Családi titkok kihatásai későbbi életünkre

Ritka az a család, amelynek életében ne lennének valami eltitkolni való dolog. Ezeknek a mélységük, fajsúlyuk változó lehet. De vannak olyan titkok is, amelyek generációról-generációra halmozódnak mindaddig, amíg valaki ezeket meg nem oldja.

Sok-sok év, évtized telik el addig, amíg valaki rá nem döbben, hogy az életében bizonyos területek miért nem működnek úgy, ahogyan ő azt szeretné. A legtöbb esetben a szülők nem beszélnek a gyerekeiknek az őt ért sérelmekről, lelki hatásokról, kudarcokról, mert úgy érzik, hogy mindaz, ami velük történt az szégyenletes eset.
Nézzünk egy pár ilyen esetet. Amikor egy kamasz lány azt veszi észre, hogy az anyja túl szigorúan fogja, Sokszor félti, Nem engedi őt túl későig lenni a barátaival, és ehhez hasonló dolgok. Ilyen esetben több tényező is szerepet játszhat az efféle szülő-gyerek kapcsolat hozzáálláson. Lehetséges, hogy az anyának volt egy fiatalkori, rossz szexuális élménye, Vagy kamaszkorában átesett egy gyerek elvetetésen. Ő benne ezek az események nem lettek feldolgozva, kimondva, és éppen ezért félti a lányát, hogy esetleg vele is megtörténhet ugyanaz az az eset.
Az apák esetében is találunk bőven eltitkolni való eseteket. Miért van az, hogy az apa nem engedi, hogy a 18 éves fia autóba üljön, és vezessen? Nagy valószínűsége van annak, hogy az apa fiatal korábban balesetet okozhatott ittas állapotban. Ezen dolog véget, akár börtönbüntetést is kaphatott. Így ő is "okkal" félti fiát az eset bekövetkezésétől..

Gyakori eset az is, amikor a férj félre lép, mert a feleség a gyerekeivel van lekötve. A kapcsolat titokban marad, sem a feleség, sem a gyerek nem tud róla. És évekkel később más forrásokból derül ki, hogy az apának van egy házasságon kívül született gyereke is. Ez pedig óriási szégyent jelent a családtagok számára. Tipikus eset volt régebben főleg, amikor egy fiatal lány a barátjától teherbe esett, és amikor ez az egész tény kiderült, akkor az udvarló szépen lelépett, Mit tudott tenni ilyen esetben a lányanya? Keresett magának egy olyan férfit, aki nem csak őt, hanem a "más" gyereket is elfogadta és felnevelte. A gyerek pedig úgy tudta, hogy a nevelőapa az ő édesapja. Sokszor akár harminc-negyven év távlatában derült ki a valódi igazság az ilyen esetekben. Mostanság is megtörténik az, hogy a terhes lányt nem veszi el feleségül a vőlegény. Csak annyi a különbség, hogy ma már egy nő feltud nevelni egy gyereket egyedül is. Ilyen eset még az is, amikor a férj elhagyja a családját és másik nő végett, de az anya évekig titkolja ezt a gyerekei miatt, hogy ne sérüljenek lelkileg. Csak közben arról feledkezik el, hogy mindezt a gyerekei régen sejtik. csak nem beszélnek róla.

Vajon jó dolog az, amikor a több évtizedes történesekről, titkokról nem beszél az ember? Szerintem nem, mert az a sok feszültség, idegesség kikészíti az embert, és ott van a lebukás készsége is, mert soha nem tudhatjuk, hogy ki tud titokban a dologról. Fontos lenne beszélni róluk, a gyerekek is láthassák, hogy minden problémát meg lehet beszélni, és oldani. Már egész pici gyerekek is érzik azt, hogy valami nem jól működik a család életében. Náluk ez komoly viselkedés problémát, teljesítményzavart válthat ki.
Van még egy nagyon fontos titkolni való tényező: alkoholizmus, és az öngyilkosság. Főleg akkor, amikor ezek generációról-generációra következnek be. Sok hangoztatjuk azt, hogy genetikai hajlam. Nem gondolom, Inkább eltanult viselkedési minták, élethelyzetek hozzák létre. Akinek a családjában volt alkoholista ember, annak sokkal nagyobb az esélye arra, hogy ő is azzá váljon, mert ezt a családmintát látta odahaza.

Sok esetben mindannyian megfogalmazzuk azt, hogy mi másképpen élünk majd, mind a szüleink, és másképpen neveljük a gyerekeinket is, mint ők. Igen ám, de mi is beleessünk abba a hibába, mint a szüleink, mert nem láttuk még azt a "modellt", amit úgy neveznek, hogy "másként".
Érdemes elgondolkozni a beidegződött dolgokon, és felülvizsgálni azokat, hogy kiléphessünk a generációról-generációra szállott titkokból. Ehhez komoly önismeretre és kulturáltságra van szükség.

Állj ki magadért!

Amióta világ a világ az emberek soha sem voltak egyformák. Mindenki más és más személyiségjeggyel, értékrenddel rendelkezik. Ezt az emberi tulajdonságot pedig tudomásul kell venni. Vagyis minden ember más, és más. Vannak gyengék, erősebbek, bátrak. gyávák stb.

Az viszont már nekem is feltűnt az elmúlt évtizedekben, hogy egyre több az úgy mond gyáva, megalkuvó, félelmeivel együtt élő ember. Sok esetben azt érzem, hogy sokan még, akkor sem mernek kiállni magunk mellett, amikor már ténylegesen saját magukat kell megvédeniük. Valamikor a szülők megtanították a gyerekeiknek, hogy hogyan, miként tudják azt a helyzetet az életükben felismerni, amikor is arra van szükség, hogy kiálljanak a maguk védelmében. Mára nagyot változott a helyzet, Az emberekben egyre jobban jelen van a megalkuvás megléte, mint az, hogy határozottan kiálljon maga mellett, amikor baj, probléma adódik az életében. Ezeket a viselkedés mintákat leginkább a szüleinktől tanuljuk el, de nagy szerepe van benne a társadalmi elvárásoknak is.

Már egészen kicsi korban próbálják a szülők a gyerekeiket visszafogni az olyan viselkedéstől, amit a környezet vagy a szülők nem néznek jó szemmel. Majd amikor a gyerekből felnőtt lesz, akkor szembesül azzal, hogy az élet bizony sok esetben produkál olyan helyzeteket, amikor muszáj az embernek megvédenie magát. Emlékszem rá, hogy én is évtizedeken át olyan ember voltam, mint a nagy átlag. Gyáva, megalkuvó. félénk, és tele önbizalomhiánnyal. Ezen tulajdonságaimat a környezetem bizony ki is használta. Legfőképpen munkahelyemen. Kialakult az a szindróma, hogy nyeltem, tűrtem, nyeltem, tűrtem. És miért volt mindez így? - mert éveken át azt szajkózták belém, hogy nem szabad szólni, vissza beszélni a felettesünknek, mert a főnöknek mindig igaza van. -  hangzott el a jól bevált szlogen.  Lelkem mélyén azonban tudtam, hogy ez így nem igaz, mert a főnök is csak egy ember, mint bárki más. De abban az időben még nem rendelkeztem kellő önismerettel, hogy ki is tudjam mondani ezen gondolataimat.

Majd, ahogyan egyre jobban haladtam előre az önismeret útján rájöttem, hogy  igenis meg kell magamat védeni bármi áron, ha nem akarom, azt, hogy a környezetem "felfaljon". Mert ugye a gyenge, megalkuvó emberek jó táptalajnak számítanak az olyan emberek szemében, akik a másikat ki akarják készíteni.
Amikor az ember kiáll a saját maga védelme mellett, akkor egyben felelősséget is vállal a tetteiért. és számol azzal is, hogy bizony abból az adott szituációból kikerülhet, jól vagy rosszul egyaránt. Kerültem én is ilyen éles helyzetekben, amikor az volt a tét, hogy vagy elbukom vagy győzök. De úgy voltam vele, hogy csakis én járok jól mindenképpen. Ha győzök az jó, hanem, akkor pedig tanulok az esetből, hogy többe ez ne fordulhasson elő.

Állj ki magadért!- ezt mondom én. Mert ha ezt nem teszed még, akkor előbb-utóbb a tűrés, nyelés folytán az ember idegrendszere felőrlődik. Az ellenség pedig jót nevet, hogy ezt is "kicsináltuk". Ha valaha fontos volt az, hogy kiálljunk magunkért, akkor ez a mai világban még fontosabb, mert olyan világban élünk, ahol az "menő", hogy a másik embert hogyan lehet eltaposni. Ha pedig még az adott közeg, ahol élünk, lakunk, dolgozunk is ilyen szemléletet vall, akkor még fontosabb dolog a magunk megvédése.
Tehát: Állj ki magadért, Mert máskülönben elveszel.
Vagy egy bölcselet erre: "Aki ocsú közé keveredik előbb-utóbb felfalják a disznók."

Útjainkat keresztező akadályok

Amikor egy-egy ember rádöbben arra, hogy valami nem működik az életében, és elhatározza, hogy változtatni fog az életén, akkor nagy fába vágja a fejszéjét. Az út nagyon nehéz, fáradtságos, és hosszú lesz. A végeredmény azonban nem marad el.

Először fontos a felismerés, hogy milyen ember vagyok, és milyen problémával állok szembe. Majd jön a befogadás, amikor is elismerem a jó és rossz tulajdonságaimat egyaránt, Végül pedig elérkezik a megvalósítás. Nem mondom az első lépés sem könnyű, amikor jön a felismerés, hogy "Te jó ég én ilyen ember  vagyok valójában". A kimondással elfogadom, hogy igen ez vagyok, ember, tele jóval és rosszal egyaránt. A következő nagy lépés a megvalósítás. Ez már nagyon komoly lépés a változtatni akaró ember számára. Ugyanis más dolog valamit elméletben tudni, és teljesen más, amikor a már megszerzett tudást, tapasztalatot az életünk területén is a gyakorlatban is hasznosítjuk.

Nálam a változások, amelyek csupán még csak apró dolgok voltak, úgy három hét után jelentkeztek. Majd az élet mindig egyre nagyobb és nagyobb kihívások elé állított, amelyeket sikerrel vettem. Egy idő után a személyiségszerkezetemben bekövetkezett változásokat ismerőseim is észrevették. Teljesen másképpen álltam az élet dolgaihoz, önbizalmam nőtt, pozitív lett a gondolkodás módom. A kezdetek kezdetén tudtam, hogy ez az út nem lesz könnyű, és különböző akadályok fogják a lelki fejlődésemet gátolni. De arra még a legrosszabb álmomban sem gondoltam. hogy ezért nagy árát kell fizetnem. Ugyanis a közösségek, munkahelyi kollektívák nem igaz szeretik az olyan embert, akik velük nem egy hullámhosszon van. Más mindkét esetben a rezgés, amit az emberek magukból kisugároznak.

Amikor az ember fejlődésének kezdeti stádiumában van, akkor többség megpróbálja őt visszahúzni arra a szintre, ahol ők jelenleg is tartanak, vagy arra a szintre, ahol az illető korábban volt. És ott kell nagyon erősnek maradni, mert ilyen esetekben a fejlődő ember még nagyon könnyen sebezhető, és befolyásolható. Ezt az utat én is bejártam. Sokszor sokan próbáltak próbára tenni, hogy megakadályozzanak abban, hogy más legyek, mint az átlag. De én mindig egyre jobban vettem az akadályokat. Sajnos ezt a változást már a környeztem nem nézte jó szemmel. A problémák, gondok megoldásával természetesen az önbizalmam is egyre nőtt. Már olyan problémákat is megtudtam oldani fesztelenül, amit évekkel korábban nem is mertem meglépni.

A lelki fejlődésem során jöttem arra rá, hogy az utunkba kerülő akadályok nem véletlenek, hanem azért kerülnek az utunkba, hogy azokkal még dolgaim vannak, és tanulnom kell belőlük. Megtanultam azt is, hogy az életben nem problémák vannak, hanem lehetőségek. A lehetőség pedig azt jelenti, hogy dönthetek a sorsomat illetően. Vagyis szabad ember vagyok. Dönteni pedig csak a szabad ember tud. A megalkuvó ember csak rabszolgává válhat, és a rabszolgák nem szabadok.
Tény, hogy a lelki fejlődésnek az útjai nem mondhatók könnyűnek. Az út göröngyös, nehéz, fárasztó, hosszú. Ehhez türelemre, kitartásra. bátorságra, erőre van szükség. De a végeredmény nem marad el.

Szeretet, gyűlölet

A szeretet, gyűlölet szavaink, ha nyelvtani szempontból nézzük. akkor rokonértelmű szavak. Azt szoktuk a hétköznapi életben mondani, hogy a szeretet ellentéte a gyűlölet, Aki nem szeret, az gyűlöl. Szerintem a gyűlölet nem a szeretett ellentéte, hanem a gyűlölet maga a szeretett halálát jelenti.


Nézzük csak meg, hogy melyik megnyilvánulási forma található meg leginkább az emberekben, illetve a társadalomra melyik a jellemzőbb. Én azt tapasztalom, hogy évek hosszú sora óta a gyűlölet egyre jobban jelen van a napjainkban, mint a szeretet. A gyűlölködés, már-már olyan helyzeteket hoz létre, amely már az agresszivitáshoz áll közel. Gyűlöljünk mindenkit, akik nem a mi elvárásásainknak, gondolatainknak megfelelően él vagy cselekszik. Sajnos ebben nagyon nagy partner ám a média is. Aki az embereket teljesen átformálja a gyűlölködésre. A szeretet meglétéről. alkalmazásáról vajmi keveset hallani. Pedig egy ember ugyan úgy tudna szeretni, mint gyűlölni. Egy ember sem úgy jön a világra, hogy ő majd egy gyűlölködő. ellenséges, rosszindulatú ember lesz. Ezek szép lassan válnak életünk részévé. Közrejátszik a családi- társadalmi háttér, mert a társadalom azt diktálja, hogy mindent elérhetsz, amit csak akarsz, tiporj el mindenkit, aki az utadba, kerül, mert csak így lehetsz elégedett, sikeres ember az életben. Rövid távon igen, de hosszabb távon már ez nem így működik. Elérhet az ember mindent, amit szeretne karriert, jó fizető állást, autót, luxus lakást, külföldi nyaralást stb. De belülről nagyon magányosnak és üresnek érzi magát. Vágyik a szeretetre. De minden ember a lelke mélyén erre vágyik, még ha ezt az érzést el is nyomja a tudatalattijába.

De lássuk, hogy mi is a szeretet. Amikor azt mondom, hogy szeretek valakit, akkor az azt jelenti, hogy mint ember elfogadom őt minden hibájával együtt. Nem akarom megnevelni, megváltoztatni. Tiszteletben tartom mind a személyét, mind a saját maga meghozott döntéseit. Amikor segítségre van szüksége, és megkér, hogy segítsek, akkor azt teljes szívvel és oda adással teszem. De ahhoz én másokat szeretni tudjak. először is saját magamat szükséges elfogadni szeretni. Az olyan ember, aki nem szereti saját magát, az másokat hogyan szerethetne. Ahhoz ezt a lépést bárki megtegye megfelelő önismeretre van szüksége. Azt pedig mindenki csak saját maga érheti el, úgyhogy csendben befelé fordul, és elbeszélget magával, hogy milyen ember is vagyok valójában. Jó, és rossz tulajdonságaival egyetembe. Ha ezt bárki meglépi, akkor nagyon nagy fájdalommal fog szembenézni. Rádöbben. "Te jó ég"! Ilyen ember vagyok valójában. Semmi pánik! Most már jöhet azon rossz tulajdonságainknak a megváltoztatása, amelyek számunkra nem kedvezőek. Hosszú, fájdalmas folyamat lesz, de megéri. A fájdalom elfogadása után jön a jó.

És miért szeretnek az emberek inkább gyűlölködni, mint szeretni? A válasz egyszerű. Mert a szeretet kimutatása az komoly munkával, fájdalommal jár, ahogyan már említettem. Azonkívül az emberek nem szeretik kimutatni a szeretetüket, mert úgy gondolják, hogy ezáltal sérülnek, és félnek a fájdalomtól. Inkább magukba fojtanak mindent vagy gyűlölködnek. Ahhoz bárki is szeressek, komoly energiákat kell befektetni, és nemcsak egyszer, hanem minden egyes nap. A gyűlölködéshez jóval kevesebb energia kell, és bárki rá. Ezért is választják sokan a könnyebbnek látszó utat.

A gyűlölködés sok esetben a kudarcok sorozatából alakul ki, Rossz családi- munkahelyi légkör, párkapcsolati problémák, és olyan konfliktusok, amelyeket évek hosszú sora óta nem akartunk megoldani. Mindenért más lesz a hibás, és soha nem az ÉN.
Én azt mondom, hogy hosszú, fáradságos munkával a szeretet megléte elérhető. Ha annyi energiát fordítanánk a szeretet kifejezésére, mint a gyűlölködésre, akkor nemcsak a környeztünk érezhetné jól magát, hanem mi és. És ez nem mindegy, hogy a szeretet van-e jelen a napjainkban, vagy a gyűlölet.

A napokban olvastam Szepes Máriától egy idézetet, Most csak a saját szavaimmal tudom ezt leírni. Valahogy így szólt. Sokan azt tartják, hogy a szeretet ellensége a gyűlölet. Én azt tartom, hogy ez nem így van. A gyűlölet egyet jelent a szeretet halálával. Vagyis azaz ember akiből a szeretet halvány szikrája is kialudt az már gyűlöl. Én nagyon elgondolkodtam Szepes Mária okfejtésén, és rájöttem, hogy milyen igazság lakozik a mondanivalójában.

"Hatalmat adok a kezedbe....."

Már valószínűleg írtam róla, hogy mennyire szeretem a keleti filozófiákat, közmondásokat. Rengeteg igazságtartalmuk van. Bár a magyar szólás-mondások is  megfogadható tanácsokkal szolgálnak bizonyos szituációkra, élethelyzetekre. De mostani bejegyzésemnek nem ez lesz a témája.

Valamikor, talán pár évvel ezelőtt olvastam egy kínai közmondást, amely így hangzott: "Hatalmat adok a kezedbe, és megmondom milyen ember is vagy valójában." Nagyon sok igazság tartalma van ennek a szólás-mondásnak. Miről is van tulajdonképpen szó? Hatalomvágyról, és arról, hogy a hatalom megszerzése hogyan tudja megváltoztatni az emberek személyiségét. Az uralkodni vágyás,hatalomvágy megléte megléte minden emberben jelen van. Csak rajtunk múlik, hogy hogyan, miképpen tudjuk a hatalmi vágyunkat "kordában" tartani. A hatalom vágy leginkább a férfiakban van jelen, mert hosszú évszázadokon át ők töltöttek be hatalmi pozíciókat. Majd a a nőknél is megjelent a hatalom vágy, uralkodni vágyás ténye. Ők is meg akarták mutatni, hogy képesek arra, amire hosszú évszázadokon át csak a férfiaknak adatott meg. A női egyenjogúság kiharcolásával megjelent náluk is egyre jobban a hatalomvágy elérése, mint a siker kulcsához vezető út egyik formája.

Popper Pétertől olvastam egy írást, amelyben azt firtatta, hogy mitől lesz sikeres egy férfi. Ő öt szempont szerint rangsorolta ezeket.
Először is minden férfi hatalomra vágyik, Iránytó, elnök, miniszter, magas rangú egyén szeretne lenni.
Ha ezt nem sikerül neki megteremtenie, akkor karriert szeretne csinálni. Minél jobban befutni egy-egy hivatásban, életpályában.
Majd ha ezt sem tudja megvalósítania, akkor sok pénzt akar keresni. Hogy magának, családjának, környezetének megmutassa, hogy pénzszerzéssel minden elérhető, amire vágyik.
És mi van akkor, ha ezt sem sikerült neki? Itt már lassan jönnek a gondok. Az ilyen emberből lesz a család ezermestere, aki mindent a világon megtud csinálni, illetve javítani. Csodálatra méltó dolgokat tud megalkotni, Tud készíteni például hét nyelven beszélő madáretetőt. stb. Ilyen férfiakból van szerintem a legtöbb.
És itt jön a legrosszabb verzió. Amikor már az egyik kitételnek sem felel meg a férfi. Akkor jön az alkoholizmus, és a lúzerkedés. . Sajnos az ilyen fajta emberekből is nagyon sok van.

De lássunk egy egyszerűbb példát is! Mi van akkor, ha valaki egy kicsit is "feljebb" kerül a ranglétrán a többi munkatársaival szemben. Akkor rögtön elkezdődik a hatalmi harc majd "én megmutatom" , hogy mi is vagyok valójában. Az egó pedig egyre jobban elkezd gondozni az ilyen ember agyában. A hatalmi harc nem más, mint az egó játéka. Mert az egó mindig többet és többet szeretne. Én azt tapasztalom, hogy a hatalomra vágyó emberekben nagyon nagy a megfelelni vágyás, maguk és környeztük számára. Óriási energiákat fektetnek ebbe bele. Időt, energiát vesztegetnek el az ilyen hatalmi játszmákra.

A hatalmi játszmák sokaságát, és kifogyhatatlan eszköztárát már a saját bőrömön is megtapasztaltam nem egyszer, nem kétszer. Uralkodni a másik, felett, hogy "ÉN "vagyok a legokosabb. legszebb. legjobb és" ÉN" bármit megtehetek a másikkal szemben. Az ÉN kifejezést nem véletlenül írtam nagy betűvel. Mert az ÉN használata mindig az uralkodni vágyásra, hatalmi vágyra hívja fel az ember figyelmét.

"Hatalmat adok a kezedbe, és megmondom milyen ember is vagy valójában."- mondja a kínai közmondás. És ez így is van. Mert, amikor egy ember hatalmi pozícióba kerül, akkor lehet igazán megismerni a személyiségét.

Tudunk-e mostanság kommunikálni egymással?

A kommunikáció alapvető kifejezési eszköz az emberek életében. Hiszen a kommunikáció által adjuk a környezetünk tudtára gondolatainkat, meglátásainkat, így juttatjuk mások tudomására a közölni valónkat. A kommunikáció már az anyaméhben elkezdődik.- állítják a szakemberek. Bizonyára így is van.

Már a pár napos, hetes csecsemő is kommunikál a mamájával, mert máskülönben hogyan tudná kifejezésre juttatni. hogy valójában mi is a baja. Ezeket a különböző kommunikációs jeleket az anyukák idővel megtanulják, és már időben felismerik, hogy épen mi a baba problémája. Majd, amikor a gyerekek növekszenek, úgy bővül a kommunikációs készségük. Meséket, mondókákat, játékokat tanulnak meg. A mesék, mondókák megtanulása által a beszédük, szókincsük, kifejező készségük, kommunikációjuk tovább bővül. Aztán ez a kommunikációs készség valahol megreked. Talán az iskolás évek beálltával tapasztalható a kommunikáció visszafejlődése. A gyerekek egyre jobban le vannak terhelve, és már nem beszélgetnek egymással, nem keresik egymás társaságát, legfeljebb marad az sms, vagy az internet.

Szó sem róla, ez fejleszti az írásbeli kommunikációt, de visszafejleszti a szóbeli kommunikációt. És máris megérkeztünk az írás témájához. Tudunk-e mostanság kommunikálni egymással? - kérdezem a címben. A meglátásom az, hogy sajnos nem vagy csak nagyon felületesen. Pedig a szóbeli kommunikáció elengedetlenül fontos a mindennapi életünkben. A mai fiatalok mintha megrekedtek volna valahol a kommunikáció terén. Félnek megszólalni idegen emberek előtt, nehezen fejezik ki magukat, és ezáltal így nehezen tudják megoldani is a problémájukat. Komoly problémát jelent a kommunikáció hiánya az ismerkedés területén is. Hogyan szólítsanak meg egy lányt? Miről beszélgessenek vele? Hogyan közöljenek velük egy, s más dolgokat? Ezek kérdés sorozatok pedig mind-mind gátolják a kapcsolatok létrejöttét. Bár a lányok sokkal közlékenyebbek, és jobban tudnak kommunikálni, mint a fiúk, de azért náluk is van kommunikációs probléma.

Vajon miért akad el az életünkben a kommunikáció? Mi járul hozzá ahhoz, hogy alig beszélgetünk, társunkkal, gyerekeinkkel, barátainkkal. munkatársainkkal?
Először is ráfogjuk az időre, hogy nincs időnk, és sok munkánk van. Ez így nem igaz, Valójában arra van időnk, amire mi akarjuk. Inkább kényelmesek és lusták vagyunk. Mindig a könnyebbnek látszó utat választjuk. Ez pedig a virtuális kommunikáció telefon, sms, internet, közösségi portálok. Lassan ott tartunk, hogy már a szülők a gyerekeikkel sem beszélgetnek eleget. Csak épen felületese. "Mi volt az iskolában"? - hangzik el az ismert kérdés. Semmi.- válaszolja a gyerek röviden, tömören. Visszaemlékezve a gyermekkoromra, én mindig tudtam az anyámmal beszélgetni, és mindig volt rám ideje, pedig három műszakban dolgozott, Amikor éjszakás műszakban dolgozott is, úgy intézte a  teendőit, hogy amikor az iskolából hazaérkeztem, akkora már fel kelt, hogy megtudjuk a dolgainkat beszélni. Mindig volt rám ideje. Ezeknek a beszélgetéseknek meg is lett az eredményük a kommunikációmban. Már a barátainkkal, sem tudunk igazán jókat beszélgetni, Mindenki csakis saját magával van elfoglalva. Ha pedig mégis beszélgetnek egymással, akkor rögtön a bántás, kiabálás, vélemények ütköztetése zajlik, vagy a politizálás.

A másik nagy probléma, amikor a kommunikáció hiányáról beszélünk, a párkapcsolatok romlásában ismerhető fel. Férjek, feleségek élnek éveken, évtizeden keresztül úgy, hogy nem beszélgetnek egymással. Csak robotként élik a mindennapjaikat egymás mellett, de nem egymásért. De ahhoz, hogy egy kapcsolatban tudjanak egymással beszélgetni az emberek, ahhoz két emberre van szükség. Olyanokra, akik képesek azon dolgozni, hogy javítsák a kommunikációjukat egymással, megbeszélhessék a gondjaikat, bajaikat. és ezáltal a kapcsolatuk is javulni fog. Milyen az olyan kapcsolat, ahol a hazaérkező pár egyik tagja még nem is köszön a párjának? Nem kérdezi meg, hogy milyen napod volt? Hogy érzed magad?  Ez nem kapcsolat, csak "vegetálás" a másik mellett. Nekem szokatlan ilyet látni, hallani, mert én nem ezt láttam oda haza. De sajnos egyre többen élnek így mostanság.

Hogy tudunk-e kommunikálni mostanság, amikor sok értelmes, diplomás ember él itt? A válaszom nem igazán tudunk beszélgetni. Az emberek valahol megrekednek a kommunikációs fejlődés terén, és ez a nagy baj. Pedig kommunikáció nélkül nincs élet. De a kommunikációkészség fejleszthető. csak fel kell ismerni a hiányát. Megéri fejleszteni, mert később sok jót hoz nekünk az életben.

Munkahelyi terror

Az elmúlt évtizedben egy új fajta viselkedés forma terjed a munkahelyeken. Még pedig a munkahelyi terror. De vajon mit is takar ez a munkahelyi terror kifejezés, amivel mindannyian nap mint nap szembesülünk.

Legtöbb esetben a főnökök azok, akik állandóan kritizálják a beosztottaikat, hibát keresnek minden egyes rezdülésükben, mozdulatukban, kijelentéseikben. Bár nemcsak a főnökök terrorizálhatják a munkatársaikat, hanem a munkatársak is a munkatársaikat. Vegyünk egy egyszerű példát. A munkahelyeken mindig akad olyan ember, akit bármi okból kifolyólag, ki lehet kezdeni. Legyen itt szó csak egy általános dologról, mint mondjuk az öltözködés, megjelenés. Vagy másik példa, amikor egyes emberek nem azonosulnak a többség akaratához, vagy nem úgy vélekednek bizonyos dolgokról. Ilyenkor elkezdik a másik ember úgy mond "kinyírni". És szép lassan beindul a sorozatos idegeskedés, görcsölés, stresszelés. Stresszes, görcsös állapotban pedig az ember nem tud korrekt, hibátlan munkát végezni. Így aztán máris meg van az ok arra, hogy adott illetőt be lehet mártani a főnöknél. és lehet terrorizálni.
Bár én azt szoktam mondani, hogy azt lehet terrorizálni, aki hagyja magát. De végső soron minden ember hagyja magát több-kevesebb ideig terrorizálni, mert félti a munkáját. Sajnos munkahelyekben pedig nem dúskálunk.

Amikor már reggelente az ember úgy megy be a munkahelyére, hogy összekapódik a gyomra, ideges, görcsöl, akkor már pszichésen nagyon komoly problémákkal küzd. Huszonéves koromban én is átéltem hasonló élethelyzeteket. Bármit tettem, és próbáltam megfelelni a főnökömnek, a munkatársaimnak mindig csak a hibát és a hibát próbálták bennem keresni. Minden csip-csup dologba belekötöttek. árulkodtak a főnöknek. Ezek a dolgok pedig csak egyre jobban és jobban idegesítettek. Majd egyre inkább feszültebbé váltam. A dolog vége az lett, hogy már attól a hangtól begörcsöltem, amikor a főnököm cipőjének a kattogását hallottam a folyosón. Hát szörnyű egy érzés volt!

Napjainkban azon egyre jobban eluralkodik a munkahelyi terror. Megváltoztak a szokások. Kevés a munkahely, sok a munkanélküli ember. Épen ezért ha valakit nem kedvelnek, még annak ellenére is, hogy jól végzi netalán-tán a munkáját, ki fogják "kezdeni". Száz jelentkező van a helyére.-szokták mondani.
És mit csinálunk mi emberek ezen esetben? Leginkább tűrünk, nyelünk, tűrünk, nyelünk. Igen ám, de egyszer betelik a pohár, és ki is borul. Ha folytan csak nyelünk, és tűrünk, akkor a gerincünk, tartásuk, hitelességünk fog csorbát szenvedni. Na persze, szükségünk van a pénzre, és munkára. De minden áron?

Van a másik verzió, miszerint ha az ember mer szólni, vagy szóvá teszi ezt vagy azt, akkor akár ki is rúghatják a munkahelyéről. Mert mondjuk meg az igazat, Nem szeretik az igazságos, hiteles, bátor embereket. Inkább a nyuszi, megalkuvó emberek azok, akiket elviselnek. Azok pedig szenvednek belül, nem is akár hogy. Magyarországon sajátos viselkedési forma az, hogy mindenki monda mindent, de amikor lépni kellene bármilyen ügyben, akkor mindenki meghunyászkodik. Csak a nagy hanta-banda, szövegláda szövegek mennek. Amikor a tettek mezejére kellene lépni, akkor mindenki meghunyászkodik. És marad minden a régiben.

Akkor mit tegyünk olyan esetekben, amikor terrorizálnak bennünket a munkahelyen. Két lehetőség van: Vagy nyelek, tűrök, nyelek, tűrök effektust csinálom, de idővel rámegy az egészségem. Vagy kompromisszumot kötök, és lenyelem azt, amit le kell nyelnem, de minden erőmmel azon leszek, hogy mielőbb más megoldást találjak a problémára. Máskülönben ki fogják készíteni az embert, és az egészségünk megy rá az egész terrorizálásra. Megéri ez? A döntés a kezünkben van.