eva-horvath.blogspot.com

Powered By Blogger

2011. november 17., csütörtök

Gyerekek családi életre nevelése és szexuális felvilágosítása

Az elmúlt napokban látott napvilágot az a hír, hogy a kormány az NAT-ban jövőre tervezi bevezetni az iskolai oktatás keretében a gyerek családi életre való felkészítését és a szexuális felvilágosítást. A hír hallatán nagyon meglepődtem, és rögtön elgondolkodtam azon, hogy vajon ki fogja az ezzel kapcsolatos dolgokat elmagyarázni a gyerekeknek, úgy hogy ő hiteles is legyen a gyerek szemében. Mert, ha a tanár a saját magánéletében sincs helyén, úgy nem lesz hiteles, és tanulók csak ki fogják nevetni. Én személy szerint olyan szakembereket látnék szívesen, akik iskola pszichológusok, szexuálpszichológus, vagy pszichológiai asszisztensek.

Eszembe jutott az az időszak, amikor én általános iskolába jártam. Ez már nem épp most volt. Akkor is be volt építve egy hasonló tantárgy a tanmenetben, és biológia órán kellett volna a tanárnak előadást tartani a férfi, női biológia működéséről. Akkor 13 éves voltam. Sajnos ezt a feladatot a tanár nem tudta megoldani. Majd 8.dik osztályba kaptunk egy fiatal srácot, aki főiskolára járt biológia szakra, és tőlünk kábé 5-6 évvel volt idősebb. Egy alkalommal a biológia órán ő magyarázta el, hogy mitől van az, hogy egy nőnek fiú, vagy lány gyereke fog-e születni. Akkor hallottam először az X,Y kromoszómákról. Ennyire emlékszem az iskolában történt szexuális felvilágosításról.

Én úgy gondolom, hogy a családi életre való nevelést és felvilágosítást elsősorban a családban kellene elkezdeni. Az anyáknak elmondani, lány gyermekük milyen biológia változáson fognak keresztül esni az évek alatt. Beszélniük kellene, arról is, hogy nekik milyen kapcsolataik voltak a fiúkkal, milyen rossz, illetve jó emlékeik vannak. A csalódásaikról is nyíltan kellene beszélni. És ott vannak az apák. Ők egy külön téma. Nekik kellene elsősorban a lányaikat kellene felvilágosítani szexuális téren, hogy mit várhatnak egy fiútól. Felismerni azon szituációkat, amelyekből, arra lehet következtetni, hogy fiú csak ki szeretné használni, és le akar vele feküdni. Nagyon sokszor ebből származnak az életre szóló problémák. De mi magyarok nagyon prűdek vagyunk e téren, inkább homokba dugjuk a fejünket.

Az én időmben ezen felvilágosítások szinte sorban elmaradtak a családokban, Az én apám előtt még csak beszélni sem lehetett ilyen témáról. Meg is lett a következménye hosszú évekre, mindaddig amíg nem kezdtem el tájékozódni, és tanulni a megtörtént dolgokból. Az anyám felvilágosítása abban kifulladt, hogy amikor 12 évesen megjött a menstruációm , elmondta, hogy ez így lesz vagy 40 évig. Kész - meg volt a felvilágosítás. A Csernus doktor az előadásain gyakran felteszi a kérdést a hallgatókhoz, emelje fel a kezét az, akit a szülei, legfőképp az apja felvilágosított párkapcsolat és szex terén. Úgy 15o fős rész vevőből 3-4 kéz emelkedik a magasba. Ez szomorú.

Véleményem szerint az iskolákban csak,akkor tudnak hitelesen beszélni, erről a témáról. ha hiteles szakember tart felvilágosító előadásokat. Ellenben a gyerekek ki fogják nevetni.



Képforrása: pixabay.com

2011. november 16., szerda

Belső béke+kulinária=mosolygós élet

A belső béke jele a mosolygós élet, A mosolygós élethez pedig hozzátartozik a kulinária is. Merjünk jókat enni, inni, és azt örömmel tegyük. Ide tartozik a jó bor és a finom étel.Együnk, igyunk élvezettel és mosolygós arccal. Manapság ezt nem igazán élvezzük, inkább görcsölünk, ha valami finomat ettünk, ittunk, hogy jaj elhízom. Bizonyára tudják, hogy nagy tisztelője vagyok Dr Csernus Imrének a népszerű pszichiáternek, akinek könyvei, előadásai hozzájárulnak a lelki fejlődésemhez. Csernus Doktor is szeret jókat enni, és kedveli a finom jó borokat. Erről tanúskodik a tavasszal megjelent könyve a Felnőtt Húsleves. Ebben a könyvben ötvöződik a pszichológia és gasztronómia. Most ebből a könyvből osztok meg egy receptet, amelyet én is kipróbáltam, és azóta a család, ismerősök kedvence lett.

Íme a recept: Végy fél kiló túrót, húsz deka vajat, szobahőmérsékletűt. Az nem árt, mivel így könnyebben fogod összegyúrni... Két kiskanál só, harmincöt deka liszt, két deci tejföl.Előtte harminc gramm élesztőt felfuttatsz.. Persze lehet akár egy egész élesztővel is, az ötvengrammos,,,Kis langyos tejbe egy kis élesztő, cukor. Fussanak az élesztőgombák, szaporodjanak gázerővel... Aztán, miközben az élesztő kel, addig a kockára vágott sonkát a szalonnával együtt szépen pörcösre lepirítod, és a zsírral együtt hozzáöntöd a liszthez, a tejfölhöz és a vajhoz, majd az élesztővel együtt összegyúrod. Így nm egy klasszikus pogácsatésztát fogsz kapni, ami elválik az edényfalától, hanem tapadni fog a tészta az edény falához. A túró helyett rakhatsz bele juhtúrót is. Keleszd, majd másfél óra múlva kiszaggatod a liszttel behintett deszkán vagy asztalon, és kétszáz fokon kábé húsz perc alatt megsütöd. Előtte reszelsz rá egy kis parmezánt.

Saját megfigyelés - ha több szalonnát teszünk bele, akkor fél pohár tejföl is elegendő

A siker eredménye e fenti képen tekinthető meg. Jó sütést! Mert mindenki csak eszi meg, amit megfőz..... Ez a közmondás igaz, sütés-főzés, és az életünk minden területére.

Recept: Dr Csernus Imre Felnőtt Húsleves című könyvéből származik.

2011. november 15., kedd

Magány vagy egyedüllét?

Ha megkérdeznénk az emberek többségét, hogy számukra mit jelent a magány, akkor bizonyára azt a választ kapnák, hogy azon emberek magányosak, akik nem mentek férjhez, elváltak, vagy özvegyek. Egy szóval nincs pasi az életükbe, ezért magányosnak érzik magukat. Az egyedüllét fogalmát is gyakran keverik a magány fogalmával.

Nézzük meg mi a különbség a két fogalom között! Az egyedüllét olyan állapot, amikor jól vagyok egyedül is. Nincs háború a lelkemben. Az ördög és az angyal jól megfér egymással. Tartalmasan eltudom tölteni az időmet egyedül is. Nem kell állandóan a másik nyakán csüngnöm, szórakozni, telefonálni. programokat szervezni satöbbi. A legtöbb embernél ez nem működik. És állandóan azon dolgozik, hogy programokat szervezzen magának, vagy a telefonján lógjon.
A magány az egyedülléttel ellentétbe az az állapot, amikor nem vagyok jól egyedül. Vagyis háború dúl a lelkembe. Minden problémámért a másikat hibáztatom. A családomat. barátomat, kollégáimat, a társadalmat.

Korábbi években sokszor feltették illetve teszik fel nekem azt a kérdést, hogy miért nem mész férjhez. "Legalább nem lennél egyedül, lenne valakid, aki majd ápolni fog." És hasonló kérdések garmadája hangzik el. Én már jó 20 évvel ezelőtt sem úgy álltam a témához, mint a kortársaim nagy többsége. A fentebb leírt kérdésekre ezeket a mondatokat válaszoltam."Hol vagyok, arra biztosítva, hogy nem maradok egyedül? A gyerekem elköltözhet, meghalhat. Ha meghal a férjem, akkor is egyedül maradok." Garancia semmire nincs. Egy biztos, hogy amikor megszületünk és meghalunk, akkor is egyedül vagyunk. (pedig azon időben nem is foglalkoztam a pszichológiával) És lám, ez a normális érett gondolkodás.

Nem tudom hogy hányan figyeltek már meg, hogy sok nő, férfi, magányosan tengeti az életét, annak ellenére, hogy házasságban él. Kezdetben van a szerelem (ha van) majd a szürke hétköznapok. Rutinszerű élet. Felkelés, evés, ivás, munkába járás (ha van munkahely, ha nincs ott a kocsma) tv-nézés.újságolvasás.Időnként szex( ha még működik és meg van a vágy a másik irányába.) Így telnek az évek, gyorsan egymás után.

Talán nem véletlen, hogy így alakult az életem hogy nem mentem férjhez. Nagyrészt tudatos, másrészt kevés FÉRFI él itt ebben az országban, akikről el lehet mondani, hogy igazi férfiak a szó minden értelmében. Nagyban befolyásol a családi modell. A szakemberek, azt mondják, hogy a saját házasságunkban a szüleink tipikus hibait vesszük át. Azért nem szerettem volna én úgy élni, hogy egy életen át boldogtalan legyek. Legyen egy önző, gyáva, megalkuvó férjem.
Ha megnézem a szüleim házasságát,mind az apám, mind az anyám gyáva, önző, megalkuvó, befolyásolható, önmagukat nem megvalósító emberek voltak. Az önmegvalósítást leginkább az anyámra értem, aki képessége, rátermettsége ellenére nem valósította meg önmagát. Csak gyötörte magát belülről. Több évtized múlva meg lett az eredménye.

Én egyedül élek, de nem magányosan. (fogják gondolni, hogy itt az apám) De, ez más téma.
Azt csinálom, amit gyerekként szerettem volna. 30 évvel ezelőtt még álmodni sem mertem volna róla. Vannak céljaim, terveim, és mindig azon vagyok, hogy ne gyepesedjek be. Sőt, az a véleményem, hogy az ember még öregkorában is képes sok mindenre, ha akarja, mert minden a fejben dől el.

Tehát, én nem bántam meg, hogy így alakult az életem. Talán, ha másképpen alakul, én is élem a rutin életemet és bevisznek az erdőbe, hogy ez a helyes életszemlélet. Az is tudom, hogy az életemben még bevonzhatok olyan FÉRFIT, aki úgy él, gondolkodik mint én. Lehet, hogy megadatik, lehet, hogy nem. És akkor mi van? Egyedül is tudni kell élni az életet, szépen, tartalmasan.

2011. november 12., szombat

Az én életem erről az egy napról szól mindig...

Az én életem erről az egy napról szól mindig. Mert mindig a mai nap dönti el, hogy milyen lesz a jövőd. Ezen idézet a blogom fejlécében olvasható, és egy jó idő óta e szerint is élem az életemet.

Sokan felkapják majd a fejüket, hogy hogy erről az egy napról szól az élet, hiszen van ezen a földön úgy 70-80 évünk. Természetesen ez csak, akkor adatik meg, ha saját életünket nem vágjuk taccsra. Gondolok itt elsősorban a drogra, gyógyszerekre, alkoholra, és a különböző élvezeti cikkekre. De itt most nem ez lesz a téma.

Mit kis takar ez az idézet. Nézzük sorjában! Múlt nincs, jövő még nincs, egyetlen jelenség van a jelen. Sajnos sokan járunk abban a cipőben, hogy túl sokat foglalkozunk a múlttal, sőt jövővel is, és gyakran tesszük fel a kérdést, hogy vajon mit hoz a jövő. A múltban megtörtént dolgokon már kár rágódni, még ha az számunkra fájó, szomorú, keserű emlékeket idéz is fel. Igaz sok esetben, ha túl is vagyunk egy-egy rossz emléken, képesek vagyunk azt újból elővenni, és különböző sztereotípiákat gyártunk magunknak. Olyan problémákat kreálunk , amelyek nincsenek is csak a saját agyunkban működik. Az évek mennek és mi felesleges energiákat ölünk bele az ilyen dolgokba. A jövővel szintén úgy vagyunk. Mennyivel jobb volna, ha ezt az energiát a saját fejlődésünkre fordítanánk.

