Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy vajon, miért van meg az elégedetlenség az emberekben. Miért van az, hogy sehogy sem jó? Miért nem foglakozik az ember az időjárással addig, amíg fiatal?
Nézzük csak meg a gyerekeket! Őket nem foglalkoztatja ez a téma. Élik a gyerekkorukat.
Visszamentem a emlékeim keresésében, és érdekel dolgot fedeztem fel. Amikor én gyerek voltam, akkor is voltak meleg,forró nyarak, de nem foglalkoztunk vele, 30-35 fokos melegben is bicikliztünk, játszottunk, bújócskáztunk satöbbi. Még talán az ember 20-as, 30-as éveiben sem figyeli ezeket a változásokat. Én úgy emlékszem, hogy úgy a 40-es éveimhez közeledve kezdtem szidni az időjárást. A hideget, meleget, esőt, havat és mindent.
Furcsa dolog fogalmazódott meg bennem. Talán azért van ez így, mert félünk a meghalástól, vagy pedig nincs meg bennünk a belső béke. vagy pedig rádöbbenünk, hogy az élet milyen rövid és törékeny. És igen, valahol itt a megoldás.
Már írtam korábban is, írtam, hogy évek óta csiszolom magamat nap, mint nap. És arra a felismerésre jutottam, hogy azért is vagyunk sokszor elégedetlenek sok mindennel, mert a lelkünkben belső háború zajlik. Ha, a háború okát sikerül megtalálni, okát kimondani, akkor elkezdődhet a belső békének a kiépítése.
Amikor én elértem egy fejlődési szintet, megszűntek ezek az elégedetlenségek. Most már nem zavar a 35 fok, a hideg, a hó, az esős időjárás, és sorolhatnám tovább. Most már tudok mosolyogni, akkor is ha esik, ha tikkasztó meleg, ha röpködnek a mínuszok és így tovább. Mert nem biztos, hogy holnap is tudok e ezeknek a dolgoknak örülni, mert az élet rövid.
Az mottóm pedig így hangzik. "Az én életem erről a napról szól mindig. Mert mindig a mai nap dönti el, hogy milyen lesz a jövőd."
Tehát az elégedetlenségek okait mindig magunkban kell keresni, és nem politikában, időjárásban, és másik emberben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése