Az ismerősömnek volt egy barátnője, akivel hosszú évekig jó volt a kapcsolatuk. Mindent megbeszéltek egymással, még legféltettebb titkukat is megosztották egymással. Tehát úgy gondolták, hogy nagyon jó barátnők. Ez így is volt elég hosszú ideig. Teltek-múltak az évek és mindkét félnél változások álltak be az életükben. Mondhatom úgy, hogy inkább negatív. Az ismerősöm barátnője egy alkalommal felhívta őt, hogy egy problémáját elmesélje neki, és segítséget is kért tőle. Ő elmondta a véleményét a témában. Igen ám, de pár napra rá, kapott hideget-meleget, mégpedig levél formájában. Az ismerősöm így folytatta - " Nem válaszoltam a levélre, és pár nap után mérlegeltem, Kell ez a kapcsolat nekem.- nem". Így több évre elmaradtak a találkozások és levélváltások. Pár évvel később, talán úgy 3-4 év elteltével összefutottak, és a barátnő ott folytatta, ahol abba hagyták. Még egy bocsánat kérés sem hangzott el a szájából. Az ismerősöm nem firtatta a dolgokat de - azt mondja, hogy belül fájt neki, hogy barátnője nem kért elnézést sem tőle, annak ellenére, hogy ő bántotta meg az ismerősömet.
A válaszom így hangzott. " Ő ilyen ember és így kell elfogadni, sőt neki ez sokkal rosszabb volt, mint neked volt".
Az eset után gondolkoztam el azon, hogy vajon miért nem mondjuk ki, hogy "bocsánat" ha bárkit meg is bántottunk. Talán csorbul az egónk? Kevesebbek leszünk a másik szemében? Sérül a lelkivilágunk? Gyávák, makacsak vagyunk?
Nos, e mögött a makacsság áll elsősorban. Na és a dac. "Csak azért sem. Még én kérjek bocsánatot." És az ehhez hasonló mondatok dolgoznak az emberek agyában. A makacs ember soha nem ismeri el, hogy ő hibázhat, mert ő istennek hiszi magát. (sokan vannak ezzel így) No kompromisszum. Ha valami nem tetszik neki, nem tetszik, ha tetszik, akkor nagyon tetszik.
Az is lehet látni, érezni, ha másik ember megbántja a másikat. Megváltozik a viselkedése, tartása, arc, szemmimika változás áll be, netalántán el kezd sírni az illető. Igaz ezeket a megnyilvánulásokat eltudjuk kerülni, erre "jó" a virtuális világ. Itt "ohne" reakció.
Biztos vagyok benne, hogy a fentihez hasonló eset már mindenkivel előfordult. Sőt rosszul is érezhette magát benne az illető ember. Mennyivel könnyebb lenne kimondani, vétkeztünk, hibáztuk bárki ellen, hogy bocsánat. Ezáltal nem sérül az egónk, nem leszünk kisebbek az emberek szemében, sőt idővel "nagyok" leszünk a másik szemében. Csak vigyázzunk a másik végletre. Ne kérjünk állandóan bocsánat, elnézést csipri-csupri ügyekben! De a komoly, nagy problémák esetében szerintem ezt meg kell tennünk, mert ezáltal könnyítünk a saját lelkiismeretünkön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése