Szerelem, mint életérzés!

Szerelem! Mit is jelent ez az életérzés átélése? Sokak, sokféle módon próbálták már meg definiálni ezt a jelenséget, de pontos magyarázatot senki sem talált rá. Meg lehetne ezt magyarázni úgyis, mint egy kémiafolyamat részét, hogy mikor, milyen hormonok, vegyületek játszanak szerepet abban, hogy kialakul a szerelem. De én most nem szeretném az olvasókat ilyen tudományos okfejtésekkel untatni.

Amikor az ember azt érzi és mondja, hogy szerelmes, akkor különös érzés veszi hatalma alá. Mikor meglátja a kiszemelt "áldozatát", akkor hirtelen szívdobogás érzés lesz rajta úrra, megemelkedik a vérnyomás, keze-lába elkezd remegni, a szíve pedig majd kiugrik a fejéről. Ilyen állapotban azonban az ember fia-lánya elveszti az önkontrollt önmaga felett. Megszűnik a világ működni körülette. Állandóan a szerelmével lenne, és egy percre sem szeretné magára hagyni vagy elveszíteni. Ilyenkor sok esetben nem tudunk megfelelő döntéseket sem hozni. Mondhatjuk úgyis, hogy nem lát az ember a szemétől messzebbre. Azért van az, hogy később, amikor a szerelem "elszáll", akkor teljesen más szemszögből látjuk a másik embert és az ő jellemvonásait. Szerelmes állapotban az ember az intő jelekre nem figyel fel.

Aztán később, ha a szerelem friggyé alakul át, akkor egyre-másra előjönnek a problémák. Megjelennek olyan apró, de idegesítő dolgok, mint a zoknik szanaszét dobálása. De ez csak egy probléma a sok közül. A szerelem időszakában erre nem figyelünk fel. Igaz van erre is egy jó magyar közmondás. "Lakva ismerni ki az embert". És ez így is van. Majd a szerelem kezd kihűlni, és az apró dolgok idegsítővé válnak. Sok pár szájából hangzik ez a következő mondat. " Szeretem őt úgy, ahogy van." Ha pedig ezt állítja bárki is, akkor az azt jelenti, hogy minden hibájával, elfogadom a másikat úgy,ahogy van. De ez egy nagy önbecsapás. Sokan már a házasságuk első hónapjaiban, heteiben rádöbbennek, hogy rosszul választottak párt maguknak. Ilyenkor szokták ezt a mondatot hangoztatni. "Szeretem, de nem úgy, ahogy korábban. A szerelem átalakul szeretetté". Ez is egy nagy hazugság. A kettő két különböző érzés. A szeretet megléte szerelem nélkül is működik.

Van még a szerelemnek egy nagyon érdekes megnyilvánulási formája. Ez az állapot, amikor szerelmes vagyok valakibe, de belül érzem, hogy mégsem ő az igazi. De egy megfoghatatlan érzés, állapot tart hatalmában. Ezt úgy nevezik, hogy szerelmes a szerelemérzésebe az adott egyén. Valójában abba az életérzésbe szerelmes, amelyet a szerelem nyújt. Ez az állapotot nagyon sok költő, író átélte, és ezt műveikben meg is jelenítették. Ilyen költőnk volt Petőfi. Aki rögtön azon nyomban szerelmes lett egy lányba, mihelyst meglátta. Ezért is születtek meg a szerelmes versek. Alapjába véve az ember nem minden nap esik szerelembe, még ha ezt egyes
szakemberek másként is látják. Szerelembe bárki, bárhol, bármikor képes. Van, aki ezt állítja. Én ezt saját tapasztalatom alapján megcáfolom. Ez így nem igaz! A szerelem meg, illetve átéléséhez több együttes dolgok meglétére van szükség. Először érett felnőttség, érzelmi intelligencia. racionalitás, mert ez is fontos. Ha nem rendelkeznek az emberek a felnőttség ,meglétével, és nem tanulják meg az érzelmeik kimutatását, még olyan áron sem, hogy belebuknak, akkor itt nem beszélhetünk szerelemről. Így a szerelem csak gyerekszerelem marad, és kialakul a társfüggőség, vagyis a kodependencia.

A szerelem teljes megélését csak azon emberek tudják átélni, akik rendelkeznek megfelelő érzelmi intelligenciával. És kimondott érzelmeikért vállalják a felelősséget. Hagyják, hogy sodorja őket az élet, és ne tegyenek érte semmit. Ha az egó állandóan azon agyal, hogy mi lesz akkor, ha szerelmes leszek, és milyen érzés lesz, ha csalódok, akkor azon emberek sohasem fogják átélni a szerelem mámorító érzését. Sokan azért félnek, hogy szerelmesek legyenek, mert félnek a fájdalomtól. De ha, nem engedjük, hogy az érzelmeink vezéreljenek, akkor szerelmes sem lesz az ember, és ezáltal nem ismerheti meg a szerelem jó, és fájdalmas érzését. Így egy megtapasztalással szegényebb marad.

Harag, düh!

A harag és a gyűlölet természetes emberi érzelmek. Ha tudunk vele bánni, motiváló erők is lehetnek, de ha kikerülnek, akkor az irányításunk alól, elszabadulhat a pokol. Az érzelmek cselekvésre késztetnek minket. Vannak, akiket magukkal ragadnak, mások megpróbálják uralmuk alatt tartani ezeket az erős energiákat - több-kevesebb sikerrel.

Mit is értünk a düh meglétén? A düh az egyik legkevésbé féken tartható érzelem. Ha nem tudjuk a dühünket az irányításukban tartani, akkor ez akár kapcsolataikban is visszafordíthatatlan károkat okozhat. A dühkitörések pedig kiváltják a bűntudatot, szégyent, amely alááshatja az önértékelésünket. Az érzelmeknek szeretjük a "jó" és a "rossz" jelzőkkel ellátni, de mindkettőnk fontos szerepe van az életünkben. " Olyan dühös vagyok"- hangoztatjuk elég sokszor. Ez a düh, akkor jelentkezik, amikor valamit tenni akarunk, de valami véget akadályba ütközünk. A harag segítségével fejezhetjük ki, hogy hol vannak a határaink, és meddig mehet el egy vitában a másik fél. A kontrollálatlan kitörések azonban károsak, mert megfélemlítik elijesztik a másikat. De az a véglet sem jó megoldás, ha elnyomjuk a haragunkat, és a mások határait túlságosan tiszteletben tartjuk. Ez a hozzáállás hosszú távon testi tüneteket is okozhat. Krónikus fejfájás, szív-és érrendszeri betegségek, gyomorfekély.

Mindenki ismer olyan embereket, akik mindig mindenért, mindenkire haragszanak, állandóan elégedetlenek, könnyen dühbe gurulnak. Sok esetben az érzelmi reakció nincs összhangban a kellemetlenséggel. Az ilyen komoly düh kialakulásnak a forrását a gyerekkorban kell keresni,Nagyon komoly munka nyomán lehet rátalálni a negatív élmények okaira. Ez azért van így, mert sokan nem tudják a régi sérelmeiket feldolgozni, megbocsátani valakinek, elszakadni valakitől, és ezek a fájdalmas sebek még évek múltán sem hegednek be. Így az emberek akár évtizedekig is cipelik ezt a fájdalmukat. A düh pedig hozzáláncol ahhoz a személyhez, aki megbántott minket.

Most elmesélek egy érdekes esetet. Én egy személy düh kitörésének voltam a tanúja, Egy beszélgetés folytán kialakult köztem, és közte egy "egészséges vita" - nem több. Erre az illető ember düh rohamot kapott, és elkezdett hisztizni, toporzékolni, kiabálni. Szó szerint úgy viselkedett, mint egy egy éves gyerek, aki hisztizik, amikor nem úgy van valami, ahogyan ő szeretné. Számomra ez igencsak meglepő volt, mert én úgy gondoltam, hogy egy érett felnőtt ember már tudja kezelni a dolgait, illetve kordában tudja tartani az indulatait. - Hát tévedtem!
Csak később eszméltem rá, hogy csak kevés érett egyéniség van, legyen szó férfiról vagy nőről egyaránt. Sőt az is lehet, hogy ez az egyén gyerekkorában is így érvényesítette az akaratát a szüleivel szemben.

Mit tegyünk tehát ha dühösek vagyunk? Ne döntsünk hirtelenjében! Gondoljuk át nyugodtan, higgadtan, hogy ki, miben hibázott! Az indulatból hozott döntésnek sohasem lesz eredménye. A kimondott szó elszáll, és ott marad belül a sérelem. Tudatosítsuk magunkban, hogy senkire nem zúdíthatjuk rá kontroll nélkül az érzéseinket. Törekedjünk a megoldásra! Néha a türelem, az elengedés, a humor, a vita is jó stratégia lehet. De cinikus mosollyal lehet a legtöbbet elérni e téren.

Mitől sikeres egy férfi, és mitől egy nő?

A siker ez ez egy kulcsfontosságú fogalom minden ember életében. Persze, hogy mindenki ilyen-olyan formában szeretné elérni és vágyakozik is rá. De mitől is sikeres egy férfi és mitől egy nő? És melyik nem életében fontosabb a siker megléte? Mit jelent az az adott egyén számára ha sikeres? És mit okoz az az állapot, ha valaki nem sikeres? Most ezekre a kérdésekre keressük a választ.

A férfiak már a evolúciós fejlődésük által is úgy vannak koordinálva, hogy ők domináns egyéniségek. Minden vágyuk a hatalom, az irányítás, a tenni akarás, az előbbre jutás. De ha megnézzük a történelmi események tárházát, láthatjuk,hogy a előbbre jutást, fejlődést mindig is a férfiak által valósult meg. Mert bennük ott van a hatalomvágy, a világmegváltás, és nagy dolgok létrehozása. A nők ezzel szemben másként működnek. Náluk a siker nem ilyen nagy dolgokon múlik, hanem azon, hogy ő általuk gyarapszik az ország és világ, Ez egy olyan képesség, amellyel a férfiak nem rendelkeznek. Ezért is büszkék a nők ezen kreativitásukra, hogy gyereket tudnak szülni.

Először is nézzük meg mi a siker titka a férfi életében! Ahogyan már leírtam, a hatalomvágy nagyon dominál a férfi nem éltében. Először is hatalomra szeretne kerülni, irányítóvá szeretne válni. A hatalmat érthetjük politikai, vezetői hatalomra vagy már mely más feladatra, ahol hatalmát kiélvezheti. Van, aki ettől érzi magát sikeresnek. De mi van, akkor ha valaki nem tud hatalomra törekedni? Mi lesz az ő sikerének a kulcsa? Aki nem tud magának hatalmat kiépíteni, az az ember arra törekszik, hogy karriert építsen magának. Sikeres legyen munkájában, szakmájában, elismerjék tudását. De a karriert sem tud minden ember kiépíteni magának, mert vagy a tudása akadályozza meg vagy lusta ahhoz, hogy ez megteremtse maga számára. Most jön a harmadik eleme a sikeres létnek, Ha nem tudott az illető karriert csinálni magának, akkor sok pénzt szeretne keresni. A sok pénz megléte javítaná az anyagi helyzetét, luxus körülmények is megteremthet maga és családja számára. Luxus lakás, autó, utazások.
Sajnos ez sem jön minden embernek össze. Főleg a mai világban. Ha ebben sem tud sikereket produkálni a férfi, akkor mi lehetőség marad még a számára. Aki ebből a kategóriából is kimaradt, az lesz a család ezermestere. Ő az, aki szebbnél, szebb dolgokat megtud csinálni. Szép kerítéseket, madáretetőket, udvari díszeket és olyan dolgokat, amelyeknek a csodájára járnak az emberek. És ha mindezt sem tudja valaki elérni, akkor teljesen lesüllyed az önmegvalósítása terén. Ebből a rétegből alakul ki, az alkoholista réteg, akik azt mondják, hogy erre sem vagyok jó, meg arra sem vagyok jó. Tehát inkább iszom, mert addig legalább "rózsaszínben látom a világot".

És most nézzük, hogy a nőknél melyek azok a dolgok, amelyektől ők is sikeresnek érezhetik magukat. Mint már fentebb említettem egy nőnek az adja meg az életében a sikert, hogy olyan biológia adottsággal rendelkezik, amelyekkel a férfiak nem. Egy új életet tud a világra hozni, és ez egy nő számára csodálatos dolog. Sokszor nekik ennyi is elég a sikerhez és nem vágynak többre. De mi van akkor, ha a várt siker valami végett nem jön össze? Akkor a nők összeroppannak, önértékelési problémáik lesznek, mert nem érzik magunkat teljes értékű nőnek. A szakemberek megfigyelték, hogy a férfiaknál kialakult potenciazavar és a női meddőség között van egy közös vonás. Amikor egy férfi potenciazavarokkal küzd, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt kezeltesse. Mert ez borzasztó nagy önértékelési problémát okoz náluk. A nőknél ha baj van a szexel, ők ebből nem csinálnak olyan nagy ügyet. De ha megtudják, hogy meddők, és nem lehet gyerekük, akkor az önértékelésük pillanatok alatt romhalmazzá válik. A férfiak pedig, amikor rádöbbenek arra, hogy már nem "férfiak", akkor észrevehetően megfigyelhető náluk az elnőiesedés folyamata.

Épen ezért a társadalom megpróbálta azt elhitetni a nőkkel, hogyha anyaként nem lennének sikeresek, akkor csináljak maguknak karriert. Igen ám, de ennek azt lett a hátuk ütője, hogy a nők a karrier építésük miatt el férfiasodtak, Olyan viselkedésformát vettek fel. A mai világban azonban nagyon nehéz összeegyeztetni a gyereknevelést a karrierépítéssel.

Csak szex és más semmi

Az előző bejegyzésemben a barátságokról, és azok formáiról írtam. Volt szó többek között férfinő barátságokról is, de van még egy igencsak elterjedt barátságforma, amelyet szexbarátságnak neveznek. Ez a különös kapcsolattípus férfi és nő között, igen népszerű napjainkban. De vajon lehet-e hosszú távon harmóniában szeretkezni és barátkozni úgy, hogy legalább az egyik fél ne szeressen bele a másikba?

Ezzel a különös barátsággal leginkább a szingli nők, és férfiak élnek. Bár a házasságban élők is használják ezt a fajta barátságot, főleg ott, ahol már rég nem ég a szerelem tüze vagy vagy az egyik fél nem a párjára hiteles nőként, férfiként felnézni. Ebből kifolyólag már a szexualitás sem működik. Épen ezért házon kívül keresik a testi örömöket. De mit is takar a szexbarátság? Kényelmes, nincs benne komplikáció, nem kötelez semmire, megőrizhetjük a szabadságunkat, és megoldja a szexualitást, ha ép nincs társ. Az ilyen szituációkban a feleket semmi sem kötelezi. csak testileg szeretnék a vágyaikat kielégíteni. Majd a találkozó után mindenki szépen megy a maga útján, mintha semmi sem történt volna. Ha majd újra igényeik merülnek fel e téren, akkor keresik egymás társaságát. Ezt a különös fajta kapcsolatot leginkább a férfiak helyezik előnyben, mert ők más érzelmi beállítottsággal rendelkezek, mint a nők.

De vajon hosszabb távon lehet-e szerelem és harmónia nélkül szeretkezni, úgy, hogy az egyik fél ne szeressen bele a másikba? - tettem fel e kérdést korábban. Véleményem és megfigyelésem, tapasztalatom alapján nem. Ez a kapcsolat ideig-óráig működik, de csak addig, amíg az egyik fél részéről ki nem alakul egyfajta kötödés a másik irányába, vagy urambocsá meg nem jelenik a szerelem. Ez az elsősorban a nőknél következik be, mert az evolúció őket másként programozta. Ilyenkor megjelennek a szexkapcsolat hátrányai. Nézzük melyek is azok! Szégyenérzetet ébreszthet az egyénben, önértékelési problémák állnak be, ellehetetleníti, hogy igazi, boldog kapcsolata legyen, és megjelenik a szerelmi bánat.

Sokan úgy gondolják, hogy ez egy nagyon kényelmes megoldás, és lehet így is élni az életet. Én azt mondó vagyok e téren, hogy ez nem egy jó megoldás. Tegye a szívére a kezét, úgy a nő, mint a férfi! Hogy minden emberben benne munkálkodik az érzelem, még ha ezt sokan titkolják, és nem mutatják ki, de attól ez bennünk rejlik mindannyiunkban. És egy idő után ezeknek az érzelmeknek nem tud az ember fia-lánya ellenállni. Majd bekövetkezik a krach. De nézzük mi lehet egy ilyen kapcsolatnak a végkifejlete! Az egyik út, hogy a valamelyik fél szerelmes lesz a másikba, és addig vergődnek, ebben a helyzetben, míg általában a nem szerelmes felet ki nem szakítja a szexbarátságból egy harmadik személy. A másik út. hogy a barátság és a testiség átlépi határait, hogy a szerelemmé nőhesse ki magát. Sajnos erre a lehetőségre van a legkevesebb esély.

Úgy vagyok vele, hogy mindenki a saját életének a kovácsa, és ő dönt a sorsa felől is. De érdemes elgondolkodni rajta mindenkinek, mielőtt ilyen kapcsolatba belemegy, hogy megéri-e egyáltalán. Számolni kell ennek a viszonynak a negatív hatásaival is, mert ezen kapcsolatok szenvedő alanyai számtalan esetben a nők.

"Ugye, mi jó barátok vagyunk?"

A fenti címet egy régi magyar sláger szövegéből idéztem. Most a barátságokról, azok milyenségéről fogok írni. Az embernek általában kevés barátja van, aki úgymond "igazinak" számít. Ettől függetlenül többféle barátság is létezik, de ezek mind-mind más jelentőséggel bírnak. Mert mi is a barátság? Amikor feltárom magamat a másik előtt és elég közel engednem magamhoz, hogy ne kelljen a saját terheimet egyedül cipelni. A barátság során komoly érzelmi kötődés alakul ki, és nincs benne érdek. Amint azonban az érdekviszonyok megjelennek a barátságba beférkőzik a bizalmatlanság - márpedig a barátság alapja a bizalom. Ha pedig ez az állapot létrejön kialakul a bizalmatlanság, amely sok esetben a barátságok felbomlásához vezet. A korábbi bizalmat pedig visszaállítani már nem lehet.

Most vegyük sorjában, hogy egy ember életében hányféle barátság létezik. A gyerekkori barátságok azok, amelyek irigylésre méltóak. Sokszor már az óvodáskorban kialakul, és sok esetben még az ötvenes években is tart. A gyerekkori barátaink, barátnőink nagyon közel állnak hozzánk. Vele akár félszavakból is megértik egymást az ilyen barátok. A kamaszkorban is kialakulnak életre szóló barátságok. Új iskola, munkahely, költözés, családi állapot változás, mind mind befolyásolják a barátságok meglétét, de szakításra csak azon esetben kerül sor, ha egyik barát csalódott a másikban, mert az elárulva érzi magát.

A gyerekkori barátságokhoz hasonlóan felnőtteknél is kialakulhat barátság. De ezeket a barátságokat sok esetben gyanakvással figyeljük, nem engedjük olyan könnyen a szívünk közelébe a másik. Ennek az az oka, hogy majd mindenki csalódott már egy olyan emberben, akiről azt hitte, hogy a barátja. És kiderült, hogy mégse az.
Férfinő barátság. A férfi és a nő hosszú távon nem képes barátként működni. Előbb-utóbb az egyik fél rádöbben, hogy a másik emberhez könnyed, érzelmi szálak kezdik kötni. Kialakul az érzelmi viszony, Ha pedig a másik tudtára adja, és az elutasítja a közeledést, mert tényleg "csak" barátként tekint rá, akkor ez hatalmas törést okoz a kapcsolatban. Én nem hiszek a férfinő barátságban, bár sokan állítják, hogy működik. A kérdés csak az, hogy meddig. Óva intem ettől az embereket.

Munkahelyi barátság. Ez is egy veszélyes terep. Bár sok munkahelyen kialakulnak baráti kapcsolatok, ezeket fenntartással kell kezelni. Lehet, hogy ők jó barátok, de mi van, akkor ha a főnök versenyezteti őket a megüresedett pozícióért. A pozícióharcból az az ember kerül ki győztesen, aki a főnökhöz lojális ember, nem pedig a barátjához. Van még egy másik buktatója is a dolognak. Az ilyen barátok gyakran látogatják megy egymást a saját lakásukon, szerveznek közös programokat, és közelebb kerülnek egymáshoz. Ezzel pedig nagyot lehet bukni a későbbiekben. Egy történet, amely velem eset meg, úgy jó harminc éve. A munkahelyen olyan szokás volt akkortájt, hogy eljártunk egymáshoz, mondjuk névnapot köszönteni. Így egyre jobban megismerünk nem csak a munkatársainkat, hanem a családtagjaikat is. Hozzám is eljöttek a kolléganőim, mint bármelyikünkhöz előzőleg. Akkor még nem is sejtvén, hogy később ennek a látogatásnak milyen kára lesz a számomra. Hónapokkal később fizetésemelés vagy jutalomosztás volt a cégnél. A kollégáim közül mindenki kapott a pénzből csak én nem. Nem tudtam mire vélni, a dolgot, és megkérdeztem a főnökömet,hogy mi az oka ennek. A válasz így hangzott! " Te a szüleiddel élsz, nem álltok anyagilag rosszul, inkább X kapta meg a pénzt, mert az ő férje iszik, és rá van szorulva a pénzre." Ettől a perctől kezdve megfogadtam, hogy a munkatársakat nem szabad közel engedni, vagy a lakásunkra elhívni vendégségbe. Itt az intő példa, hogy az kapta a jutalmat, fizetésemelést, aki lojális volt a főnökkel. Ajánlom, hogy ezt a módszert mindenki felejtse el!

