Az élet apró örömei

Mostanság a legtöbb ember szájából csak a panaszkodás hangzik el. Nem is csoda, hiszen az élet egyre nagyobb megpróbáltatások elé állít mindenkit nap, mint nap. Sokszor elhangzik ez a mondat is, hogy az élet sz.r. Vajon csak a pénzügyi dolgaink miatt teszünk ilyen kijelentéseket, vagy tényleg így is érezzük. Talán a lelkünkben nincs rendben valami? Vágyunk valamire, de nem tudjuk pontosan megfogalmazni, hogy mire?

Tényleg ilyen sz.r az élet? Én,nem így gondolom, és talán vannak többen is, akik nem így látják ezt a helyzetet. Az életnek vannak olyan apró örömei, amelyeket soha észre sem veszünk, csak hajszoljuk a pénz és dolgozunk. És így telnek el napok, évek, hónapok. Nézzünk néhány esetet!
A tavasz beköszönte, madarak csicsergése, fák-virágok rügyezése. A napsugarak melegsége, a fű-eső illata. Az ősz színeinek a melegsége, vagy a téli hópelyhek szállingózása, És sorolhatnám tovább. Ezek apró dolgok és egyáltalán nem figyelünk fel rájuk. Pedig, ha észrevennénk ezeket az apró jelzéseket, az életünket is sokkal boldogabban élhetnénk.

Sokszor hallom, ezeket a mondatokat"idegesít a madarak csicsergése, nem tudok aludni tőlük"
Esetemben én örülök, annak, hogy csiripelnek a madara, brekegnek a békák, süt a nap, esik az eső.satöbbi. Én is jártam hasonló cipőben, de később rájöttem, hogy a hiba az én lelki világomba van.Ezt pedig helyre kell rakni, hogy felfigyeljünk apró jelekre. Az élet minden apró történésének örülni lehet, legyen szó akár a szakadó esőről is. Olyan kevés az az idő, amit itt a földön töltünk, hogy kár kihagyni az élet apró örömeit.

Én bárminek tudok örülni, ami mosolyt fakaszt az arcomra. Szeretem a nyári kánikulát, a frissen nyírt fű illatát.a városban sétálgató embereket, az ételek terjengő illatát, a sok vendéget a várba stb.Ezek örömmel töltenek el.

AZ ÉLET SZÉP!!! És attól szép, hogy benne lakozik a boldogság és a kudarc élménye.A kudarcokból pedig csak tanulni lehet, hogy többet ez az eset ne forduljon elő velünk soha.
Csak a kezdet nehéz, mert ha figyelünk másokra és apró dolgokra egyaránt, akkor a napjaink is egyre szebbé válnak, és nem mondjuk azt, hogy az élet sz.r.

Mint mindenért ezért is nap, mint nap meg kell dolgozni, És akkor, boldogan mondhatjuk azt, hogy "Szép napot"!

Amikor ezt a bejegyzést írom esik az eső. De a szakadó eső ellenére is szép nap van, és ezt kívánom mindenkinek,

Én így váltam le a szüleimről

Most a saját példámon szeretném bemutatni, hogy én hogyan váltam le a szüleimről. Egy szem gyerek lévén én is ki voltam az életem egyes területein "szolgálva". Az anyám mindig a legjobbat akarta nekem, de ezzel a legtöbb szülő így is van. Én éltem az életemet, tettem a dolgaimat, de haza térve természetesen ki voltam szolgálva. Itt elsősorban a főzésre, bevásárlásra gondolok, mert a többi feladatot én végeztem el a ház körül.

40 éves voltam, amikor az anyám rövid időn belül megbetegedett, és azok a problémák, amiket ő megoldott az már mind az én nyakamba szakadt. Munka, tanulás, kórház, háztartás, így zajlott az életem.
Fél év leforgása alatt az anyám elment.

És mos íme egy történet: Az egyik alkalommal, amikor az anyám kórházba volt és látogatni mentem a szomszédasszonnyal, akkor történt ez az eset. Az anyám már, akkor egy hete kómába volt. Nem tudott beszélni, de fejbólintással tudott kommunikálni. Az egyik alkalommal,amit beléptünk a kórterembe,ezt mondta,"Sziasztok, Mi újság van odahaza" Oda álltam a betegágyához megsimogattam, és akkor nagyon erősen megszorította a csuklómat, már szinte fájt. Akkor még nem tudtam, hogy ez mit jelent, Nagyon furcsa megmagyarázhatatlan érzés futott át rajtam.Ezt volt a búcsú. Pár nap múlva meghalt. És úgy éreztem, hogy akkor, abban a adott pillanatban nőttem fel. Akkor lettem igazán felnőtt.

Abban az időben még nem foglalkoztatott a pszichológia. A dolog érdekessége az, hogy ezt a leválási folyamatot Csernus doktor is leírta a "Felnőtt húsleves" című könyvében. Érdekes felismerés volt, amikor ugyanazon történeseket írt le, amelyeket én évekkel korábban átéltem. Az élet mindaddig ugyanazt a problémát állítja elénk, amíg meg nem oldjuk, De ha csak halasztgatjuk ezeknek a megoldását, úgy mindig sokkal keményebb megpróbáltatásokat állít elénk. Az apám hozzáállása az új helyzethez tragikus volt. Évekig gyászolta az anyámat, és engemet pedig gyerekként kezelt, még 40 évesen is. Tehát ezzel a fájó esettel megtörtént az anyámról való leválás. De ott volt az apám és érzetem, hogy le kell válnom róla, mert nem kezelhet úgy, mint egy kiskorú gyereket. Hosszú évekig vívódtam ezzel a folyamattal, de egy alkalommal hirtelen megtörtént ez a leválás.

És hogyan váltam le az apámról? A belső megérzéseim, ösztöneim diktálták. Nagyon sok problémánk volt egymással az anyám halála után. Ez a folyamat évekig tartott. Én voltam a hibás az anyám haláláért, és sok minden egyébért.
Egy alkalommal, amikor szintén az anyám halála, és annak okai volt a téma nálunk, kimondtam az apám összes negatív tulajdonságait, hogy milyen ember is valójában. Akkor fogta magát és kiment, Ez persze többször is megismétlődött és én mindig elmondtam ugyanazokat a tulajdonságait. Láttam, hogy elgondolkozott azon, amiket a szemére vettettem, de vállaltam a kimondott szavaimért a felelősséget. Mert itt kezdődik a hitelesség.

Nagyon nagy kő eset le a szívemről, amikor kimondtam ezeket, a fájdalmas dolgokat. Azóta a kapcsolatunk sokat változott, de tudom, hogyha a helyzet úgy kívánja, akkor nap mint nap ezt kell tennem. Ezt a belső megérzésem diktálta így.pedig, akkor még nem olvastam sem Csernus doktor, sem Popper Péter könyveit. Csak később jöttem rá, hogy a pszichológia is így tanítja ezeket a probléma megoldásokat. A felnőtté válás pedig ott kezdődik, amikor kimerem mondani a szüleim rossz és jó tulajdonságait úgy, hogy nem rándul össze az arcom, és nincs lelkiismeret-furdalásom.

Szülőkről való leválás

Már a korábbi bejegyzésemben tettem említést arról, hogy a mai fiatalok nem önállóak,és ennek egyik oka, hogy nem vállnak le a szülőkről. Sőt vannak, akik nem is akarnak, Sokszor elhangzik az, a kifejezés, a szájukból, "hogy olyan jó gyereknek lenni". Később pedig a párkapcsolatokban ennek nagyon súlyos következményei lehetnek.

A szülőkről való leválás nem azt jelenti, hogy elköltözöm otthonról, saját keresetem van, családot alapítok. Ettől még nem váltam le sem az anyámról, sem pedig az apámról. Az apák általában racionális szempontból birtokolják a gyermekeiket. Ismert szöveg "Amíg az én házamban laksz" című mondat. Ez a legtöbb családban el is hangzik, nem is kevésszer.
Az anyák emocionális(érzelmi) szempontból manipulálják a gyerekeiket. Ismerős ez a mondat? "Már fel sem hívsz, biztosan már nem is szeretsz" Attól, hogy bárki különköltözik a szülőktől nem szabad minden nap telefonálgatni az anyucinak, hogy most ez van, mit tegyek,satöbbi, Meg kell oldani a problémát, és azért felelősséget is tudni kell vállalni. Ott kezdődik a felnőttség, amikor a racionális és emocionális szinten is vállalom a felelősséget a tetteimért.

Amikor rádöbbenek a felismerésekre, akkor azokat át is tudjam ültetni a gyakorlatba. Legyen szó birtoklásról, kisajátításról, akár a gyerekek, szülők, vagy párkapcsolatok esetében. Minden nap meg kell tenni dolgozni keményen mindenért. Az önbizalomért is.

Az első lépés az, hogyha tudom, és érzem, hogy igazam van, tudok-e következetesen nekik nemet mondani. miközben felállítom a megfelelő következményhálózatot. Mert a jövőben ez újra és újra előfordulhat.A gyakorlatban ezeket be is tartom, Vagyis nem csinálok a számból segget.

Összegezve: Kimerem mondani a szüleim pozitív, negatív tulajdonságait, anélkül, hogy az arcom megrándulna, nyugodtan, lelkiismeret furdalás nélkül, De nem csak egyszer az életben, hanem nap, mint nap, ha a helyzet úgy kívánja. Itt kezdődik a felnőtté válás.

Hogyan neveljük önállóságra, kitartásra gyerekeinket?

Biztosan lesznek olyanok, akik, azt fogják mondani, hogy ez az ember megint osztja az észt, Honnan tudná ő, hogyan kell gyereket nevelni,

Most a fő téma az önállóságra, kitartásra való nevelés.Mostanság azt látni, hogy a mai húszon évesek nagyon önállótlanok. Mindent a mama old meg helyettük még ez idáig is, "Te ne csinálj semmit, majd én megcsinálom helyetted"-szokták mondani az anyák. És sajnos ez a bajok forrása.

Már kisgyerek korban rá kell szoktatni őket az önállóságra, Megfigyeléseim szerint már 2-3 éves korban. Mindig csak olyan feladatot kapjon a gyerek, amit szívesen csinál és el is tudja végezni, Például: Rakja el a játékait, ha befejezte a játszást. Tegyen rendet a polcán, Ha van kis állata, akkor ő adjon neki enni, A feladatok legyenek rendszeresek. Nem baj, ha nem úgy csinálja, ahogyan mi szeretnénk, akkor is dicsérjük meg. Ezzel csak növeljük az önbizalmát. Igaz, ehhez komolya kitartás,és türelem kell a szülő részéről. A szülő pedig úgy lehet türelmes, ha ezt minden,egyes nap koncentrálva gyakorolja, és rendet rak a lelkivilágában.

A gyerekek nagyon szeretnek önállóan öltözködni, Főleg a lányok, Felhúzni a zoknit, alsó neműt stb. Igaz sokszor ügyetlenkedve, fordítva veszik fel, de nem baj, Megtanulják a kitartást. A szülőknek pedig sem idejük, sem türelmek nincs ehhez a dologhoz, főleg reggel munkába menés előtt, Akkor, pedig hétvégén kell ezeket a műveleteket gyakorolni, Kitartásra tanít például a pulóver begombolása, cipő befűzése, cipzár felhúzása. és ehhez hasonló dolgok megtanulása.

A szülőknek pedig el kell magyarázni a gyereknek, hogy kitartással és kemény munkával lehet bármit is elérni az életbe. Soha nem szabad feladni. Ha ma nem sikerült, majd sikerül holnap.
Hosszú távon csak kitartással és kemény munkával lehet eredményt elérni,

Amikor a befektetett energia meghozza gyümölcsét

A tél folyamán már írtam ,arról, hogy a személyiségemben milyen változások mentek, mennek végbe. Azóta, ezek a változások még jobban kibontakoznak.

Nézzük, mi is történt azóta! Arról is, írtam már, hogy hol, és milyen munkakörben dolgozom. Naponta emberek százaival kommunikálok és ez nem kis energia befektetés.

Májustól, június közepéig van a "nagyüzem" a munkahelyemen, amikor diákok százai jönnek osztálykirándulásra, hogy megnézzek, hol is játszódott"Az Egri csillagok" Naponta több száz gyerekkel vagyunk körül véve, óvodástól a középiskolásokig. Sokszor előfordul, hogy egy csoportban 70-80 diák van, sőt olyan is van, hogy egy csoportban vegyes korcsoport van,(alsó,felső tagozat, vagy alsó és középiskola). Ez minden vezetőnek igen komoly feladatot jelent, mind a vezetés, mind a figyelem megtartása végett.

Az év vége felé,mind a gyerek, mind a pedagógus egyre türelmetlenebb, nyűgösebb,Nehéz ,fegyelmezni, és fenntartani az érdeklődésüket. Arról nem is szólva, hogy a gyerekek a legjobb kritikusok, megfigyelők. Ők még őszinték, mert nem tanulták el a hazugságokat, önbecsapásokat, szerepjátékokat.

Izgalommal vártam, hogy az idén, milyenek lesznek a nebulók. Korábban, ha nem figyeltek, rendre utasítottam őket.De ez, csak ideig óráig tartott.Agresszivitás csak agresszivitást szül. Ám az idén, fordult a kocka. Csupa jó fej gyerekcsoportjaim voltak. Egyszer sem kellet fegyelmezni őket, figyeltek,hallgatták a mondókámat. És naponta többször dicsértek, tapsoltak,úgy a gyerekek mint a pedagógusok, Naponta volt siker élményem és a munkámat is nagy örömmel végeztem ellenben, korábban úgy éreztem, hogy kiégtem. A változásokat a vendégek is észrevették. Sokkal több pozitív visszajelzést kaptam tőlük, de azt senki nem tudta, hogy a változás mögött milyen kemény, kitartó munka áll.

Nagyon érdekes megfigyelésre lettem figyelmes jártamban-keltemben. Sokszor, ha a zebrán át akartam menni, a gépkocsivezetők hosszú ideig át sem engedtek. És ahogy egyre jobban csiszoltam magam, azon kaptam a fejem, hogy a sofőrök udvariasan átengednek a zebrán. Tehát egyre jobban nőt a pozitív kisugárzásom. De most térjünk vissza a munkahelyemn történt változásokhoz.

Amíg a kollégáim panaszkodtak,hogy a csoport ilyen, meg olyan volt, én belül boldognak éreztem/érzem magam, Megtaláltam a lelki békémet. A gyerekek érezték a kisugárzásomon az erőt, a határozottságot, magabiztosságot. Ellenben ezekért a dolgokért naponta tenni kell odafigyelve, koncentráltan. Minden csak egy napig tart Vagyis az önbizalomért a határozottságért, az önismereért,emberismeretért naponta meg kell dolgozni. Holnap új nap, és újra dolgozni lehet magunkon, (nem "kell") a kellnek van egy másik jelentése,de erről majd máskor.

Ezek a leírt dolgok, úgy működnek, mint az evés,ivás, Vagyis tegnap is ettem, tegnap előtt is, és holnap is. fogok. Tehát nincs az, hogy ma tettem azért, hogy nőjön az önbizalmam, holnap is tennem kell és utána is.

Osztálytalálkozós élménybeszámolók

A korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy az általános iskolában voltak eminens tanulók.Mindig ők vitték el a pálmát, ők voltak az "Istenek". Nem is volt ezzel különösebb baj, gondoltam az élet majd bizonyít.Így is történt,


De nézzük, mi történt az iskola befejezése után. 5 évenként tartunk osztálytalálkozókat, de én nem igazán kedvelem az ilyesfajta találkozókat. Talán a 20 és a 25 éves osztálybuli volt a kivétel. Az osztályunkból kb 2-3 fő hiányzott. Jelen volt az a tanárom is, aki korában negatív véleményt formált rólam. de különösebben nem zavart a jelenléte. Minden egyes személynek be kellett számolni, hogy mi történt vele az elmúlt évek során. Én is elmondtam, hogy mit tanultam, mit csinálok, és hogyan alakult az életem. Látni kellet volna a szituációt, amikor "kedvenc" tanárom feje elvörösödött, olyan lett, mint a rák. Szerintem eszébe juthatott a már említett szituáció, amelyről már írtam. Én pedig, büszke voltam magamra, hogy volt erőm, akaratom megmutatni, hogy mit is érek valójában.
Az eminens tanuló nem volt jelen az eseményen. Nem tudom, hogy valójában mi oka volt rá, hogy nem tudott eljönni. - Én úgy gondolom, hogy valahol a lelke mélyén érezte, hogy a "kiemelt" tudásához képest kevesebbet ért el az életben, mint amit szeretet volna. De ezzel sincs baj, ez van, így alakult és kész.



Volt még az osztályban egy srác, aki szintén hasonló cipőben járt mint én. Ő sem volt osztály első, és, hogy úgy mondjam a tanárok nem csípték a búráját. K.G.-nek hívják. Ha jól emlékszem a 25 éves találkozóra eljött az eminens tanuló is,S.E. Szintén élménybeszámoló volt az eltelt 5 év eseményeiről. Én már, akkor németül tanultam. S.E, zavarba jött, elvörösödött, amikor magáról kellett beszélni, mert nem tudott mit felmutatni kitűnő tanulóként. Gyorsan távozott is. A nagy többség döbbenettel figyelte,amint elvörösödve, dadogva elkezdte mesélni, hogy mis is történt vele az elmúlt 25 évben.

A vacsora alatt K.G. megjegyezte, hogy - láttad E-t, hogy hogyan viselkedett. Szégyelte, hogy kitűnőként nem érte el, amit szeretett volna. "Bezzeg minket semmibe sem néztek"- mondta osztálytársam. Ő ma országosan elismert csontkovács hírében áll. Külföldön is elismerik a munkáját. Tény, hogy nagyon keményen megdolgozott és dolgozik is , azért, hogy munkáját a legjobb tudása szerint lássa el.

Tanulság: Soha ne a tanulmányi eredménye alapján ítéljünk meg embereket.Íme itt a példa, Hagyjuk, hogy mások is kibontakoztathassák a tudásukat, mert soha nem tudhatjuk, hogy kiben, milyen tehetség lakozik.

Így tehetjük tönkre gyermekeink önbizalmát

Mostani bejegyzésem apropóját egy nem régiben olvasott könyv témája adta. Ezt a könyvet egy pszichológus írta, a saját magán megélt tapasztalatai alapján. Előrebocsátom, hogy nem egy regényről van szó. A könyv olvasása közben érdekes dolgot fedeztem fel és, akkor kezdtem elgondolkodni ezen a témán. A könyvszerzője leírja, hogy milyen aprónak tűnő megjegyzésekkel, kifejezésekkel tudják a szülők, pedagógusok a gyerekek önbizalmát a sárba taposni,


Most egy ilyen történetet osztok meg a blog olvasóival. Ez a történet hasonlóan történt meg a szerzővel és velem is,

Miről is van szó? Általános iskolás koromban volt egy tanárom(lehet több is), aki azt állította és mondta nekem, illetve az anyámnak, hogy belőlem nem lesz semmi, Ez több éven keresztül így ment, és így álltak hozzám a tanárok. Nem voltam kitűnő tanuló, de rossz sem. Hátha még értékelték volna a bennem lakozó énemet.Voltak eminens tanulók 1-2 ember, de erről majd másik alkalommal írok. Nekem ez nagyon fájt, amikor ezt a kijelentést tette a tanárom, és azért is sokkal nagyobb energia befektetéssel próbáltam tanulni. Sajna, hasztalan, mert ők elkönyveltek egy szintre,és ha véreset pisiltem,akkor sem tudtam azt teljesíteni, amit ők elvártak tőlem. A továbbtanulást illetően ugyanaz volt helyzet, Csak oda mehettem tanulni, amit ők ajánlottak. Nem vált be a javaslatuk. Nem szerettem sem az adott iskolát, sem pedig a szakterületet, amit akkor tanultam.

De nézzük. hogy mi történt. Munka mellett felnőtt fejjel leérettségiztem. (ők ezt ki sem nézték volna belőlem). Közben dolgoztam és képeztem magam, Abban az időben az nagy szó volt.(még ma is)
Elvégeztem az idegenvezetői tanfolyamot és nyelveket tanultam. Elhelyezkedtem egy művelődési intézménynél, ahol tárlatvezetőként dolgozom. Szeretem a munkámat, igaz sokszor fárasztó. De ott van benne az öröm is, amikor a vendég elégedettem távozik, és meg van elégedve azzal, amit a munkám által kapott, Ez mind-mind jó érzéssel tölt el.

Visszagondolva a lassan 40 évvel ezelőtti dolgoknak, sokszor eszembe jut, hogy vajon ez a tanár tisztába volt, azzal, hogy egy fejlődő ember önbizalmát egy kritikus megjegyzéssel hogyan tiporja a sárba. Kedves szülők, pedagógusok,sokszor az a kijelentés, hogy nem lesz belőled semmi mély nyomott hagy a gyerekben, Sőt, az olyan kifejezések, hogy úgy sem sikerül, úgy sem fogod tudni.milyen sokat árt.

Vannak gyerekek, akik ennek dacára küzdenek, harcolnak és megmutatják, hogy lesznek valakik,De vannak, akik egész életükbe megmaradnak egy szinten. mert elnyomták az önbizalmukat. Rombolni pedig nagyon könnyű, de építeni annál nehezebb.

Szerintem ennek a pedagógusnak nem volt önbizalma, emberismerete, önismerete. Pedig egy jó tanítónak feltétlenül rendelkezni ezen tulajdonságokkal. Óriási különbség van a pedagógus, és a TANÍTÓ között. A pedagógus leginkább a racionális tudást adja át a gyereknek. Ellenben a TANÍTÓ, így nagybetűvel írva, az élet dolgaira, értelmére is ráneveli a kezei alatt tanuló gyerekeket.


Kép:boldog-gyermek.hu