Lelki bajok és gyógyszerfüggőség!

Beteg a magyar társadalom és vele együtt az itt élő emberek döntő többsége. A mentális problémák egyre nagyobb méreteket öltenek, bár sokan fel sem ismerik, hogy lelki bajokkal küszködnek. Rossz alvás, idegesség, feszültség, ingerültség, kimerültség és sorolhatnánk a tüneteket. Ezek a problémák mind, mind lelki bajokra vezethetők vissza. Panaszkodni persze nem szabad, sem beszélni a problémákról, mert a társadalomra ez rossz fényt vett, és kigúnyolják érte az embereket.

Amikor már minden kötél szakad, akkor a problémával küzdő ember felkeresi a háziorvosát, aki ír neki valamilyen fajta nyugtatót és beteg úgy érzi, hogy pár hét után rendbe jött. Van egy másik megoldás is, amikor a beteget elküldik egy pszichiáterhez, aki azon nyomban felír valamilyen antidepresszáns gyógyszert. Innen egyenes út vezet a gyógyszerfüggőségig. Mennyivel egyszerűbb felírni egy gyógyszert, mint megkérdezni a beteget, hogy mi is nyomja a lelkét. A gyógyszeres kezelés csak a tünetet oldja meg, de a probléma valódi gyökerét nem tárja fel. Így az tovább őrli a beteget. Tény, hogy kevés a jó szakember, segítő. A magánrendelés drága a páciens számára, ellenben az államilag támogatott intézményekkel, ott viszont jó ha 10 perc jut egy betegre. Így jelentős javulás nem érhető el.

Lelki bajokra gyógyszer? Rossz döntés! Első sorban fontos a problémák feltárása, és azok elfogadása. Viszont az emberek döntő többsége a gyors megoldást választja. Gyógyszer! Mert az pillanatokon belül hat, és ezt látják a reklámokban is. A fájdalmat nem viselik el, mert az rossz. Mi a jó? A gyors drasztikus változás, amely fájdalommal jár vagy a kis lépesekben megtett és hosszú ideig tartó probléma megoldás. Mindenképpen az első verzió a célra vezető megoldás, de fájni fog.

Tapasztalataim szerint a páciensek utasítják az orvost, hogy milyen nyugtatót vagy antidepresszánst írjon fel nekik. Mintha csak a boltban vásárolnának, úgy kérik azt, és jobban tudjak, hogy a kék vagy a rózsaszín pirula-e a legjobb. Nem régibben egy egészségügyi intézményben beszélgettek a betegek arról, hogy a Xanaxnak milyen hatása van a színétől függően. Ez az egyik nyugtató fajta, amely könnyen függőséghez vezethet, ha naponta kapkodja be az ember. Az meg sem fordul a fejükbe, hogy miért nem tudnak nyugodtan aludni. A félelmek erősebbek. Aki állandóan rossz alvásra panaszkodik, az az ember fél a haláltól. Ezt pedig el kell fogadni. Beletettem-e mindent a mai napba az életem minden területén? - vajon hány ember kérdezi ezt meg magától minden este lefekvés előtt? - Kevesen teszik ezt meg.

Szedjünk lelki bajokra gyógyszert? - kérdezhetik többen. Válaszom: nem. Tárjuk a problémánk gyökerét, beszéljünk róla olyan embernek akiben teljes mértékben megbízunk. Ha nem megy keresünk szakembert. Ott az internet, és számos szakember van, aki segítőként dolgozik. És mi a drága az egy-két alkalom, amikor elmegyünk egy szakemberhez vagy a gyógyszerszedés? Csakis a gyógyszerszedés a jóval drágább, mert évekig szedik, a probléma marad és ott van a rászokás veszélye. Gyógyszerfüggőségről leszokni pedig olyan nehéz meló, mintha a kábítószerről szeretnénk leszokni. Tehát fontolja meg mindenki, mielőtt gyógyszerhez nyúlna, hogy hosszú távon, melyik a kifizetődőbb!

Félelmeink!

Félelem! Hányan éljük át ezt az állapotot nap, mint nap. Legyen szó apró vagy nagyobb történésekről, amelyektől félünk. Gondoljunk bele, hogy mindannyian féltünk például a vizsgáktól. Túl lettünk rajtuk és azt mondtuk, hogy ezért kár volt félnünk, idegeskednünk. De sokan vannak olyanok is, akik állandó félelemben élik a mindennapjaikat. Félnek a létbizonytalanságtól, betegségektől, jövőtől. Nem a mának élnek, és így rengeteg energiát pocsékolnak el, ahelyett, hogy ezt a borzasztó sok energiát másba fektetnék be. Arról nem is szólva, hogyha valamitől nagyon félünk az előbb-utóbb be is fog következni.

Vajon miért félünk? Honnét gyökerezik belénk a félelem érzése? Senki sem úgy születik meg,hogy már a félelmei benne vannak. Ezt látni a kisgyerekeken, hogy nem félnek és mindent kipróbálnak. Bezzeg a szülő mindentől óvja, védi, fegyelmezi. "Ugye mondtam, hogy megfogod égetni a kezedet, de nem hallgatsz rám." - szól a szülői figyelmeztetés, amikor a gyerek ép megfog egy meleg edényt. Ezekkel az utasításokkal pont az ellenkezőjét érik el a szülők. Így táplálják gyerekükbe a félelmet, amely egész életük meghatározója lesz. Megégette a kezét? Igen, De tanult belőle és többé nem teszi meg.

A viselkedési minták 70%-át a szüleinktől tanuljuk el. Így a félelmet is, amely az ő belső bizonytalanságukból, félelmeikből származik. Nem bíznak magukban és így a gyerekeiket még a széltől is óvják. Ezt a viselkedési módot a saját életemben én is megtapasztaltam.
Emlékszem úgy 8-9 éves lehettem, vagyis általános iskola második, harmadik osztályában járhattam, amikor osztálykirándulást szerveztek Lillafüredre. Az apám nem engedett el, mert borzasztóan féltett, hogy a kanyargós úton a busz felborul. Ugyanis ő fiatalkorában járt ott, és nagyon félt a szerpentines utaktól. Leírni nem lehet, hogy akkor gyerekként mit éltem át. Én otthon osztálytársaim kirándulnak és jól érzik magukat. Felnőtt fejjel jártam azon helyen és nem is volt borzasztó, sőt ez az egész régi téma az apám szemszögéből nézve nevetséges volt nekem. Itt volt az az eset, amikor jogosítványt szereztem. Amikor beült az autóba és mentünk valahová, ő elkezdett pánikolni,hogy fél, ne menjek gyorsan, ne előzzek és hasonló szituációk. Hozzáteszem, hogy nő létemre nem voltam a nagy gyorsaság híve. Sok hasonló esetet írhatnék, de ez kettő is elég példaként.

Láthatjuk, hogy a félelmeinket a szüleink táplálják belénk, akár akaratlanul is. A saját belső félelmeiket, gyávaságukat, görcsölésüket. Teszik ezt azért is, hogy a gyerekeiket maguk mellé láncolják. Mert mi lesz ha?- valami baj történik. A fájdalmat pedig senki sem kerüli el. A szülő pedig nem önzetlen szeretettel szereti a gyerekét, ha még a széltől is óvja, hanem birtokló szeretettel szereti gyerekét. Ne essünk túlzásokba, és ne tápláljuk akarva-akaratlanul gyerekünkbe a saját félelmeinket! Később nagy kárát látja az életben.