Vannak még az úgynevezett hobby barátságok, amelyeket csak a közös kedvtelések tartanak össze, és nem több ennél. A online barátságok, ahol a közös érdeklődés alakíthat ki későbbi barátságokat. De, hogy elmondhassuk magunkról a címben szereplő idézetet, ahhoz az kell, hogy a korábban megkötött barátságok ne férkőzzön be a bizalmatlanság.

Felelősséghárítás!

Felelősség! Mit is takar ez a fogalom és viselkedésforma. Azt jelenti, hogy a felnőtt, érett személyiség az élete minden területén felelősséget tud vállalni, mind racionális, mind emocionális téren. Legyen szó cselekedetről, tettről, szóról. gondolatról. Összegezve mindenért vállalni tudja a felelősséget és nem csinál a szájából segget. A magyar közmondás ezt így tartja. Állja a szavát, akár egy hét vagy év múlva is. Felelősség megléte mintha kihalt volna úgy a társadalomból, mind az emberekből. A felelősségvállalás az borzasztó nagy teher, és ezért az emberek nagy része menekül előle.

Az emberi agy vagy más néven az egó nagyban befolyásolja a tetteinket, gondolatainkat. Így van ez a felelősségtudattal is. Az ego mindig mindig mást tesz felelőssé a saját hibáiért, gondjaiért, problémáiért. és mindig kifogásokat keres. Soha nem azt mondja, hogy az adott szituációban én X X vagyok a hibás, hanem gyorsan elkezd hárítani. Hibás az anyám,apám, férjem. gyerekem. főnököm, társadalom, a kormány, a politika és folytathatnánk még a felsorolást. Ez a viselkedés mód pedig napjainkban egyre szembetűnőbb. Az ember képes a saját tehetetlenségéért, elrontott életéért, szegénységéért is másokat hibáztatni. Pedig az ember csak a saját magán tud változtatni és javítani az életvitelén. Ezzel ellentétben a felelősséghárító ember azt tartja magáról, hogy ő semmit nem tehet azért, hogy az élete így alakult, és gyorsan elkezd kifogásokat gyártani, Ezt ugye a legkönnyebb. Minél okosabb egy ember annál gyorsabban tud kifogásokat gyártani, visel egy álarcot, amely a külvilág felé azt vetíti, hogy minden rendben, csak az olyan ember, aki fejlett érzelmi intelligenciával rendelkezik az beletát a másik lelkébe és látja, hogy nem az van belül, ami kívül. Így elindulnak az állandó önbecsapások sorozatai.

De amikor az ember veszi magának a bátorságot és elkezdi kimondani, hogy igenis én vagyok a hibás a döntéseimért, gondolataimért, szavaimért. És amit tettem az mind, mind csakis az én felelősségem, és nem a másik emberré. Az életemen én tudok csak változtatni bármilyen területen. A szegénységet én tudom megváltoztatni, épp úgy nem szeretem éltemet is én tudom csak rendbe rakni. Amikor ezen felismerések tudatosulnak az agyban, akkor egy érdekes dimenzió kezdődik el. Egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy valami csodálatos dolog történt vele. Már nem is látja a helyzetét olyan keservesnek, siralmasnak mint korábban, és teljesen másként látja az öt körülvevő problémákat. Fogalmazhatok úgyis, hogy az egót kikapcsolja az ember és csak a lelke irányítja a tetteit, cselekedeteit. Állítom ez egy nagyszerű érzés.

Az az ember, aki hisz, (most nem vallási értelembe véve). az azt mondja, hogy boldog vagyok, így ahogy vagyok. Örülök annak, amim van. Ellenben a politika mást diktál. Az azt mondja, hogy juss fel a csúcsra. Több legyél, mint bárki más. Ha kell a céljaidat úgy érd el, hogy akár másokat is eltapossál csak te magad érvényesüljél. Épp ezért az egó állandóan dolgozik és mindig talál magának célokat, többet és még többet. Végül eljut oda, hogy irreális terveket sző, amelyen megvalósíthatatlanok. Nekem személy szerint hidegrázásom van az olyan politika képmutatástól, amikor a politikusok azt mutatják, hogy milyen mélyen vallásos, hívő ember vagyok. Közben azt mutatják, hogy mindenkit el kell taposni, ha bármit el szeretnél érni az életben. Ez pedig szöges ellentéte a hívő ember gondolkodásmódjának. Úgy vélem, hogy egy politikus az nem lehet egy személyben vallásos is, mert az álszenteskedés.

A környezetemben számos olyan embert ismerek, akik állandóan felelősséghárítással terelik el a felelősségüket a saját gondjukról, bajukról. Ezért persze állandóan elégedetlenek, és mindenkit hibáztatnak mindenért. Még abba is belekötnek, hogy süt a nap vagy nem süt a nap.
Amikor pedig érezzük, hogy az agyunk nem diktál folyton-folyvást, akkor szabadnak érezzük magunkat. Ez a szabadság érzése pedig megadja azt lehetőséget, hogy választhatok, az enyém a választás lehetősége, És ne mindig a vágyaim irányítsanak, hanem az érzéseim. Az nem jelenti azt , hogy ne legyenek vágyaim, csak azt nem szabad hagyni, hogy bárki a vágyai rabszolgájává váljon.


Képforrása:pixabay.com

Fájdalom átélése,és elfogadása!

Már többször megfogalmaztam itt a blogban, hogy ember, amikor felismeri, hogy valami nem működik az életében, akkor elhatározza. hogy változtatni fog az életén. Ez eddig rendbe is van. A gondok pedig akkor kezdődnek, amikor jönnie kellene a cselekvésnek, megvalósításnak. Az emberek döntő többsége akkor megriad, elkezd félni. De vajon mi gerjeszti a félelmet az emberekben? A tapasztalatom szerint az újtól való félelem, hogy milyen lesz, hogy fájdalmakat hoz a változás. Nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy belemer vágni új dolgokban. Az újtól való félelem az egész társadalom részére igaz, azért nem történik több évtized óta semmiféle változás az ország életébe sem. Amikor pedig valami új dolgot akarnak megvalósítani, akkor jön az ágálás, rinyálás, mert jobb a megszokott helyzetben lenni, még ha az pocsék is, de az újtól mindenki fél.

Amikor valaki tényleg eldönti, hogy változtatni szeretne az életén, akkor szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy bizony ez nagyon nagy fájdalommal fog jár. Először is kimondani magamról, hogy milyen ember is vagyok valójában. Elgondolkodni a kimondott vagy leírt negatív tulajdonságaimon, majd napról napra következetesen megoldani azokat. Bizony, bizony ez nagyon kemény meló, ezt saját tapasztalatomból is tudom mondani. De lebegjen a szemünk előtt az a tény, hogy utána már csak jó jöhet. Mert miért is bizonytalanodnak el sokan? Ahogy már írtam a fájdalom tényétől. Igaz, hogy ez az állapot sem jó amiben benne vagyok, de mi lesz, ha az új rosszabb lesz. Szögezik maguknak ezt kérdést. A fájdalmat az emberek nem képesek elfogadni, pedig fájdalom nélkül nincs fejlődés sem. De miért is nem képes a fájdalmat elfogadni? Az egyik tényező az, hogy ezt látta oda haza is a szüleitől, hogy inkább választották a könnyebnek látszó utat, mind fájdalmas, de hosszabb távon kedvező lehetőséget. Másik alternatíva a média. A reklámok tele vannak gyógyszer reklámokkal, amelyek arra sarkalják az embereket, hogyha mondjuk fáj a fejük, akkor gyorsan kapjanak be egy fájdalomcsillapítót, és pár perc múlva minden rendbe van elmúlt a fájdalom.

Ez a hozzáállás pedig téves utakra viszi így az embereket. Mert ez csak tünetei kezelés, és probléma még ezek után is fennmarad. A fájdalmat át kell élni, mert csak akkor vagyok képes a változtatásra. Azt már tudom, hogy milyen a rossz, de nem tudom, hogy milyen lesz a jó. Fájdalom akkor keletkezik az ember éltében, ha csalódás, válás, haláleset történik a családban. Akkor döbben rá az ember, hogy mennyire képes a fájdalmat átélni, és elfogadni. Sokszor, sokan esnek bele abba a csapdába, hogy elfojtsák a fájdalmaikat, amelynek elviselését különböző nyugtatók, antidepresszánsok, alkohol, drog, szex függőségtől várják. A fájdalmat úgy élhetjük át igazán, ha hagyjuk, hogy a fájdalom az egész lényünket átjárja, úgy hogy a csontomig érezzem a fájdalmat. Ilyen esetekben maradjunk egyedül és csak a fájdalom átélésére koncentráljunk. Mellőzük a telefont, barátokat, gyógyszert, alkoholt, drogot, vagy a szex nyújtotta lehetőségeket. Nagyon keserves meló lesz, de ha ezt megtesszük, akkor már a veszteségünk nem is lesz olyan fájdalmas, mint ahogy azt mi éreztük.

A fent leírtakat én is átéltem, Az anyám halálakor én is használtam nyugtatót, úgy két-három napig. Hozzáteszem, hogy mindig is gyógyszer ellenes voltam és vagyok. De a pár nap eltelte után a szervezetem elkezdett tiltakozni a gyógyszer ellen. Így abbahagytam és hagytam, hogy átéljem ezt az egész veszteséget, fájdalmat. Rövid idő elteltével már sokkal jobban elfogadtam ezt a helyzetet és a velejáró fájdalmat. A belső béke meglétét pedig csak úgy lehet elérni, ha az életem minden területén szembe nézek a rám váró fájdalmak meglétével, amelyek a változásokhoz elengedetlenül fontosak, hogy jelen legyenek az életünkben.

Görcsös akarnokság!

A mai kor embere egyre türelmetlenebb, nincs kitartása, és mindent gyorsan szeretne elérni. Legyen szó bármiféle probléma megoldásról, előmenetelről, családalapításról, munkáról, tanulásról. Az pedig tudni kell, hogy minden dolgoknak meg van a maga megfelelő ideje. A folyamatokat nem lehet és nem is érdemes felgyorsítani, mert ez nem vezet eredményre. A türelem a kitartás hiányzik ma az emberek döntő többségéből. Gyorsan szeretnének "kielégülni" vagyis a vágyaikat hipp-hopp szeretnék megvalósítani. Bármilyen cél eléréséhez türelemre, kitartásra, és mérhetetlen energiabefektetésre van szükség. Ezt a tény nem szabad szem elől veszíteni.

Van egy érdekes megfigyelésem, főleg a nők körében. Egyre több házasságban élő nő panaszkodik arról, hogy hosszú évekig nem esik teherbe, pedig minden vágya egy gyerek. Azt is tudjuk, hogy nők két dolog miatt mindenre képesek a cél érdekében. Egy egyik az, hogy legyen gyereke, a másik, hogy ne legyen gyereke. A párok, akik ilyen gondokkal küzdenek elkezdenek orvostól-orvosig járni, de sok esetben a háttérben nincs testi tünet. Újabb és újabb próbálkozások jönnek, és sikertelenül. Végül sok esetben váláshoz vezet a dolog. Azon sem igazán gondolkoznak el az emberek, hogyha valamit nagyon elakarnak érni, az mindig kifolyik a kezeik közül. Olyan ez, mintha az ember markába vizet öntenénk, és mondanánk neki, hogy csukja össze a tenyerét. Mi történik akkor? A víz kifolyik a kezei közül. Vagyis a megvalósítandó célok teljesen kifolynak az emberek kezei közül.
Miért olyan türelmetlen a mai kor embere? Valamikor az emberek türelmesebbek voltak, tudtak várni, megadták az érési időt minden esetben, Egy terhességet nem lehet befolyásolni, hogy pont most akarom ezt a gyereket. Az a gyerek, akkor fog megszületni, amikor eljön az ideje. A keleti életfilozófia ezt úgy tartja, hogy minden lélek leszületik és ő választja meg a szüleit. De a ma embere ebben nem hisz, és görcsös akarnoksággal próbálja céljait elérni. Biztosíthatom róla, ez nem fog menni.

Régebben nem voltak ilyen elvárásaik a nőknek. Megszülték a gyerekeiket akkor amikor az ideje elérkezett. Nem agyaltak azon naphosszat. na most, de rögtön össze kell jönni a gyereknek. Élték az életüket, és ha láthatóvá váltak a jelei a terhességnek, akkor azt a gyereket örömmel várták. Ezzel szemben ma mi történik? Kezdetben még sokan nem szeretnének gyereket, és kitolják az időt. Később pedig, amikor úgy érzik, hogy itt lenne az ideje, akkor pedig nem jön össze. Ez pedig mind a görcsös akarnokságból ered. Mindent, de mindent szeretnénk magunkévá tenni. A természet rendjét pedig nem lehet befolyásolni. A görcsölés, és az akaratosság mindent kiöl az emberből.

Egy egyszerű dolog azonban nem jut el az emberi tudatig. Mégpedig az, hogy felkeressenek egy pszichológust, akivel kivesézhetik a probléma gyökerét. Ezen esetben is mint bármi másnál sokszor pszichés gondol, problémák állnak. Elvárások, megfelelni vágyás, gyerekkori traumák, görcsölés, stressz, teljesítmény orientáltság satöbbi. Amikor végül a probléma gyökerére rátalál a szakember és páciens elkezd változtatni az életen, a várt eredmény is hamarosan megjelenik.

Összegezve: görcsöléssel, akaratossággal nem megyünk sehová, Ezek a viselkedésformák csak akadályoznak bennünket a céljaink, sikereink elérésében. És egyszer azon kapjuk a fejünket, hogy a félelmeink, görcseink áldozatai lettünk. Fontos még az ego kikapcsolása, mert az mindet megöl, és sokszor félrevezeti az ember a döntései meghozatalában.

Képforrása: fotofolia.com

Munkahelyi csatározások, avagy hogyan kezeljük a konfliktusokat

Életünk úgy kb háromnegyed részét a munkahelyünkön töltjük el. Nem mindegy azonban, hogy ez az időt milyen légkörben éljük meg. A tapasztalatok, és a megfigyelések azt támasztják alá, hogy sok ember nagyon rosszul érzi magát a munkahelyén. Először is azért, mert valószínűleg nem azt a munkát végzi, amelyet szeretne. A másik tényező pedig az munkahelyi csatározások ,amelyek naponta megkeserítik a dolgozók életét. Ezek az állandó munkahelyi feszültségek pedig gyorsan hozzájárulnak a pszichoszomatikus betegségek kialakulásához, Majd a testi tünetek megjelenésérhez. Magas vérnyomás, alvás-koncentrációs zavarok, apátia, depresszió, fej, és nyomorfájások, és lehetne még sorolni a betegségi tüneteket.

A problémák leginkább olyan munkahelyeken jelennek meg, ahol kevés férfi és több nő dolgozik. Ilyen esetekben beindul a rivalizálás és erről szólnak a mindennapok, És arról, hogy ki hogyan tud a másik embernek ártani bármi áron. Teljesen mindegy, hogy milyen sérelmekkel, de bele kell döfni a kést a másik ember lelkébe. Ilyen esetekben a sértet félnek a személyisége sérül. Még ha volt is egy kis önbizalma az is gyorsan elszáll, önértékelése csökken, bizalmatlanná válik. Volt egy kollégám régebben, aki a következőket mondta az ilyen szituációkra. "Tanuljátok meg, hogy két nő még kitud jönni egymással, de három már nem". - és milyen igaza volt, így belegondolva. Mert, ahol már három nő együtt dolgozik ott megy a csatározás, háborúskodás. A tipikus férfitársaságokban sem jobb a helyzet: ott a férfias durvaságot nem ellensúlyozzák a nők. Óriási probléma., hogy a nők a munkahelyeken férfias szerepekbe kényszerülnek. A női energiák eltűnőben vannak: a szociális érzékenység, odafigyelés. És addig amíg nem alakul ki egymás megbecsülése, addig marad fen az építő rivalizálás. Vannak a vegyes munkahelyek, ahol látszólag béke van. Ez a látszatot a nők hozzák létre úgy, hogy sokszor nem mondanak nemet egy munkára, feladatra. Ez a hozzáállás az evolúcióból ered.

Nagyon fontos a helyes konfliktuskezelés megtanulása. Tanuljunk meg nyíltan kommunikálni, és tegyük helyre azt, aki hátrányos helyzetbe szeretne hozni. A nézeteltérések a munka velejárói.A probléma sokszor ott kezdődik, ha nézeteltérések elfajulnak, ami gyakran a vezető felelőssége. Egy-egy személyes konfliktus kialakulásakor nagyon nehéz visszaküzdenünk magunkat a munka szintjére. (erről sokat tudnék mesélni) Az okos főnök pedig meg tudja úgy oldani a problémát, hogy a jogos panasz ne kerüljön úgy a többség elé, mintha gyerekes árulkodás történt volna. Mindenki tanulja meg nyíltan kezelni a konfliktusokat, mondja el, amint gondol, érez, de úgy, hogy ne bántsa meg a másikat, ugyanakkor képviselje magát, és az üzenete egyértelmű világos legyen.

Mi a helyes megoldás a munkahelyi csatározásokra? A titok az önismeret, és hogy foglalkozzunk többet a lelkünkkel, Erre nagyon sok alternatíva létezik: felkereshetünk egy pszichológust, önismereti csoportba járhatunk, meditálhatunk, jógázhatunk. A lényeg az, hogy találjunk olyan elfoglaltságot,amely során érdemi munka történik a lelkünkben. Én személy szerint a pszichológust, vagy az önismereti tréninget támogatom. Igaz én a vezető embereknek "kötelezővé" tennem egy önismereti tréningen való részvészvételt, mert sajnos nagyon kevés a jól képzet szakember, de nem szakmailag értve, hanem emberileg. Ugyanis hogyan tud bánni a beosztottaival egy olyan vezető, aki a saját életét sem tudja irányítani, és nem érzi jól magát a bőrében.

Minél inkább tisztában van valaki magával, annál jobban tudja, hogy mit vált ki másokból, és annál jobban boldogul.Megérti miért kerül bizonyos helyzetekben, miért dühös az emberekre. és mitől fél. Vagyis megérti mi történik vele.

Karrier vagy gyerek?

Mostanság a nők egy része előbb csinál magának karriert, mint hogy családot alapítson. Ezt a tendenciát látnia lehet az élet területén. A nőnek van egy jól fizető, magas beosztása, lakása. autója. Mire mindezeket eléri, akkor már jóval túl van a harmincas évein. Most már csak egy "álom pasi" és egy gyerek hiányzik az életéből. De általában az ilyen erős, domináns nők nehezen találnak maguknak párt, annak ellenére, hogy biztos anyagi háttérrel rendelkeznek. A nőnek lassan hiányzik valami az életéből. Egy kompenzációs eszköz, amelynek a neve gyerek.

Sok esetben hallható olyan megnyilatkozás a nők szájából, főleg túl a harmincon, amikor már ketyeg a biológiai óra is, hogy szülnöm kell. Fontos ugyan a karrier, de kell a gyerek is. Itt most a kell szón lesz a hangsúly. De erről egy kicsit később. Erre a megállapításra még sok esetben a szülők is rátromfolnak. "Miért nem szülsz már egy unokát? Már benne vagy a korban?" Mert ugye a nagyszülőnek is kell egy elfoglaltság. Vajon mihez kezdene a már megunt férj mellett? Ötvenen túl már csak a nagymamaság van és az öregedés. Ezen a szinten meg is rekedt a magyar társadalom. De vajon melyik szülőnek jut az eszébe az a tény, hogy vajon a gyereke szeretne szülni, vagy megérett-e erre a feladatra. Szerintem csak igen kevés szülőnek jut el ez a gondolkodás a tudatáig. És ott van a folyton hangoztatott kell szó. Ez pedig mindig a megfelelni vágyásra utal. Semmit nem kell tenni, csinálni, Mondjuk így lehetőségem van bármiben dönteni, választani.

És mi van, akkor ha egy nő nem érzi hiányát a gyerekszülésnek. Inkább csinálja azt, amit szeret, és tovább élvezi a karrierjéből fakadó sikerélményeket. Még mindig jobb, ha valaki azt érzi, hogy nem akar szülni, minthogy a kell-ből fakadó megfelelni vágyás miatt szül. Az utóbbi állapotnak egyenes következménye az lesz. hogy frusztrált, pszichoszomatikus problémákkal küszködő gyerek nőnek fel. Ilyen kamaszokat most is tömegével lehet látni az utakon. Az ilyen gondolkodással bíró szülő így gyilkolja a gyereke lelkét, amely később, akár testi betegségek formájában is felüthetik a fejüket.

Visszagondolva a húszas éveimre, sok minden eszembe jutott. Én abban korban sem gondoltam arra, hogy hű nekem férjhez kellene mennem és gyereket szülni, úgy mint a korosztályom tagjainak. Valahogy teljesen más gondolatok, tervek, célok foglalkoztattak az időszakban. De semmiféle belső ösztönzést nem éreztem, hogy igenis szüljek. Tisztában voltam a helyzetemmel, lehetőségeimmel. És látva a korosztályom problémáit a gyerekeikkel teljesen másként láttam az élet dolgait. Az örömmel várt pici baba hirtelen felnőtt, jöttek a bajok, problémák, és ment a szülő-gyerek konfliktus oda-vissza. Még a harmincas éveimben sem érzetem a gyerek hiányának a meglétét. Talán a negyvenes éveim egyikében volt olyan érzésem, hogy most úgy szülnék egy gyereket. És akkor még volt egy olyan ember az életemben, akitől szívesen vállaltam volna gyereket. De amilyen gyorsan jött ez az érzés, olyan gyorsan is elillant. Mert rájöttem, hogy nem lehetek egy olyan önző ember, hogy a magam örömére szüljek gyereket. A gyereknevelés nagyon komoly munka, és egyedül nem megy, sem anyagilag, sem a nevelés szempontjából. És úgy érzem most is jól döntöttem.

Karrier vagy gyerek?- tettem fel a címben a kérdést. Én azt mondom, hogy minden nő hallgasson a belső megérzésére. Az majd megmondja. Ha úgy érzi, hogy nem vágyik gyerekre az egész életében, akkor ne szüljön csak azért, mert "kell". Ahogy írtam ebből semmi jó nem származik a későbbik során. Ha pedig úgy érzi, hogy neki a munkája, karrierje a fontosabb, akkor tegye azt. Végül is gyerek nélkül is lehet élni, sőt sokkal jobban kiegyensúlyozott, boldogabb életet.

A pénz hatalma!

Pénz, pénz, pénz! Nincs olyan nap vagy óra, hogy ez a fogalmat ki ne ejtsük a szánkon. Ennek megléten vagy nem nem léten nagyon sok múlik az életünkben. A pénz a világ mozgató rúgója, ebből ered a gazdagság, illetve a szegénység és a nyomor. A pénz boldoggá is teheti az életünket, de ugyan ilyen erővel, akár boldogtalanná is válthatunk, ha nincs elég belőle. Meg kell tehát találni a megfelelő egyensúlyt az életünkben, hogy ne kerítsen hatalmába a pénz meg illetve nem léte.

Sokan azt tartják, hogy azért boldogtalanok, mert nincs pénzük vagy ha van is kevés. Folyton, folyvást güriznek, harcolnak, hogy minél több legyen belőle. Az évek azonban rohannak és egyszer csak azon kapjuk a fejünket, hogy nem is éltünk igazán, mert csak a pénzszerzés volt a legfőbb cél az életünkben. Mi is a pénz valójában az ember életében? A pénz csak egy eszköz, tárgy az ember életében.Igaz erre az eszközre is szüksége van az embernek, mert ez által tud különböző dolgokat megvásárolni. A pénz kezelését meg kell tanulni, Nem szabad hagyni, hogy a pénz hatalma felülkerekedjen rajtunk. Amikor azt látjuk, hogy egy ember éltében a pénz játssza a főszerepet, akkor azt is láthatjuk, hogy ezek az emberek nem élnek igazán. Nem szeretik sem magukat, sem családtagjaikat, sem embertársaikat. Az egyetlen boldogság az életükben az anyagi javak megszerzése, bármi áron. Sokszor tapasztalható, hogy a pénzszerzés végett, bizonyos emberek, a legalacsonyabb szintű munkát is elvégzik, és a pénzük sosem gyűlik. A pénzzel okosan kell bánni. Vannak olyan emberek is, akiknek meg van minden anyagi javaik. Luxus lakás, autó, több ingatlan, készpénz, és sorolhatnánk tovább. De ezek az emberek mégsem boldogok. Miért is? Mert nem tudnak szeretni senkit, csak a pénzüket, az pedig egy eszköz. Az eszköz nem tudja viszonozni a szeretetet.

Van a másik véglet. Az pedig az, hogyha valakinek van pénze, de nem arra használja, amire szeretné. Nem költ sem magára, sem a gyerekére, sem a környezetére, nem adakozik. Ezt a fajta viselkedés formát a köznyelv fösvénynek nevezi. Molière-nek is van egy egy műve, amelyet érdemes elolvasni. A fösvény ember lelkében nincs szeretet, csakis a pénz szeretete élteti. De minek, ha nem tudja használni. Csak azért örül neki, hogy a pénze csak van. Halála után senki sem fogja magával vinni a túlvilágra. Tudok olyan esetről is, akinek ugyan volt pénze bőven, és mégis éhezett, amely a halálához vezetett.

Ennek a fösvénységnek a megjelenésében, és is részesültem. Anyai nagymamám szintén ilyen ember volt. Borzasztó nagyon szerette a pénz, de azzal saját magán kívül senkit nem örvendeztetett meg vele. Én mint egyetlen unokája még az életemben, amíg élt egy szelet csokoládét sem kaptam tőle. Igaz én sosem voltam az a fajta ember, akinek a pénz sokat számított volna az éltében. Jó ha van, de kevés van, akkor is be kell érni vele. A pénz nem boldogít tartja a mondás. Bár az is igaz, hogy pénz nélkül bolond az ember. Ezért kell a helyes utat megtalálni.

Lehetőségeink szerint gondolkodjunk el azon, hogy vajon megéri feltétlenül harcolni a pénzért az életben. Aki nagyon meg akar bármit szerezni, annak ki is folyik a markából. A másik dolog pedig az, hogy a könnyen jött pénz könnyen megy. Sőt van egy olyan keleti bölcsesség is, hogyha nem érdemelte meg az ember azt a pénz, akkor elveszik tőle előbb-utóbb. Én úgy gondolom, hogy legyen kevesebb pénzem. A kevéssel is tudjak jól bánni. Mert sokkal fontosabb az, hogy tudjak örülni, mosolyogni, szeretni. És ne kerüljek soha a pénz hatalmába. Én irányítsam a pénzügyeimet, és ne a pénz az én életemet.

Virág, párkapcsolat ápolás

A mostani bejegyzésem címe egy kicsit érthetetlen lesz, hogy mi köze van a virágápolásnak a párkapcsolathoz. Több mint az gondolnánk. A mi nap olvastam egy cikkben, hogy a virággondozás és párkapcsolat ápolása között nagyon sok összefüggés van. Az ilyenfajta megfigyelésekre csak kevés ember képes felfigyelni, és nem is tulajdonít neki ügyet. Maximum legyint egyet, hogy nagy hülyeség az egész.

Mik is azok a közös vonások, amely mind a virág, mind a párkapcsolat ápolására igazak? A gondoskodás, ápolás. A virágokat is ápolni kell minden nap, legyen szó kerti vagy szobanövényről. A kertünk sem mutat szép látványt, ha gazos, és elhanyagolt. Ez a tézis igaz azonban a párkapcsolatra is, de ezt nem veszik komolyan a benne élők, Ahogy a gondozatlan kerti virág vagy az elhanyagolt szobanövény nem szúrja a szemüket, úgy a kapcsolatukban sem látják meg, hogy nincs naponta ápolva. A virág földjét először is rendbe kell tenni, virágot ültetni bele, öntözni, gyomlálni, gazosítani, mert csak így fogják meghálálni a gondoskodást a gazdájának. Így van ez a párkapcsolattal is, minden egyes nap gondozni, ápolni kell, és nem elhanyagolni, De sokan úgy gondolják, hogyha már egyszer férjhez mentek, akkor minek azzal foglalatoskodni. Meg van "zsákmány" és kész.

Amikor ezt a cikket elolvastam az agyamba vágott egy felismerés. Amikor egy idegen helyre megyek látogatóba, akkor az első dolgom, hogy rögtön felmérem, hogy van-e szobanövény a lakásban vagy sem. Ez sok mindent elárul az ott lakókról, és azok mindennapjairól. Ha azt látom, hogy egy darab növény sem található vagy a növények ápolatlanok, vegetálnak, akkor annak egyenes következménye, hogy az ott lakók, rosszul érzik magukat a bőrükben, és a párkapcsolatuk is igen zavaros. A legtöbb lakásban alig van növény vagy ha van, akkor művirág formában lelhető fel. Na és miért is van mind ez? Lustaság, hanyagság, igénytelenség meglétére vezethető vissza. A lusta, hanyag nők nem szeretnek növényekkel bíbelődni, mert azzal gond, és baj van. (akinek nem inge...) Időnként a virágot át kell ültetni, locsolni kell, és a leveleit is illő lemosni. Az ilyen fajta nők itt is a könnyebbnek látszó utat választják, vesznek művirágot, de azt is le kell időnként mosni. És szerintem az csak egy túl modern irodaházban felelnek meg. Még a Feng Shui is azt tartja, hogy a növények harmóniát, belső békét sugároznak és stabilizálják a párkapcsolatokat.

Gyorsan körbe futottam a gondolataimban, hogy azon emberek, akiket ismerek baráti, rokoni kapcsolataim lévén, hogy mit láttam az otthonukban. És milyen igaz, a legtöbb helyen egy cserép növény sem volt fellelhető. Ebből kifolyólag a párkapcsolatuk is igen ingatag lábakon vagy sehogy sem áll. Az egész kapcsolatuk csak az egymás mellett élésről, vegetálásról szól, és unalmas szürke hétköznapokról. Nem tudom, hogy érezte-e már úgy valaki magát, amikor belépett egy lakásba és ott voltak szép, ápolt szobanövények, hogy a testét-lelkét milyen jó érzés, melegség öntötte el. Érezni lehetett a pozitív energiát, hogy az ott élők békébe és harmóniában vannak magukkal és párjukkal.

A kutatások kimutatták, hogy azon személyek képesek boldog párkapcsolatban élni, akik a kertjüket, virágaikat rendszeresen ápolják, gondozzák. Az ilyen típusú embernek még a lelke is teljesen más, mint azé, aki lustaságára való hivatkozásként csak vegetál egy szürke,kihalt, élettelen lakásban. Nem is csoda, hogy frusztrált, és boldogtalan. A világegyetemben minden egymásra épül, és mindennek meg van a maga következménye, Ezt soha ne felejtsük el!

Megcsalás, és ami mögötte van!

Megcsalás! Talán ez a legnagyobb bűn a házasságban, kapcsolatban élő párok életében. Bár mai világban már nem annyira számít ez kivetett dolognak, de azért ha bárki belekerül egy ilyen állapotban senki sem tudja ezt csak úgy elnézni. Nagyon kevés olyan házasság létezik, ahol az évek múltával az egyik vagy másik fél ne lépne félre. És itt van a másik élethelyzet az úgynevezett "nyitott házasság" intézménye. Ilyen esetekben a pár mindkét tagjának van külső kapcsolata, de a látszatot fenntartják, hogy milyen frankó látszólag a házasságuk. Szerintem ez a legnagyobb marhaság, amit egy pár elkövethet az életében, ahelyett, hogy a rosszul működő házasságát felszámolná, és tanulva a hibákból, később új párkapcsolatot létesítene.

De nézzük meg, hogy milyen okok játszanak szerepet a megcsalásnál? És, hogy mi tartozik bele manapság a megcsalás kategóriájába?
Amikor egy házasságban, kapcsolatban bekövetkezik a másik félrelépése, addig nagyon sok minden történik a falakon belül. A csajozós, pasizós időszakok, akkor szoktak bekövetkezni, amikor az egyik vagy másik fél elégedetlen az életével, vagy élete bizonyos területével (szegmensével), és nem azokon változtatni. Így a pasi erősnek mutatja magát, mert erősnek kell lenni, mert az apjától is ugyanezt a mintát látta, és tanulta el. A másik ok, hogy a pasi a nőre már nm tud hiteles nőként felnézni, és súlyos önbizalomhiányban szenved. Ezért elkezd több virágra is rászállni, mert azt hiszi, hogy ő ettől lesz igazán férfi. A fent említett verzió a másik félre ép úgy igaz, mint a férfiakra. Vagyis a nő is, akkor csalja meg a férjét, ha már nem tud rá igazi férfiként felnézni. A kérdésem csak az, hogy vajon korábban feltudod nézni rá.

És most nézzük meg, hogy mit értenek ma a férfiak, nők a megcsalás alatt. Ez nagyon összetett tényező, minden férfi és nő másként értékeli a megcsalás tényét. Összességében elmondhatjuk, hogy mind a férfiak, mind a nők körében az az általános tény, hogy csak az tartozik a megcsalás fogalomkörében, amikor a felek egyik tagja szexuális kapcsolatot létesít egy másik személlyel. Ez pedig elég téves felfogás. Más az is megcsalás kategóriájába tartozik, amikor megjelennek verbális megnyilvánulások, mint a simogatás, ölelgetés, puszilgatások, vagy bármi más egyéb ilyenfajta megnyilvánulás. Nonverbális megnyilvánulás az, amikor a pasi kezdi dicsérni a nőt, aki neki "fejben" tetszik. Szép a ruhát, csinos a frizurád, szép a szemed, szép a szád. És ezek után szép lassan kialakul az egymás iránti szimpátia, ezt pedig csak elősegíti, ha az egyik vagy másik fél is rossz kapcsolatban él odahaza. A megcsalások hátterében nem mindig feltétlen a szexualitás áll, hanem a kommunikáció hiánya. A pasi vagy a csaj a szeretőjével sokkal jobban megtud dolgokat beszélni, mint a párjával, és még nem is játszotta ki a lapjait, mint odahaza. Tehát még eltudja "adni" magát. Az is kiderült egy felmérésből, hogy a férfiak a prostikhoz leginkább beszélgetni mennek és nem a szex kedvéért. Majd fizet és távozik.

Az én eszköztáramban a gondolati szinten zajló másra való gondolat is megcsalásnak minősül. De már azon viselkedések bármelyike is, amelyet fentebb említettem. Ezen fajta viselkedéseket a férfiak nagyon szívesen űzik, főleg a munkahelyeken, de ezt senki sem meri szóvá tenni. Tény, hogy sok csaj, pasi nem érzi jól magát a házasságában, és ezért keres egy harmadik személyt, ahová ideig-óráig elmegy. Ott mind lelkileg, mind potenciálisan megkapja azt, amit szeretne, és utána visszakullog a feleségéhez, mintha misem történt volna. A vak feleség persze sokszor nem vesz észre semmit vagy nem akarja észrevenni, hogy a házassága már rég meghalt. A baj akkor kezdődik, ha az egyik fél szívében fellobban a szerelem, ezt leginkább a nők élik meg. Ilyenkor a pasi pedig gyorsan lelép, mert gyáva vállalni az érzelmeit, és nem vállalja fel a felelősséget a tetteiért, hogy változtasson az életén. Inkább marad a boldogtalan kapcsolatában továbbra is, de az agyában különböző elméleteket gyárt a kiszemelt nőről. Tehát ilyenek a gyáva férfiak, Csak a hébe-hóba megszervezett pásztorórákat szeretik, mert itt nincs felelősségvállalás.

A gyávaságnak két szintje van. Tartja ezt az állítást a tanító mesterem. A nagyon gyáva pasi csak fejben kefél félre, A kevésbe gyáva az meg is teszi. De egyik sem mer a felesége elé állni és elmondani, hogy nézd én szerelmes lettem egy másik nőbe, hisz a házasságunk már régen nem működik. De nem ezt teszi, inkább választja a könnyebbik utat, és játssza a gyerekes játékait, mindaddig amíg le nem bukik.

Elkényeztetett gyerekek

A mai társadalomban egyre több olyan gyerekkel találkozunk, akiket a szülei nagyon elkényeztetnek. Ez az életük későbbi szakaszában azonban nagyon visszaüt. A szülő sokszor úgy gondolja, hogy azzal, hogy mindent megold a gyereke helyett, ő a legjobb szülő a földön. Ez azonban egy nagy tévedés. Az "agyondédelgetett" gyerekek előbb-utóbb elvesztik a kapcsolatukat a valósággal. A szüleik felett uralkodni fognak, és mindenkitől elvárják a feltétel nélküli imádatot, amihez a szülő hozzászoktatta. Az ilyen gyerekek a nem népszerűek a társaik között, mert nyafogós fruskának, erőszakos,, követelőző, gyereknek tartják.

Nézzünk most egy általános esetet! Adva van egy harmincas éveiben járó nő, akik még eddig nem ment férjhez. Lehet, hogy már felépített magának egy egzisztenciát, de az is lehet, hogy nem is valósította meg önmagát. Nem érzi jól magát a bőrében, mert hiányzik valami az életéből. Ez a hiány pedig egy gyerek. Nos, ezen esetben vagy keres magának egy pasit, hogy gyereket legyen, vagy más módszert vesz igénybe. Az már mellékes, hogy a pasival közös nevezőn vannak-e vagy sem, fő hogy férjnél legyen. Majd megszületik a várva várt csemete, anyuka szeme-fénye. Ettől a perctől elindul a kényeztetés a gyerek életében. Az teljesen normális, ha a pici gyereket felveszik, dédelgetik, kényeztetik, Ebben a korban még nem lehet a gyereket elkényeztetni. Majd úgy kétéves kor tájékán már kialakul a gyerek vele született jelleme. De ha a családban nincsenek lefektetve a keretek, hogy mit szabad és mit nem szabad a gyereknek, akkor előbb-utóbb ő fog diktálni és úgy kell lennie mindennek, ahogy ő akarja.Bizonyára ismerős szituáció, amikor egy kisgyerek kiveri a hisztit a boltban, mert az anyuka nem vette meg neki a kiszemelt játékot, vagy édességet. Jön a hiszti ezerrel, és hogy az anya a bűntudatát csillapítja, megveszi a kiszemelt tárgyat a gyerekének. Itt már az anya elásta magát, mert a gyerek fog a későbbiekben diktálni.

Van a szülőknek azon csoportja, akik elhalmozzák a gyerekeiket drága ruhákkal, játékkal, úgy minőségileg, mint mennyiségileg. Így kompenzálnak saját maguknak, mert ők rossz szülőnek érzik magunkat, amiért nem vagy kevés időt töltenek el a gyerekeikkel. Így a gyerek megtanulja, hogy a szeretett nem belülről jön, hanem az egy árucikk, amelyet meglehet vásárolni, pénzzel kifejező értéke van. Az ilyen gyerek a társai között is ezt a viselkedést fogja követni.

Most jön az aggodalmaskodó szülők tábora. Ezek a szülők szinte rátelepednek a gyerekeikre, nem engedik társai közé, féltik, hogy "rossz társaságba" keveredik. Mindentől óvják! Csak a szülei mellett lehet biztonságban.Félénk és társtalan lesz. Én is ilyen szülők gyereke voltam, és gyerekkoromban ez komolya problémákat okozott nekem. Volt, hogy annyira féltetek, hogy nem engedtek el egyszer osztálykirándulásra. Későbbi életem folyamán ez számomra komoly munkát jelentett, hogy megszabaduljak ezen törekvéseiktől. Tény, hogy nem éreztem magamat soha elkényeztetett gyereknek, mert nem voltam követelődző, hisztis. És nem zsarnokoskodtam a szüleim felett. Talán a túlzott aggodalmaskodásuk miatt lehettem "elkényeztetett gyerek". Nem biztos, hogy az aggodalmaskodó szülőknek elkényeztetett gyereke lesz, csak a szülőkben ott lappang a birtoklási vágy.

Szeretni okosan kell, mindig a gyerek életkorának megfelelően. Az elkényeztetett gyerek rosszul szeretett gyerek. A szülei mindent megengednek neki, így kompenzálva a saját lelkiismeretüket. Az elkényeztetett gyerek minden csak nem boldog. És óhatatlanul felmerül benne a kérdés, hogy vajon szeretik őt a szülei.

Kapuzáráspánik!

Kapuzáráspánik! Ez az a biológia folyamat, amelytől minden férfi, és nő retteg. Bár tény, hogy előbb vagy utóbb bekövetkezik az ember életében. Én személy szerint nem szeretem ezt a kifejezést, mert miért pánik az ha, egy életfolyamat áll be az ember életében. Ezek szerint a kamaszkor megélése is egyfajta pánik. Nem hiszem. Az írásom témáját az adta, hogy mi nap egy internetes portál oldalán olvastam egy cikket, amely az ötvenen túli nők életében bekövetkező változásokat írt le. Hát verte a biztosítékot nálam.

