Miért múlik el a szerelem?

Miért múlik el a szerelem? - tettem fel a kérdést a címben. Vajon elmúlik vagy talán soha nem is volt? Nagyon érdekes dolog ez az egész szerelem témakör. Sokan azt állítják, mondják, gondolják, hogy ők bizony ők bizony szerelmesek a párjukba, azért is választották azt az embert társuknak. Az én megfigyeléseim azonban teljesen mást álláspontot támasztanak alá. Vajon tényleg az a szerelem érzése, amit az emberek döntő többsége érez és állít? Vagy sokan nem is ismerik a szerelem érzésének az állapotát? A válaszom pedig isis.

A szerelemet mint életérzést csak olyan felnőtt emberek képesek átélni, akik rendelkeznek megfelelő érzelmi intelligenciával, önbizalommal, ön- és emberismerettel, hitelesek, következetesek, és mernek felelősséget vállalni, mind a racionális, mind az emocionális életük területén. Sajnos azt kell, hogy mondjam manapság ritka azon pasik és csajok száma, akik ezen tulajdonságokkal rendelkeznek. Ma inkább szól a párkapcsolat támaszkodásról, mint szerelemről. És ez nagyon nagy baj! De mit is érez az ember, akkor amikor szerelmes? Ott legbelül van egy belső tűz, ami lobog, ég, és majd eléget. Amikor meglátom a másik embert, akkor a szívem egyre hevesebben dobog, az ember kezéből-lábából kimegy az erő, leizzad, és valami érdekes vibrálás fut át a testén. A szerelmes embernek megváltozik a kisugárzása, vagyis pozitívvá válik. A szeme csillog, mert vibrál benne a szerelem. Sőt időnként egy kívülálló azt tapasztalja, mintha a szerelmes ember nem lenne egészen komplett. De ez így természetes. Ilyenkor az ember nem tud objektíven mérlegelni, és sokszor nem veszi észre a másik negatív tulajdonságait. És még egy fontos dolog: ha az ember szerelmes, akkor a másik emberre fel tud nézni, értékelni tudja. De a szerelem csak, akkor működik, ha mindkét fél átéli a szerelem érzését.

Sajnos ez azonban nem így van sok esetben. Megfigyelte már valaki a lányok, fiúk szemét, akik azt állítják, hogy szerelmesek? Ki, mit vett észre rajtuk? Én azt látom, hogy ezeknek a lányoknak, fiúknak nem csillog a szemük, sőt olyan, mintha halott lenne a szemük. Nincs meg bennük a vibrálás, hogy a másikért bármit megtennének. A pasik hagyják magukat bevinni az erdőbe, mert a csajok ehhez nagyon jól értenek, és jól eltanultak az anyjuktól a manipulációkat, játszmákat. A mai "divat" irányzat azt mutatja, hogy a csajok "rámásznak" a pasira, hogy így fogják meg őket. Nem számít, hogy van-e szerelem vagy nincs csak legyen egy társ. És kész! És ha sikerült a pasit "bepalizni" és összeházasodtak, akkor pár év és jönnek a problémák.

És amikor pár év múltával jönnek a problémák, sokan akkor döbbennek rá, hogy te jó ég, kihez mentem feleségül. Ki ez a pasi itt mellette? De ez fordítva is igaz. Ilyenkor szembesül az ember a tára negatív tulajdonságaival, amelyet korábban nem vett észre vagy nem akart észre venni. És sokszor ahelyett, hogy a dolgokat megbeszélnék, inkább mindkét fél kezdi lenyelni a negatív dolgokat. Miért múlik el a szerelem? Azért,mert tisztelet egymás iránt, kialudt a tűz. De nagy a valószínűsége, hogy már a kezdetek-kezdetén sem volt meg a perzselő tűz érzése. Sokan nem hisznek a holtomiglan tartó szerelemben. Szerintem létezik ilyen, csak azért nap, mint nap nagyon keményen meg kell dolgozni. Az emberek pedig azt nem szeretik, amiért keményen dolgozni kell, és választják inkább a gyors megoldásokat.

Nem tudom, hogy látott-e már valaki olyan idős párokat, akik közel járnak a hetven-nyolcvan évükhöz, és akkor is szeretettel érintik meg egymást. Ilyen például, amikor ilyen idős párok kezén fogva sétálnak, ahogy még ötven-hatvan év házasság után is csillog a szemük, amikor egymás szemébe néznek. Léteznek ilyen párok, bár ritka az ilyen idill. És mi a titkuk az ilyen szemlétettel bíró embereknek? Szerintem az, hogy ők sokkal többet tudtak/tudnak az élet dolgairól, mint a mai elkényeztetett kisfiúk, kislányok. És azzal is tisztában vannak, hogy létezik holtomiglan-holtodiglan tartó boldog szerelem. De ez mindig csak egy napig tarthat. Másnap minden kezdődik elölről. Ha így teszünk a szerelem soha nem múlik el!

Beskatulyázás

Beskatulyázás! Ezt a fogalmat lefordíthatnám úgyis, hogy kategorizálás, amikor bizonyos embereket, bizonyos emberek bekategorizálnak egy adott szisztéma szerint. Ilyen kategóriába tartoznak a tanárok, főnökök, munkatársak, közösségben élő emberek. Miről is van pontosan szó? Arról, hogy mielőtt egy adott egyént a felette álló "isten" közelebbről megismerne, elkezdi besorolni egy kategóriában, és ha az illető nem tesz ez ellen, akkor idők végeztéig abban a bizonyos kategóriában is fogják kezelni.

Biztosan mindenki átélte már élete folyamán ezt a érzést. Ha nem, akkor nagy szerencséje van, vagy annyira tudatlan, hogy nem vette észre az egészet. Az ember életében az első ilyen beskatulyázási módszer már az óvodás korban elkezdődik, Ott már a gyerekek is egymást elkezdik egy-egy kategóriában elhelyezni, de ezt a folyamatot a tudatos óvónő és szülő helyén tudja kezelni, Majd jön az iskola. Ott szintén már az első osztályban eldönti a tanár néni, hogy ez vagy az a gyerek milyen ember is lesz felnőttkorában. Sőt az egész iskolai év alatt nem hagyják, hogy a gyerek kibontakoztassa a szárnyait, ahelyett inkább letörik az éppen szárnyalni kívánó gyerek szárnyait. Ez pedig a pedagógus felelőssége. Most nem akarok abba belemenni, hogy mi a különbség pedagógus, és tanító között. ( mert bizony nagy különbség van) Ilyen esetekben a gyereknek egy életre tönkre teszik a még épülő önbizalmát is. Na, és jön a középiskola, amely szintén nem piskóta. ott még jobban működik ez a bekategorizálási játszma. " Nem lesz belőled semmi, Nincs képességed, Buta vagy! Hülye vagy!" stb megjegyzések egy életre padlóra vágják a gyerek önbizalmát. Ebből pedig egy kettőre kialakul a megfelelni vágyás szindróma, amely az egyik legveszélyesebb dolog az életben, mert másoknak megfelelni soha senki nem tud, és nem is szabad, hogy másoknak felejen meg bárki az életben.

A harmadik kritikus eset a munkahely. Ott kemény küzdelmek várnak az emberre. Már az első alkalommal eldől, hogy az adott illetőt, hogyan, miként fogják kezelni. Minden az első percben eldől.Aztán kezdődik a csata, amelybe vagy beleörül az ember vagy elgondolkodik az állapotán, és elkezd változtatni, Persze, csak közben mennek az évek. Ezt a beskatulyázási állapotot én is átéltem, úgy az iskoláimat illetően, mint később a munkahelyeimen. Sokáig gondolkodtam azon, hogy valójában, mitől teszi azt bármely ember függővé, hogy ki, milyen ember valójában. Minek alapján ítéli meg az embereket? Tudás, kisugárzás, megjelenés, netán attól. hogy kinek milyen nagy szája van. És tud-e visszafeleselni a feletteseinek. Sok év megfigyelése, és tapasztalata arra hívta fel a figyelmemet, hogy az ilyen beállítottságú emberek a saját tulajdonságaikat vetítik rá a másik emberre. Önbizalom a béka segge alatt. Ön és emberismeret szintén alacsony nívón áll. A kisugárzásról meg ne is beszéljünk. Azon emberek, akik engem korábban bekategorizáltak egy szintre, azok mind egytől-egyig negatív kisugárzással bírtak, és önbizalomhiányban szenvedtek.

Tény, hogy korábban éppen ezért próbáltam megfelelni az elvárásoknak, de nem jártam sikerrel. Bár volt olyan is, hogy ebből sem tanultam, és újra folytattam a megfelelni akarásomat, és egyre görcsösebbé váltam ezáltal. A görcsös ember pedig élete egyik területén sem tud kiteljesedni. Mára változott a helyzetem, Nem akarok másnak megfelelni. Csakis saját magamnak. Bár a mostani munkahelyi környezetemben is vannak emberek, akik úgy ítélnek meg, mind mondjuk húsz évvel ezelőtt. Beállítottak egyféle kategóriában, hogy ez az ember ilyen-olyan, amolyan, ehhez ért, ahhoz nem. És ez csak egy kis naiv nő lehet. Olyan ez, mint mikor a ló a szemellenzőtől nem vesz észre semmit. Nincs ezzel semmi gond. Én tisztában vagyok magammal, minden téren. Csak saját magamnak akarok megfelelni, és nem másoknak. A másik ember véleményét elfogadom, ha értelmeset mond, elgondolkodom rajta, hanem tiszteletben tartom a véleményét. Elvégre szabad országban élünk. Az pedig, hogy egy másik ember beskatulyáznak, az annak a jele, hogy az adott egyén rossz ember ismerő, nem ismeri saját magát, és önbizalomhiányban szenved. Ezért pedig próbálja a másikat ott megszívatni, ahol lehet. Persze csak, aki hagyja magát.

Hurrá, újra osztálykirándulás!

Végre viharos gyorsasággal érkezett meg a tavasz, vagy mondhatjuk úgy is, hogy a kora nyár. Május eljötte számomra a munkát jelenti, és pedig az osztálykirándulások lebonyolítását. Ez már így megy több, mint húsz éve. Ahogyan már korábban írtam róla, én idegenvezetéssel foglalkozom. Amikor elérkezik az osztálykirándulások időszaka az a gyerekek számára öröm, kikapcsolódás. Annak az embernek pedig, aki ezt a munkát végzi bizony nagyon is megterhelő, annak ellenére, hogy (akár) szereti is a munkáját. Ez az egész idegenvezetői munka inkább szól a pszichológiáról, mint maga a történeti, művészeti értékek bemutatásáról.

Ez a munka nagyon komoly emberismeretet kíván meg az adott egyéntől. Türelem, hitelesség, következetesség, figyelem felkeltés, és hasonló tulajdonságok meglétét kívánja meg. Nagyon jól tudjuk, hogy minden ember más és más, úgy a pedagógusok, mint a gyerekek. Főleg így a tanév vége felé közeledve egy csak nő a feszültség úgy a gyerekekben, mint a tanárok nagy többségében. Ezt a problémát pedig kezelni kell, de nem lekezelő módon, hanem értelmes magyarázattal és pozitív kisugárzással. Korábban én is türelmetlenebb voltam a gyerekkel ilyentájt, és az vettem észre, hogy a gyerekek úgy mond "tettek a fejemre" vagyis nem figyeltek, és nem néztek fel rám. Én pedig állandóan fáradt, ideges, és türelmetlen voltam. A helyzet azonban úgy két éve megváltozott. Ahogyan elkezdetem saját magamon változtatni, úgy vettem észre én is magon a változásokat. A gyerekeket egyszer sem kellett megszólítani, figyeltek, felnéztek rám. és számomra a munka örömforrássá vált, És a másik oldala a dolognak, hogy még fáradtságot sem ismertem. Egyre csak nőt a pozitív kisugárzásom.

A fenti képen is látható, hogy a napokban elkezdődött az osztálykirándulások időszaka. Ez az osztály, akik a képen szerepelnek egy középiskolás csoport volt, és tök jó fejek voltak. Láttam, hogy élvezik a vezetés minden percét, Arról nem is beszélve, hogy láttam a tekintetükön, hogy mint emberre is felnéznek, ezt lehet látni, ha valaki rendelkezik megfelelő ön és emberismerettel. Már írtam, hogy nem vagyunk egyformák, még mi idegenvezetők sem. Vannak olyan emberek is, akiket nehezen viselik az ezzel járó munkának a fáradtságát, bár kifelé nagyon próbálják a kedves ember képét beállítani. Ez pedig a legnagyobb önbecsapás. Mint minden munkának ennek is vannak előnyei, és hátrányai egyaránt. Egyet azonban ne felejtsünk el. Mégpedig azt, hogy minden munkában csak, akkor tud az ember kiteljesedni, ha megtalálja a lelki békéjét. Ha ezt a problémáját nem oldja meg, akkor végezhet bármilyen munkát is, akkor is mindig nyűgös, hisztis, elégedetlen, frusztrált lesz. Ezt a saját tapasztalataim mondatják velem. És még egy bölcs gondolat, amellyel én élem a minden napjaimat. Gondoljunk arra, hogy az a bizonyos nap az ember életében már többet nem fog előfordulni, és úgy éljem meg a napjaimat, hogy az adott napba beleteszek mindent, amit tudok, úgy racionális, emocionális téren.

Ha minden nap minden egyes ember megdolgozik a belső békéjéért, akkor a május és az osztálykirándulások eljövetele is öröm lesz, mind a diák, pedagógus, idegenvezető számára. Akkor ilyen mentalitással állnak a dolgok elé. Hurrá, újra osztálykirándulás! És megint itt van a május.

Anyák napja

Május első vasárnapja az anyák napjának az ünnepe. Így van ez már több évtizede, hogy ezen a napon ünnepeljük az anyákat. Valamikor az általános iskolában ünnepségek keretében köszöntötték a gyerekek az anyjukat. Gyerekként még teljesen másként látjuk a dolgokat az szüleinkkel szemben is, de legfőképpen az anyánkkal. Felnőttként már más értelmezést nyer a dolog. Belátjuk, hogy a szüleink is emberek és nem istenek, és tele vannak jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt. Én felnőtt fejjel nagyon szkeptikus vagyok az anyák napja megünneplésével. Túl fenn van magasztalva ez az ünnep, akárcsak a karácsony. (lehet, hogy ezen véleményemért elítélnek majd, de szabad véleménynyilvánítás van.)

Sokszor gondolkodtam már el azon, hogy vajon minden anya megérdemli-e, hogy tiszteljék, felnézzenek rá, szeressék, vagy anyák napján felköszöntésék őket. Én úgy vélem, hogy nem minden anyának jár ki a megfelelő szeretet, tisztelet. Egy hiteltelen nőre hogyan tud a gyereke felnézni. Aki csak biológiai értelemben anyja a gyerekének. Sok nő persze abban a hittben él, hogy élete egyetlen kiteljesedési formája az, ha gyereket szül és nevel. Ez óriási tévedés. Sőt sok anya abban a hittben ringatja magát, hogy a gyerekének egész életében hálásnak kell lenni, amiért őt világra hozta. A nők e téren való gondolkodása leginkább az önzőségre utal.

Vajon ki, akkor a jó anya, szülő? Az, aki a saját elképzelését szeretné a gyerekére ráerőltetni vagy az, aki hagyja, hogy a gyereke a saját életét bontakoztassa ki? Vagy az, aki állandóan óvja, védi gyerekét? Vagy inkább az, aki hagyja, hogy a gyereke megpróbáljon mindent az életben, még ha kudarc és fájdalom éri is. Mindenképpen az a jó megoldás, ha szülő segíti, támogatja gyerekét a saját elképzeléseiben. Tanácsot adva neki úgy, hogy nem erőlteti rá a saját véleményét. Hagyja, hogy a gyereke tapasztalatot szerezzen az életben. De sajnos nagyon sok olyan szülő van, aki nem engedi meg, hogy a gyereke bármilyen ügyben "nemet" mondjon az anyjának. Mert mi is történik akkor? Jön az érzelmi zsarolás. Ebben a nők élen járnak. "Már nem szeretsz. Ezért felnevelhettelek". - és hasonló érzelmi zsarolások.

Sokszor hallom felnőtt emberek szájából az alábbi megszólításokat, ahogyan az anyjukat nevezik. Édesanyám. Anyukám, Anyuci satöbbi. Mitől édes egy anya? Miért várja el a gyerekétől az anya az e fajta megszólítást? Miért jár neki ilyen kivételes tisztelet? Tény, hogy csak a nők rendelkeznek olyan biológiai adottsággal, hogy gyereket tudjanak szülni. és ez egy rendkívüli dolog. A másik meglátásom pedig az, hogy az anya úgy érzi, hogy a gyereke hálával tartozik neki azért, hogy a világra hozta. Pedig ez is egy nagy tévedés. Az a gyerek nem biztos, hogy oda akart születni, ahová leszületett. A nő van sok esetben a gyerekért, és nem fordítva. A felnőtt ember csak azon esetben használja az fenti megszólítást az anyja esetében, amikor a gyereke érzelmileg nem vált le az anyjától. (én ezt a megszólítást felnőttként már nevetségesnek tartom, mert csak a tíz év alatti gyerekek hívják így az anyjukat.)

Anyák napja van, amely jó üzleti fogás is egyben. Ajándékok, virágcsokrok adakozása. Természetesen én is felköszöntöttem az anyámat anyák napján, amíg élt. De az nem jelentette azt, hogy az év többi napján nem szerettem vagy tiszteltem volna őt. Tény, hogy ő is emberből volt tele jóval és rosszal. de ez így van rendjén. Sokszor azt is tudtam, hogy amikor jót akart nekem, minden erőfeszítése ellenére, akkor épen az ellenkezője sült ki a dologból.
És a gyerek szemében ki is a jó anya? Az, akivel naponta letud ülni beszélgetni, Eltudja mondani örömét, bánatát. És az anya a tudás szerint próbál neki segíteni. Terelni tudja az útját. Érzelmileg és racionális szempontból is példát mutat a gyerekének. És akire a gyereke feltud nézni, mert hitelesnek látja az anyját.

Én azt mondom, hogy az anyákat ne csak ezen az egy napon tiszteljük, szeressük, hanem az év minden napján. (már, aki ezt megérdemli). A szeretet és hála meglétét pedig nem azaz gy csokor virág jelképezze,,hanem a szeretett, amely az ember szívében él. Az anya sem azt várja el.hogy hatalmas virágözönt kapjon, mert néha egy kedves szó simogatás többet jelent, mint egy virághalmaz. Még azon anyáknak a szeretete is az ember szívében él, akik már nincsenek közöttünk. Mert ha az embernek hitelesek voltak a szülei, akkor nem felejti el őket.

Kapzsiság

Kapzsiság azaz életforma, amely egyre jobban elharapódzik Magyarországon. A legtöbb embert a pénzszerzésen kívül alig érdekel valami. A kapzsi ember ilyen kifejezéseket használ. Nekem legyen a legtöbb pénzem. A legnagyobb házam, autóm, nyaralóm. Bármi áron szereti megszerezni magának azt, amit elszeretne érni. Még úgy is, hogy másokon áttapos, nem törődve a másik ember lelkivilágával.

