eva-horvath.blogspot.com

2012. október 28., vasárnap

A csend hangjai

A mai kor embere teljesen úgy éli  az életét, hogy állandóan pörög, rohan, és folyton időzavarban szenved. Fogalmazhatnék úgyis, hogy robotként éli a napjait. Állandóan egy ugyanazon tevékenységeket csinálják, és csak azon vannak, hogy bármilyen programot, amelyek nem szerepelnek a napi robottevékenységben kipipáljanak. Arra pedig főleg nem jut idejük, hogy magukra is odafigyeljenek,és törődjenek lelkükkel, egészségükkel. A test- és lelki egészség csak akkor lesz fontos a részükre, amikor már valamilyen kór, betegség fel üti magát a szervezetükben. És akkor jön a pánik, és kétségbeesés.

Tény, hogy a társadalom azt várja el tőlünk,hogy állandóan, pörögjünk, rohanjunk, és állandóan legyük elérhetőek a másik fél számára. Ne, hogy lemaradjunk bármiről is. Egy percre sem hagyja meg azt az állapotot, hogy az emberek önmaguk legyenek. Bár ebben mi is hibásak vagyunk, mert sok esetben nem merünk nem-et mondani, féltve az állásunkat, pozíciónkat. A léleknek pedig feltöltődésre van szüksége. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha szánunk magunkra kellő idő, és csendben maradunk. A csend nagyon sok elfojtott, megoldatlan helyzetet felszínre tud hozni. Most bizonyára azt fogják mondani, hogy hogyan legyünk csendbe, amikor állandóan hangzavar van a környezetünkben. Vonuljunk félre, ha van rá lehetőségünk. Sétáljunk, akár munkába menet vagy épen hazafelé. Otthon felejtsük el a háttérzajokat, mint tv- rádió, és egyéb elektronikai eszközök használatát. Ezek a tárgyak csak mind zavaró tényezőként hatnak ránk. Felejtsük el a háttér hangokat is. Nem fontos csinálni semmit sem, csak ülni egy hotelben és merengve belenézni a minket körülvevő csendbe. Ilyenkor hatalmas felismerésekre lehet szert tenni, és olyan jelenségeket tapasztalhatunk meg, ami előtt korábban elmentünk vagy nem foglalkoztunk vele.

Az emberek azonban félnek a csendtől, mert fájdalmas, és eszükbe juttatja az elmúlás tényét. Tehát mit csinálnak, hogy ez ne így legyen? Állandóan programokat szerveznek maguknak, hogy ne legyenek egyedül. Teljesen mindegy, hogy az milyen céllal történik,csak ne legyenek otthon. Munkámból kifolyólag ezen állapotokat van időm megfigyelni. Egy-egy több napos ünnep alkalmával "össznépi" kiruccanások vannak. Már olyan ünnepek esetében is, mint a húsvét vagy a karácsony. Korábban ez a családok ünnepe volt. Most már ekkor is elmennek otthonról az emberek. Valami nagyon elromlott az elmúlt 20-30 évben. Miért van az, hogy menekülnek otthonról az emberek? Miközben nyűglődnek, rinyálnak, fáradtak satöbbi.
Baj van a lélekkel, Hiányzik a léleknek a csend, harmónia, belső béke. Ő ezt a hiányát tudtára is hozza az embereknek, de ők erről nem vesznek tudomást, vagy másképpen oldják meg ez a hiányt. Ha elmennünk valahová, akkor ezt az igényt elfojtjuk, és kész. De ez az állapot csak ideig-óráig tartható így fent.

Különben szörnyű rossz érzés, amikor az ember nem találja a helyét, és muszáj mennie a barátokhoz, barátnőkhöz, vagy bármilyen programon rész vennie, csakhogy ne legyen egyedül, és ne kelljen figyelnie magára. Mindezt átéltem, és tudom. Mára sokat változott nálam a helyzet. Sokszor vágyom arra, hogy mielőbb haza térjek a munkából, és kicsit "magam" lehessek. A munkám során ricsajjal, és hangzavarral vagyok körülvéve. És még a munkahelyemen is akad néhány ember, akik állandóan pörgésben vannak, és egy percre sem tudnak csendben lenni. Épen ezért hacsak tehetem hazafelé egyedül szeretek menni. Szépen, lassan andalogva sétálni, és figyelni a természet változásait. Tavasszal, nyiladozó természetet, nyáron a szikrázó, perzselő napsütést, most pedig sárguló faleveleket. Ezek mind-mind feltöltenek bennünket energiával.

A csend nagyon sok mindent előhoz belőlünk, Lehet, hogy ezek nagyon fájdalmas dolgok lesznek, de ezt nem kerülhetjük el. A csend a lélek gyógyítója. Minden vallás, filozófia a csendet tartja a legnagyobb tanítónak. Minden nap szánjuk magunkra pár órát, hogy csendben magunkba tudjunk fordulni. Ha mindezt megtesszük. akkor teljesen más fényében látjuk magunkat, a világot, és az embereket.


2012. október 21., vasárnap

Rémálmok

Talán egy évvel ezelőtt már írtam egy olyan bejegyzést, amely arról szólt, hogy álmainknak milyen üzenetei vannak. Most is az álommal fogok foglalkozni, de teljesen más megvilágításban. Sokan esküsznek rá, hogy nem szoktak sohasem álmodni, persze az nem igaz, csak sokan nem emlékeznek rá. Mi is történik valójában, amikor az ember álmodik? Az egész napi történéseket ilyenkor dolgozza fel az agyunk, és főleg az olyan problémák, konfliktusok az álom témai, amelyeket nehezen tudunk  megoldani, és "nyomja" a lelkünket. Az ilyen megoldatlan, elfojtott élmények sokszor rémálmok formájában jelentkeznek. Most erről írok néhány történetet.

Bizonyára sokan átéltek már életük folyamán rémálmokat. Ezek az álmok lehetnek pozitívak, amelyek jó érzéssel töltik el az ember lelkét, de lehet az álomélmény negatív is, amely az adott napunkat teljesen tönkre teheti. Ezek a rémálmok legtöbb esetben akkor fordulnak elő, ha az életünkben valamilyen feldolgozatlan trauma, megoldatlan probléma áll. Sok esetben már nem is emlékeszünk a megoldatlan probléma gyökerére, és úgy gondoljuk, hogy már az nem is érdekes a számunkra. De az agyunk az nem felejt, Sok-sok évvel ezelőtt megtörtént eseményeket is képes elraktározni, és egy egy későbbi időpontban elővenni, hogy az embert emlékeztesse milyen megoldatlan konfliktusai, gondjai, problémai vannak. Tudjuk, hogy nem vagyunk egyformák, és éppen ezért az álmainkat is más-más képen éljük meg. Vannak, akik nem tulajdonítanak nagy hangsúlyt az álmaik tartalmának, de vannak, akik igenis odafigyelnek az álmaik üzeneteire. Az utóbbi embertípusra, már az a jellemző, hogy a lelki- és spirituális szinten is igen magasan áll.

Velem is sok esetben előfordult/fordul, hogy bizonyos időközönként rémálmaim vannak. Ezek az álmok valóban olyan események, történésekkel álltak/állnak kapcsolatban, amelyeket magamban elfojtottam , vagy nem találtam meg rá a megfelelő megoldást. És az agy az emberi szervezet egyik legcsodálatosabb része, mert több évre visszamenőleg is megőrzi az megoldatlan, elfojtott dolgainkat. Ezeket az elfojtott dolgokat pedig rémálmok formájában tárja elénk. Ha nem oldjuk meg ezen dolgainkat, akkor az álmok egyre durvább formában jelennek meg, és ezek bizony lelkiekben is megviselik az embert. Saját élményeim, tapasztalataim alapján írom le mindezeket. Elmesélek most néhány esetet.

Hosszú éveken keresztül nem találtam megoldást egy kialakuló kapcsolatomra. Valójában nem akartam azt a helyzetet tudomásul venni, pedig nagyon erős érzelmeim voltak az adott pasi iránt. Ezt az erős érzelmet éveken keresztül elfojtottam. Igen ám! De az agyam nem felejtett. és rémálom formájába felszínre hozta a megoldást. Durva, agresszív élményként éltem meg ezt az álmot, és mindez az élmény az egész napomat padlóra vágta. És mit ad az isten. Pár év elteltével az álom a valóságban is megtörtént, és pontosan olyan durva, és agresszív formában. Ezzel ez a probléma megoldódott, és később nem voltak ezzel kapcsolatosan rémálmaim.
Gyakran voltak olyan álmaim is, amelyek dühöt, agressziót váltottak ki belőlem, Ezek leginkább munkahelyi problémák voltak, és olyan kollégák, akik sokszor megbántottak, rosszak és gonoszak voltak velem. Az elfojtott dühöm, mérgem mind egytől-egyig álomkép formájában jelent meg, Amióta naponta csiszolom magamat, ez a problémám is megszűnt. Mert meg tudom magamat védeni, és merek véleményt alkotni.
És nézzünk egy pozitív példát is!
A "tanító mesteremmel" való találkozásomat tiszta pozitív élményként éltem meg. Ezt is megálmodtam. Az elmesélt történt után ugyanazt válaszolta, mint a valóságban. Álmomban is nyugalmat, melegséget éreztem, jól esett kibeszélni a problémámat. Nem voltam ideges, hanem laza. Nem volt görcsölés. És mindezek megléte tiszta belső nyugalommal töltöttek el.