Miért nem nőnek fel a pasik?

Mostanság egyre jobban megfigyelhető, hogy Magyarországon alig vannak férfiak. Zömmel pasik élnek itt, akik gyerekként viselkednek és nem akarnak felelősséget vállalni az életük egyik területén sem. Sajnos ez nagyon elszomorító. A napokban írta Müller Péter egyik jegyzetében, hogy már nincsenek királyok, vagyis szó szerinti igazi férfiak.

Vajon mért van ez és hol lett elrontva ez a folyamat? Talán a hiba a szülői neveltetésben rejlik? Vagy társadalmi változások hozták ezt létre? A válaszom is, is.
Mi dukál ma a nevelés terén? A mama kinyalja a gyereke seggét, aki ezt a lehetőséget ki is használja. Kisfiam, kislányom te ne csinálj semmit! Majd az anya megoldja a te feladatodat is. Sikerélmény a gyerek részéről nulla, de a feladat megoldása növeli az anya önbizalmát. És ez a folyamat addig tart amíg a gyerekek párkapcsolatot nem létesítenek.

Majd eljön a párválasztás ideje és úgy a fiú, mint a lány bevonz egy hasonló személyiségű embert mint ő. Amennyiben a csaj a domináns a párkapcsolatban, úgy kialakul a kisfiú és pótmama szerep. Mert a csajok eltanulják az anyjuktól, hogy hogyan kell a pasiból papucsot csinálni. ( teljes kiszolgálás minden téren) A párkapcsolat elején még így vagy úgy működik a dolog, sőt a szex is úgy ahogy működik. Ez az állapot pedig csak addig tart, amíg a csaj nem szül egy-két gyereket. Utána változik a helyzet, Már egyik sem tud a másikra felnézni és szex sem működik. Már mitől működne? A kisfiú soha nem dugja meg a pótmamát és ez fordítva is igaz.
És akkor beindulnak a csajozások, pasizások, de csak a szex terén, mert ahhoz gyávák, hogy megbeszéljék a problémáikat vagy hogy elváljanak, Önbecsapás, gyávaság, lustaság, megalkuvás jellemzi az ilyen kapcsolatokat. És így élik le az életüket.

Erről a viselkedésformáról sokszor, sok helyen olvastam, különböző szakemberek tollából. Én ez úgy gondoltam, hogy úgy 30 éves korára a pasik csak-csak felnőnek és nem maradnak meg kisfiúnak. Tévedtem! Ezt a jelenséget saját életemben is megtapasztaltam. Volt egy pasi az életemben, akibe szerelmes voltam, felnéztem rá és úgy gondoltam, hogy végre van még férfi is ebben az országba. Akkor tévedtem az emberismeretem terén. Amikor kialakult közöttünk egy élethelyzet ő FÉRFI-ként az élete összes területén megbukott. Ő az adott szituációban 16-17 éves kamasz szintjén volt. Döbbenetes volt! Csak később döbbentem rá, hogy ő én bennem nem a nőt látta, hanem a pótmamát. Egy bizonyos kor után öntudatlanul is bevág a pasik
agyába, hogy a biológia anyjuk meg fog halni. Ezért gyorsan keresnek maguknak egy pótmamit.
Az egyik szakembertől hallottam, hogy amikor nem működik a szex a férfi és nő között, akkor azon esetben a pasinak a saját anyjával van lerendezni való problémája. Sokan ezt nem is tudják, és így halnak meg.

Miért nem nőnek fel a pasik? Mert így kényelmes. Korábban megoldott mindent az anya, később a párja, aki a valós gyerekein kívül még egy "pótgyereket" is nevel. A csajok persze örülnek neki a kezdetekben, hogy párjuk mindent megcsinál, ügyes. De erre nagyon rá lehet fázni, mert így csinálnak a csajok puha pöcsöt a pasikból. Egy puha pöcsre fel lehet nézni férfiként vagy egy nőneműre nőként. Nem. Csak hiteles férfira és hiteles nőre lehet felnézni.

Képforrása: pixabay.com

Amikor minden értelmét veszti!

Már beszámoltam arról, hogy egy kellemetlen baleset ért a közelmúltban. Most nem is akarom ezzel a témával untatni a kedves olvasókat. Csupán olyan élményemet osztom itt meg, amelyet akkor átéltem.

Bizonyára vannak olyan emberek, akik az életükben már átéltek olyan életérzést, amikor egy betegség vagy valamilyen más állapot hatására az életük filmkockaként peregtek le a szemük előtt. Akkor és ott hirtelen megszűnik minden. Egy dolog lebeg az ember szeme előtt. Legyek túl ezen az állapoton, helyzeten. Minden más lesz ezek után! - gondolják ezt sokan így. Nem minden ember rendelkezik ilyen forma spirituális készséggel,pedig ezen megérzéseink belénk vannak kódolva, de sajnos a mai rohanó világunkban nem figyelünk oda az ilyen és hasonló megérzéseinkre. A másik tényező az, hogy azon emberek, akik régóta, rendszeresen csiszolják a belsőjüket, azok egy idő után megfogják tapasztani az intuíciókat.

Amikor jó két hete az orvosi ellátásra várakoztam sok minden átfutott a fejemben. De nem csak akkor, hanem már a balesetem pillanatában sok minden értelmét vesztette. Nem tartottam fontosnak, az anyagi javakat, pénzt, házat, munkát, terveket, de még azt sem, hogy most "otthoniasan" vagyok öltözve. Egy dolog lebegett előttem, hogy ne legyen komoly bajom. Fő az egészség! - ez járt az agyamban, és az, hogy túl fogom élni ezt néhány hetes állapotot, ameddig a gyógyulásom tartani fog. Ott az apám, akinek szüksége van rám. Mások is túléltek ennél nagyobb bajokat is, akkor én mért ne tudnám ezt megcsinálni. A pozitív hozzáállás sokat segít, de azt is tudom magamról, hogy bizonyos helyzetekben félek és gyáva vagyok. Ámbár én is emberből vagyok.

A közel négy órás várakozás alatt borzalmas feszültségeket éltem át. Bennem is motoszkált a kérdés. Mi lesz ha...? Ez vagy az lesz. Tudtam, hogy ennek a balesetnek valamilyen üzenet értéke van, és azért történt így a dolog, ahogy történt, mert tanulnom kell az esetből. Egész idő alatt nagy magányomban az apám és kedvenc macskám a "kék öves" jár a gondolataimban. Csak haza érhessek és meglássam mind kettejüket. Hála istennek megtörtént!

Az én esetem nem egy nagy tragédia. Többen járnak hasonló cipőben nap, mint nap. Csak azért meséltem el mindezt, mert ilyen "apró" esetek is hirtelen áttudják formálni az ember gondolkodását. Percek töredéke alatt minden értemét veszti, ami addig fontos volt az életünkben. Megszűnik minden létezni, csak a túlélés a cél és az egészség. Az egészség a legfontosabb, de ezzel mindaddig nem törődünk, amíg valamilyen formában ezt meg nem tapasztaljuk. Egészség a fő, ezt tartsuk mindig szem előtt!

Orvosok, akik félistennek hiszik magukat!

Folytatom a balesetem körüli bonyodalmakról szóló beszámolót. A balesetem után két nappal később megjelentem a kórházba,hogy elvégezzék a műtétet. Igaz tele voltam félelemmel, idegességgel. álmatlan éjszakákkal. A nővérpultnál kérték tőlem a különböző vizsgálatok eredményét. Én néztem, mint Rozi a moziba. Miféle vizsgálatokat kellett volna elvégezni? -kérdeztem én. Elmondták, és javasolták várjam meg az orvost a szobája előtt.

Így is történt. Megérkezett az orvos és küldött a nővérpulthoz, hogy felvegyenek. Elmondtam, hogy ő nem végeztetett el velem egy-két vizsgálatot. Na, és! - Volt a válasz. Jöttem én az okos beteg a kérdéseimmel. Kértem, hogy csináljanak újabb röntgen felvételt, hátha nem szükséges a műtét. Jött az újabb durva válasz."Lemegy és megcsináltatja! Máskülönben nem életmentő műtétről van szó, és majd visszajön ha akar! Különben késésben vagyok és nincs időm beszélgetni!" - Válaszolta a doki. Már első találkozásunkkor sem volt szimpatikus számomra, de az akkori viselkedése sok mindent elárult személyéről.

Ennek az orvosnak nincs rendben a lelkivilága, feszült, zaklatott, talán családi problémák állnak a háttérbe, nem tudhatjuk. Vagy már kiéget? Lehetséges! Ha nincs rendben belül, hogyan tudja a munkáját a legjobb tudása szerint elvégezni? És sok hasonló kérdés kavargott a fejemben. Eszembe jutott Popper Péter, aki egyik könyvében azt írta. Az orvosok csak a beteg szervet kezelik, azt kell meggyógyítani. Az embert pedig eszközként kezelik, nem foglalkoznak a lélekkel. Őket ez nem érdekli. Van jó és rossz beteg. A jó beteg alárendeli magát az orvos, nővér utasításainak, Megfogadja a tanácsaikat. Jó doktor úr, igen doktor úr, úgy lesz doktor úr! Az orvosok az ilyen betegeket szeretik, mert ők dönthetnek felettük. A rossz beteg kérdez, érdeklődik, és ez fejtörést okoz az orvosnak. Ez a típusú beteg voltam én. Közben elkértem a leleteimet, hogy esetleg más orvos is megnézze. Nem volt szerencsém, mert ismerték egymást.

Ezek után elhagytam az intézményt és várom, hogy gyógyuljon a kezem. Hiszek a megérzéseimben, mert még nem csalódtam bennük. Alakul a dolog! Én döntöttem, történjen bármi, vállalom a felelősséget a döntéseimért.
Az eset kapcsán eszembe jutott Csernus doktor, aki egy előadásán azt mondta, hogy az orvosok egy része félistennek hiszi magát. Mert ő orvos és egyetemet végzett. Pedig ők is emberek tele jóval és rosszal. Ők sem élnek örökké, és ők is megfognak halni. De nem mindegy, hogy milyen szájízzel történik mindez mosolygósan vagy görcsösen megy majd el. Az orvosoknak bele kellene gondolniuk abban, hogy tiszteletet adjanak mind a betegeknek, mind a velük együtt dolgozó személyzetnek. Ez lenne a minimum! Biztos, hogy vannak más gondolkodásmóddal bíró orvosok is, de kevesen. Én ilyen viselkedésformát Csernus dokinál tapasztaltam meg, aki mint páciensként, mint emberként megadja a tiszteletet, attól függetlenül, hogy fegyverként használja cinizmusát. Bízom benne, hogy eljön az az idő, amikor emberként kezelik az orvosok a betegeket.

Balesetem története

Úgy két héttel korábban balesetet szenvedtem és eltörött a jobb csuklóm. Az nap reggelre esett egy pár centis hó, de nem volt vészes. A délelőtti órákban elindultam a boltba bevásárolni, amely kb 15-20 perc távolságra van. Majd indultam hazafelé, amikor hirtelen elcsúsztam, hanyatt

vágódtam, de azért nehezen felálltam. Borzalmas fájdalmat éreztem a kezembe.

Segítség persze sehol, pedig szerintem sokan láthatták az esetet, mert az ablakon keresztül sok ember leskelődik. Kiabáltam, ordítottam! Majd kiabálásomat, jajveszékelésemet meghallotta az eladó, aki épen a havat söpörte. Rögtön a segítségemre sietett, és azonnal elvitt autóval a háziorvoshoz, aki rögtön Egerbe küldött a szakrendelésre. Gyorsan kellett döntenem, hogy hogyan oldjam meg a kialakult helyzetet. Hálaistennek nem estem kétségbe. Sikerült egy kedves, segítőkész fiatalembert találnom, aki pár házzal arrébb lakik tőlünk és az autójával beszállított Egerbe. Amint szóltam neki 20 perc múlva készen állt arra, hogy segítsen.

Rövid időn belül a sürgősségi osztályon találtam magamat, ahol felvették az adataimat, mert még hála a sorsnak nem jártam náluk. Pár perc múlva behívattak. Az orvos ránézésre azt mondta törés. Röntgen és újra vissza a dokihoz. Megpróbálta helyre tenni a csuklómat. Az érzéstelenítés után következett a beavatkozás. Szó szerint jajgattam, sikítottam. Megkérdeztem a dokit, hogy szabad-e kiabálnom- Persze volt a válasz. Újabb röntgen, várakozás, idegeskedés, telefonálás ismerősöknek, Mert tök egyedül voltam, és már az ájulás határán voltam.

Másfél óra múlva behívtak és közölték - műtét. Én kérdeztem az orvost az állapoton felől, de ő elégé odadobott szavakkal válaszolt. Időközben felállt az asztaltól, felült a vizsgálóágyra és láb lógatva diktálta, hogy miket írjon a kórlapomra. Közben a nyomtató is beadta az unalmast. Vérvétel következett és két nap haladékot kaptam, hogy jelentkezem a műtétre. De ennek történetéről a későbbiekben fogok írni.

Szeretném megköszönni azon emberek segítséget, akik segítettek nekem ebben a bajban. Jó látni, hogy vannak még segítőkész, jó indulatú emberek ebben a rohanó világban.
Most pedig a tanító mesterem egyik sokszor hangoztatott eszmefuttatásával zárom soraimat.
"Mindig a negatív megmérettetés mutatja meg, hogy ki mennyit is ér valójában."

Belső utazásaink!

Ezen bejegyzésem apropóját egy könyv adta, mégpedig Sándor Anikó: El Camino- az Út, ami hazavisz. A könyv olvasását a napokban fejeztem be és gondoltam megosztom az élményeimet vele kapcsolatosan a blogom olvasóival. El Caminonak nevezik azt a zarándok utat, ahova évente emberek tömege megy el. azért hogy belső lelki problémájára magyarázatot találjon. Spanyolországban van ez az úgynevezett gyalogos zarándoklat, ahol naponta több kilométer utat tesznek meg a résztvevők, miközben csodás dolgokon, megvilágosodásokon esnek át. Mindenki saját maga választja meg, hogy mennyi idő szeretne ott eltölteni.

Az írónő negyven napot töltött ezen az úton és naponta több kilométereket gyalogolt le. Útja közben számos olyan emberrel találkozott, akik valamikor fontos szerepet játszottak az életében, úgy hogy ő erről mit sem tudott. Leírja a spanyol táj szépséget, az ott élő emberek mentalitását,és azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket ő átélt, De itt most nem a könyv tartalmának az elmesélése a cél.

Mindannyiunk életében vannak olyan folyamatok, amikor nem úgy működnek a dolgok, ahogyan szeretnénk, nem úgy alakul az életünk, betegségek törnek ránk és sorolhatnák tovább a problémákat. Ilyenkor mindenkinek az fordul meg az agyában, hogy miért én vagyok ilyen helyzetben, miért velem történnek mindezek, amik történnek. Elkezdünk keresgélni legbelül a lelkünk bugyraiban. Hogy hol, mit rontottunk el az éltünkben. Ez azonban nem könnyű feladat, arról nem beszélve, hogy kelő bátorság is kell hozzá, hogy elkezdjünk egy belső utazást.
Az utazásaink során nagyon érdekes felfedezéseket fogunk megtapasztani. Olyan dolgokra is fény derülhet, amelyről nem is tudtuk, hogy ez velünk megtörténhet. A sors többször elénk tárja a megoldatlan problémákat, mindaddig amíg meg nem oldjuk őket.

Ilyen megismerésekkel én is szembesültem és mindig addig amíg nem találtam megoldást a problémámra.Most újabb ilyen probléma megoldása előtt állok.Eltörött a jobb csuklóm és keresem az igazi megoldást, hogy vajon mit üzen nekem ezzel a sorsom. Addig is ajánlom elolvasásra ezt a könyvet, azoknak legfőképpen, akik elértek egy lelki fejlődési szintet, és azoknak is, azoknak is, akik most kezdnek el változtatni az életükön. Változtatni sosem késő!

Férfi minta a családban

Sokszor sok helyen hangoztatva van azon tényállás, hogy gyereket/gyerekeket csak teljes értékű családban lehet nevelni, ott ahol az apa is jelen van. Ez valóban így is van, de sajnos mint bárhol a világon sok a csonka család, mert vagy elváltak a szülők vagy az apa hirtelen, fiatalon elhunyt. Napjainkban van egy másik jelenség is, mégpedig az, amikor egy független nő szül gyereket és apa nélkül neveli fel. Nem is sejtve, hogy később a gyereke számára milyen komoly problémát fog jelenteni, hogy ő apa nélkül nőtt fel. Ez a fajta gondolkodásmód a nő önző viselkedésére utal.

Mindkét nem esetében nagyon fontos szerepet játszik az apa jelenléte, A lányok esetében fontos, hogy a apa tudjon beszélni saját érzelmeiről, és hogy elmagyarázza a lányának, hogy a férfiak viselkedése, mikor mire utal. A fiúknál pedig azért fontos az apa jelenléte, mert tőle tanulják el a férfi szerepeket. De mi van azon gyerekekkel, akik apa nélkül nőnek fel? - teszik fel sokan ezt a kérdést. Azon esetben, amikor az anya egyedül neveli a fiát, próbál neki mindent megadni, de az apát nem tudja pótolni, mert egy nő soha nem képes olyan feladatra, mint az apa. Később, amikor a fiú kamaszodik, akkor már elbeszélget vele, leginkább a saját problémájáról, és így egyre jobban magához láncolja gyerekét. Nem is gondolva arra, hogy később az ilyen fiúk nem vállnak le az anyjukról és így nehezen alakítanak ki párkapcsolatot.

De, akkor mi a teendő? Hogyan lehet ezt a problémát áthidalni? Ebben nagy segítségre lehetnek a család férfi tagjai: nagypapa, nagybácsi, egy férfi tanár, edző, aki személyével, viselkedésével példát szolgáltathat a gyerek számára.
És mi van akkor, ha nincs már élő férfi rokon sem? -kérdezhetik többen. Akkor egy olyan személy is szóba kerülhet, akit a gyerek kedvel, szeret felnéz rá. Esetleg olyan személy, akivel a gyerek napi szinten találkozik.

Mi a teendő rossz házasságok esetében? Együtt maradjanak-e a felek vagy ne? Mi a jobb a gyereknek? Sokan ilyen esetben a gyerek érdekit tartsák szem előtt, hogy neki így a jobb és ne sérüljön a lelke. A legnagyobb hülyeség, amit egy szülő ezen esetben elkövethet. Egy: hazudnak saját maguknak is, mert gyávák kimondani, hogy vége. Kettő: nagy a valószínűsége, hogy a gyerek már régen tudja, hogy a szülei házassága nem jó. De erről a szülő mit sem sejt. A gyereknek még mindig jobb az a helyzet, ha külön élnek a szülök, mind az, ahol nap mint nap mennek a veszekedések, csatározások, egymásra mutogatások.

Fontos-e a férfi minta a családban? Igen, fontos, mert ettől egységes a család, és így tanulják meg a helyes életre nevelést, viselkedést, a család fontosságát, amely ők később merítenek tudást a saját családalapításukkor. Amennyiben a házasság nem működik már, ne maradjunk együtt csak a gyerek miatt. Ez az élethelyzet sokkal rosszabb, mint a válás. A válás esetén pedig adjunk arra lehetőséget, hogy apa és fia tartsák a kapcsolatot. Ha jó a kapcsolat az apának a gyerekeivel, akkor az később meghozza a gyümölcsét.

Lelki egyensúly!

Lelki egyensúly! Kinek mit mond ez a fogalom, illetve életérzés? Sokan nem is biztos, hogy megtudják fogalmazni e fogalomnak a jelentését. Igaz ez egy pszichológia kifejezés. A józan paraszti ésszel gondolkodó ember azt mondja: Jól érzem magamat a bőrömben vagy nem érzem jól magamat a bőrömben. Ahhoz, hogy tényleg jól érezzük magunkat a bőrünkben több mindennek összhangban kell, hogy legyen bennünk. A lelki egyensúlyt nagyban befolyásolja az egyén külső megjelenése. Gondolok itt a testsúlyra, mert a túlsúlyos ember is rosszul érezheti magát a bőrében, de az az egyén is, aki sovány. Tehát ki kell alakítanunk a számunkra megfelelő testsúlyt.

Most az ünnepek után minden a fogyókúráról szól. Hogy az ünnepek alatt ki, mennyi kilót szedett fel, és hogy tud könnyen megszabadulni tőle. Én személy szerint ezt egy nagy badarságnak tartom. Az az ember, legyen szó férfiról vagy nőről, aki egész évben is túlsúlyos, az nem a három napos ünnep alatt, fog elhízni. De az sem,aki vigyázz az alakjára. Tény, hogy az ünnepek alatt számos finomság kerül az asztalunkra, de ha mértékletesek vagyunk, akkor elkerülhetjük a gyomorrontást és a felesleges kilók felszedését is. A megfelelő lelki egyensúly meglétéhez elengedhetetlenül fontos a kulinária is. Nem szabad folyton megvonni magunktól a finom falatokat, és jó minőségű italokat. Tudjunk megfelelő mértéket tartani.

Nem tudom, hogy megfigyelte e már bárki is, hogy a molettebb emberek jóval kiegyensúlyozottabbak,mint a soványabb társaik. Ezzel nem azt akarom hangoztatni, hogy legyen mindenki kövér, elhízott. Csak azt akarom illusztrálni, hogy egy olyan testsúlyt tartsunk, amelyben mi jól érezzük magunkat. 40-50 évesen ne akarjunk már "Barbie babának" látszani. Én személyemet illetően, azt tapasztaltam meg saját magamon, hogyha bármilyen oknál fogva lefogytam, akkor nagyon rosszul éreztem magamat a bőrömben. Feszült, ideges voltam, nehezen tudtam bármire is koncentrálni, Belső remegések jöttek rám. Hozzáteszem, hogy soha az életemben nem voltam elhízva, bár esélyeim meg vannak rá. Régebben én is hadakoztam a 2-3 kg felszedése véget és állandóan méregettem magamat. A mérleg hol többet, hol kevesebbet mutatott. Bár a szoknyáim, nadrágjaim a több évvel ezelőttiek is rám jöttek.

Jó pár évvel ezelőtt eljutottam arra a szintre, hogy a mérleget nem is ismerem, Nem mérem a súlyomat. A ruháim most is tökéletesek. Tény az is, hogy a túlsúlyos emberek az evéssel kompenzálnak. Főleg érzelmi téren, Vagyis ha, nem szeretik őket és ők szeretetre vágynak, akkor evéssel kompenzálnak, és jön az elhízás. Majd jön a védőháj. Ezzel pedig,azt üzenik a külvilág felé, hogy milyen erősek, és majd és megmutatom hogy ki is vagyok én. De ez hazugság, mert belül az ilyen típusú emberek gyávák.

A megfelelő lelki egyensúly megtartásához sok más egyében kívül nagyon fontos a megfelelő testsúly megtartása. Ne vonjunk meg magunktól minden finom falatot, mert az élet rövid és még ebben a rövid életben sem merünk jókat enni, mert állandóan görcsölünk, hogy el fogunk hízni. Mértékletesség ezt tartsuk szem előtt mindig. Ha pedig túl súlyos vagy sovány emberekkel találkozunk mi fut át az agyunkon? Az, hogy az adott egyén legyen szó kövér vagy sovány emberről, nincs egyensúlyban önmagával. Vagyis a lelki egyensúly kibillent a helyéről. Ha pedig megfelelően helyre rakjuk a problémákat, máris helyreáll a lelki egyensúlyunk és jól érezzük magunkat a bőrünkben.

Így válhatunk hipohonderré!

Hipochondria

! Görög eredetű szó. (remélem nem tévedek) képzelt betegséget jelent, és olyan állapotot, amelyben az emberek egy bizonyos rétege retteg a különböző betegségektől. A célom ezzel a bejegyzéssel nem az, hogy orvosi szemmel vizsgáljam meg ezt az állapot, mert én nem vagyok orvos. Próbálom a józan paraszti eszemmel nézni az ilyen eseteket.

Bizonyára minden ember életében már voltak olyan esetek, amikor nagyon félt valamilyen betegségtől. Minél jobban félt, annál előbb be is következett a betegség. Leginkább a súlyos és halálos betegségektől félünk, mind a rák vagy az AIDS. De más kevésbe súlyos betegséget is létre tudunk hozni az agyunkkal. Ehhez hozzájárul a belső bizonytalanságunk, félelmeink, befolyásolhatóságunk. És ne felejtkezünk meg az internetről sem, Itt is számos információ áll a rendelkezésünkre, ha bármilyen bajunk van. Számos Web-beteg oldal található, ahol több száz információ közül kiválaszthatjuk, hogy az adott problémánkra mi is a javallat.

Nézzünk egy egyszerű esetet! Fejfájás! Pár másodperc alatt több ezer találat. Magas vérnyomás, migrén, agydaganat, homlok-arcüreggyulladás hogy csak pár betegséget soroljak fel.
Mi lesz a beteg reakciója? "Te jó ég, biztos, hogy agydaganatom van!" Rögtön elkezd pánikolni, és különböző verziókat gyártani. Már lassan ott tart, hogy a temetését is elkezdi megszervezni.
Szörnyű egy állapot, de nem is mernek erről beszélni, mert félnek, hogy kinevetik őket.

A tapasztalatom azt támasztja alá, hogy az ember akkor válik ilyen "pánikbeteggé", ha bizonytalan önmagában és fél. Fél, hogy mi lesz vele. Ki fogja gondozni, és hasonló gondolatok foglalkoztatják. Emlékszem nekem is voltak ilyen kisebb "beteges" gondolataim, a régebbi időszakomban. Általánosságban elmondhatom, hogy nem nálam ritka vendég a betegség, de ha valami nem úgy működött az életemben, ahogy kell, és ha fájt valamim, egyből irány a net és keresgettem, hogy mi bajom lehet.- Bepánikoltam! Igaz rövid időn belül túl is léptem rajta,

Amikor az embernek fáj valamije elkezd sztereotípiákat gyártani, Elmegy az orvoshoz. Vizsgálat, vizsgálatot követ és minden negatív. A beteg pedig tovább panaszkodik. Ez pedig nem más, mint egy pszichés tünet együttes valamilyen megoldatlan probléma miatt alakul ki.
Jártam hasonló cipőben! Több éven keresztül voltak felfázási problémáim, Igaz az elején voltak alapjai is. Kaptam gyógyszert.- Rendbe jöttem! De mégsem. Ugyanis én mindig éreztem, hogy nem vagyok jól. Persze, minden rendben. Bizonyos időközönként jöttek ezek a bajok elé. Mind e közben a problémám gyökere egy pasi volt. Akihez én nagyon vonzódtam, de ő kevésbé, csak úgy tett mintha ő is hasonlóan érezne irántam. Ez mindaddig így zajlott még az élet tett egy ajánlatot részemre, és így vége szakadt a köztünk lévő kapcsolatnak.

Később tudtam meg, hogy ezen tünetek azt üzenték a számomra, hogy mutassam ki az érzelmeimet, mert én nem mertem ezt ő irányában kimutatni. Amint ez megtörtént a probléma megszűnt létezni. Igaz rosszkor, rossz helyen tettem ezt meg, De nem baj. Megtettem és tanultam belőle.
Összegezve azt mondhatom, hogy mielőtt a neten keresünk választ a különböző bajainkra, előbb nézzünk magunkba, hogy hol a hiba. Milyen problémáink vannak? Mik azok a dolgok, amelyek aggasztanak akár már több év is? Ha ezeket feltérképezzük, és meg is oldjuk, akkor elkerülhetjük. hogy hipohonderré váljunk.

Plasztikcicák!

Mostanság alig telik el nap, hogy a média ne foglalkozna azzal a témával, hogy ez vagy az a céleb, médiasztár ne végeztetett volna el magán valamilyen plasztikai műtétet. Ezzel is felhívva a fiatalok figyelmét arra a sajnálatos tényre, hogy csak akkor vagy nő és "jó" nő, ha az alakja olyan tökéletes, mind a fotókon látható plasztikcicáknak.

A kedvenc tv-műsoromról nem is beszélve. - ez a Való Világ, amely még jobban arra buzdítja a fiatal lányokat, hogyha nem tetszenek ön maguknak, akkor menjenek el plasztikai sebészhez, és végeztessenek magunkon szépítészeti beavatkozást. A probléma gyökere valójában az ember személyiségvonásában keresendő. Önértékelési probléma, önbizalomhiány,megfelelni vágyás a külvilág részére.Nem is csoda, ha így gondolkoznak, mert ebben a felgyorsult világban csak a külsőségek és a megfelelni vágyás számít. Ha nem vagy agyon plasztikázva, kikenve-festve, agyon szőrtelenítve, akkor már nem is vagy "jó" nő. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a nők ne ápolják magukat és ne távolítsák el a testükről a felesleges szőrzeteket, de mára már túlzásokba megy át a dolog. Amikor az ember belenéz egy női magazinban, akkor csak kapkodja a fejét. Mert mit is lát? Mű mell, feltöltött ajkak, lapos has, feszes bőr az arcon, és makulátlan test. Amikor egy női modellt látok az újságokban, teljesen meztelen testtel,- én első gondolatom nő létemre is az a nő így néz ki, mint " Barbie baba vagy a meztelen csiga". Nem tudtom, hogy férfiak valójában mit is gondolnak az ilyen csajokról. Sajnos a másik trend is felfedezhető, mert nem csak a csajok, de a pasik is előszeretettel plasztikáztatnak, szőrtelenítenek. 20-30 éveiben járó pasiknál csak csak elfogadom, de negyvenen felül az ilyen beavatkozások számomra már szánalmasak.

Ha bárkinek volt már dolga ilyen típusú csajjal, pasival, akkor bizonyára már megtapasztalták, hogy belül milyen üresek és fejben milyen buták. A külsőségekkel akarnak kompenzálni, és ideig óráig el is hiszik, hogy ők milyen tutira jó csajok, pasik. A beavatkozások után rövid idő után újra hiány érzetük lesz. Jön az újabb műtét. De belül hiányzik valami, és így sem sikerül sok minden az életükbe. A csajoknak többségének a mellével vannak gondjai, Van akit kicsi, van, akit nagy mellekkel áldott meg a természet, és ezért akar változtatni. De minek a nagy mell, amikor a csajok többsége nem mer egyenes testtartással közlekedni, és kihúzni a magát, Ha kihúzná magát, akkor a mellei dominálnának. A mell a nők ékessége.

Már a plasztikai sebészek is megállapították, hogy a műtétek hátterében leginkább az önbizalomhiány áll, illetve az apa oldaláról a nem megfelelő érzelmi töltet átadása a lányának.
Megfelelő belső értékek a legfontosabbak, mert az szülő ezeket adja át a gyerekének a későbbiek során. Na és az idő elszáll, A test öregszik, de belső értékek csak erősebbé válnak. A plasztikcicák is megöregednek egyszer. És akkor mi lesz.! Azt az olvasóra bízom. Döntse el ő!
A jó kisugárzáshoz nem a plasztikázás a szükséges elsősorban, hanem a belső csiszolása. Ahogy a tanítómesterem mondaná: "Belső értékek nélkül a nő egy eldobható húsdarab marad"

Soha ne térj le a saját utadról!

Az ember személyiségszerkezete az élete folyamán folyamatosan fejlődik, változik. Már a kamaszkor környékén a 10-12 éves gyerekeknek is vannak terveik, elképzeléseik a jövőjüket illetően. Igaz ezek a tervek úgymond "álmok", hogy ez vagy az szeretnék lenni, ilyen vagy olyan úton akarok az életben haladni. Az álmok azonban a kor haladtával változnak, Van, akiknél teljesen más irányt vesz, még mások tűzön-vízen haladnak a saját útjukon. Értem ezalatt mind a szakmai, mind az életvitelei terveket.

A kamaszkor az, amikor a fiatalok nagyon befolyásolhatók, kíváncsiak, könnyen kaphatóak az úgymond "rossz" dolgokra. Cigaretta, alkohol-drog fogyasztás, több napos kicsapongások, fiúzások, csajozások, és így tovább. Bármennyire próbája a szülő jól nevelni a gyerekét a közösségekben a "jól" nevelt gyerek előbb-utóbb megváltozik. A szülő értetlenül áll a történtek előtt. Mi is történt? Mert ugyanis a "jól" nevelt gyerekeket egy idő után kiközösítik az osztály és csoporttársak, mert ő nem akar lerészegedni, drogozni, cigizni. Ők lesznek az osztály "fekete bárányai". Nem baj, ez senkit ne tántorítson el attól, amit ők mondanak, illetve amivel dicsekszenek. Majd elválik az élet kit igazol úgy 20-30 év múlva. Kiből milyen ember válik. Igen csak komoly probléma ma kamaszlányok körében az a fajta dicsekvés, hogy mikor létesítette az első szexuális kapcsolatát. Mert ma az a sikk,ha 14-15 évesen túl vannak a lányok az első ágyba bújós éjszakán. És ez tartozik valakire? - kérdezem én: Nem, senkire nem tartozik ez a téma. Ha pedig akad olyan lány, aki másképpen gondolkozik az ilyen kapcsolat létesítéséről, azt kicsikizik vagy hülyének nézik, Mert mostanság már szégyen, ha még valaki netalán-tán 20-éves kor alatt még szűz. Itt tartunk ma! Az érem másik oldala pedig az, hogy mire "éretté" válnak a felnőtt életre, minden téren, akkorára kiégnek.

Emlékszem az én időmben már jelen volt a cigarettázás, ivás, és azon időben jött divatba diszkó, na és a hajtás a fiúkra. Drogozás még nem volt jelen a társadalomban.(vagy nem tudtunk róla)
Voltak osztálytársaim, ismerőseim, akik már abban az időben fogyasztottak alkoholt, cigarettáztak, és éjszakákon át csavarogva hajtották a fiúkat. Én nem tartoztam ezen embereket kedvelők csoportjában, így nem is alakítottam ki " nagy" barátságokat. Én mentem a saját utamon, tudva, hogy bárki bármit is tesz, és hiszek abban, hogy az idő nekem dolgozik. Tény a cigarettázást én is kipróbáltam. Ez természetes is. 12-13 éves lehettem, amikor a Balatonnál nyaralt az iskolánk osztálya. Több korcsoport, kisebbek-nagyobbak. Egy este a Balaton-parton sétálva többen kipróbáltuk, hogy milyen az cigi szívás. Az hiszem Fecskét szívtunk. Meg is lett a következménye: hasmenés, hányás, fejfájás, szédülés, és egyéb tünetekkel vittet bennünket a pedagógusok az orvoshoz. Gyomorrontás.- mondta az orvos. Persze. - gondoltam. Fogalmuk sem volt, hogy mindezen tüneteket a cigi váltotta ki, Soha többet nem vettem a kezembe.
A történetet felnőttként elmeséltem az anyámnak: Nem lepődött meg. Azt mondta, hogy biztos volt benne, hogy kipróbáltam, de azt is tudta, hogy nem fogok rászokni. Ez a kíváncsiság.

Mit tanácsolok a kamasz gyerekeknek? Tudom, hogy nagy rossz, amikor kinéznek benneteket, mert mások vagytok mint ők. Ha bármelyikőtök úgy dönt, hogy nem akar inni, drogozni, és kicsapongó életet élni, akkor soha ne térjetek le a saját utatokról. Az idő hosszútávon nektek dolgozik. Azzal sem kell foglalkozni, hogy ki mit mond arra, hogy még nem létesítettek szexuális kapcsolatot. Annak is eljön az ideje. A saját példámon megtapasztalva, az idő nekem dolgozott, Azon ismerőseim, akik ittak, cigiztek, váltogatták a fiúikat, azok meg is kaptak az élettől a pofonokat. Hol tartanak ma? Mentálisan le vannak süllyedve. Alkoholba menekültek, rossz párkapcsolatban tengődnek, rossz a kapcsolatuk a gyerekeikkel és sorolhatnám tovább. És hol vagyok én mint a régi " fekete bárány". Boldog, kiegyensúlyozott ember vagyok, és azt csinálom, amit 40 évvel ezelőtt még elképzelni sem tudtam. Csak azt mondhatom: Soha ne térj le a saját utadról!

Képforrása: pixabay.com

Következetesség!

Következetesség! Ez a fogalom ma már mondhatjuk teljesen kihalt a magyar ember eszköz és szótár használatából. Ha létezik olyan ember, aki kimondja vagy használja is ezt a szót, sokszor vagy nem tudják, hogy miről beszél vagy hülyének nézik. Nagyon sok ilyen fogalom létezik még, amelyet az emberek nagy része nem ismer vagy nem tudja, hogy most miről is van szó. E fogalmak ismerete nélkül pedig változás sem lehet életünkben, ha azt sem tudjuk, mit kellene megváltoztatni a személyiségünkben.

A következmény pedig azt jelenti, hogyha egy adott szituációban felállítok következményt, akkor azt mindig pontosan betartom mindaddig, amíg változás nem áll be egy adott cselekvés megváltoztatásáig. Nagyon gyakran következetlenek vagyunk a gyereknevelés, párkapcsolat, és baráti-munkahelyi kapcsolatokban.
Nézzünk egy-két példát erre vonatkozóan! Amikor a szülő azt mondja a gyerekének, hogy kisfiam-kislányom tegyél rendet a szobádban! A gyerek meg sem hallja. A szülő megint elmondja az előző mondatot.- de még most nyugodtan. A gyerek reakciója mint sem változott, Ugyanaz. A szülő megint ismétli ön önmagát.- de már durván és kiabálva. A gyerek meg szarik a szülő fejére. (elnézést ezen kifejezésért, de így sokan jobban értik.) Mit tesz a anya adott helyzetben? - Rendet rak. A gyerek meg röhög a markába. És ez mind azért van így, mert nincs a tetteinek következménye.
Nézzük mi van ha következményeket állítok fel! Már a második figyelmeztetés után a szülőnek azt kell mondani, hogyha nem lesz rend a szobádban, akkor tv-nézés, mese olvasás, találkozás a barátokkal, És mindaddig, amíg a helyzet nem változik. Vigyázat, csak olyan következményt állítsunk fel, amelyet maga a szülő is betart következetesen. Vagyis nem enged a huszonegyből. Máskülönben hitelét fogja veszíteni a gyereke szemében.

A másik ilyen tipikus eset az, amikor probléma van a párkapcsolatban. Jobbik esetben előfordul, hogy a felek leülnek beszélgetni. A kommunikációnak ezen formáját leginkább a nők választják. Mi történik ez esetben? A feleség elmondja, hogy ez meg azt nem kedveli a párjában. Leginkább kiabálva. A férj nagyokat hallgat. És minden marad a régiben. Mert nincsenek lefektetve a következmények. Mert, ha a feleség azt mondaná, hogyha ezen és azon nem változtatsz, akkor nem fogom kimosni a büdös zoknijaidat. Vagy nem lesz vacsora a számodra egy hétig. Itt is érvényes az, hogy tartsuk be a szavunkat.

Én is sokszor bele estem ebbe a hibába, hogy nem volt a tettnek következménye. Így minden maradt a régibe. És úgy mond "összeomlott" az egész beszélgetés. De ha következményeket állítunk fel, akkor és be is tartsuk, akkor változás várható ezen a téren.
Egyet azonban ne felejtsünk el! Alap nélkül építkezni veszélyes, mert a falak leomlanak. Ezen megállapítás pedig igaz az életünkre is.

Gyász feldolgozása!

Az élete folyamán minden ember kétszer egyedül van az életében. Ez pedig a születés, és a halál pillanata. Az első esemény az minden ember életében az örömet, boldogságot jelenti. A másik folyamat már teljesen más értéket kap az ember életében. Pedig vagy akarjuk vagy nem minden ember életében előbb vagy utóbb de befog következni. Ilyenkor jön a szomorúság, önmarcangolás, búskomorság, depresszió. és a különböző pszichoszomatikus problémák. Vajon miért nem úgy éljük meg a hozzátartozóink elvesztését úgy, mint a születés pillanatát? Ezt is meglehetne élni örömünnepként, mert ezzel a pillanattal egy új élet kezdődik. És talán az jobb lesz, az itteni életünktől. De a nyugati életfilozófia ezt táplálta bele évszázadokon keresztül az emberekbe. Teljesen másként élik meg az elmúlás folyamatát, akik a keleti filozófiai szemlélet szerint élik az életüket. Dél-Amerikában örömünnepet tartanak, ha meghal az ember. Vigadnak. énekelnek, táncolnak és felelevenítik az elhunyt emlékeit. Mexikóban ez teljesen természetes folyamat.

Nálunk ezzel szemben mi van? Fekete ruha viselése egy évig. Sírás, sopánkodás, felesleges temető látogatás, sajnálat. A hozzátartozók ezen viselkedése arra ad magyarázatot, hogy saját magukat sajnáltatják. hogy én szegény, szerencsétlen, mi lesz velem.
Tény a gyásznak is van egy ideje, ami alatt az itt marad hozzátartozók meggyászolják az elhunytat, és utána visszazökkennek a régi kerékvágásba. Ha ez a gyászidőszak több, mint egy év, akkor már ajánlatos szakember segítségét kérni.

Miben segíthetjük a gyászoló embert? Oda figyelünk rá, meghallgassuk a fájdalmait, érzéseit.Hagyjuk, hogy beszéljen a veszteségéről.Hagyunk időt az elmélkedésre! Ha azonban rövid időn belül két hozzátartozót is elveszít az ember, ez a probléma még nagyobb terhet jelent az itt maradókra.
Saját esetemből tudom, hogy az apámnak a gyászfolyamata majd tíz évig tartott. Addig nem tudta vagy nem akarta feldolgozni a felesége elvesztését. Az én életemben az ő gyászfolyamata maga volt a pokol. Azt hittem soha nem ér végett. Ezt senki ne tegye így, mert rá megy az élete!

Már fentebb megjegyeztem, hogy ha a gyász tovább tart, mint egy év, akkor érdemes szakember segítségét kérni. Ugyanis az állandó önmarcangolástól, stressztől, kialakul a magas vérnyomás, pszichoszomatikus betegség. Megfigyelhető, hogy gyakoribb a daganatos betegségek kialakulása is. Szűkebb és tágabb környezetemben megfigyeltem, hogyha az egyik házastársa meghal, úgy a másik fél esetében öt éven belül kialakulhat a daganatos betegség.
Amennyiben a gyászoló ember nem akar segítséget igénybe venni, úgy a hozzátartozóinak kell őt meggyőznie arról, hogy szakemberhez forduljon. Mert egyedül sok ember képtelen a fájdalmával és a rá nehezedő problémák megoldásával megbirkózni.

Hogyan kompenzálnak a férfiak?