Először nézzük a női kapuzárás problémáit. Tény, hogy a nők a változás korát nem egyformán élik meg. Van, aki fel sem veszi az egész változást, és éli a megszokott napi életét. Van olyan, aki bár szenved néhány testi-lelki tünettől, de nem csinál belőle ügyet. És van olyan nő is, akik tragédiaként éli meg a beálló változást. A média, és a társadalom, úgy ítéli meg az ötvenes nőket, hogy betegek, orvoshoz járnak, elhíznak, ápolatlanok, kiégtek mind a munkájuk, mind a családi életük területén. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ez a téma a nők körében is tabu témának számít, ép úgy, mint a férfiak körében. A legtöbb nő úgy tartja, hogy attól nő, ha még meg van a havi menszesze, ha pedig ez elmarad, akkor már nem is nő. És ez a megrögzött tabu téma tartja magát, még a huszonegyedik században is. A nő társaim nagy rész úgy ítéli meg, hogy az a helyes életvitel, ha az ember orvoshoz jár, gyógyszert írat, mert ez így természetes. De a másik oldalát a dolgoknak nem ismerik. Ha az ember belegondol, akkor ennek a folyamatnak örülni kellene és nem pánikként megélni, mert úgy 80-10o évvel ezelőtt az akkor nők nem is ismerték a változás korát, mert átlagosan negyven éves koruk környékén már meghaltak.

És itt van a férfiak kapuzáráspánikja. Mitől is fél egy férfi leginkább? Attól, hogy nem áll fel a szerszáma. Mert ha ez már nem működik, akkor nem is férfi. A kérdés csak az, hogy korábban volt-e igazából férfi élete minden területén. Még a férfiak körében is sok a tabu téma e téren, és sok butaság van beléjük táplálva. A férfiak különböző módon tudják szétvágni a férfiasságukat. Alkohol, cigaretta, stressz, drog. Bár éven belül potenciazavarral fognak küzdni, ha az előbbi szereket naponta és éveken át fogyasztják. Egy férfi, ha "józan" életet él, akkor élete végig és képes szexuális életet élni, sőt gyereket nemzeni is. A nők is életük végig képesek a szexuális életre, de a megrögzött tabuk miatt, még gyerekcipőben jár ez a látás-gondolkodás mód.

A meglátásaim szerint nincs olyan, pánik. Az maga az ember gerjeszti saját magának. Az a nő, férfi, aki korábban is hisztis, merev gondolkodás móddal bírt, agresszív volt, nem élte meg a nőiességét, férfiasságát az élete minden területén, az később ugyanazon viselkedésmódokkal bír, csak sokkal súlyosabb formában. Az az ember pedig, aki korábban is kiegyensúlyozott volt, élte az életét az nem fog kapuzáráspánikba szenvedni. De addig amíg a társadalom negatívan értékeli ezt a folyamatot, sőt az emberek is negatívan nyilvánulnak meg, addig e téren nem lesz változás. Mit tart a szóbeszéd? "Majd megtudod, ha megöregszel! Majd megtudod, ha nem áll fel a farkad? Lesz olyan, hogy többre nézel egy pohár bort, mint egy nőt!" És hasonló ok fejtések. Az sehol nincs megírva, hogy minden férfinak, nőnek kapuzáráspánikja legyen, de az sem, hogy mindenkinél egyformán zajon le ez a változás.

Nézzünk tehát örömmel az előttünk álló évek elé! Gondoljuk arra, hogy milyen nagy szabadsággal rendelkezünk, Azt tehetünk, ami csak szeretnénk. Csináljunk olyan dolgokat, amelyeket korábban nem tudtunk megvalósítani. Tanuljuk! Azt sosem késő. Ha az életünk ezen folyamatához pozitívan állunk hozzá, akkor ezt nem pánikkén éljük meg, hanem örömmel, boldogsággal. Az én szótáramban pedig nincs ilyen szó, hogy kapuzáráspánik. Ajánlom, hogy mások is töröljék a szótárukból. Az adott cikket pedig, amit olvastam, egy olyan nő írhatta, aki sem korábban, sem most nem érzi jól magát a bőrében nőként.

Miért hagy el a pasi, ha komolyra fordul a kapcsolat?

Nagyon sok nő, fiatal lány probléma az, amiről most fogok írni. A férfiak azon fajta viselkedéséről lesz szó, amikor egy pasi és egy csaj megismerkednek. Az elején még csak megy a dolog valahogy, járnak szórakozni, találkoznak, randiznak. De eljön a pillanat, amikor már a találkozások komolyabbá válnak, vagy mondhatjuk úgyis, hogy járnak egymással a felek. Ilyenkor azonban egyik percről a másikra, minta a villám ütött volna kapcsolat milyenségébe. Hirtelen minden megváltozik.

Mi is történik ilyenkor? A pasik mintha éreznének valamit, hirtelen faképnél hagyják a kiválasztott leányzót, nőt. Sokszor nincs magyarázat a viselkedésükre, és ép ezért a csajok sokszor különböző elméleteket gyártanak. Megmagyarázzák maguknak, hogy biztos valamit rosszul csináltak, és azért hagyta őket a pasijuk faképnél. Én is voltam ilyen helyzetben, és sorra magamban kerestem a hibát, Tény, hogy senki sem hibátlan. De mért is van az, hogy a pasik döntő része, amikor egy kapcsolat komolyabbá kezd válni, akkor lelépnek. Nem is bonyolult kérdés ez, mint ahogy látszik. A pasik nem vállalnak felelősséget, félnek a "stabilitástól", kötődéstől félnek, és nem akarják feladni a függetlenségüket. Mennyivel könnyebb így lébecolni a nagyvilágban.

És mit akar a nő a férfival ellentétben? Stabil párkapcsolatot, kötödést, összetartozást, szerelmet, szeretetet, gyerekeket. Természetes, hogy az evolúció a nőket így programozta be, bár az tény, hogy idővel ezek az elvárások nagyon megváltoztak. A stabilitáshoz négy dolog szükséges, ezt már egyszer leírtam itt a blogban. Ott vannak még a közös célok is, amelyekért együtt kell megdolgozni. A férfi-nő kapcsolatban az egyénnek rendelkeznie kell(ene) rendelkeznie a kötődés képességével. A kötődés lényege, hogy a másikban tükrözve lássuk a saját utunkat, hitelességünket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyen ne rendelkezzen a saját függetlenségi igényével. A függetlenséghez pedig fel kell nőni, mint nőként, mint férfiként. Sajnos ez a napjainkban nem tapasztalható meg.

Tehát sok esetben a pasik azért lépnek le gyorsan, mert úgy gondolják, hogy a nők minél-előbb szeretnének férjhez menni, gyereket szülni. De a a "drágalátos" pasi erre még nem áll készen. Ő szórakozni akar, és minél több virágra szeretne rászállni. Mert ugye ettől igazán pasi, egy pasi. És van még egy másik probléma is, mind a nőkben, mind a pasikban. Ez pedig a bizonytalanság. Egy bizonytalan nőre vagy pasi vajon fel lehet nézni, nőként, férfiként? Nem, egyikre sem. A pasik az ilyen nőkben csak a nemi szervüket látják meg. Ezen a tényálláson nem árt a csajoknak elgondolkodniuk.

Szóval a mai csajok nagy bajban vannak a párkeresés során. Úgymond az "igazi" férfiak kihaló félben vannak. Vannak a pasik, és ami még ettől is egy fokkal rosszabb, az a "hibrid" pasik tömkelege. A "hibrid" pasikat én olyan pasikra értem, akiket még a nemük szerint is nehéz megítélni. Ezek olyan gyerekes, kisfiús viselkedésűek, még huszonéves korukban is. Na, de nézzük a dolgok jó oldalát! Minden ember életében eljön a megfelelő társ, partner, akivel igazán boldog lehet az ember. Csupán idő kérdése. Céltudatosan keresni pedig nem ajánlott, mert minél jobban akarunk valamit az életben, annál előbb kifolyik a kezünk közül.

Fóbiáink, szorongásaink a mindennapokban!

Aki az életében soha nem fél, az vagy lelki beteg, vagy kaszkadőr. Egy kevés szorongás elengedetlen a hosszú, boldog élethez. A baj ott kezdődik, amikor már a már a félelmeink, fóbiáink irányítanak bennünket. Az ember sok mindentől félhet magasságtó, sötéttől, víztől, tömegtől, pókoktól. A szorongást kiváltó helyzeteknek, okoknak se végük, se hosszuk.

A fóbiák sokfélék lehetnek, de nem mindegyik számít betegségnek, bár tünetek sokszor befolyásolják az illető ember életét. A leggyakoribb az agorafóbia ( tértől, közlekedéstől való félelem) klausztrofóbia ( bezártság érzése, lifttől, metrótól), szociális fóbia ( tömegtől, társaságtól való félelem). Az agorafóbia az olyan súlyos teher, mind a betegnek, mind a hozzátartozóknak, mert nem mer egyedül közlekedni, fél attól, hogy közlekedési járműre kell felszállnia.Ezért az illetőt állandóan kísérgetni kell a hozzátartozóinak. Szociális fóbia a tömegtől való félelmet foglalja magában. Ez a fajta fóbia még az iskolai teljesítményt is nagyban befolyásolja. A probléma gyökere a gyerekkorba nyúlik vissza. mint minden más probléma. Ilyen helyzet lehet egy idegen megjelenése a családban, mondjuk egy kis testvér érkezése. A kisgyerek tartózkodó lesz, és sokszor bújik a mama háta mögé.A magukat biztonságban érző gyerekek nemigen lesznek szociális fóbiások, de a megfélemlített gyerek igen, és mindig félni fog az idegenektől. Klausztrofóbia a bezártságtól való félelem megjelenési formája, amelynek meglétét a munkám során gyakran megtapasztalom.

Egyre több gyereknél, felnőttnél tapasztalom meg ez a klausztrofóbiás megnyilvánulást. Az egri vár kazamata rendszere erre elő példa. Ez az erődrendszer a föld alatt húzódik, szűk, és sötét ( bár ki van világítva). Amikor ebbe az erődrendszerbe lemegy a csoport többet jelzik, hogy nem mennek le, mert bezártság érzésük van, vagyis klausztrofóbiájuk van. A legtöbb esetben kikérdezem a vendégeket, hogy milyen testi tüneteket éreznek. Félelemérzet, remegés, izzadás, erős szívdobogás-fulladás érzésről számolnak be. A kíváncsiságom annak is tudható be, mert érdekel a pszichológia. A legtöbb ember azonban nem mer szakemberhez fordulni, mert fél attól, hogy kinevetik őket a problémáik miatt, és épen ezért az egész életüket a fóbiáik, szorongásaik rabjaként élik meg.

Mit is tegyen az olyan ember, aki felsorolt fóbiák valamelyikével él együtt? Régi felismerés, hogy a félelmekkel szembe kell nézni, és meg kell küzdeni vele. A pácienst ki kell tenni olyan helyzetnek, amelytől fél, de nem bedobni egyszerre a mély vízbe. Apró lépésekkel kell a helyzetet megoldani. Ha valaki agorafóbiás és fél buszra szállni, akkor első lépésként csak csak annyit kell utaztatni amennyit kibír. (egy rövid táv) Bármi legyen is kiváltó ok fontos, hogy mielőbb keressünk fel egy szakembert, aki segítségünkre lehet a gyógyulásban.

Saját véleményem szerint a fóbiákat gyerekkori traumák váltják ki. Nagyban hozzájárul a nem megfelelő mentálhigiénés életvitel. Az emberekben élő félelem, szorongás, amely a belső béke elérésével szép, lassan el fog tűnni. A legfontosabb, hogy először is merjünk magunkba nézni, hogy mitől szorongunk, és mi váltja ki a félelmeinket, fóbiáinkat. Utána pedig nézzünk szembe a félelmekkel, és küzdjünk meg vele. Kemény munka, de elérhető.


képforrása: www. pixíbay.com

Élj a pillanatnak!

Boldogság minden ember vágya az életben. Sokan beszélnek róla, szeretnék elérni, átélni, bár az érzést nagyon nehéz megfogalmazni. Hol van az megírva bárhol is, hogy minden embernek boldognak kell lenni az életben. Sehol! A boldogsághoz nem elég a könnyen elérhető gyönyör, meg is kell érte dolgozni. Pozitív érzelmek átéléséhez szeretet, öröm, tisztelet és tartalmas élet szükségeltetik.

Az ember életében vannak olyan örömteli pillanatok, amelyek nem igazán nagy dolgok, de örömmel töltik el az ember egész lényét. Szinte minden részében öröm érzés fut végig. Ez egy nagyon jó megmagyarázhatatlan érzés, és ezt csak az ember képes megérteni, aki már átélt ilyen öröm érzést. A pozitív pszichológia ezt flow érzésként tartja nyilván. A flow egy angol szó, amelynek jelentése áramlat, Csíkszentmihályi Mihály Kaliforniában élő, magyar származású pszichiátertől származik. Ez egy olyan állapot, amikor annyira feloldódik az ember vagy elmélyül egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette. Mindenkinél más és más állapot váltja ki ezt az érzést. Ez lehet tánc, rajzolás, matekpélda megoldása, és sok-sok más tevékenység. Amikor az ember olyan tevékenységet végez, amit szeret, akkor nem érzi, hogy erőfeszítéseket kell tennie, a fáradságot, az idő múlását sem viseli teherként. Mert nagyon jó, amit csinál.

Nézzük meg, azt állapotot, amikor egy kisgyerek rajzol valamit. Elkészül a mű és azt látjuk az arcán, hogy tele van örömmel és boldoga, Függetlenül attól, hogy a rajza nem egy remek mű. Felnőtteknél nagyon jól megfigyelhető ez az állapot tánc közben. Akkor a felek teljesen felszabadulnak, átélik a tánc adta életörömet. Nem foglalkozva azzal sem, ami körülöttük zajlik. A táncot pszichoterápiaként is szokták javasolni a szakemberek. Bármi nemű alkotási vágy is előhozhatja a flow érzést. Ez az érzés a legkönnyebben a gyerekek tudják átélni, de csak akkor, ha a szüleinek nincs semmiféle elvárása irányukba. A legnagyobb baj ott kezdődik, amikor a szülők nem akarják azt, amit a gyerekeik akarnak csinálni, mert anno nekik az a feladat nem ment, és úgy gondolják, hogy az a gyerekeiknek sem megy. Ez a fajta hozzáállás én is megtapasztaltam gyerekként.

Vajon a felnőttek is átélhetik ez a flow érzést? Igen, ha olyan dolgokba vágunk bele, amelyben van kihívás, és nem haladja meg túlságosan a képességeiket. Ha "flowba vagy" még a tanulás is könnyebben megy, főleg a nyelvtanulás. Felnőttként nagyszerű dolog az, ha azt csináljuk naponta, amit szeretünk. Ha gyorsan eltelik a nap, úgy hogy észre sem vettük, akkor jó úton vagyunk. De ez csak egy lehetőség, Az ember nem lehet állandóan ilyen állapotban.
Melyik személyiségtípusok hajlamosak arra, hogy átéljék ezt az érzés? Kérdezheti bárki. Nos, ennek az érzésnek az átélésére az az egyén hajlamos, akinek kimeríthetetlen lelki energiája van, érdeklődése nem passzív, kevésbé koncentrál önmagára, kedveli a tevékenységét, és nem a külső célért, jutalomért teszi mindezt.

Ilyen flow érzést bizonyára már mindenki átélt az élete folyamán, de nem tudta ezt az érzésvilágot pontosan megfogalmazni. Csak azt tudta, hogy valami nagyon jó érzés élménye hatotta át testét-lelkét. Én személy szerint már éltem át hasonló élményt, amikor teljesen felszabadultnak éreztem magamat. öröm, boldogság repdesett bennem. Az elmúlt napokban is megtapasztaltam ezt az érzés, amikor olyan feladatot tudtam megoldani, ami még férfinak is örömére szolgálna, nem egy nőnek. Elmondhatom, hogy borzasztó jó érzéssel tölt el mindez, sikerélmény is egyben. És azt mondhatom el, hogy na, ezt is sikerült megoldanom. Ezek a pillanatnyi kisebb-nagyobb örömök sokszor többet érnek, bármiféle nagy dolgoktól, örömöktől.

Ahogy, már írtam olyan dolgokba vágjunk bele, amiben van kihívás, és szeretnék az a tevékenységet csinálni. Motiválhatnak a gyerekek is sok féle tevékenységben. Ilyen lehet a rajzolás, kézművesség, korcsolyázás, lovaglás, tenisz. görkorcsolyázás, tánc, éneklés vagy bármi, ami számunkra örömet okoz. Ha pedig olyan tevékenységet folytatunk, amelyekben jól érezzük magunkat, az idő is hipp-hopp elszáll, és még fáradtak sem leszünk attól, amit csinálunk, mert kevés energiát fordítunk rá. Így sokan átélhetik a pillanatnyi öröm " flow" érzését. És ez egy csodálatos élmény.

Megváltoztassuk-e a pasikat vagy ne?

Minden nő tökéletes férfiról álmodik, mind külsőleg, mind belsőleg. De azt tudjuk, hogy senki sem tökéletes ezen a földön. Vannak olyan tulajdonságaink, amelyeken kemény munka segítségével, ha akarunk, akkor változtathatunk. Erre azonban kevés ember képes, a férfiakról nem is beszélve. Őket kemény fából faragták, de csak látszólag van így. Így ők kevéssé hajlanak a változtatásokra.

Sokszor lehet hallani olyan esetekről. hogy azt mondja a leendő feleségnek való, ha valamilyen rossz tulajdonságot tud meg a leendő párjáról. "Majd én megváltoztatom! Majd én megnevelem, ha az anyja ezt nem tette meg!" Ezt könnyű azonban hangoztatni, mert a valóságban ez nem így működik. Azt is tudjuk, hogy a nők és férfiak nem beszélik egymás nyelvét, és teljesen más gondolkodásmóddal bírnak. Ez így van, amióta világ a világ. Az evolúció így alkotott meg bennünket embereket. A férfi sem fog soha női aggyal gondolkodni, és ez fordítva is igaz. Tehát ne várjuk el a társunktól, hogy a női elvárasainknak minden területen megfeleljenek. Ilyen még a mesében sincs!

A nőknek borzasztó nagy elvárásaik vannak, amikor társat keresnek maguknak. Igaz ezt a kereséses módszert én nem tartom jó lépésnek. Mindenki megtalálja előbb vagy utóbb a párját.
Először is nézzünk néhány külső elvárást: Legyen 185 cm, kisportolt, izmos, macsó, jó kiállású, szőke, barna, fekete, kék, barna szemű, anyagilag rendezett legyen az élete, és sorolhatnánk még tovább a jelzőket.
Nézzük a belső dolgokat: legyen érzéki, ugyanakkor az ágyban legyen szexisen vad, legyen megértő, óvja, védje párját,legyen lelki társ, jó családapa, és így tovább. Azon kívül még az évtizedek során a női-férfi szerepek is nagyon megváltoztak, azért már olyan feladatok elvégzését is elvárjuk, amit még a nagyapáink nem csináltak meg a háztartásban, mert akkor meg volt a rendje, annak hogy mi a nő és mi férfi feladata a háznál. Mára ezek a szerepek felcserélődtek. Ma már a nők is képesek olyan munkát megcsinálni, ami régen férfi munka volt. Tudnak polcot szerelni, vagy villanyégőt kicserélni, és ezen kívül sok minden mást is.

Tehát lássuk be, hogy a mai világban nem könnyű férfinak lenni. Sok féle területen kell nekik helytállni, és ez nem könnyű feladat, és nem is megy könnyen. Épen ezért sokszor össze vannak zavarodva az elvárások miatt. Szeretne otthon is megfelelni a felesége elvárásainak, de valljuk be őszintén, hogy vannak olyan feladatok, amelyeket bárhogy is szeretnének csinálni, nem úgy megy, mint a nőknek. Van azonban a másik oldal is, amikor a nő teljesen kiszolgáltatja magát, így a férj idővel el nőiesedik. Ez pedig a lehető legrosszabb helyzet, mert megszűnik férfiként élni.

Megváltoztassuk, akkor a pasikat? Válaszom.- nem. Még csak meg se próbáljuk azt, hogy megváltoztassuk őket, mert kudarcot, kudarcra halmozunk. Fogadjuk el, úgy ahogy van. Ha pedig vannak olyan szokásai, tulajdonságai, amelyen lehet, és akar is változtatni, akkor hozzuk azt a tudomására. A másik dolog az, hogy mi nők is adjunk le az elvárásainkból. Ne legyenek olyan elvárásaink velük szembe, amelyet nem tudnak teljesíteni.
Valamikor olvastam valahol egy szakember könyvében, hogy a nőknek olyan elvárásai vannak a férfiakkal szemben, amit csak egy homoszexuális férfi tudna teljesíteni. De őt meg nem érdekli a szex.

Tehát felesleges erőlködés, energia befektetés, ha azon törjük a fejünket, hogy hogyan változtassunk meg egy pasit. Ez nem fog menni! Fogadjuk el őt, úgy ahogy van, a kisebb hibáival együtt.