eva-horvath.blogspot.com

2013. december 27., péntek

Szépségipar és az önbizalomhiány kapcsolata.

Az önbizalomhiányról és az önbizalom építéséről, fejlesztéséről már korábbi bejegyzéseimben írtam. Tudvalévő, hogy a legtöbb ember önbizalomhiánnyal küzd, amely abból fakad, hogy az emberek nem szeretik és nem fogadják el önmagukat olyannak amilyenek valójában. A nőknél az önbizalomhiány még jelentősebben van jelen, mint a férfiaknál. A nőknél nagyon fontos szempont az, hogy hogyan néznek ki, hogyan öltözködnek. hogyan néz ki bizonyos testrészük. Csúnyák, szépek, kövérek, soványak, kis mellűek, nagy mellűek, stb. A testi adottságok el nem fogadása pedig az önbizalomhiány első számú pillére.

A testi adottságok megváltoztatásához jött létre a plasztikai sebészet, amely kisebb-nagyobb korrekciós műtétekkel képes a nők alakjait megváltoztatni. Mell kisebbítés, nagyobbítás, zsírleszívás, ráncfelvarrás, stb. A nők bizonyos része él is ezen adta lehetőségekkel, főleg, ha a pénztárcája megengedi, hogy ilyen drága plasztikai műtéteket végeztessen el saját magán. A média szintén nagyban felelős azért, hogy a plasztikai műtéteket helyezi előtérbe, és arra buzdítsa nőket, férfiakat, hogy csakis  akkor lesznek elfogadhatóak, ha úgy nézek ki, mint bulvár újságokban szereplő topmodellek, celebek.

Egy valamiről azonban nem szól a fáma, Még pedig arról, hogy el lehet végeztetni, ilyen-olyan korrekciókat, de ettől csak ideig-óráig lesz jobb az emberek közérzete. Egy idő után újra úgy érzik magukat, mint a műtét előtt, mert valami hiányzik az életükből. Ez pedig nem más, mint az önbizalom megléte, mert a műtéttel végzett önbizalom javító állapottal csak pillanatnyi siker érhető el. Valódi önbizalmat csak az érhet el, aki tudatosan ugrik bele egy-egy megmérettetésbe, amitől nagyon fél. De ezt napról napra tudatosan megteszi. A plasztikai orvosok a megmondhatói, hogy  az őket felkereső pácienseik döntő része önbizalomhiánnyal küzd. Vannak orvosok, akik próbálják elmagyarázni a páciensüknek, hogy jobban tenné, ha pszichológushoz, segítőhöz fordulna az önbizalom
hiánya esetén.

A plasztikai sebészet és a kozmetikai ipar leginkább az önbizalomhiánnyal küzdő fiatal lányokat, nőket tud manipulálni, befolyásolni, akiknek nagyon fontos az, hogy úgy nézzenek ki, mit egy-egy csúcsformában lévő topmodell. A nők pedig mindre képesek azért, hogy úgy nézzenek ki, hogy mások azt elfogadják, és szerethetőek legyenek ezáltal. Pedig ha csak úgy szeretnek bárkit, akkor nagy baj van. A műköröm, műszempilla viselése is mind mind egy megfelelési kényszerből fakad, Nem azt mondom, hogy egy nő ne legyen csinos, ápolt, csak azt akarom tudatni, hogy legyen önmaga, és ne majmolja a sztárvilág előkelőit. A szépségipar igen sok pénzt fektet abba, hogy minél nagyobb tömegeket tudjon maga mögött.

Sokszor látni az utcákon járva-kelve, hogy csinosabbnál, csinosabb nők futkároznak, olyanok, mintha a divatlapból léptek volna ki. De ha jobban szemügyre vesszük őket, akkor azt láthatjuk, hogy tele vannak félelemmel, szorongással, önbizalomhiánnyal. befolyásolhatóak, Ha pedig megszólalnak, az kész csődtömeg szokott lenni,
Egy nő nem attól nő, hogy műszempillát, műkörmöt visel, vagy úgy néz, mint a Barbie-baba, hanem attól, hogy mind kívülről, mind belülről ragyogjon. A szépségipar pedig csak azt manipulálja, aki hagyja magát. Én soha nem hagytam magam e térni manipulálni. Mindig mértékkel használtam a kozmetikai termékeket, és az soha még az eszembe sem fordult meg, hogy bármelyik testrészemmel elégedetlen lennék, Ha önmagunkat nem fogadjuk el, akkor a kozmetikai- és plasztikai beavatkozások csak rövid időre adnak önbizalmat, Ez pedig vajmi kevés a boldog élethez.

2013. december 4., szerda

Létezik-e egy életen át tartó barátság?

Sokszor olvashatunk különböző idézetekből, megosztásokból, hogy milyen jó is az, ha az embernek vannak barátai, akiben megbízhat, és bármilyen probléma eseten számíthat az ember a barátaira. Ritkán ugyan hallani olyan esetekről is, hogy vannak egy életen át tartó barátságok, úgy nők, mint férfiak között. Ezek a ritkaságszámba menő barátságok legtöbb gyerekkorban köttetnek meg, és leginkább az óvodáskorban. Úgy gondolom, hogy azaz ember, akinek ilyen barátság van a birtokában nagyon büszke lehet arra, hogy barátját, barátnőjét és életen át megtudja tartani. Egy ilyen barátság drága kincs.

De hogyan is állunk mi a barátságainkkal? Mindenki barát-e, akit mi annak gondolunk? Vajon meg lehet-e bízni olyan emberben, akiről mi úgy gondoljuk, hogy ő az igazi barát, barátnő? Kérdések halmazát lehetne feltenni ezzel a témával kapcsolatosan.
Sokan, sokszor úgy gondoljuk, hogyha valakivel/valakikkel van közös témánk, kedves az illető, eltudunk vele bármiről beszélgetni az már a barát kategóriába tartozik. Ez a hozzáállás azonban legtöbbször téves, mert egy idő után kiderül, hogy a barátnak, barátnőnek hit személy nem igazán azaz ember, akinek a szemünkbe mutatja magát. Jellemzően másoknak teljesen mást állít rólunk, mint amilyenek vagyunk is valójában. Biztos vagyok benne, hogy szinte nincs olyan nő, aki élete folyamén már ne csalódott volna a barátnőnek hit személyben.
Általában két dolog szokott kisülni a "barátnőiségből": hosszú baráti kapcsolatok megléte során előfordul, hogy a barátnő beleszeret a párunkba. (amennyiben házasok vagyunk). És a barátságnak rögtön vége. A másik eset. hogy bizonyos esetekben a barátnőnek hit személy "hátba döfi" a másikat, olyan módon, hogy olyat tesz, vagy állít róla, ami nem fedi a valóságot. Ez a fajta barátnői hozzáállás tipikus eset nálunk.

Az igazat megvallva nekem még nem volt az életemben olyan hogy egy barátság gyerekkoromtól mostanáig megmaradjon. Őszintén megmondom irigylem az ilyen emberei barátságokat, de ennek megléte minden embernél más és más.
Volta az életemben olyan barátnőm, akivel több, mint húsz évig voltunk barátnők, De az életünk más irányt vett, és csak ritkán-ritkán beszélünk egymással. Arról nem is beszélve, hogy nálam néhány éve más gondolkozási mód alakult ki, és ha az ember nincs összhangban a barátnőjével, akkor nincs közös téma sem, amiről lehet beszélgetni. Ettől függetlenül én most is tisztelem őt.

És minden nő életében eljön azaz időszak, amikor azt gondolja, hogy megtalálta számára az igazi barátnőt. Összhangban vannak. vannak közös témák, közös kedvtelések, netalántán hobbik. Lassacskán kialakul közöttük egy olyan barátnői viszony, amikor már a legbensőbb dolgaikat is megvitassák egymással, vagy talán hol egy, hol másik kér tanácsot egymástól. A vége a dolgoknak az lesz, egyszer már arra döbbenek rá, hogy nem is barátnők, hanem egymás pszichológusai, és előbb-utóbb hol egyik, hol a másik személy tölti be a lelki szemetesláda  szerepet. Ilyen esetekben már teher a barátság, de erről a tényről csak kevesen tudunk beszélni a barátnőknek.
És a barátságok egyik legdrasztikusabb befejezése az, amikor a barát/barátnő egy kiszámíthatatlan állapotban a másik hátába kést döf. Vagyis elárulja, lejáratja, beárulja vagy kiadja a bizalmasan megosztott témáinkat. Ilyen szituációk bekövetkeztekor szakad meg a a hátba döfött barátnál a bizalom megléte. Ha pedig egy ember elveszett a bizalom, akkor azt már visszaszerezni nem  lehet, vagy pontosabban ehet, csak nagyon kemény, és hosszadalmas munka árán. Ezt a munkát a másik fél soha nem vállalja fel, mert fájdalmas, és hosszú a kivitelezési ideje.

Amikor pedig egy ember elveszti a bizalmát a legjobb barátjával, barátnőjével, akkor újra nehéz megbíznia egy másik emberben. De én az ilyen szituációt úgy kezelem, hogy őszinte vagyok, és kimondom, amit gondolok. és ha a kimondott dolgaimat kiferdíti, továbbadja, akkor megtudom, hogy milyen ember is az illető. és innentől fogva tudom, hogy bízhatok-e benne, vagy nem.

Hogy létezik-e egy életen át tartó barátság? A válaszom: létezik, de ritka, mint a fehér holló. Amikor az óvodáskorban megkötött barátságok még felnőttkorban is működnek, akkor ott egy egészen más dolog áll fenn. Ők azon emberek, akiket úgy neveznek, hogy lélektársak. A lélektárs fogalma szerintem nem jelenti azt, hogy amennyiben ellenkező neműek, akkor a későbbi életük során egy párt is fognak alkotni. Bár ilyen eset előfordul, de ritka.
Akinek pedig az életében még van egy életen át tartó barátsága, az vigyázzon ró, mert egy kincset tartogat a kezében, ami manapság nagyon ritka.

2013. december 1., vasárnap

Útkereséseink alternatívái

Ebben a zűrzavaros világban amelyben jelenleg élünk sokszor azt tapasztaljuk, hogy nem találjuk helyünket a világban, frusztráltak, idegesek vagyunk, és kapcsolataink is sokszor csorbát szenvednek, legyen szó párkapcsolati. szülő- gyerek vagy munkahelyi kapcsolatokról. Éppen ezért elkezdjük keresni az okokat, és alternatívákat választani ahhoz, más megvilágításban lássuk magunkat, életünket, és a világ dolgait. Sokan érdeklődéssel fordulnak különböző vallási csoportokhoz, spirituálishoz, asztrológiához. kineziológiához és más olyan területhez, amelyről azt gondolják, hogy az életük ettől meg fog változni.

De van számunkra egy rossz hírem. Teljesen mindegy, hogy melyik alternatívát választják az útkeresésükhöz, egy biztos, hogy a változást először is saját magunkban kell elkezdenünk. Csak mi tudjuk megváltoztatni az életünket és senki más, ezek az alternatívák és segítőik csak utat mutatnak számunkra, hogy hogyan, és merre induljunk el.
Nagyon nagy az érdeklődés a spiritualitás és a keleti életfilozófiák irányában. Én is az utóbbi életszemléletet helyezem előtérbe, mert emberibb megközelítést ad az élet dolgaira, mint a nyugati materiális gondolkodás. Csak a spirituális gondolkodásnak is vannak "téves" útmutatói. mint a bibliában álló tíz parancsolatnak. A tízparancsolatnak is vannak olyan elvárásai, amelyeket betartani nem lehet, hiszen emberek vagyunk, és nem istenek. Így van ez a spirituális terén is egy-két megítéléssel. Ebből elsősorban kettő szeretnék kiemelni: szeretett, ítélkezés.

Mit is tanít a spiritualitás a szeretetről? Szeress minden élőlény, és élettelent egyaránt, amely az Univerzumban körülvesz bennünket. Szeressük embertársainkat nem, szín, és hovatartozás feltétele nélkül, Szeressük az állatokat, növényeket, csillagokat stb. Viszont számomra van egy olyan ellentmondás abban, hogy szeressünk minden embert egyformán. Szerintem sz olyan elvárás, amelyet nem lehet betartani és megvalósítani. És miért is nem? Mert emberek vagyunk tele jóval és rosszal egyaránt. Sőt nem is szerethetek mindenkit, mert az abszurdum képtelenség. Nem szerethetünk egy gyilkost, egy népirtót, vagy még akár a szomszédunkat sem, aki folytan azon dolgozik, hogy hogyan ártsunk neki. De az nem jelenti azt, hogyha nem szeretem, akkor gyűlölöm is őt. Nem gyűlölöm. Csak hagyjon élni és akkor nincs semmi baj. Még egy anya sem tudja egyformán szeretni a gyerekeit, ha több gyereket nevel. Tehát a szeretet megítéléseben mindig is hallgassunk a szívünkre. Téves tanítás az, hogy mindenkit szeretni kell, mert a szeretetet nem lehet kierőszakolni. A szeretet minden ember lelkében jelen van, csak az a kérdés, hogy életünk folyamán hogyan fojtsuk ez az érzést el magunkban. Mert az manapság nem "divatos" viselkedés.

A szeretet, ahogyan írtam minden emberben benne lakozik. Nagyon jól megfigyelhető ez a kisgyerekek viselkedésében. Egy kisgyerek  minden olyan jelenségre oda tud figyelni, és azt is tudja, hogy hogyan kell viselkedni, anélkül, hogy esetleg az már a szülei mondták volna neki. A lelkiekben érzékeny gyerekek kifejezetten tudnak olyan dolgokra felfigyelni, mint hogy ne tépjünk le egy virágot a kertben vagy a réten. vagy ne tapossuk el az úton mászkáló csigát. 
Most egy történetet szeretnék elmesélni. Jó húsz évvel ezelőtt három kisgyerekkel sétáltam és eső után délutánon. A gyerekek három. kettő és olyan másfél évesek voltak. (nem a sajátjaim voltak). Az úton az eső után csigák mászkáltak. A kétéves körüli kislány összetaposta a csigákat. Mire a három éves kisfiú megszólította, hogy ne taposd össze, mert akkor meghalnak. A kisfiú gyengéd mozdulatival az útszélére terelte a csigákat. Ezzel én is így vagyok a mai napig. Én döbbentem néztem, hogy egy három éves gyerek ezt már hogy tudja, És most már tudom, hogy a lelkében már akkor ott volt a szeretet. Tehát rajtunk múlik, hogy ezt kimutassuk-e, vagy hogyan éljük meg.

A másik téves megnyilvánulás a spiritualitás terén az ítélkezés megítélése. " Ne ítélkezz!" Szokták mondani. Így van ne is ítélkezzünk, de vannak esetek, amikor igenis ítélkezünk, mert hát nem vagyunk megvilágosodottak, istenek. Emberek vagyunk. Érző lények, akik az életük folyamán bizony sok hibát is vétünk, mind saját, mind mások ellen. Ne mondj vélemény, mert ez az egó munkája, Ne ítélkezz, mert akkor magadról alkotsz véleményt. - szokták hangoztatni spiritualitás tudással bíró egyének. Ha az ember beleveti magát ebbe a témakörbe, akkor sok ilyen témájú könyvet elolvass. A vége az lesz, hogy egy zsákutcába találja magát, és nem tudja. hogy most mit is higgyen, és hogyan egyen.
Ezen könyvek csak irányt abban. hogy útkereséseink során milyen irányban induljunk és, és rajtunk múlik, hogy mit választunk. Hallgassunk mindig a szívünkre, ez a legjobb tanácsadó.
Tudni illik azt is, hogy a keleti és nyugati életszemlélet, gondolkodás között nagy különbség. Mi évszázadokon keresztül a nyugati materiális  gondolkodást követtük és követjük. ellenben a keletivel. Vagyis a nyugati gondolkodás mindent meg akar magyarázni még azt is, amit nem lehet megmagyarázni.

A dalai láma erre a következőket mondta: A nyugati ember mindig, mindent meg akar magyarázni. még keleten ez nem szokás. A magyarázat vagy megérkezik vagy nem. Ha nem, akkor belenyugszunk a történtekbe. És mennyivel könnyebb így élni.