Sajnos egyre több olyan emberrel találkozhatunk, akik tele vannak kisebbségi érzéssel. "Én nem vagyok elég jó, Én erre a dologra képtelen lennénk. Én ehhez- buta vagyok." - és hasonló gondolatok árasztják el az ember agyát, főleg, ha olyan emberrel találkoznak, aki tőlük jóval nagyobb iskolai végzettséggel bír. Elárulok valamit. Az iskolai végzettség az, amely az ember életében a "legkevesebbet" éri. Ezt csak a társadalmi szokások, és a racionalitás helyezi előnybe. A világon minden ember egyforma. Teljesen mindegy, hogy valaki orvos, ügyvéd, miniszter elnök vagy pápa. Ők is emberek, és pontosan olyan érző lények mint, mi bármelyiken, Akkor miért van szükség arra, hogy bárkiben is kisebbségi érzés alakuljon ki.Egyetlen egy embert sem az tesz emberré, hogy milyen iskolai végzettsége van, hanem az, hogy milyen ember is valójában. Az életemben nem éreztem azt soha, hogy kisebbségi érzésem legyen, mondjuk egy orvossal szemben, ha épen bármilyen okból kifolyólag beszélnem kellett vele. Korábban inkább az a félelem élt bennem, hogy hogyan kezdjem el a mondandómat. Erre visszagondolva, ma már tudom, hogy mindez az önbizalmam hiányából volt ilyen.
Egy jó ideje itt a közösségi portálon is felfigyeltem az ismerőseim között a kisebbségi- és felsőbbrendűségi érzés meglétére. Hogy mindez miből következtetem ki? - tehetik fel a kérdést sokan. A válaszom erre az, hogy például egy-egy megosztáshoz fűzött kommentből ez sokszor kiderül. Ugyanis a hozzászóló személy általában úgy tálalja a témát, hogy én csak "egy átlag ember" vagyok, vagy " én csak egy kis bolti eladó vagyok". Egyből jelen van a kisebbségi érzés, és így az adott személy saját magából csinál áldozatot. És ha nem veszi észre a saját értékeit, akkor élete végéig csak a mártír és áldozat szerepét fogja élni. Hány és hány olyan ember van, aki tudja saját magáról, hogy mit szeretne csinálni, mihez van érzéke, képessége, de nem nem meri nyíltan, őszintén, hogy megmutassa azt a valós életben is, mert mit szól hozzá ez vagy az a személy, aki az adott témában "szakember". Ki fog nevetni, vagy rossz véleményen lesz az adott tevékenységgel kapcsolatban. És akkor mi van? Semmi, Mert ha még negatívan alakul is az eset, akkor is tudok a véleményből tanulni.
A másik véglet pedig a felsőbbrendűségi érzés, Hogy egy példával érzékeltessem. Ha valaki mondjuk elkezd egy területtel foglalkozni hobbi szinten foglalkozni, mint pl. a spiritualitás, asztrológia, pszichológia stb.Lehetséges, hogy az adott egyén elsajátította az alapokat egy-egy tanfolyamon, olvasott az adott területről, vagy az olvasottsága és tapasztalata alapján tett szert egy olyan tudásra, amelyet sem főiskolán, sem egyetemen nem tanítanak. És lehetséges, hogy találkozik egy szakmabeli emberrel, akár virtuálisan is, mert egy közösségi portálon minden lehetséges. És akkor azaz ember, aki "képzett" elkezdi érzékeltetni a felsőbbrendűségét. "Ki ez az XY személy, aki ilyen-olyan véleményt ír, vagy megoszt hasonló témákat". - gondolja sok szakember.
Nem régiben egy valaki bejelölt ismerősnek itt a közösségi portálon. Ez az illető segítő "szakember" lehetett. Nem csináltam ügyet ebből. Tettem itt a dolgaimat, megosztottam témákat. ahogy szoktam. És az egyik nap arra figyeltem fel, hogy kitörölt. Ezzel sincs semmibaj, de gondolkodóba ejtett a dolog. És arra a megállapításra jutottam, hogyha, ő "szakember, segítő", akkor valamit nagyon nem bírt elviselni a megosztásaimban, vagy pedig rádöbbent, hogy én olyan dolgokat tudok, köszönhetően az élettapasztalatomnak, amelyet ő akár főiskolai vagy egyetemi végzettséggel nem tud. De arra is rájöttem, hogy a felsőrendűségi érzés megléte csak olyan egyéneknél alakul ki, aki saját magán nem dolgozik, és nem fogadja el saját magunkat úgy, ahogyan vannak.
Én azt mondom, hogy semmilyen esetben ne legyen sem kisebbségi, sem felsőbbrendűségi érzésünk. Próbáljuk megtalálni magunknak az arany közép utat. Legye mindig azaz agyunkban, hogy minden ember egyforma, senki sem lehet tökéletes. A tökéletességet elérni pedig képtelenség. Ha pedig kisebbrendűségi érzésünk támad egy-egy személlyel kapcsolatosan, akkor szálljunk magunkban, mert bizony ez az önbizalom hiány jele. Növeljük az önbizalmunkat, úgyhogy belevágunk olyan dolgokban, amelyektől nagyon félünk. És bármit elérhetünk az életben. Bármit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése