- Nézd, én már nem akarom meggyőzni az anyámat semmiről sem. Elfogadom, hogy így élnek, és már nem mernek szabadok lenni. Meg is fogadtam, hogy soha többé fogok felhozni olyasmiket, mint hogy hogyan éljenek vagy ne éljenek. Független emberek. És itt jön a második lépés az, amikor ránézel az anyádra és az apádra, és tudod, hogy ők is emberből vannak, így aztán megtudod fogalmazni,le mered írni a pozitív és negatív emberi tulajdonságaikat. Kristálytisztán meg megmered ezeket fogalmazni. Mert változtatni csak, akkor lehet valamin, ha kristálytisztán megfogalmazzuk és leírjuk a krízist. a problémát. Addig nem lehet változtatni rajta. Ez borzasztóan fontos. Ha az ember csak gondol rá, az nem elég. Amikor magadban megfogalmazol valamit, az teljesen más, mint amikor leírod. Tudod, milyen az, amikor leírod, hogy az apád vagy az anyád ilyen és ilyen? "Az anyám azért akar magához kötni, mert addig sem kell szembenéznie a valódi konfliktusaival: vagyis azzal, hogy gyáva kimondani, hogy boldogtalan az apámmal, akit emberként nagyon szeretek, de látom, hogy gyáva cselekedni." Tudod mennyire más ez leírva?
Ekkor jöhetsz rá, arra is, hogy mindezek a vonások a saját magadban is megvannak az élet bizonyos területein. Állítólag a személyiségünk háromnegyed része a szülőktől eltanult pozitív és negatív konfliktuskezelési modelleken nyugszik. Vagyis bizonyos szempontól olyan vagy, mint a szüleid, akiket elítélsz... Mert mindezt kisgyerekként öntudatlanul eltanulod tőlük. Hiszen kisfiúként az első hiteles férfimintád az apád. Az első nőidolod az anyád. Csak aztán rájössz, hogy ők sem merik vállalni a saját személyiségük negatív oldalait. Ezért nem mernek bocsánatot kérni sem.
Ami még nagyon érdekes, hogy az adott tulajdonságot illetően hol van a határ. Meddig jó önzőnek lenni például, vagy makacsnak, vagy akár jónak... Ezen sokat gondolkodtam, és úgy fogalmaznám meg, hogy a határ mindig ott van , ahol tudom és érzem már ártok magamnak vagy a másik embernek. Ezt verbális és nonverbális eszközökkel egyaránt le lehet mérni.
De visszatérve az előzőekre: a harmadik lépés még ennél is brutálisabb. Ha tudod, hogy a szüleid emberből vannak, és bizonyos szempontból hazudnak maguknak, akkor azt is tudnod kell, hogy egy csomó negatív negatív töltetet felhalmoznak a saját életükben, és ha azokat megváltoztatni nem merik, akkor rossz szájízzel, a meg nem valósított álmaik miatti lelkiismeret-furdalással fognak meghalni... És te elfogadod, hogy így fognak meghalni. Ha nem fogadod el, akkor te is éppúgy a homokba dugod a fejed, ahogy ők is teszik az életük fontos dolgait illetően.
Ha viszont elfogadod, akkor azt is elfogadod, hogy végig fogod asszisztálni ezt a folyamatot fel, fogod ismerni, amikor haldoklanak, ahogy azt is meglátod majd, amikor a folyamat vége felé a haldokló jobban lesz, de csak azért, hogy visszajöjjön elbúcsúzni. Akkor veheted majd a bátorságot,, hogy elbúcsúzzál tőlük, és kimond nekik,amit ki akarsz mondani.Mert akkor már mindegy. A szüleid megfognak halni - ez tény. Ennek elfogadásával kezdődik a felnőttség. Itt kezdődik az erő.
Részlet:Dr Csernus Imre - Felnőtt Húsleves című könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése