Játszmák. Kinek, mi jut eszébe, e szó hallatán? Gondolom, hogy sokan nem is gondolnak arra, hogy az életben mindenki így vagy úgy játszmázik. Mi is a játszma? Minden játszmához két ember kell. Legyen szó párkapcsolatról, vagy szülő-gyerek viszonyról. Valójában minden játszmának van célja.és valamire irányul.
A játszmák egyik típusa a párkapcsolatokban a dominanciára irányul, a másik típusa pedig a figyelemkeresésről szól.Fontos tudni, hogy a játszmákban a szerepek időnként változhatnak. Sokáig azt hittük, fixen le vannak osztva: van egy üldöző, egy áldozat és rendszerint egy segítő.
Egy példa az esetre: Karácsonykor kibontja a 16 éves kislány a ajándékát és sírva fakad:
"Már megint kék blúzt vetettek, pedig ezerszer mondtam, hogy utálom a kék színt.".
Az anya erre így válaszol: "Gyerekem, úgy tűnik, már semmi sem jó neked, amit én csinálok! Mostanában mindig így járok veled". Ebben az esetben tehát elindul a játszma, amiben a kislány az üldöző, az asszony pedig az áldozat. A lány fogja a csomagját és durcásan bevonul a szobájába, de előtte még az apja utána kiált: Hogy beszélhetsz így anyáddal! Lágy szíves azonnal kérj bocsánatot"! Vagyis az apa lesz a védő, Igen ám, de a kislány ezt morogja maga elé. " Engem mindig arra tanítottak, hogy hogy mondjam mg az igazat, és tessék, ha megmondom abból csak baj van. Ahogy kilép az ajtón, az asszony így szól a férjéhez. " Jaj fiam ezt nem kellett volna mondanod! Tudod milyen érzékeny gyerek!" Ebben a pillanatban tehát ő lett az üldöző. A férfi megsértődik, és azt mondja "Én megvédelek téged, és most még engem támadsz?!" Máris a férfi az áldozat.
Gondolom a történet elolvasása után ismerős volt a szituáció, hiszem sokan átéltük ezeket a játszmákat. Az ilyen játszmák rossz családi modellből származnak, felcserélt szerepekkel folyamatosan tudnak működni, Ennek ellenére majdnem minden családban, ahol működnek
találunk domináns szerepeket.
Fontos leszögezni, hogy a játszma nem kötelező! Lehet élni játszmák nélkül a párkapcsolatba, családban, sőt lényegesen jobb minőségű életet lehet élni, Ehhez az embernek rá kell jönnie, hogy játszmázik. Erre rá lehet jönni, mert folyton ugyanazon szövegek hangzanak el szinte szó szerint, mert a játszmáknak forgatókönyvük van.
Biztosan sokan észbe kapnak,majd hogy mindenki így vagy úgy, de játszmázik az élete bizonyos területén. De vajon megéri? Erről legközelebb lesz szó!
A blogomban a lélek rejtelmeiről írok, és főleg olyan folyamatokról, problémákról, amelyeket én is át/megéltem.Ezáltal talán sokan merítenek belőle bátorságot a változtatáshoz.Sokat köszönhetek tanító mesteremnek Dr Csernus Imrének, akinek a könyvei,előadásai nagyban hozzájárultak a fejlődésemhez "Az én életem erről az egy napról szól mindig.Mert mindig a mai nap dönti el, hogy milyen lesz a jövőd."
2011. október 12., szerda
2011. október 8., szombat
Így kerültem kapcsolatba a pszichológiával
Amióta jobban elmélyültem a pszichológia világban, azóta gondolkodtam el azon, hogy vajon meg volt e bennem is a kíváncsiság a pszichológia irányában. És rájöttem, hogy igen, Már kamasz lányként is gyakran olvastam a Nők Lapjában Vekerdy Tamás cikkeit, amelyben szülőknek adott tanácsokat a gyereknevelés terén. Ezeket a témákat az anyámmal meg is beszéltük. Volt olyan is, amit ő belső inditatásból is úgy tett, ahogy azt a szakember javasolta. Azért ő is követett el hibákat e téren, de ki nem, a szülők sem istenek.
Úgy kb 8-10 évvel ezelőtt egy kolléganőm hívta fel a figyelmemet egy műsorra, amely egy kereskedelmi csatornán ment. Egy fiatal, arrogáns, szókimondó,egyenes véleményt formáló férfi volt a műsorvezető. Ő volt Dr Csernus Imre. aki a műsorba jelentkező emberek szövevényes problémáira tett javaslatokat. Pár műsor megtekintése után, úgy éreztem, hogy ennek az embernek szívesen kiönteném a lelkemet, még ha az fájni is fog. Tudtam, hogy amikor ő felemelte a hangját, az azt jelentette, hogy ott van a probléma gyökere. Ezt sokan nem tolerálták neki.
Pár évvel később szintén ez a kolléganőm ajánlott egy könyvet, ami Csernus doktor írt. Ez volt a "NŐ". A kölcsön könyvet gyorsan kiolvastam, de eldöntöttem, hogy én is megveszem. A könyv olvasása közben döbbentem rá, hogy én és a doki milyen hasonlóképpen gondolkodunk a nőkről, és azok személyiség szerkezetéről. Én nőként, ő férfiként. Az olvasás közben rá ismertem saját magamra, hogy milyen nő is vagyok én, Gyáva, befolyásolható, megalkuvó,kudarc kerülő stb.. Ezek a felismerések mindig fájdalommal járnak. De megéri változtatni, mert ez később többszörösen megtérül.
Majd jöttek a doktor előadásai, amelyre nagyon kíváncsi voltam. És láss csodát! Elmentem egy előadására, és teljesen lenyűgözött az előadása, határozottsága,hitelessége,egyszerűsége. Az előadás általában 2 órás, de még az órám sem néztem meg egyszer sem. Már több alkalommal voltam előadásain, de mindig tud olyat mondani, ami általában engem megerősít, de új dolgokat is alkalmazok az életem területein.
Ami számomra nagyon tetszik a módszerében az, hogy csak is olyan javaslatot tesz a pácienseinek, amelyet ő már hasznosított az életében, és így mások is megtudják azt tenni. Nem "tipikus" pszichiáter, aki a problémára gyógyszert ír fel, amitől a probléma még megmarad, hanem a baj gyökerét tárja az őket felkeresők elé.
Minden könyvét olvastam, nem is egyszer, Számomra ő a Tanító mester". Ettől függetlenül más szakemberek könyvei is forgatom, hogy minél jobban tudjam alkalmazni az olvasottakat a lelki fejlődésemhez.
Tehát a pszichológia iránti érdeklődésem már gyerekkoromban is meg volt. És valószínű, hogy csak egy megfelelő szakember megtalálására volt szükségem, hogy elinduljak a lelki fejlődés útján. Változtatni sosem késő!
Képforrása:www.pixabay.com

2011. október 4., kedd
Érzelmi intelligencia
Az érzelmekről manapság nem szokás beszélni, sőt ha az érzelmek kimutatása kerül szóba, úgy érzem, mintha megijednének. Te jó ég, mi is az az érzelem! Az biztos nagyon rossz lehet, tehát inkább ne is beszéljünk róla, és dugjuk a fejünket a homokba, mint a strucc.
A nők az érzelmeik kimutatása terén sokkal jobbak, mint a férfiak. Ebben döntő része van az evolúciónak is, mert mi nők így vagyunk bekódolva. A férfiak érzelmi szempontból alulfejlettek a nőknél, de nekik épp úgy vannak érzelmeik, mint bármelyikünknek. Az érzelmek kimutatását a szüleinktől tanuljuk el, már kisgyerek korunk óta. A férfiak nagyon félnek az érzelmeik kimutatásától, mert az hiszik, hogy ezzel gyengék és lenézik őket.
Itt jön a képbe a neveltetés. Kisgyerek korban, ha egy kislány sír, mert elesett, vagy bármi más baja lett, az anyukája megvigasztalja. De más a helyzet a fiúkkal, Őket másképpen nevelik, mert hasonló szituációban, azt mondják neki, hogy ne sírj ez katona dolog. És itt van a kutya elásva, mert milyen férfi lesz, az ilyen gyerekből, aki nem meri kimutatni az érzelmeit, akár jó, vagy rossz dologról legyen is szó.
Az érzelmi intelligencia tanulható folyamat. Ha nem tanultuk el a szüleinktől, majd a élet megtaníttatja velünk. A nők sokszor attól félnek, hogyha kimutatják az érzéseiket, akkor csalódniuk kell a pasikban. Na és akkor, mi van! Lehet, hogy rosszkor, rossz helyem mutatjuk ki az érzéseinket, de tanulunk belőle, és legközelebb másképp lesz.
Én személy szerint az érzelmes emberek kategóriájába tartozom, Mindig kimutatom az érzelmeimet, igaz a pasik ezt nem veszik jó néven, mert attól tartanak, hogy el kell kötelezniük magukat. Inkább mutassuk ki az érzelmeink, még ha csalódunk is időnként. Mert a sok elfojtott érzelem így kevésbé tesz beteggé minket.
"Az érzelmek kimutatása, az fontos. Ez olyan, mint ha azt mondanám a másiknak, hogy nagyon szeretem, de nem ölelem meg." (CS.I)

2011. szeptember 30., péntek
Tudatosság kiépítése lépésről, lépésre
Az előző bejegyzésemben a tudatosságról írtam. Most pedig megpróbálom ecsetelni, hogy hogyan érhetjük el az, hogy nap, mint nap tudatosan éljük az életünket.
A tudatosság gyakorlásának egyik alapelve, hogy folyamatos. Tovább tudunk menni az úton, mert éberek vagyunk és nem robotpilóták. A nap folyamán rengeteg lehetőség adódik, hogy gyakorolhassuk a tudatosságot.
Találjunk olyan feladatokat, kötelességeket, és eseményeket, amelyek a tudatosság fejlesztésére irányulnak. Adjuk, át magunkat az élet által kínált minden lehetőségnek, amely épen az aktuális pillanatban történik.Legyünk nyitottak, és hagyjuk, hogy az események maguktól alakuljanak ki. Nézzük végig az eseményeket,és csak figyeljük egykedvűséggel. tudjuk mit szeretnénk csinálni az életben? Vagy elnyomjuk magunkat, mert másoknak szeretnénk megfelelni? Mindenkinek megvan a szabadsága, hogy úgy élje az életét, ahogy szeretné.
Amikor eszünk tudatosan eszünk.Amikor edzünk tudatosan edzünk.Tudatosan hallgatunk, beszélünk, gondolkodunk,érzünk, tapintunk. És mindig csak a jelen pillanatra összpontosítsunk.Álljunk meg, hogy észrevegyük azt, ami előttünk van-egy virágot,egy képet, egy pici hangyát,vagy bármit. Látni fogjuk, hogy a csodát., amelyek összekapcsolják a világunkat.
Vajon hány embernek jutott eddig eszébe, hogy amikor eszik,eszébe jusson, hogy a táplálékába a világ csodái és mennyi embernek a munkája van benne.Nézzük az almát,Gondoljunk bele, mi kell egy alma létrejöttéhez. A fa amelyen megterem,talaj, víz a növekedéshez.nap az energiához.és ha ezek közül egyik is hiányzik nincs alma. Így ezek mind benne vannak az almában.
Ha mindent alaposan megvizsgálunk, és tudatosan éljük az életünket, az együttérzésünk napról, napra növekedni fog,És egyre jobban érezni fogjuk az élet zamatát.
Soraimat egy idézettel zárom, "Sok százezer gyökér köt minket a világegyetem minden részéhez,Támaszt nyújtanak, és lehetővé teszik, hogy éljünk. Látod a kapcsolatot közted és köztem? Ha te nem vagy ott, és sem vagyok ott" (Thich Nhat Hanh)

2011. szeptember 23., péntek
Tudatosság
Mi is valójában a tudatosság? A tudatosság azt jelenti, hogy az ember irányítja, és oda figyel az életére. De ténylegesen hányan is teszik ezt meg napról-napra, oda figyelve, mind a racionális, mind pedig az érzelmi területen.
Tapasztalataim alapján ez a tudatosság nagyon sok ember életéből hiányzik. Rutinból, megszokásból élik az életüket. Ahogy lesz, úgy lesz elv alapján éli a nagy többség a napjait, ha pedig valami nem úgy alakul, akkor mindenki hibás, mert nem számoltunk a következményekkel. Szerintem vannak emberek, akikben alapból benne van a tudatosság, és vannak akiknek, ezt gyakorolniuk kell. Nagyon sok függ a gyerekkori szülői neveltetéstől. Így, azok gyerekek, akiket már idejekorán rászoktatnak a szülők, arra hogy legyen az életükben rendszer, A pontos ébredés, iskolakezdés. tudatos munkavégzés, étkezés satöbbi, Később az ilyen dolgok nem fognak problémát jelenteni.
Én valószínű ilyen neveltetést kaptam a szüleimtől. Amióta az eszemet tudom, mindig meg volt bennem a tudatosság. Tudtam, mit,mikor, hogyan, miért kell csinálnom. És bizonyos dolgokból kialakulhat, jó és rossz egyaránt.
De mi van azon felnőttekkel, akik nem ismerik a tudatosság fogalmat. Hogy fogják ezt meg tanítani a gyerekükkel. Csakis úgy, hogyha elkezdik időben ezt megtanulni. Sajnos az ország életében sincs meg a tudatosság, ezt még a média fokozza is. Ahhoz, hogy alkalmazni tudjuk a tudatosságot, először is meg kell teremteni a belső békénket. Ezt pedig egyik napról, a másikra mindig következetesen lehet csak végrehajtani.
Túl kell lépni a múltban történt sérelmeken, Ami megtörtént, megtörtént, nem lehet változtatni rajta.Tanulunk belőle és kész. A magyar emberre jellemző, hogy sokat rágódik a múlton, majd a jövőn. Mi lett volna ha, és mi lesz majd? Bezzeg a jelen pillanatait alig veszik észre, így pocsékolva el ezt a kevés időt, amit itt a földön töltünk. Szomorú, de a történelmünkben is megfigyelhető ez a tény állás.
Egy dolog a fontos, mindig a mai napot kell szivvel-lélekkel megélni. És annak minden pillanatát úgy a jót, mind a rosszat átélni,
Egy idézettel zárom soraimat. " Múlt már nincs, jövő még nincs, egyetlen valóság a jelen" (Popper Péter)
Legközelebb a tudatos élet apró örömeiről írok.

2011. szeptember 10., szombat
Energiavámpírkodás
Most egy érdekes téma kerül terítékre, amelyre gondolom az életük során fel sem figyeltek. Nézzük csak! Volt már úgy, hogy elkezdtek azon gondolkodni, hogy jaj de fáradt vagyok, pedig semmi olyan fárasztó munkát nem csináltam, ami ezt okozhatta volna. Vagy olyan álmosak vagyunk, mint a medvék, amikor téli álmot alszanak. Kezükből, lábukból kimegy az erő. Ólom súlyú fáradságot érzünk. Ha ezt érezzük, akkor a környezetünkben valaki szívja az energiánkat.
Én erre úgy jó 10 éve jöttem rá, de a kezdetekben nem akartam hinni az efféle dolgoknak. Egy nagyon kedves ismerősöm hívta rá fel a figyelmem, és onnét már kezdtem figyelni az ilyen dolgokra. Testünkben folyamatosan áramolnak az energiák, ha ez pozitív, akkor jól érezzük magunkat a bőrünkben, ha pedig negatív, akkor pedig rosszul érezzük magunkat a bőrünkben.
A negatív energiákat a rossz gondolatok irányítják. Rosszindulat, irigység, makacsság, zsarnokság.
Valójában, azonban mindannyian energiavámpírok vagyunk, Ki így, ki úgy. Én is szívtam már energiát, és nekem is szívták már el az energiáimat. Miért is van ez. mi történik ilyenkor?
Az energia elszívás belső bizonytalanságból, és önbizalomhiányból ered. Bizonytalan vagyok magamban, ezért elkezdem a másik energiáját szívni. Az állandóan panaszkodó személyek, a szaladgáló lóti-futi emberek, akik azt hiszik, hogy fontosak, és ügyesek, Van olyan eset is, amikor a figyelmedet vonják el. Pedig ez is komoly energia elvonás. Ilyen figyelem elvonásban évekig volt részem. Szörnyű állapot volt.
Miről lehet megtudni, hogy energiavámpír e valaki? A kérdésekből. Akik, az ilyen kérdéseket teszik fel. Hol voltál? Mikor jössz haza? Miért késel? Ezek az emberek egytől-egyig vámpírok. Nem bíznak magukban, így másokban sem. Személyiségfejlődéssel meg lehet oldani, ezt a munkát, de ennek komoly ára van.
Mostanra eljutottam oda, hogy tudom kezelni, ezeket dolgokat. Meghallgatom az embereket, de nem véleményezek. Bármilyen nehéz helyzetben is van bárki, nincs helye a sajnálatnak. Az ő problémáját neki kell megoldani, és valamiért annak úgy kellet történnie. Az együttérzés nem ítélkezik, A sajnálatban benne van, hogy megítéled a másikat:lúzer, gyenge, vesztes.
Ki az, aki nem vámpír? Az, az ember, aki képes egyedül lenni, Hogy, amikor nincs nyüzsgés, telefon, programok,barátok,csak a csend, akkor a csendben jól megtud e lenni önmagával.Aki, ezt nem tudja megtenni, az mind-mind vámpír. És csak a bamba tehén hagyja, hogy a vámpír jól megszívja magát a bamba tehén vérével. A tehén pedig mindig ad, amikor az kéri, mert úgy érzi neki sok energiája van, és ad másoknak is. Az energia vámpírok nem mások, mint "vérszívók" egytől, egyig.

2011. szeptember 5., hétfő
Betegségek kialakulása, és azok lelki okai
Ez a mostani bejegyzés nem lesz valami szívderítő olvasmány, de a szomorú dolgokról is kell beszélni. Vajon hány ember gondolkodott már el azon, hogy időnként miért betegszünk meg. Miért leszünk náthásak? Miért fáj a fejünk? Vagy miért magas, illetve alacsony a vérnyomásunk? Komolyabb betegségekről nem is szólva.
Engem ezek a dolgok régóta foglalkoztatnak. A megfigyeléseim alapján, arra döbbentem rá.hogy boldogtalan emberek sokkal gyakrabban betegednek meg, mint a belső békével rendelkezők. Arról nem is szólva, hogy, akik nem nőttek fel érzelmileg, azoknál a belső feszültség csak egyre nő, amely komoly betegségek forrása is lehet, akár 20-30 év múlva is. Először kisebb tünetek jelentkeznek fáj a fejünk, gyomrunk, gombócot érzünk a torkunkban satöbbi. Az orvos persze semmi tünetet nem talál. És itt jön a képbe a lelki tényező. Legtöbbször több éves lelki tényezők okozzák a problémát. amellyel az adott időben nem is igazán foglalkoztunk.
Több éves megfigyelésem például. hogyha valakit bánat ér az életben. Válás, haláleset.Akkor az esemény után kb 2-3 évvel nagyon súlyos betegségek alakulhatnak ki,(például a rák) Ez szükebb, illetve tágabb környezetemben már régen megtapasztaltam. Szerveztünkben energiapályák futnak végig. ha ez jól működik, akkor egészségesek vagyunk, ellenben, ha betegek vagyunk, az energiák nem áramolnak tökéletesen.A betegségek kialakulásához pedig a negatív energia járul hozzá. Rosszindulat, irigység, makacsság, kapzsiság stb. Tehát minden betegség a fejből indul ki, ezért ott kell előbb rendet rakni.
Nézzük a gyakoribb betegségek okait!
Sziv-érrendszeri betegség: boldogtalanság,érzelmi szinten önbizalomhiány.
Vastagbél-gyomor: érzelmek elfojtása, mind racionális, mind emocionális szinten.20-30 évi negatív energia meg nem emésztése.
Nőgyógyászati betegségek: A nőiesség nem teljes körű megélése, érzelmek elfojtása, boldogtalanság.
Cukorbetegség: Szeretett hiány, nem kap elég szeretett az illető ember és gyerekként sem kapott elegendő szeretetet.
Most csak a leggyakoribb betegségeket írtam le.A betegségek kialakulásához hozzájárul még a genetikai hajlam is.
Tehát első lépés. Feltárni a lelki okokat, Szembenézni vele, Megoldani,És így kevesebb az esély arra, hogy betegek legyünk.
Én ha, beteg vagyok, első dolgom, hogy megvizsgáljam, hogy mi nem működik jól az életemben. És gyorsan megoldom. Ezt már évek óta gyakorlom. Másoknak is menni fog.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)