Szülőkről való leválás

Már a korábbi bejegyzésemben tettem említést arról, hogy a mai fiatalok nem önállóak,és ennek egyik oka, hogy nem vállnak le a szülőkről. Sőt vannak, akik nem is akarnak, Sokszor elhangzik az, a kifejezés, a szájukból, "hogy olyan jó gyereknek lenni". Később pedig a párkapcsolatokban ennek nagyon súlyos következményei lehetnek.

A szülőkről való leválás nem azt jelenti, hogy elköltözöm otthonról, saját keresetem van, családot alapítok. Ettől még nem váltam le sem az anyámról, sem pedig az apámról. Az apák általában racionális szempontból birtokolják a gyermekeiket. Ismert szöveg "Amíg az én házamban laksz" című mondat. Ez a legtöbb családban el is hangzik, nem is kevésszer.
Az anyák emocionális(érzelmi) szempontból manipulálják a gyerekeiket. Ismerős ez a mondat? "Már fel sem hívsz, biztosan már nem is szeretsz" Attól, hogy bárki különköltözik a szülőktől nem szabad minden nap telefonálgatni az anyucinak, hogy most ez van, mit tegyek,satöbbi, Meg kell oldani a problémát, és azért felelősséget is tudni kell vállalni. Ott kezdődik a felnőttség, amikor a racionális és emocionális szinten is vállalom a felelősséget a tetteimért.

Amikor rádöbbenek a felismerésekre, akkor azokat át is tudjam ültetni a gyakorlatba. Legyen szó birtoklásról, kisajátításról, akár a gyerekek, szülők, vagy párkapcsolatok esetében. Minden nap meg kell tenni dolgozni keményen mindenért. Az önbizalomért is.

Az első lépés az, hogyha tudom, és érzem, hogy igazam van, tudok-e következetesen nekik nemet mondani. miközben felállítom a megfelelő következményhálózatot. Mert a jövőben ez újra és újra előfordulhat.A gyakorlatban ezeket be is tartom, Vagyis nem csinálok a számból segget.

Összegezve: Kimerem mondani a szüleim pozitív, negatív tulajdonságait, anélkül, hogy az arcom megrándulna, nyugodtan, lelkiismeret furdalás nélkül, De nem csak egyszer az életben, hanem nap, mint nap, ha a helyzet úgy kívánja. Itt kezdődik a felnőtté válás.