A kapzsi embert valamilyen betölthetetlen űr hajtsa. Egyetlen célja az, hogy minél több pénzhez jusson, és az, hogy a megszerzett javait a lehető legjobban magához zsugorítsa. Az ilyenfajta viselkedésnek is van lelki mozgató rúgója. Feltehetően az adott egyén gyerekkorában nagyon szegényes életkörülmények között élhetet. Nem kaphatta meg a szüleitől, amit szeretett volna. Vagy lehetséges egy szeretethiány megléte is. A szeretethiány pótlása pedig abban mutatkozik meg, hogy a megszerzett pénz válik a szeretet tárgyává. Ha azonban ezt a problémát nem kezeli az illető ember normális keretek között, akkor a kapzsiság és a pénz szeretete akár kórossá is válhat. Az ilyen viselkedéssel megáldott ember az én szememben egy szegényes lelkülettel bír. A pénzen kívül egyetlen motivációja sincs az életben. Nincsenek tervei, céljai. A gondolatát csak az tölti ki, hogyan tudna minél több pénz keresni. A végén pedig eljut odáig, hogy idegileg felőrlődik.

A kapzsiság megléte az korosodással egyre jobban a felszínre tör. Bár az sem kizárt, hogy azaz ember, aki idős korában kapzsivá válik, az fiatalabb korában is az volt, de vagy nagyon jól titkolta vagy a környezetében élők nem figyeltek fel rá elégé. Én is ismerek nem gy olyan személyt, akiknél egyre jobban eljön a kapzsiság, fukarság. Már pár száz forinton is képesek hezitálni, hogy az adott szituációban ki jár jobban anyagilag. Számomra az ilyen viselkedési forma szegényes, és szánalmas ,és az illető belül nagy lelki szegénységben él. Semmi öröme nincs az életben. (talán csak a pénz megléte). És vajon minek tud örülni az ilyen ember az életben? Vagy ismeri-e azt a szót, hogy öröm? Nem, nem ismeri, sőt semmilyen örömforrás nincs az ilyen ember életében, és az egész életét lelki szegénységben éli le.

Én úgy vélem, hogy a pénz megléte bizonyos szintig elfogadott. Ha tudjuk megfelelően kezelni, és élni a pénz adta lehetőségekkel, akkor nincs semmi baj. A baj ott kezdődik, amikor már kényszeresen kapzsivá, önzővé válik az ember, és nincs a lelkében szeretet. Nem régen olvastam egy keleti bölcseletet, amely igaz hangzik: " Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Majd a pénzét feláldozza az egészségéért." Lehet, hogy nem pontos az idézet, de a lényeg az benne foglaltatik. Tehát érdemes elgondolkozni azon hogy mi vár egy kapzsi emberre. Minél jobban kuporgat bárki, úgyis előbb-utóbb elveszik tőle.

Kapcsolatok értelmezései

Mostanság a közösségi portálok adatlapjain gyakran olvasható, az a beírás, hogy kapcsolatban van az adott illető. De vajon, mit takar az adott családi állapot? És a ma embere mit ért azon, hogy kapcsolatban élni valakivel? Na, és milyen típusú kapcsolatok léteznek manapság?

A kapcsolat megléte két ember között mostanság teljesen más értelmezést kapott, mint mondjuk évekkel korábban. Ma már ha egy fiú és lány megismerkedik egymással, akkor egy-kettőre azt állítják magukról. hogy kapcsolatban vannak. A kapcsolat megléte azonban sokkal összetettebb dolog, mint ahogy azt gondolnánk. Azaz életforma is nagyon jól megfigyelhető, amikor a fiatalok pár hét vagy pár hónap leforgása után összebútoroznak. Ezzel a hozzáállással azt szeretnék elérni, hogy minél jobban megismerjék egymást, mielőtt összeházasodnának. Nem is lenne ezzel semmi gond, ha a kapcsolat alapjai meglennének az összeköltözéskor. De sok esetben ezek egytől-egyig hiányoznak a kapcsolatokból. A jól működő kapcsolatnak négy alappillére van. Erről már korábban írtam, itt a blogban. Akit érdekel a téma lapozzon vissza.

Milyen kapcsolat az, amikor a gyerek elköltözik a szüleitől és együtt él egy pasival, de mindent a szülő old meg helyette. Legyen szó bármilyen racionális dologról, és az anyagiakról nem is szólva. Miről is szól valójában az olyan kapcsolat, ahol mindent a szülő old meg? Hol vannak az anyagiak, megélhetés, rezsiköltségek satöbbi? Ilyen esetekben, amikor két "gyerek" él kapcsolatban, az azt jelenti, hogy az egyik félben sincs meg a felelősségvállalása. Akkor minek kell együtt élni? A támaszkodás miatt vagy a szex miatt. És mi van olyankor, amikor az egyik fél dolgozik csak. Vagy mindkettő munkanélküli. Így hogyan lehet kapcsolatban élni, amikor az asztal egyik lába inog, mondjuk a pénzügyi része a dolognak. Nem baj, de el lehet mondani, hogy élek valakivel, és teljsen mindegy, hogy milyen minőségű ez a kapcsolat, de van, és kész.

Sokan vannak olyan személyek is, akiknek van barátjuk, barátnőjük, de teljesen külön háztartásban élnek. Igaz ők ezt is úgy tüntetik fel, hogy kapcsolatban vannak. Kérdezem én, hogy milyen kapcsolatban élnek? Az én szempontjaim alapján a kapcsolat azt jelenti, hogy együtt kelek-fekszem a párommal. Közösek a céljaink, a pénzügyeink, gondjaink, közös háztartásban élünk. És közös a felelősségvállalása is. Ez nem sokban különbözik a házasság intézményének a meglététől, igaz papír nélkül. De ha a "párok" csak időnként találkoznak, vagy heti 2-3 alkalommal, az nem kapcsolati kategóriába tartozik. Ezt a kapcsolati formát nyugodtan nevezhetjük úgyis, hogy szexbarátság. Nincs ezzel semmi gond. Akinek erre van szüksége, tegye azt nyugodt szívvel.

Én azt mondom, hogy amikor valaki azt mondja, hogy kapcsolatban él, akkor gondolja már át, hogy az, amit ő kapcsolatnak nevez az tényleg kapcsolat. Meg van minden feltétel ahhoz, hogy a kapcsolat valóban működő képes legyen. És mi van akkor, ha nincs kapcsolata az embernek? Ettől a helyzettől félnek az emberek, főleg a nők. Hogy mi lesz ha egyedül maradok? - teszik fel sokan ezt a kérdést. Én meg azt mondom, hogy miért kell olyan helyzettől félni, amiben most is benne van az illető. Ha most is egyedül van, akkor miért kell félni. Ha nincs mellette állandó jelleggel egy társ, csak időnként, akkor mi a gond. Nem mindegy, hogy valaki magányosan vagy egyedül él. A kettő között óriási különbség van. És mennyivel jobb azt hangoztatni, kapcsolatban élek valakivel. mint az, hogy egyedül. Az utóbbi megléte mind a társadalom, mind az emberek megítélése szerint elítélendő dolognak számít.

Ne mástól várd a boldogságot

A boldogság azaz életérzés, amelyre mindannyian vágyakozunk egész életünk folyamán. Sokan szeretnének boldogok lenni, és éppen ezért úgyis gondolják, hogy a boldogság egy olyan állapot, amely mindenkinek kijár. Hát ez nem így van. A boldogság nem jár ki minden embernek. Hol van az bárhol is megírva, hogy mindenkinek boldognak kell lenni ebben az életében. Sehol. A boldogság érzésének a megléte nem magától jön létre, és lép be az ember életébe. Ezért meg kell dolgozni, és nem is akárhogyan.

A boldogság érzésének a maghatározása nagyon tág fogalom. Mindenki mást és mást ért azon, hogy ki, mitől is boldog. Van akinek egyetlen boldogságforrása az anyagi javak megléte, és egész életén át egyébről sem ábrándozik, mint hogy gazdag szeretne lenni. Vannak olyan emberek is, akiket az tesz "boldoggá", hogy párkapcsolatban él, és támaszkodni tud a másik felére. Boldog attól az érzéstől, hogy van valakije az életében. Kívülálló szemlélődőnek ez fel sem tűnik sok esetben, mert a látszat sokat csal. Kívülről mutatja az adott egyén, hogy milyen jól van, és minden oké, de bent teljesen más a helyzet. Ott szenved piszkosul, mint egy állat. Sokan egy nagyon fontos ténnyel nem számolnak az életben. Ez pedig az, hogy senki ne várja mástól a boldogságot, csakis magától várhatja el, és csak úgy, hogy saját magának teremti meg a boldogságát.

Sokszor érzed azt, hogy magányos vagy, és boldogtalan? Ezért ha ezt érzed gyorsan keresel egy társat, hogy a boldogságérzését megéld. Szomorú vagy és mástól várod, hogy felvidítson? Egyet mondhatok, sosem mástól várd a boldogságot, hanem csak saját magadtól. Sokszor érzed, hogy függő helyzetben vagy? "Mi lesz ha elhagy, és egyedül maradok". És ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják az agyadat. Igaz, hogy olyan világban élünk, ahol nem tanították meg, hogy hogyan kell élni ahhoz, hogy az ember boldog legyen. Vannak néhány percnyi örömök, boldogságok, amikor úgy érzed, hogy boldog vagy és a fellegekben jársz. De ezek csak ideig-óráig tartó állapotok, de miután elmúlik ez az érzés, rögtön jön belülről az üresség.

Hogyan érhető el azaz állapot, hogy az ember boldognak érezze magát? Először is foglalkoznia kell mind a lelkével, mind a testével. Nem tudom ki figyelte már meg, hogy a mosolygós, pozitív gondolkodású emberek, hasonló személyiségű emberek vonzanak maguk köré. A kisugárzás, az arcmimika, a szem nagyon sok mindent elárul az ember lelkéről, úgy hogy az illető ez nem is gondolná. Minden ember magához tudja vonzani úgy a jót, mint a rosszat. Ezen esetben, akkor nem érdemesebb azon dolgozni, hogy ki hogyan tudna jobbá válni, úgy hogy még boldognak is érezheti magát. Az ember azonban ne csak a lelkét ápolja , hanem a testét is, Itt most nem elsősorban a kozmetikára gondolok. Sokkal fontosabb azon ápolása, amikor idős korban is fittnek érzi magát az ember, és az arcának a kisugárzása is nagyon pozitív. Sokszor lehet ilyen idős hölgyeket, urakat is látni, akik korokhoz képest tíz-tizenöt évet is letagadhatnak. Ehhez azonban az szükséges, hogy az öregedést ne tragédiaként éljük meg, hanem egy új lehetőségként, amely még ránk vár az életben.

A boldogságot tehát csak magadtól várhatod el. Maradj meg vonzónak, szépnek. Foglalkozz a lelkeddel, testeddel. A saját lelkednek csak te lehetsz a mestere, és te tudod, hogy mire van szükséged. Leld örömed a munkában! Fogad és magad olyannak, amilyen vagy, és szeresd magad. Mástól csak úgy várhatod el, hogy szeressenek, ha te is szereted saját magadat, úgy ahogy vagy. És ha ezt megfogadod, akkor érezni fogod a boldogság érzését is. és nem kell mástól várni, ezt az életérzést.