Én szintén megéltem az ilyen problémákat és rajtam kívül sokan mások is, megtapasztalták ezt.
Sokáig rutinszerűen éltem az életemet, Munka, háztartás, kerti munka és a szokásos rutin feladatok. A saját lelkivilágommal mit sem törődve. Csak azt éreztem, hogy valami nem stimmel velem. Nem éreztem jól magam a bőrömben. A hangulatom hol fent volt, hol pedig lent, vagyis nagyon ingadozott. Ez mind addig úgy volt, amíg a fenti idézeten el nem gondolkodtam alaposan, és el nem kezdtem szép sorjában változtatni magamon, a szülői-munkatársi hozzáállásomon.
Az idézet azt takarja, hogy az életünk mindig a mai napról, és pedig arról, hogy az adott napot, hogyan éljük meg, beleteszünk-e mindent, amit tudunk az életünk összes területén. Ha mindent megteszek, akkor este nyugodtan nézek a tükörbe, és nyugodtan alszom. Nem kell sem nyugtató, sem altató. Arról nem is szólva, hogyha a mai napba beletettem mindent, tudásom, képességem szerint, akkor ezt a jövő visszaadja mindenkinek.

Egy jó ideje, én minden napomat úgy indítok, hogy az életem erről az egy napról szól mindig. Lehet rossz, csúnya idő, családi-munkahelyi problémák vagy bármi más, én mindig, arra törekszem, hogy a legkevesebb időt töltsek el a negatív dolgokkal. A rosszban pedig lássam meg a jót is, mert semmi nem történik véletlenül az életünkben. Ahhoz, hogy ezt elérhessük, hogy így gondolkozzunk kell néhány hét, hogy az agy átprogramozódjon. Nagyon kemény koncentrációt igényel, nemcsak addig, amíg az agyunk átáll, hanem napról napra.

És mindig gondoljunk bele, hogy az adott nap már többé soha nem lesz az életünkbe. Meg lesznek továbbra is a hét napjai, ünnepei évszakjai. De 2011. november 12. már az életünkben soha nem lesz. Ezért éljük meg a napjainkat úgy, hogy számunkra mindig a legjobb legyen. Mert, hogy szól az idézet. "Az én életem erről az egy napról szól mindig. Mert mindig a mai nap dönti el, hogy milyen lesz a jövőd." Ezért nem kell a jövőn feleslegesen csüggedni.

"Férfi" + "Nő"= Szerelem?

Ezzel a címmel tartott előadást Dr. Csernus Imre november 11-én Egerben a Bartakovics Művelődési Házban. A terem zsúfolásig megtelt. A korábbi előadásokhoz képest annyi változás történt, hogy valamennyivel több pasi is részt vett az előadáson. Zömmel azonban nőkből állt a hallgatóság, fiatal, középkorú társaságból.

A mai előadásom a Doktor szintén hozta a formáját, akik járnak az előadásaira, azok bizonyára ismerik a módszereit. Sok minden szóba került a közel 2 órás előadás folyamán. A fő kérdés azt volt, hogy vajon mitől Férfi a férfi, és mitől Nő a nő. Erről a kérdésről megkérdezett embereket a közönség soraiból. Fiatal srácokat, csajokat, "érettebb" pasikat, csajokat megszólítva. Kétségbeejtő válaszok hangoztak el. Még mindig sokan hiszik, azt, hogy egy férfi a nemétől férfi, a nők úgyszintén ezt állítottak. Igaz volt olyan is, aki mondott egy két dolgot ezzel kapcsolatosan, hogy fontos a kisugárzás, megjelenés, ápoltság. Belső tulajdonságokat nem nagyon tudtak felhozni a nyilatkozók.

Ahogy telt az idő jöttek a nehezebb kérdések. Ki hogy áll az önbizalommal, önértékeléssel, hittel, megalkuvással, gyávasággal, makacssággal. Feltette a kérdést. Vajon kitől tanuljuk el ezeket tulajdonságokat? Voltak, akik azt válaszolták, hogy a szüleinktől. És úgy tanuljuk el, hogy észre sem vesszük, hogy olyanok vagyunk, mint ők.

Tudtam értékelni azokat az embereket, akik merték vállalni, hogy válaszolnak a Doki kérdéseire. Bármi lesz is a reakciója. Ellenben a közönség sokszor nevet, vagy mosolyog rajtuk, de az ilyen emberek nem vállalják fel önmagukat. Volt szerepjáték is, ami megszokott dolog tőle. Kihívott egy huszonéves csajt, és kezdett a vállára támaszkodni egyre jobban, hogy ezzel is érzékeltesse, hogy mit is jelent az, hogy egy párkapcsolatban támaszkodik az ember a másik félre. A csaj egy szót sem szólt, pedig fájt neki a mindig erősebb nyomás. Én biztos, hogy fél percen belül felsikítottam volna, hogy ez nagyon fáj. Ebből rögtön leszűrte, hogy nincs megfelelő önértékelése a csajnak. Egy 20 éves csajt is megkérdezett ezen témában. Aki, azt válaszolta, hogy az a rossz, ha nincs mellette pasi, inkább legyen pasija, még ha nem is működik jól a kapcsolata.

Egyszerűen elképesztő, hogy Csernus Doki kb. párkapcsolatukkal vagy önmagukkal. Erről sokat elárul a tekintet, arcmimika, testtartás, mozdulatok.
. 10 perc leforgása alatt, mennyi mindent leszűr az emberekről. Úgy, hogy csak két, három mondatot vált velük. A közönség soraiból rögtön kiválasztja azon embereket, akikről tudja, hogy gondjaik vannak a

És mi volt a lényege az egésznek? Önbizalom, hit nélkül nem tudok elindulni a változás irányában, Első sorban hinnem kell önmagamban, építenem kell az önbizalmamat, de ezt nap mint nap meg kell tenni. Ha így cselekszünk, akkor egy idő után jönnek a pozitív dolgok. És még egy dolog, amiről ne felejtkezzünk meg. A hibáinkat mondjuk ki hangosan magunknak, majd kezdjünk el rajta változtatni, ezt is naponta tegyük meg.

Végül is most egy tanulságos este volt, Volt benne cinizmus, irónia, humor. De ezt már megszoktuk a Dokitól. Az pedig mindenkinek saját döntése, hogy milyen szájízzel tért haza.
Szerelem pedig csak hiteles nő és férfi között alakul ki. Amit sokszor szerelemnek hiszünk, az legtöbbször támaszkodás.


Kép forrása: pixabay.com

2011. november 9., szerda

Tiszteletben tartás!

Kedves blogolvasók! Ismerős önöknek ez a fogalom, hogy tiszteletben tartás? Lesznek olyanok, akik már hallottak róla, de sokan nem is ismerik. Nem csoda, hiszen az elmúlt 20 évben, ez a kifejezés teljesen eltűnt a szótárunkból. Ma mi van? az embereket eltiporni, megalázni, érdekeinket érvényesíteni bármi áron. Azzal sem törődve, hogy emberek lelki világán gázolunk át. Ez a menő, ma így lehet érvényesülni - mondják a mai fiatalok. De ez csak rövid távon működik.

Egyre jobban azt tapasztalom, hogy már lassan véleményt sem lehet formálni, semmiféle témában, mert ha az illető embernek más a véleménye, mint másik félnek, akkor az hülye, bunkó, buta. elmebeteg és hasonló jelzőkkel illetik az embert. Attól a másik még nem hülye, és ostoba, ha másként gondolkozik. Véleményt
mondhatunk bármiről, hiszen szabad országban élünk. De tartsam tiszteletben a másik véleményét, gondolkozását, ettől még nem leszek kevesebb az emberek szemében. Sajnos nagyon nehéz erre a szintre eljutni, mert a média.és a valós élet mást sugároz. Majd elválik, hogy hosszabb távon, melyik befektetés térül meg.

Ez a téma, onnét jutott az eszembe, hogy az elmúlt tél folyamán nem egyszer kaptam névtelen e-maileket, amelyekben engem pocskondiáztak. Most egy jó fél év után újabb leveleket kaptam, igaz most már kevésbé voltak bántóak. Elgondolkoztam, hogy vajon mi lehet a probléma az ilyen embereknél. Belső nyugtalanság, irigység, rosszindulat, saját élet elcseszése sa

többi.
Igen - valójában a belső béke megléte hiányzik az ilyen emberből, ezért beleköt fűbe-fába, ha nincs probléma talál, csak hogy tudjon kötekedni. A névtelenség mögött pedig az áll, hogy az illető nem meri felvállalni saját magát mások előtt. Vagyis GYÁVA.

Tehát nagyon fontos, hogy tartsam tiszteletben mások életét, véleményét, mindenki a saját életéért a felelős. Mindenki csak annyi tisztelet kap, amennyire saját magát tiszteli. Az élet mindenkinek csak azt adja vissza, amit az illető ember beletett. Így működik a törvényszerűség.

Kép: pixabay.com

Az önzés ismertető jelei

Az önző ember mindig magáról beszél, nem számít, hogy a másik ember szenved miatta, Neki az a fontos, hogy a középpontban legyen, rá figyeljenek, mert ő ki akar elégülni, Ezért letipor maga körül mindenkit. Gyakran hangoztatja ezeket a kifejezéseket: " Nekem miért nincs?" Bezzeg neked milyen könnyű..." Ki van hangsúlyozva, hogy "neked milyen könnyű" és hogy "nekem milyen rossz" Megint:NEKEM.

Ehhez kapcsolódóan mesélek el egy történetet, amely több évvel ezelőtt történt. Az előző munkahelyemen volt egy nő, aki akkor tájt olyan 55-56 éves lehetett. Egyedülálló volt. Csak anyja, testvére és annak családja létezett a számára. Ennek a nőnek olyan volt a magatartása, hogyha valaki előhozott egy beszélgetési témát, ő rögtön közbe vágott, és nem érdekelte, hogy másokat zavar a viselkedésével. Csak ő tudod mindent. Ő volt a legokosabb, na és a testvére, és annak gyerekei. Ez a nő csak mondta, mondta a magáért, azzal nem törődve, hogy másokat már a sírba kergetett. Órákig tudta nyomni a szöveget. De még a jelzéseket sem vette észre, hogy a kolléganőim sokszor egymásra néznek, vagy nem is figyelnek rá, Igaz szólni senki sem mert neki, nehogy megsértődjön. Gyakran hangoztatta: "könnyű neked..." Ez a nő szó szerint letiport mindenkit a társaságában. Csak évekkel később jöttem rá, hogy ő egy önző alak volt, és pontosan jellemzőek voltak rá az itt leírt önző emberre utaló viselkedések. Egy volt a lényeg neki legyen nagyon jó. Az önzőségből kifolyólag nagyon erőszakos is volt. Soha nem engedett a negyvennyolcból. Az erőszakosságból jön az egoizmus. Az egoista ember mindent megtehet.

Az önzés egyébként kell az életünkben. A kiegyensúlyozott állapot mögött mindig a tiszteletben tartás rejtőzködik.Ha valaki tiszteletben tartja a képességei, lehetőségei, testét, akkor jól fog funkcionálni. Ha nem tartom tiszteletben mondjuk a testemet, akkor elhízok, mint egy tehén.

Most, azt fogják mondani, hogy hol a határ. A határ mindig ott van, amikor érzem, hogy ártok magamnak, és a környezetemben élőknek. Ha belegázolok valakinek a lelkében, azt látni és érezni lehet, mert az arca eltorzul a fájdalomtól, tartása más lesz, lehajtja a fejét, elkezdi a sírást. elfordul tőlem.

Még egy érdekesség: Mit ad Isten. Az életem folyamán egy ilyen önző típusú pasival is összehozott a sors. Ez az ember pontról pontra ugyanazon személyiségvonásokkal rendelkezett, mint a fent említett kolléganőm. Önző, erőszakos, és nagy egoizmussal rendelkezett. Csak az számított, hogy neki nagyon jó legyen, és tett az én véleményemre. NEM IS FIGYELT RÁM.

Ebből a kapcsolatból hál' Istennek nem lett semmi. Így megszabadultam egy vérszívótól.