Nagyon sokszor megfigyelhető, hogy az emberek nagy része sokáig magába fojtsa a problémáit, próbálja vagy úgy csinálni, mintha azt egyedül is megtudná tenni. De ez csak keveseknek sikerül. Az elfojtások során az egyén egyre rosszabbul és rosszabbul érzi magát, majd megjelennek a különböző testi tünetek is, a miután már orvoshoz fordul. Kivizsgálások, kivizsgálások garmadája következik, és negatív eredmények, közben az ember azt érzi, hogy egyre rosszabbul van. Itt jön a képbe a pszichiátria, és az ehhez kapcsolódó kezelések. És ha eddig még igazából nem volt "beteg" az ember, akkor majd tesznek róla, hogy az legyen.
Én csak az életben látott megfigyeléseimre hivatkozom, hála istennek eddig nem tapasztaltam meg ennek a kezelésnek a romboló hatásait, és remélem nem is fogom, mert mindent megteszek, hogyha feldolgozatlan probléma ér, akkor segítséget kérjek.
A pszichiátriának nem az emberek gyógyulása a célja, hanem az, hogy még a kevés hitüket, önértékelésüket is visszafejlessze. Mire is gondolok pontosan? - arra, hogy nagyon sok esetben elkezdik a "betegek" gyógyszeres kezelését, kedélyjavítókkal. antidepresszánsokkal, amelyeket életük végéig szedetnek velük.
Eredmény: elbambult. önálló tevékenységre képtelen, üres tekintetű, problémáit egyedül megoldani nem tudó emberek tömege. Ehhez még társul az elhízás is, amit sok gyógyszer szedés vált ki. Ahogyan már írtam a többség nem beteg, csak életvezetési problémákkal küzd, Ezt pedig gyógyszerrel nem lehet megoldani, csak ideig-óráig. Ez csak tüneti kezelés, a probléma gyökerét kell megkeresni, és annak kiváltó okát megoldani. Ezt pedig mindenkinek saját magának kell megtennie, a segítő csak lehetőséget kínál fel.
Beszélgetve olyan emberekkel, aki bármilyen okból kifolyólag lelki tünetekkel fordultak orvoshoz, mindannyian azt állítják, hogy kevés beszélgetés van az orvos és páciense között, csak gyógyszer felírás, és időnkénti kontrollon való részvétel, és a probléma mindig csak marad és marad. A tudományos pszichiátriai kezelést folytató orvosok, azt állítják, hogy depressziós a beteg. Főleg azon esetben, ha az ember életében még a félelmek is jelen vannak. A depressziónak alapja az, hogy a beteg nem tudja megmondani pontosan, hogy őt mi aggasztja, és mitől fél. Ha tudja a félelmei okát, akkor ez depresszív állapot. A különbség leírását én Csernus Imrétől tanultam meg, aki gyakran elmagyarázza ezt a hozzá forduló embereknek.
És ehhez kapcsolódóan egy történetet mesélek el, amely közel harminc éve történt. Abban az időszakban a nagymamán a hatvanas évei első felében járt. Egy alkalommal fura, megmagyarázhatatlan viselkedéseket vett fel. Például: Nem mert bemenni a házba, mert azt állította, hogy kigyulladt a ház, ahol élt. Ezért nem mert lefeküdni sem. Állandóan rém történeteket látott, És akkor jött az orvos. Kimondta a szót.- pszichiátria. Akkortájt még rosszabb megítélése volt ennek a fogalomnak, mert bolondok házának tartották, aki oda bekerült. Majd elkezdődtek a kezelések. A gyógyszerek hatására úgy, ahogyan megnyugodott, de újabb tünetek jelentkeztek nála. Nem mindig ismert fel bennünket, Nem tudta hol is van valójában. És sok-sok furcsa dolog történt vele. Én úgy láttam, hogy akkor tényleg "bolondot" csináltak a nagymamámból. Majd miután rendbe jött, megkérdeztem tőle, hogy történt közte és az orvosa között bármilyen jellegű beszélgetés. A válasz: nem. Talán annyi, hogy hogyan érzi magát.
Nekem ez a fajta hozzáállás a dolgokhoz már akkor is érthetetlen volt. Majd miután elkezdetem érdeklődni a pszichológia és a spiritualitás iránt sok minden világossá vált a számomra. Ezek szerint nem is biztos, hogy anno depressziós volt a nagymamám, lehetséges, hogy csak depresszív tünetei voltak, amelyek már testi tünetekkel is társultak. Talán csak beszélgetni kellett volna vele, hogy milyen történések voltak az életében, amely azt a félelmet kiváltotta. Sok-sok beszélgetés alkalmával feltárni a probléma gyökerét, és megoldási lehetőséget kínálni neki, hogy ő azt feldolgozza és megoldja. Mostanság más a tudományos pszichológia nem sokat ér, ha nem társul hozzá olyan alternatíva, mint a vallás, hit, spiritualitás, keleti életfilozófiák. De a legfontosabb a magunkban való hit megléte. Ennek megléte esetén semmit sem tudunk elérni. Mát azt tapasztalom, hogy egyre több pszichológus, pszichiáter alkalmaz más alternatívákat is nemcsak a gyógyszeres kezeléseket, akár úgy is, hogy ő is megtapasztalta azon dolgokat, amelyeket átad a hozzá fordulóknak, akár úgyis, hogy ő is annak az általa kiválasztott iránynak a követője.
Egy-egy feltáró jó beszélgetés egy olyan segítővel, akiben megbízik az ember nagyon sokat ér. Bár költségesebb és hosszabb ideig tart, de eredménye, ha akarjuk mi is, akkor meghozza a gyümölcsét. A gyógyszeres kezelés a könnyebbnek látszó út, bár csak a tüneteket kezeli. A probléma gyökere megmarad, és élete végéig szedheti az antidepresszánst, kedélyjavítót. Mindenki boldog szeretne lenni. Éppen ezért ha bárkinél kialakul egy életkrízis, akkor döntse el, hogy gyógyszert szed, vagy segítséget kér az adott problémája megoldására. A döntés mindig a mi kezünkben van. Szabad akaratot kaptunk. De azt, hacsak lehet ne engedjük meg, hogy a pszichiátria beteggé tegyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése