Hogy pontosan mire akarok kitérni e témában? Bizonyára mások is megfigyelték már a családokban előfordul az az állapot, amikor egy anya különbséget tesz a gyerekei között. Teljesen mindegy, hogy egyneműek-e a gyerekek, vagy nem. Leginkább a két, vagy több gyerekes családok esetében figyelhető meg ez a nevelési hozzáállás. Egy gyerekes családok esetében ez ritkán fordul elő.
Az anyák sok esetben azt mondják, hogy minden gyerekemet egyformán szeretem. Ez pedig a véleményem, meglátásom szerint nem így van. Egy anya a szeretetét nem tudja több felé elaprózni. Vagy szeret vagy nem. De gyakori eset az is, hogy a két gyerek közül valamelyiket jobban szereti az anya, a másikat pedig kevésbé. Ehhez még társulhat az a hozzáállás is, hogy meg is indokolja, és hangoztatja is a csemetéje előtt, hogy őt miért nem szereti úgy, mint a másik gyerekét.
A kirekesztés egyik oka, amikor azt mondja az anya a gyerekének, hogy nem szeretlek, mert olyan vagy, mint az apád. Azt szeretném, ha olyan lennél, mint én. - mondja az anya. Nem szeretlek, mert rossz, eleven vagy, és nem tanulsz jól. Bezzeg a testvéred! Okos, ügyes, szófogadó gyerek. Te miért nem tudsz ilyen gyerek lenni? - gyakran hangoznak el ezen kijelentések a szülők szájából.
Az ilyen példálódzások során kialakul a kirekesztés, és létre jön a "fekete bárány" szindróma.
Az ilyen gyerekek előbb-utóbb bezárkóznak, magukba fordulnak, önbizalmuk csökken, mert úgy érzik, hogy nem tudnak megfelelni a társadalmi elvárásoknak. A Kategorizálás már az iskolákban is jelen van, mégpedig attól a pillanattól kezdve, hogy a gyerek átlépi az iskola küszöbét. Már az első osztályban is kategorizálnak sok esetben. Jó tanuló, rossz tanuló. A csoport, B csoport. Az ilyen hozzáállással hogyan indul el az élete egy kisgyereknek. Sehogy!
És vajon miért válnak a gyerekek kirekesztetté, és fekete báránnyá? Nos, a megfigyeléseim szerint azért, mert mások, mint a többi gyerek. Valamilyen képességével, viselkedésével ki rí a társadalmi elvárásoknak megfelelő viselkedéstől. Túl eleven, lázadó, olyan tudással, képességekkel rendelkezik, amit sem a szülei, sem a tanárai nem értenek meg. Másképpen gondolkodnak az egész világról. Szabadok szeretnének lenni, és hagyják azt, hogy befolyásolják őket. Ezt a viselkedés módot pedig sem a társadalom, sem pedig az szülők nem nézik jó szemmel.
Érett felnőttként visszagondolva a gyerekkoromra, én is átéltem hasonló szituációkat. Nem a szüleim esetében, hanem az iskolai és közösségi életben. Amikor egy gyereket az első osztályban már beskatulyáznak, hogy te ilyen, és ilyen vagy, akkor ez a szemlélet mód egész életében elfogja kísérni. Azt is megfigyeltem, hogy nagyon sok ilyen "fekete bárányként" elkönyvelt gyerekek vesznek el az élet útvesztőjében. Mert ezt a rájuk aggasztott szemlélet módot sokan nem tudják feldolgozni. Elhiszik, hogy ők pontosan olyanok, amilyennek a szüleik, vagy a tanáraik elkönyvelték. Pedig ez nem így van.
Minden ember egyenlő értékkel jön a világra. Mindenki tartogat magában olyan tudást, képességet, amit itt a földön tudna kamatoztatni. Ehhez kellene hozzásegíteni őket azzal, hogy mind a szülő, mind a pedagógus megfelelő módszerrel álljon hozzá a neveléséhez.
Sokszor nem is tudnak róla sem a szülők, sem a tanárok, hogy egy-egy elejtett megjegyzésükkel milyen nagy károkat tudnak tenni a gyerekek lelkébe. Az ilyen hozzáállásnak soha nem lenne szabad megtörténnie. Soha.
És azt sem felejtsük el, hogy sok esetben a "fekete bárány" gyerekek, akiben van kellő bátorság, kitartás, az életben sokszor többre viszik, mint az agyon dicsért, jó tanuló, szófogadó gyerekek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése