Sokszor látni, hogyha valakinek meghal a hozzátartozója, férje, felesége, gyereke összeomlik. A házaspárok esetében leginkább a társfüggőség váltja ki ezt a problémát, mert sokan nem tudják magukat egyedül is jól érezni, és ezért támaszkodnak valakire, férjre, feleségre, gyerekre. Ezt a szituációt a saját családomban is megtapasztaltam.
Többször elgondolkodtam, hogy vajon miért van az, hogy egyikünk könnyebben másikunk nehezebben viseli el hozzátartozói elvesztését. Igaz 30-40 évvel ezelőtt mások voltak a tradíciók is, amelyek mára nagyon megváltoztak. Ma is emlékszem rá, hogy 5-6 évesen már voltam temetéseken, mert anyám eljárt a temetésekre, de engemet pedig nem tudott hová tenni. Sok ilyen emlékem van. Arra viszont nem emlékszem, hogy bennem ez bármilyen rossz érzést váltott volna ki. Úgy 15 éves lehettem, amikor meghalt az apai nagyapám, és azt is láttam, amint napról napra, hogy épült lefelé. Majd a 20-as éveimben megbetegedett az anyai nagymamám, aki gyakran került kórházba, és én gyakran látogattam őt, és ott szembesültem a sok idős beteg emberrel. Majd a 30-as éveim elején, egy olyan dolog történt velem, amely egy darabig érthetetlen volt a számomra. Egy tavaszi reggelen a szomszédban lakó anyai nagymamám nem jött át hozzánk, és ezért átmentünk megnézi. Az ajtó zára volt, de betörtük. Én mentem elsőnek, majd az anyám és az apám. A nagymamám meg volt halva, és én találtam meg. Nem veszítettem el az önuralmamat, ellenben az anyámmal, aki nagyon megijedt. Eltelt jó pár év, mire ráeszméltem, hogy a sors így akarta, hogy megismerjem az elmúlást. Azóta örülök neki, hogy ez így alakult,
Évekkel később újabb próbatétel volt az életemben. 40 évesen rövid időn belül elveszítettem az anyámat.Ez pár hónapot jelentet. Halála előtt úgy másfél hétig volt kómában, nem tudott kommunikálni. Egy alkalommal, amikor látogatni voltunk, megálltam az ágya előtt, és ő erősen megfogta a a bal csuklómat, amely szinte fájt, Ordítani tudtam volna. Pár nap múlva meghalt,
Valami furcsa érzés futotta át a testemet. Úgy érzem, akkor váltam le az anyámról és nőttem fel.Azóta tudom, hogy akkor búcsúzott el tőlem, mert ha tehetik visszajönnek és elbúcsúznak a hozzátartozóiktól. Ezen tényt a pszichológusok is így támasztják alá.
Véleményem tehát az, hogy már 4-5 éves gyerekekkel is lehet a halálról beszélni, főleg így Halottak napján, amikor a temetőket járjuk. Természetesen az ő szintjüknek megfelelően. Meséljünk nekik történeteket a dédiről, nagyiról. Nekem is mesélt az anyám a dédszüleimről és én is meglátogattam a sírjukat.
Tehát, ha nyíltan, őszintén beszélünk erről a témáról, akkor könnyebb lesz a fájdalmat is feldolgozni. Én így tapasztaltam meg, A történeteim is ezt támasztják alá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése