Mindenki visszakapja egyszer.....

Mindenki visszakapja egyszer, amit más ellen elkövet... - így hangzik az egyik magyar sláger szövege.
És amikor ez a zeneszám "menő" volt nem is gondoltam volna, hogy mennyi igazság van benne. Egyáltalán nem is gondoltam arra, hogyha mások megbántanak, eltipornak, rosszat tesznek velünk, akkor csak idő kérdése, hogy a megbántó ember ezt mikor, milyen formában kapja vissza.

Mindenki találkozott már életében olyan emberrel, emberekkel, akik minden úton, módon azon dolgoztak, hogy hogyan tudjanak ártani egy másik embernek. Legyen szó irigységről, gonoszságról, rosszindulatról, vagy arról, hogyan lehet átgázolni, sárba tiporni egy másik illetőt. És az átgázolást, sárba tiprást úgy véghez vinni, hogy nem tisztelni ezzel sem Istent, sem embert. A felemelkedés céljából mindent lapba vetni, azért, hogy a jobb képességű embert letiporja a palettáról. Sokan azonban bele sem gondolnak, hogy ezek a mérhetetlen gyűlöletek, illetve egy egzisztencia elérése milyen energiákat vesz el az adott személytől, amelyet egyszer úgyis visszakap valamilyen formában az elkövető.

Az élet törvénye azonban így működik. Ezzel a ténnyel és úgy jó tizenöt éve szembesültem. Korábbi munkahelyemen is számos olyan emberrel dolgoztam együtt, akik az érvényesülésük végett bármire képesek voltak. Még úgyis, hogy belerúgtak a másik emberbe. Sőt azt sem vetem véka alá, hogy velem is próbálkozott néhány személy. Ha másképpen nem ment, akkor árulkodott a főnöknek, vagy munkámra tett olyan kritikát, hogy a főnöknél jó legyen. Igaz abban az időben a más módon való gondolkozásomat sem értették, és nem is díjazták. Most már tudom, hogy ez miért működik így. Időközben elkerült ettől a cégtől, de az idő mókuskereke tovább dolgozott. És pár év elteltével hallottam, hogy azon emberek, akik a fent leírt módszert használták fel a céljuk elérése érdekében, és nekem is rosszat tettek, azoknak a sors visszaadta, azt, amit mások ellen elkövettek. Különböző problémák érték őket: válás, haláleset, betegség, egzisztenciális süllyedés satöbbi.

A mostani munkahelyemen sem jobb a helyzet. Ott is vannak ilyen-olyan emberek. Szintén vannak olyan személyek is, akik korábban és most is megpróbálnak ártani. Irigységgel, rosszindulattal, gonoszsággal vagy bármivel. Most már azonban nem foglalkozom ilyenekkel.mert tudom, hogy mindenki visszakap mindent, de mindent. Számomra csak az döbbenetes, hogy azon emberek, akik kapják a csapásokat pedig észre sem veszik. Legyen szó betegségről, pénztelenségről. munkanélküliségről, presztízs elvesztéséről. Ők ezt természetesnek veszik. Pedig az élet újra és újra mindig keményebb formában hozza ezt a tudtukra.

Összegezve: Mielőtt bármilyen rosszindulat, irigység, gonoszság, harag, düh, vagy bármi olyan célt tűznének ki egy másik ember ellen, amivel ártanak neki, Jusson mindenkinek az eszébe, hogy mindenki visszakapja egyszer, amit más ellen elkövet... Csak idő kérdése, hogy mikor, és milyen formában.

Allergia, korunk divatos betegsége

Megérkezett a várva vár nyár, aminek igen sok ember örül, de vannak, akiknek ez az év egyik legborzasztóbb időszaka. Ők alkotják az allergiások táborát. Most egyre többször hangzik el az a felhívás, hogy irtani kell a parlagfüvet. Igen ám, de nem csak erre a növényre érzékenyek az emberek, hanem az állatszőrtől elkezdve a porig, a fák- virágok porzóira satöbbi. Én nagyon megtudom érteni az ilyen állapotban élő embereket, de valami nekem nem stimmel ebben az egész allergiás felfogásban.

Nem vagyok allergológus, hogy ezt orvosilag alátámaszthassam, amit most leírok, csak a józan paraszti eszemmel próbálom a problémagyökerét felderíteni. Sokszor felteszem a következő kérdést: Korábban, miért nem voltak allergiások az emberek sem állatokra, sem növényekre? Akkor is volt parlagfű is és állat is? Milyen reakció egyáltalán az allergia? Vajon mit üzennek az ebben a betegségben szenvedő emberek a környezetüknek.

Azt már tudjuk,hogy az allergia egy immunrendszeri betegség, amikor az immunrendszer saját maga ellen dolgozik, vagyis ellenkezőleg dolgozik, mint ahogyan azt kellene neki. Az immunrendszer pedig sok esetben tartós lelki problémáktól gyengül meg, és vezethet sokszor komolyabb betegségek kialakulásához is. Már az ókorban Hippokratész görög orvos is megállapította, hogy minden betegség kialakulása a lélek betegségére vezethető vissza. Ma már tudjuk, hogy bizonyos százalékban a genetikai hajlam is hozzájárul egyes betegségek kialakulásához, de csak kis százalékban. Miért nem ismerték korábban az allergiát? Azért, mert másképpen élték az emberek az életüket. Nem óvták, védték a gyereküket mindentől. Nem mostak tíz percenként kezet. Nem volt "mániákus" rend. Nem ismerték a különböző fertőtlenítőszereket, és hagyták élni a baktériumokat, és ez által erősödött az immunrendszerük is. És a legfontosabb pedig azt volt, hogy jobban tudták a lelki problémájukat kezelni.

Most pedig nézzük meg, hogy melyik allergiás tünet mit üzen a külvilágnak. Csak néhány a sok közül. Az allergén által szimbolizált tulajdonságokat elutasítod.
Pollenallergia: szexualitás, megtermékenyítés elutasítása
Szőrallergia: szeretet, kedveskedés nem elfogadása, fél az érzelmei kimutatásától. Elutasítja az érintéseket, tapintásokat, simogatásokat vagy bármely olyan érintést, ami a testéhez ér. Megfigyelhető, hogy az ilyen emberek "utálják" az állatokat megsimogatni. mint macska, kutya. vagy bármely szőrös állat.
Porallergia: tisztátalanság elutasítása. Az ilyen ember szinte retteg, ha bármit megfog a kezével, és rohan gyorsan kezet mosni. Sőt még kezet sem mer sok esetben fogni, mert azt hisz, hogy már meg is fertőződött.

A véleményem az, hogy a megoldás nem abban rejlik, hogy most növények garmadáját pusztítsuk ki vagy bármi mást. Az természet úgy van megalkotva, hogy minden növényre, állatra, rovarra szükség van, mert csak így tartható fenn a biológia egyensúly. Az sem járható út bárki élete végéig gyógyszeren éljen.
Megoldás: Meg kell keresni az allergiás betegnek a lelki okait, ami kiváltja nála a tüneteket. Ezt kezelni, helyre pakolni kell. Ez nem könnyű út. De itt is sokszor a könnyebb utat választják az emberek: inkább gyógyszer, mint valami kellemetlen dologgal szembesülni. Arról nem is szólva, hogy ez az ország mentális nagyon beteg. Ha pedig valaki vállalja azt az utat, hogy feltárja a lelkében meghúzódó probléma orvoslását, akkor rövid időn belül panaszai is csökkenni fognak.

Feltöltődés, nyaralás, kikapcsolódás

Most, hogy már itt van a tikkasztó kánikula ideje, és vége az iskolának, így sok család választja a közös nyaralást, kikapcsolódást. Sokan ilyenkor próbálják bepótolni az év közben elszalasztott együttléteket, beszélgetéseket, közös programokat. Pedig, ami már elmúlt azt sohasem lehet bepótolni. Azt csak mindig az adott napon lehet megtenni. Ami ma elhalasztottam, azt nem lehet holnap vagy holnapután bepótolni.

Itt a nyaralás szezonja. Aki még még anyagilag megtudja engedni magának a közös nyaralást, az elutazik valahová, hogy "feltöltődjön" energiával. De valójában jó a közös nyaralás, fel lehet töltődni, vagy csak egy "kötelező" rítus az egész? Engem ez a téma nagyon sok év óta foglalkoztat. De a megfigyeléseim azt támasztják alá, hogy több probléma, nézeteltérés ilyenkor a családok között, mint az év többi napjaiban. Ilyenkor jön elő a sok-sok év közben elfojtott, lenyelt problémáknak a halmaza. Majd ezt példákkal is alátámasztom.

És vajon a közösen eltöltött nyaralás hoz lelki feltöltődést? Én azt mondom, hogy nem, mert a problémák, amelyek korábban is jelen voltak az életünkben, azok egy nyaralással nem oldódnak meg. Ezeket mindenkinek saját magának kell lerendeznie a lelkében. Az is megfigyeltem már a régóta várt nyaralás sokszor nem úgy alakul, ahogyan elképzeltük. Sőt rosszabb lesz a lelkivilágunk, mint korábban volt. Ez pedig a lelki béke hiányára vezethető vissza. Sokan mondják azt. hogy elutazom egy kicsit, és akkor megnyugszom. - igen, de ez csak rövid ideig tartó nyugalom lesz.

Hiába utazik el valaki egy-két hetes turista útra, az élete ettől nem fog megváltozni. Van egy ismerősöm, aki sok problémájára való hivatkozással elutazott, hogy majd kipiheni magát, és rendbe teszi a lelkét. Az illető személy merev, görcsös, rugalmatlan, nem igazán közösségi ember. El is ment az útra. és amikor visszatért semmiféle pozitív kisugárzást nem vettem észre az arcán. Ugyanolyan búval bélelt, faragott bábu arcát mutatta, mint korábban. A szeme szintén halott volt, nem telt meg örömmel, boldogsággal. Ez pedig jól érzékelhető minden ember kisugárzásán.

A másik tipikus eset, amikor a családok közös nyaralásra mennek, mert ez "menő" teljesen mindegy, hogy jól érzik-e így magukat vagy nem. Szintén ismerős család esetét írom le. A család pár évvel ezelőtt elment Horvát-országba nyaralni. Két szülő, és két kamasz gyerek. De hozzáteszem az apának semmi kedve nem volt az egész utazáshoz. Majd a nyaralás befejezte után, össze futottunk az utcán - és megkérdeztem, hogy milyen volt a nyaralás? Azt válaszolta - "hogy van, aki kipihente magát, és van aki nem." Látom! - válaszoltam. Tényleg?- kérdezte ő. A feleség az "anyu" mindig programokat tervezett, és mivel nem tudott vezetni, csak támaszkodott a férjére, akinek ez már túl fárasztó volt, és nem tudott pihenni. Kérdezem én: mit ér egy ilyen nyaralás? Semmit. Csak divat, és megszokás.

Mit tegyünk, ha nem tudunk elutazni nyaralni? Lehet-e így feltöltődni, kikapcsolódni?
Én azt mondom, igen. Ha otthon vagyunk szabadságon, akkor ne a munkáról szóljon minden, hagyjuk egy kicsit a fenébe. Legyen közös reggeli a családdal, terített asztallal, jó hangulatú beszélgetésekkel ötvözve. Csinálhatunk közös főzős programokat, amelybe már a gyerekeket is be lehet vonni, ők örömmel veszik, ha segíthetnek. Készítsünk olyan ételeket, amelyekre év közben nincs vagy kevés időnk van. Ha kerttel rendelkezünk, akkor jó program a gyümölcs szedés, így a gyerekek nem tv-ben látják, hogy mi milyen gyümölcs. Menjünk e kirándulni a hegyekbe, erdőkbe, folyópartra, így közelebb kerülünk a természethez, növényekhez, állatokhoz. Szóba jöhet a vad kempingezés is, aki szereti az efajta élet módot. Számos olyan program van, ami nem fér bele a felsorolásba. Mindenki keresse meg a magának megfelelő elfoglaltságot, közös programot.

Tehát: a lényeg nem az, hogy ki hol, hogyan töltötte el a szabadságát, hanem az, hogy ki hogy érezte magát, és milyen élményeket szerzett. Mert ebből a megszerzett élményekből fog "táplálkozni" a hideg, téli, szürke napokon. A drága utazások pedig csak a divatról, és flancolásról szólnak. Ja, és a fényképek mutogatásáról.

A szülők megszólítása

A gyereknevelés során a szülők sokszor elvárják, sőt kikérik maguknak, hogy a gyerekeik, hogyan szólítsák őket. Nagyon sokféle megszólítási forma létezik a magyar nyelvben. Amikor a kisgyerek elkezd beszélni az első szavai ezek: apa, anya. Vannak szülők, akik be is érik ezzel megszólítással, de vannak olyanok is külön elvárják, hogy a gyerekeik miképpen hívják őket, mert úgy gondolják, hogy ezzel tiszteletet csikarnak ki a gyerekeikből. Ez pedig óriási tévedés.

Sok kisgyerek szájából lehet hallani ezen megszólításokat: anyuci, apuci, édesanya, édesapa. A szülő persze büszke rá, hogy csemetéje milyen szépen szólítja őt meg. Nekem pedig személy szerint hidegrázást kapok tőle, amikor így nevezik a gyerekek a szüleiket. Ettől még a legrosszabb az, amikor a harminc- , negyven, - ötvenéves felnőtt emberek is azt mondják a szüleiknek, hogy édesanya, édesapa. Ez már blamás. Mitől édes az a szülő? Miért várja el gyerekétől, hogy így nevezze őket? A szülő is épen olyan ember, mint bárki más. Tele jóval és rosszal egyaránt. Persze ezt a tényt nem sok szülő fogadja el, mert azt hiszi, hogy ő szent és sérthetetlen, sőt ég istennek is hiszi magát.
Én azt gondolom, hogy a szülő azért várja el gyerekétől az ilyen fajta megszólítást, hogy azt mutassa a gyereke szemébe, hogy neki mennyi tisztelete van. És a gyerek ezt el is hiszi. Majd csak később döbben arra rá, hogy a szülei is emberből vannak, nem azok, aminek mutatják magukat.

Biztos vagyok benne, hogy sok szülő arra nem is gondol, hogy ezek a megszólítások, ahogyan a gyerek a szüleit szólítsa, mit is takar valójában. Ez nem más, mint a szülőkhöz való érzelmi kötődés. Még kisgyerek korban elfogadható, amikor a gyerek apucinak, anyucinak, édesapának, édesanyának szólítja a szüleit. Később,amikor már elkezd kamaszodni, akkor ez az elnevezés számára már egyre jobban cikissé válik. Van, aki áttér az ilyen megszólításra, hogy: apám, anyám.
Van, aki azonban nem, de társaságban úgy viselkedik, mint egy felnőtt ember, otthon pedig marad "anyuci kicsi fiacskája".

A szülők megszólítása árulkodik arról is, hogy a gyerek érzelmi szempontból levált-e a szüleiről? Amikor egy felnőtt ember így beszél az anyjáról, hogy: anyukám, apukám, anyuci, apuci, édesanyám, édesapám, akkor biztosra vehető, hogy érzelmi szinten nem történt meg a leválás a szülőkről. Persze hozzájárulhat az intelligencia, és a tisztelet megadása is. Miből lehet megtudni, hogy egy gyerek levált-e a szüleiről? Onnan, amikor oldottan tud beszélni a szülei jó és rossz tulajdonságairól egyaránt. Ezt lelkiismeret furdalás nélkül és rezzenéstelen arccal megtudja tenni. Mégpedig úgy, hogy ezt ha szükséges, akkor minden egyes nap megtudja tenni. Ehhez bátorságra és erőre van szükség.


Tehát a szülő a tiszteletet nem azzal fogja kiérdemelni a gyerekétől, hogy hogyan szólítsa a gyerek, hanem attól, hogy ő személy szerint milyen példát mutat neki. Hiteles-e, vagy-e tartása, gerince, önbizalma. Ezek fontos személyiségvonások. Ha pedig bárki tiszteletet, akar magának kicsikarni erőnek erejével, az már diktátor. Egy diktátort pedig, hogyan lehet tisztelni?

A szexualitás három lába

Korábban már írtam a párkapcsolathoz szükséges négy alapvető dologról, amelyet úgyis neveznek a pszichológia berkeiben, hogy az asztal négy lába. Most pedig szexualitás három alappillére lesz a téma, vagyis az asztal három lába.

Már sokszor hangsúlyoztam, hogy a szexualitás témaköre még a mai napig is tabu témák között szerepel. Az emberek szégyenlősek, félősek, ha ez a téma kerül szóba. Pedig egy párkapcsolat ennek a megléte nélkül működésképtelen, vagy ha "működik" is az a kapcsolat már a támaszkodásról szól. Az emberek felfogásában a szex a "szükséges" rossz. Ha már férjhez ment a csaj, akkor el kell fogadni azt a tényt, hogy időnként össze bújik a párjával. De sokszor ezt nem belső késztetésből teszi, hanem kötelezettségből. Majd az ilyen alkalmakból megszületik a gyerek. Gyakran szoktam hallani nők szájából az alábbi kijelentést: "Én nem akartam, ezt a gyereket, csak besikerült." Nálam ez e féle magyarázkodás veri a biztosítékot. Mert ugye ő nem volt ott? Itt lép a képbe a felelősséghárítás.

Vajon mi jut eszükbe az embereknek elsőre, amikor a szexualitás fogalmát hallják? A nők körében biztos vagyok benne, hogy a gyereknemzés. A férfiak estében nagyon fontos tényező az utódlás biztosítása. Majd utána következik az örömszerzés, amelyben a legtöbbször a férfi a kezdeményező. De ez az állapot így nem mondható stabilnak.
Mi is a jó szex funkciója: örömszerzés, a kapcsolat elmélyítése és a gyereknemzés. Ez olyan funkció, mintha egy három lábú asztalt képzelnénk el magunk elé, amelyiknek ha valamelyik lába hiányzik, akkor felborul. Ideig-óráig lehet azonban egyengetni, de a vége csak az lesz, hogy valóban borul az asztal.

Az emberek agyában ez a három féle funkció teljes mértékben külön van kezelve. Ez meg is figyelhető. Hiszen ha nm így lenne, akkor a párkapcsolatok is tartósabbá válnának. Az elsődleges cél, ahogyan már említettem az élet továbbadása. Ezt a gondolkodás módot fiatal párok esetében is meg lehet tapasztalni. Az első együtt töltött évek még "talán" az örömszerzésről és a kapcsolatépítésről szólnak. De az első gyerek megszületése után ez a helyzet rögvest megváltozik. Egyre ritkábbak lesznek az együtt töltött alkalmak. Az örömszerzést pedig sok esetben a pasi máshol keresi.

Tény, hogy a három funkciót nem szabad külön-külön kezelni. Ma a szex örömszerző oldala kapja a nagy hangsúlyt. De, ha ez nem egészül ki a másik két dologgal, akkor ez akár a kapcsolat halálához is vezethet. Sokszor az a baj, hogy a szexet is rutinszerűen élik meg az emberek, Kipipálják maguknak, hogy ez is megvolt a mai napra. De ha az emberek odafigyelnének a belső késztetésükre, figyelmeztetésekre, és elengednék magukat, vagyis nem görcsölnének rá a dolgokra, akkor a szex nem "kötelesség" lenne az életükben hanem öröm is. Tehát a szexualitás három lábára feltétlenül szükséges a jó szex meglétéhez.

Türelem rózsát terem

A népi bölcsességek, közmondások még a mai napig is helytállóak, egy-egy szituáció, probléma esetében. Bár az is tény, hogy ezeket a mondásokat kevesen vagy nem is ismerik. A jelentőségüket annál kevésbé.Türelem rózsát terem, Ez a mottója a mostani bejegyzésemnek.

Türelem. Vajon hány ember rendelkezik az e fajta mentalitással. Bizonyára csak kevesen. Türelem, mint fogalom, mint viselkedési mód mára teljesen kihalt az emberek életéből. A felgyorsult világ más tempót diktál az embereknek. Mindenki gyorsan szeretne kielégülni az élete minden területén. Mintha azt diktálná a világ, hogy ne várj semmire, most gyorsan szerezd meg amit akarsz. Legyen szó pénzről, karrierről, szexről satöbbi. Sajnos az emberek egyre-másra csak hajszolnak mindent, és nem veszik észre az őket körülvevő dolgokat. Egyszerűen nincs idő semmire - mondják ezt sokan. Már lassan azon sem csodálkozom, hogy a házaspárok nagy része egyszerűen elhatárolódik egymástól. Ugyanis ebben a világban minden idő és teljesítmény orientált. Már a testi közelségre is kevés időt szánnak az emberek, főleg a pasikra jellemző az ilyen hozzáállás. Pár perc alatt szeretnek végezni, és akkor kipipálhatják, hogy a mai napra ezt a feladatot is teljesítették. De a természet nem így működik. Mindennek meg van a maga helye, ide, és tempója. Soha semmit nem szabad sürgetni. Mindig mindennek eljön a maga módja, és ideje.

Vajon jó ez nekünk, hogy nincs türelmünk, hogy állandóan rohanunk, szaladunk? Én azt mondom, hogy ez így nem jó, mert az ember egyszer csak teljesen kibukik, felőrlődik, és keletkezik a lelkébe egy üres tér, amitől nem érzi jól magát. A türelmetlen ember mindig sietteti a dolgok menetét. Most és itt és mindjárt...
És most jön a dolog hátulütője, hogy minél jobban siettetjük a dolgok menetét, azok annál inkább nem fognak valóra válni. Csak azért is el kerülnek bennünket. Bár az is igaz, hogy sok ember ember hisz az efféle teóriákban, mert racionálisan gondolkozik, és az egója megakadályozza őt az ilyen típusú gondolkodás módban.

Hogyan tudok türelmes lenni? - gondolom, hogy sokan felteszik maguknak ezt a kérdést. Mint minden ez is egy tanulási folyamat eredményeként érhető el. Nagyon kemény meló vár arra, aki ezt az állapotot el szeretné érni. Ez is egy belső harcos folyamat következményeként alakul ki. Hogy mire is gondolok pontosan? Amikor eldönti valaki, hogy változtatni akar az életén, a kellő mérlegelés után elkezd önmaga bensőjén dolgozni. Majd szép lassan, fokról-fokra haladva megtapasztalja a pozitív dolgok megjelenését az életében, És egyszer azon kapja a fejét, hogy mintha elcsendesült volna körülötte minden, nem zavarják a külvilág dolgai, ő csak teszi a dolgát szépen, csendese, nyugodtan. Majd észreveszi, hogy lehetőségeket kap az élettől, olyanokat, amiért korábban harcolt és türelmetlenül várta az eljövetelét.

Korábban én is sokszor sietettem a dolgok kimenetelét. Szerettem volna, ha ott és akkor történik meg a számomra kedvező dolog, esemény. És soha nem tudtam megérteni, hogy egyes emberekben hogy volt idő, energia, türelem kivárni bizonyos fejleményeket az életük területén. Pár éve értettem ezt meg igazán, amikor teljesen más szemléletmóddal kezdtem szemlélni, élni az életemet. És a dolgok szép lassan a helyükre kerültek. Most már semmit nem siettetek, élem a mindennapjaimat, türelemmel, és nyugalommal. Amióta pedig így állok hozzá az élethez sokkal kisebb energia befektetéssel jelennek meg az életemben az pozitív élmények.
Azért őseink sem voltak buta emberek, mert általuk költött népi bölcsességek, közmondások a mai napig helytállóak.
Türelem rózsát terem. Igen, ha valaki türelmes, és nyugodtan, türelmesen kivárja a dolgai alakulását, és nm sietteti azokat, akkor a türelem meghozza a termését, vagyis a rózsát.

Nemcsak a húszéveseké a világ...

Az elmúlt időszakban egyre többször került szóba társaságban vagy a munkahelyen is az életkori problémáknak és a halál elfogadásának a témaköre. Nagyon érdekes, hogy az emberek szinte rettegnek attól az élettani folyamattól, hogy öregedés vagy meghalás. Bár a meghalás ténye születésünk pillanatától jelen van az életünkben, és a kommunikáció terén is egyre másra szembesülünk vele nap mint nap. A tévés műsorokban mást sem lát az ember. De ez addig nem jelent számára problémát, amíg ez a saját életében meg nem jelenik.

Miért félnek az emberek az öregedéstől? Haláltól? Miért központi téma az életében az életkora megélése? Ez a felfogás mutatkozik meg a negyven- ötven- hatvanéves emberek szemléletmódjában.
A félelem megléte az emberekben főleg (nőkben) bizonyos életkor tájékán jelentkezik. Ez úgy a negyvenes éveik körül kezd szembetűnőbb lenni. Sokáig nem is foglalkoznak a korukkal, csak élnek, mint a hal a vízben. És közben élik a megszokott rutin (szürke) életüket. Az a nő, aki házasságban, párkapcsolatban és, és vannak gyerekei, azok az életük első felét a gyerekük és férjük kiszolgálásával töltik el, És magukkal mit sem törődve. Bár a gyerekeket csak ajándéka kapja minden nő. Majd elérkezik a gyerek 18 éves kora, amikor is elhagyja a szülői házat. És akkor robban a palack. "Mi lesz velem... Itt hagyott engem egyedül szegény anyját, akiért annyit dolgoztam, éjjel-nappal..." Attól a pillanattól kezdve "hülyülnek" meg a nők, bár kivételek azért vannak. Ehhez még társul az a tény, hogy rádöbben, hogy huszonvalahány évet nem az álmai pasijával élte le, és már nem is tud rá felnézni férfiként, és csak vegetálnak egymás mellett.

Első lépésként el kell fogadni egy kapcsolatnak a halálát, legyen ez szülő-gyerekkapcsolat vége, (leválás) vagy egy haldokló párkapcsolat lezárása. Mert ha ezeket az ember lezárja magában csak akkor tud változtatni az életén. A másik nagy probléma a rutinból élt élet megléte. Ebből nem lehet sem önbizalmat építeni, sem kisugárzást növelni. Sajnos az évek múlásával a gondolkodásmód zen a téren mit sem változott. Az a "jó" nő, anya, aki mindent levégez otthon és még a gyereke seggét is kinyalja ( csicska). Csak ötven évesen döbben rá, hogy ott van egy szál egyedül, mert a gyerekei elmentek, vagy elhúztak a zsarnok anyától.

Elnézve az ilyen gondolkodású nőket, bizony nem is csoda, ha tragédiaként élik meg az éveik múlását. Valójában minden embernek adva a lehetőség arra, hogy változtasson a megszokott életén. Ám ezt nagyon sokan nem teszik meg, ahelyett megy az ellenségeskedés, irigykedés, rosszindulat, aljasság. Erre van idejük bőven, de, hogy tegyenek bármit azért, hogy jobban érezzék magukat arra nincs. A negatív dolgokra van energiájuk, a jobb dolgokra nincs. Pedig a rosszindulat rengeteg energiát elvisz az emberből. És ha ezt a saját boldogulásokra fordítanák mennyivel másabb lenne az életük. És ezek a rosszindulatú emberek szeretik a másik embert hátba döfni, mert esetleg az a másik más képen éli az életét.

Sokan bírnak az ilyenféle gondolkodásmóddal. Az is érzékelhető, hogy sokan közülük, mondjuk egy negyven- ötvenévesek már hetven- nyolcvanévesnek érzi magát. Vagyis korához képest jóval öregebbnek érzi magát, és ez látszik is a kisugárzásán. Nagyon jó dolog ha az ember fiatalokkal van körülvéve, mert így ők a gondolkodásmódjukkal fiatalítják az embert (persze csak az, aki nem begyepesedett gondolkodással bír). A kreativitás is nagyon fontos tényező, mert ez tartja az embert fiatalon. Mert a kíváncsi és kreatív emberek tovább fognak élni, és szépen.
Személy szerint én a kreatív és a kíváncsi ember kategóriába tartozom. Épen ezért sokkal jobban szót értek a nálamnál fiatalabb emberekkel, mint a korombéliekkel. Bár vannak emberek, akik ezt nem veszik jó néven. A lényeg az, hogy én így érzem jól magamat a bőrömben.

Tanácsom a következő: Először is el kell fogadni egy kapcsolat halálát, bármilyen legyen is az. Addig nem következik be a változás. Merjünk mindenbe belevágni, bármilyen megmérettetésbe! Legyünk kreatívak, kíváncsiak a dolgok iránt! Negyven- ötven- hatvanévesen is bármibe bele lehet vágni. Bármibe! És örülni lehet annak is, hogy szabad az ember, nincs kötöttség, gyerekek, és élhetnek végre a saját elképzelésük szerint.
"Tehát teljesen mindegy, hogy hány évesek vagyunk, ha merünk belevágni új dolgokba, akkor a nyolcvanéves is érezheti magát húszévesnek. De a húszéves - vagy a harminc -, aki nem mer új dolgokba belefogni, úgy fogja magát érezni, mint százötven éves. Tehát ezért vannak az öreg fiatalok, és vannak középkorú a fiatal és középkorú haldoklók, akik látszólag élnek, de valójában nem élnek." (CS,I)

Tehát nem a biológia kor a fontos, hogy hány évesek vagyunk, hanem az, hogy mit gondolunk magunkról.