A férfiak nagy részét a válás, szakítás nagyon megviseli, még annak ellenére is, hogy nem mutatják ki a fájdalmaikat. A másik nagy "tragédia" a számukra a több napos ünnep, amikor otthon a családdal vagy netalántán egyedül kell lenniük. Ez az állapot még súlyosabb, ha házasságban él a pasi, de már rég nem működik a kapcsolata. Előre bocsátom, hogy akinek nem inge, ne vegye magára. De ezeket a tényeket statisztikai adatok is alátámasztják.

A férfiak döntő többsége nem tud egyedül élni, ezért a válás vagy szakítás után nem sokáig maradnak egyedül. Gyorsan, sebtében elkezdenek csajozni. Ezek a csajok legtöbbször a szűk baráti-ismerős körökből kerülnek ki, csakhogy a pasi ne legyen egyedül. És a szerelemnek az érzésének a halvány szikrája sem lelhető fel ebben a helyzetben. "Kutyaharapást szőrével"- tartja a mondás. "Na majd én megmutatom, hogy én is kellek valakinek!" című mondatok, amelyekkel az egójukat fényesítik.

A másik kompenzációs szituáció, amikor a pasik a munkába menekülnek. Számukra a munkaidő jóval tovább tart az átlagos munkaidőnél. Sosincs idejük semmire. És nem szeretnek haza menni. Mert otthon szembesülni kell a régóta megoldatlan problémákkal. Sok pasi, még a karácsonyi ünnepeket is szívesebben tölti a munkahelyén, mint a családjával, szeretteivel. Főleg, ha munkája olyan munkakör, amely megkívánja az ünnepnapi munkavégzést is. Szépen, lassan kialakul a "munkamánia". Jön a stresszes állapot, magas vérnyomás, cukorbetegség, magas koleszterin szint satöbbi.

Több évvel ezelőtt egy pasi ismerősömmel futottam össze az ünnep után. - Kérdeztem, hogy hogy teltek az ünnepek. Azt válaszolta. - "Én dolgoztam karácsonykor is. Nem engedhetem meg magamnak, hogy a családommal legyek." (Vezető beosztásban dolgozott, magas keresettel rendelkező személy volt.) Gyanússá tett ezen kijelentése. Majd rájöttem, hogy ez a pasi menekül otthonról, mert nem jó a helyzet oda haza. A házassága már régóta szarba volt. A gyerekei már felnőttek. Az asszonnyal pedig csak veszekedni tudtak, még így karácsonykor is. De a feszültséget valahol csak le kell vezetni. - Ez pedig a munka vagy az alkohol. Nem tudom, hogy mi változott azóta a kapcsolatukban, mert több éve nem találkoztam az ismerősömmel.

A harmadik tipikus eset, amikor a pasi kocsmába, diszkóba jár, és rászokik az alkoholra. Kezdetben ezt inkább"búfelejtőnek" szánják. Addig is nem kell gondolkozni, megoldani a problémákat, inkább homokba dugják a fejüket. Pár órára legalább "rózsa színben látják a világot". Jön a kijózanodás pillanata és a döbbenet, Tehát megint ráöntenek a garatra. És ez így megy napról napra, egyre több alkoholt fogyasztanak, és szép lassan kialakul az alkoholizmus.
Van azonban olyan pasi típus is, aki, hogy fájdalmát enyhítse befizet egy társas, kaland túrára, hogy ott találjon egy csajszit a saját számára.

Szakítás, válás! Az ilyen szituációkban a legtöbb esetben a nők azok, akik meglépik ezeket a lépéseket. Nekik nehéz ezt a döntést meghozniuk, de bátrabbak ezen a téren a pasiknál. Ezek a kompenzálós esetek is bizonyítják. hogy a pasik a nőknél jóval alul fejeltebbek. Érzelmi szinten infantilisak. Még egyszer: Akinek nem inge....

Akaraterő, akaratgyengeség!

Így az új év és szilveszter idején nagyon sok ember tesz új évi fogadalmat. Ezt és ezt megfogom változtatni az életemben. Csak néhány példa a sok közül. Lefogok szokni a dohányzásról! Lefogok fogyni! Megváltozom! Ezt vagy azt fogok csinálni, tanulni! Ezek az újévi fogadalmak sokszor nem átgondolt dolgok, csak megszokta az ember, hogy na most, akkor új év és minden más lesz, és újult erővel vág bele bármibe.

Az új év gyorsan telik, és az újévi fogalmaknak, már a halvány szikrájára sem emlékszik az emberek nagy többsége. És miért ilyen tiszavirág életűek ezek a fogadalmak? - Mert hirtelen felindulásból lettek meghozva és nem átgondoltan. A hirtelen indulatból meghozott döntésnek soha nem lesz foganatja.Soha. De ha döntéseimet, elhatározásaimat nyugodtan, higgadtan hozom meg, akkor a nyugodt szívvel tudok dönteni a sorsomat illetően. Nem elég azonban meghozni a döntést, mert az még csak elhatározás. Véghez is kell vinni. Ehhez azonban nem csak kitartásra, hanem akaraterőre is szükség van. Nem is kevésre. Kellő akaraterővel pedig nem sok ember dicsekedhet. Legtöbbször az akaratgyengeség bújik meg a félelem hátterében,,azért nem változtatunk bármin is az életben.

Vegyünk egy egyszerű példát: Ha egy nő eldönti, hogy az új évben lefog fogyni, ez eddig oké. De nem veszi számom, hogy ez milyen lemondásokkal jár. Lemondás a kedvenc ételről, több mozogást beiktatni, elmenni egy konditeremben, sétálni vagy futni. A jobbik esetben van, aki 1-2 hétig még úgymond "becsülettel" meg is teszi mindezt. Majd jön a mérleg és eredmény semmi. És abban a pillanatban megszületik az agyban a válasz. - "Nem csinálom, mert úgy sincs eredménye"! És az elhatározás gyorsan fuccsba ment. Ezt a türelmetlenség váltja ki, mert mindent gyorsan akarunk elérni az életben, nem hagyva kifutási időt arra, hogy a dolog beérjen. Az emberek nagy százaléka így fogja fel ezeket a tényeket.

Személyemet illetően én nagy akaraterővel rendelkezem. Azért, hogy a kitűzött céljaimat elérjen, akár évekig is képes vagyok küzdeni. Ahányszor elbukom, annyiszor felállok, de nem adom fel. Az ismeretségi körömben vannak olyan emberek, akik kifejtették, hogy ők ezt vagy azt már nem csinálnák a helyembe, inkább feladnák céljaikat, álmaikat. Elkezdtem kutakodnia, hogy vajon kitől örökölhettem ezt tulajdonságomat. Arra jutottam, hogy az apám rendelkezik még ilyen akaraterővel, bár az élete nem minden területén. És az apai nagymamám. Az anyámra inkább az akaratgyengeség volt a jellemző. Neki sem volt türelme kivárni, hogy a kitűzött céljai beérjenek.

Én azt tanácsolom a legtöbb embernek, így az új év napjai során, hogy meggondolatlanul soha ne tegyenek fogadalmakat. Csak akkor tegyék mindezt, ha az agyukban megszületett a döntés, és számolnak a változás minden fájó problémájával. Ugyanis a változás fájdalommal jár. Ha ezeket a tényeket nem tartsa az ember szem előtt, akkor az elhatározás csak kudarcokat fog hozni. És a kudarc, kudarc hátán megkeseríti a változtatni akaró ember életét.