuk be őszintén, mi nők nem az ilyen adok-kapok kapcsolatra vágyunk. És ne feledjük egy ilyen viszonyból mindig a szerető kerül ki vesztesként. A másik fél pedig szépen visszakullog a régi barlangjában, ahol a hülye, hisztis, frigid feleség odaadó örömmel visszafogadja.

A Húsvét üzenete

A Húsvét a tavasz egyik legnagyobb ünnepe. Ha más szemszögből világítjuk meg, akkor úgy is mondhatjuk, hogy az egyházi ünnepkör lezárása a Húsvét megünneplése. Kinek mi jut eszébe, a húsvétról? Mármint a locsolkodáson és az evésen, iváson kívül. Úgy tapasztalom, hogy a fiatalabb generációknak csak a három leírt dolog jut az eszükbe a húsvét hallatán. Az idősebb generációnak teljesen más ugrik be az agyába, ha megkérdeznénk őket. Sajnos úgy látom, hogy az utóbbi időszakban a húsvét megünneplését olyan "piknikes ruhával" ruházták fel. A családok menekülnek otthonról.

A Húsvétnak van egy másik üzenete is, amely mindannyiunk számára fontos és elkerülhetetlen része az életünknek. Ez pedig a halál megléte és elfogadása. Erről a témáról már írtam korábban. A téma pedig sok ember számára maga a tabu. Ha nem beszélünk róla, akkor nincs. Így a homokba dugják a fejüket az emberek sok esetben, De amikor bekövetkezik a családban ez a élettani folyamat, akkor jön a kétségbeesés, pánikolás, jajveszékelés. Mert az emberek nincsenek felkészülve a halál tényére. Ezt a nevelés, sőt a média is befolyásolta/befolyásolja. Most nem szeretném az ünnepnek a vallási oldalát fitogtatni. Mindenkinek szíve joga, hogy hisz-e bármilyen vallásban vagy nem. Teljesen mindegy, hogy valaki hívő ember vagy ateista a húsvét, akkor is a halálról és feltámadásról szól.

Az idősebb generációk meg egészen másként látják ezeket a dolgokat, mint a mai fiatalok. Más volt a nevelés és az élethez való viszonyulás. De az is tény, hogy azon emberek, akik vallásosnak, hívőnek tartják magukat, azok is teljesen megrémülnek a halál gondolatától. Még csak beszélgetési szinten is. Én ezt tapasztalom szűkebb és tágabb értelembe vett ismerőseim körében. (nem akarok általánosítani). Sokszor gondoltam azt, hogy azok az emberek, akik templomban járnak, vallásosak, azok másként állnak a dolgok elfogadásához. Mert úgy véltem, hogy az egyházi tanítások megvilágosítják az emberekben azt tudatot, hogy a halál épp olyan szerves része az életünknek, mint a születés. Sajnos e téren tévedtem! Nagyon kevés emberről mondható el az, hogy elfogadja a halál tényét. De aki ezt elfogadja, annak nem lesz tragédiaként fogja fel, ha eljön a halára órája. Ha nem azt fogja mondani, hogy mindent megtettem az életem minden területén, ami tőlem telt, és most nyugodt szívvel elmehetek egy számomra ismeretlen világba.

Húsvét van! A csend, nyugalom, befelé fordulás időszaka. Gondolkodjunk el, szálljunk magunkba, és gondolkodjunk el az Húsvét üzentén. Foglalkozunk előbb gondolatban majd hangos kimondással a halál gondolatával. Tudom, hogy sokan félnek ezt megtenni, rettegnek tőle. De nem olyan nehéz ez, mint ahogyan azt gondoljuk. Gondoljuk át, hogy senki sem tudhatja, hogy mennyi ideje van itt a földön. Tíz perc, tíz óra, tíz év. Épp ezért éljük úgy a mindennapjainkat, hogy teljes életet éljünk, ne legyen lelkiismeret furdalásunk. Ne bántsunk meg embereket okkal, ok nélkül! De már megtettük merjünk bocsánatot kérni, ha vétkeztünk.Emberek vagyunk. Számomra ez a Húsvét üzenete.

Droggal vagy nélküle II

Az előző bejegyzésemben két korábban függő embernek megnyilvánulásait olvashatták ezen az oldalon. Most megnézzük mindezt egy szakember szemével. Dr Csernus Imre 13 éven keresztül dolgozott a néhai Lipóton és drogfüggő emberekkel foglalkozott. Most az ő tapasztalatait, véleményét osztom itt meg.

CSERNUS

"Mozart Requieme, egy belső beszélgetés. Kopognak. Fél tizenkettő. Pontos ember.
- Jó napot! - mondom kemény hangon, és nyújtom a kezem. Ilyenkor ritka az erős kézfogás, inkább mintha döglött halat fogna az ember. Az izzadt tenyerek sokat elárulnak.
- Jó napot!
Nézem a pasit. Húsz körüli, de többnek néz ki. Keresi, hogy hová üljön. A szobában két ülőalkalmatosság van, egy kényelmes és kényelmetlen. Akik kemény, önszorongató fegyvereimhez szoktak, a széket választják, akik a kényelmet szeretik a fotelt. A választás a karosszékre esik.
-Parancsoljon.
- Nem voltam még ilyen helyzetben. Mit mondjak?
- Én nem tudom. Akár hallgathat is negyven percet, aztán hazamegy.
A helyzet az, hogy több éve amfetamint, marihuánát és alkoholt fogyasztok. Több helyen voltam már, de általában gyógyszereket kapok. Nem tudom már így elviselni magam. Mindennap ez... Kiakarok mászni a szarból.
-Mennyi ideje csinálja ezt?
- Úgy tíz év. A szüleim elváltak. Apám azt sem tudja, hogy itt vagyok. Az apám is iszik. Azt mondja a pszichológusok kapják be. Azt is mondja, hogy n fárasszam magam velük. Azt sem tudja, hogy narkózom, iszom. Elég felületes a kapcsolatom vele. Anyámmal jobb, de ő is iszik. Nincs munkám, és a barátnőm is cuccos.
Ilyen beszélgetésekbe én nem folyok bele. Lehet elemezgetni a múltat, lehet beszélni, feszült sanyarú gyerekkorról, a két szülő harcáról, ahogy a gyereket ide-oda dobálták. Szenvedésről, okokról, szülők felelősségéről, hazudozásról, de nem teszem. Én a paradox dolgok híve vagyok. A világ ma olyan, hogy ontja magából az intenzív és csábító ingereket, az embernek meg a nyála csorog. Ezért van szükség helyenként szükség a bazdmegekre, az üvöltésre, és mindenre, ami intenzitást és átélést fejez ki. Persze, ha kiabálok, azt a saját érdekemben is teszem. Nem szeretnék elmenni szívrohamban idő előtt az elfojtott indulatok miatt. Segítő vagyok, nem gép, a kurva életbe. (Most már nem tenném hozzá azt, hogy a "kurva életbe":)

- Ki most az erősebb? Maga, vagy a cucc?
- Én!
Általában ez a válasz.
Komolyan? Akkor, mit keres itt? Miért rabolja az időmet?
Talán maga az egyetlen, aki erősebb ezeknél a szereknél és szenvedélyeknél. Szerencsés ember!
- Erősebb szeretnék lenni - mondja megszeppenve.
- Az más. Nem értem, miért beszél most nekem a vágyairól. Ha a cucc az erősebb , akkor maga egy rabszolga.
- Igen, azt hiszem, az vagyok - mondja, és falfehérre sápad.
- Mit gondol miért kellenek a vesztesek? - erre döbbent csend lesz.
- Nincs rájuk szükség.
- De kellenek, higgye el.
- Azért, hogy lehessenek győztesek
- Mindenki azt mondja... Nekem személy szerint nem, mint orvosnak, hanem mint Csernus Imrének, azért kellenek, hogy tudjak viszonyítani. Látom magam, milyen lehettem egykor.És látom magam, milyen lehetnék újra, ha azt csinálnám, amit jelenleg ön. Hogy hol kötnék ki. Ezzel betölti élete mostani értelmét számomra. Viszonyítási alap lett nekem. De mint orvos, nem szelektálok így, nem nézek le senkit, nem is sajnálok senkit.
- Engem ne sajnáljon senki!
- Látja ebben igaza van, én sem szeretem, ha lesajnálnak. A tetteimért én felelek nem más, így nem kell sajnálat, nem esik jól. Mivel én így gondolom, mást sem akarok megbántani azzal, hogy én sajnálom.
Csend. Ha nekem mondanának ilyen dolgokat a szemembe, amikor épp rágódom rajtuk, hát ott szarnám össze magam.
- Mit gondol, ha az ember, aki vesztesként él, menekül a problémái elől, miért lesz az halála megdöglés?
- Micsoda? Megdöglés? - kérdezi megrökönyödve. Szinte mindig meg kell ismételnem ezt a kérdést.
- Én úgy látom, azért - mondom a további értetlenkedésre - mert egy menekülő ember sok mindent megélhet, de méltóságot soha! Ha az ember életében nincs méltóság, miért lenne a halála méltóságteljes?
Csend. Ezeket a látszólag ide nem illő kérdéseket mások rugalmasságának vagy merevségének felmérésére használom. A válaszok sokat elárulnak az emberről.

A két bejegyzésből kitűnik, hogy ki hogyan ítéli meg a drogos embereket. Mennyire másként látja a volt drogfüggő és a szakember a drogozással kapcsolatos problémákat.

Forrás: Dr Csernus Imre-Dobai Benedek-Tárnok Alfonz: Drogma

Droggal vagy nélküle

Ez a mostani bejegyzésem egy olyan témával foglalkozik, amely nagyon sok fiatalt és szülőt érint. A drogfogyasztásról lesz szó. Legyen szó a gyengébb fűről vagy az erősebb hatású szerekről, mint a kokain. Most egy olyan szakember könyvéből osztok itt meg egyrészt, aki ilyen betegekkel foglalkozik, és két olyan ember véleményét is olvashatják, akik korábban függök voltak, de sikerült leszokniuk a "cuccról". A két korábbi függő és Dr Csernus Imre az, akik érveket, véleményeket ütköztetnek a könyvben.

ALFONZ

"Nincs rájuk jobb szó, amikor ott fekszenek a zár osztályon. Ha valaki ott él - akár csak napokat is - az beteg. Csernust doktor úrnak szólítják, ami azt jelenti, hogy ők a páciensek és ez már egy félsiker. A másik felét bevégzi a közeg, a többi bentlakó és ápolók, kórházkoszt és a vaságyak. A Hetes osztályon pár óra alatt az is betegnek érzi magát, aki három napja épen rocksztár vagy olimpiai bajnok volt, és ezért tényleg elsősorban a Csernus teszi , hanem egy bazi régi találmány, amelynek neve pszichiátria, egy összeállított , szeparált világ olyan embereknek, akiknek nem fáj semmijük, mégis rosszul érzik magukat, esetleg mások érzik rosszul őket.
Legyen példának okáért, a gépezetbe frissen bekerült személy lélektanilag hibátlan, nyugodt, és kiegyensúlyozott Földigiliszta. A hosszúkás fiatalembernek a nővérke az elején megmutatja az ágyát a nyolcas szobában (az itt olyan, mint 101-es szoba Orwellnél, m ég ijesztgetnek is vele), majd önállóan felfedezi mondjuk a dohányzót és a mosdót, és az első nap részt vesz egy Csernus-féle kiscsoportos foglalkozáson is. (A "kiscsoport" elnevezés a létszámra és nem az életkorra vonatkozik, a doki hétfőn és csütörtökön tartja.) Az új fiú délutánra mindenképpen betegnek érzi magát, egy ilyen osztályon ez elkerülhetetlen. Ebből általában egyenesen következik, hogy betegként is kezd viselkedni. Ha valaki betegnek látszik, betegnek érzi magát, és betegként kezelik, az az én fogalmaim szerint beteg. Innen nézve másodlagos, hogy a Csernus szereti-e a kifejezést."

DOBAI

"Mi betegségtudatosak vagyunk. Nevelni kell ezt az embernek magában, mert nem is tisztességes Narkós, aki nem ismeri ezt el. Rohadunk belülről, hátrányosak vagyunk, és néha ,ég derogálunk is, ezért a főnökök nem szeretnek (előttük érdemes letagadni a múltat). Aztan talán szocializálódunk, de csak úgy,mankókkal, meg okos segítőkkel, akik súlyosan élet tapasztalt szociális munkások ( nem anyázók, tényleg van egy ilyen nyomorult szakma). Talán megtudjuk azt is, hogy mi a norma, és hogy mi hol tértünk el, és mennyi a lemaradásunk. Majd szembesülhetünk a százalékos esélyekkel. Itt sokan elbuknak, mert a szembesülés nagyon nem a mi fajtánknak való. De mi, a kevesek (már akik nem estek vissza) . nagyon szerencsés emberek vagyunk, tehát ebben a tekintetben különlegesek, és legalább ez boldogít. Aztán azok, akik ettől már nirvánába jutnak, átesnek egy pszichoanalízisen, amelynek során az anyjukat leölik magukban, és rájönnek, hogy az egész örökletes. Ettől vagy örökre elmegy a kedvük a szaporodástól, vagy bosszúból azonnal gyerekcsinálásba kezdenek.
Miután ezt eldöntöttük, a betegtudatra hivatkozva lógunk az egész életünkben, mert mi tudjuk a határainkat, és hát az is igaz, hogy csak a halálos ágyon dől el végső soron, ki esett vissza és ki nem. Szóval ezt a társadalmat eltagadjuk , bekaphatja, mert van humor is a világon, és ha már megváltani nem engedik, legalább leszarjuk".

Most két korábbi drogfüggő ember egy-egy kinyilatkozását osztottam meg. Legközelebb Csernus doktor véleményét osztom meg e témában.


Forrás: Dr Csernus Imre- Dobai Benedek-Tárnok Alfonz: Drogma