Régen nagyon féltem a rémálmoktól, hogy ebből valami nagyon rossz dolog fog kisülni. Most már tudom, hogy ezek nem mások, mind az életben keletkező feszültségek, amelyekkel nem akarunk szembenézni. Nem régiben olvastam egy neves pszichológus rémálomról írt cikkét. Ő ebben azt írja, hogy szerencsés ember az, akinek rémálmai vannak. Legalább a kialakult feszültségek miatt a későbbiek során nem fog megbetegedni. Mert a belső feszültségektől ilyen formában szabadul meg a szervezet. Amikor elolvastam ezt a cikket, megnyugodtam, és már korán sem félek annyira a rémálmaimtól, mint régen. Mert tudom, hogy ez egy megoldatlan konfliktus felszínre törése csupán, amelyet előbb-utóbb megoldást igényel.



2012. október 14., vasárnap

Milyen érzés az, amikor szerelmes vagy?

A mostani bejegyzésemnek nem az a célja, hogy az szerelem érzését biológiai vagy más szempontok alapján megmagyarázzam. A szerelmet mindenki másként éli meg az élete folyamán, de vannak olyan emberek is, akik soha, de soha nem tapasztalták mg ezt szép és sokszor fájdalommal járó érzést. Most egy valóságos történetet fogok elmesélni, de a szereplők nevét megváltoztattam. Egy régebbi bejegyzésemben már írtam Nóra és Miklós történetéről, egy gyakori személyiségvonással kapcsolatosan. Most egy újabb történetükről rántom le a fátylat.

A történet több mint tizenöt évvel ezelőtt kezdődött. Már az előzőekben írtam a személyek jellemvonásáról, és fontosabb dolgaikról. Nóra negyvenes éveiben járó, érettségivel rendelkező hölgy volt, magas érzelmi intelligenciával rendelkezett. Miklós ötvenes éveinek az elején járt, két diplomás, nyelveket beszélő pasi volt. A két ember egy nyelvtanfolyamon ismerkedett meg. És a Miklósnak nagyon megtetszett ez a nő, és gyorsan elkezdett hajtani rá. De a Nóra mit sem törődött azzal, hogy a pasi mennyire van utána. És ez így is ment hónapokon keresztül. Majd végett ért a nyelvtanfolyam, és Nóra magánúton folytatta tanulmányait, és a tanára Miklós lett. És lassan elindult a lavina.

Közben évek teltek el, és Miklós továbbra sem mondott le a nőről. Egyre jobban nyomulni kezdett. Mivel a Nóra sem volt fából, így benne is kialakultak az érzelmek. De valamit tudott ez a nő, Mert ezt az állapotát éveken keresztül nagyon jól tudta titkolni. (bár ne tette volna). Egyre jobban azt érezte, hogy szerelmes. Gyorsabban vert a szíve ha látta vagy találkozott a pasival. Melegség öntötte el, keze.lába remegni kezdett már csak a neve hallatán is. Állandóan csak ez a pasi járt az eszébe, akit úgy tekintett, mintha más lett volna, mint a nagy átlag. Bár később belátta, hogy tévedett.

Egy hideg, borús októberi nap volt, amikor az óra után Miklós elvitte Nórát a városba,  mert neki ott volt dolga. Miklós másnap három hétre külföldre utazott. Kiszálltunk az autóból, pár szót váltottunk, és elérkezett a búcsúzás pillanata.
- "Vigyázz magadra!" - mondta Nóra neki, és ö csak döbbenten állt és nézett maga elé.
- " Majd gondolok rád!"- szólt a következő mondat.
- Mikor? - kérdezett ő gyorsan vissza.
- Mindig! Mindig gondolok rád!- válaszolta Nóra.
És akkor ott, hirtelen dermedt csend telepedett közéjük. Miklós csak állt és nézett maga elé, a szép nagy barna, boci szemeivel. Nóra szintén ott állt, és várta, hogy mi fog történni.
És láss csodát! Miklós gyorsan odalépett a lányhoz, és szorosan magához ölelte. És a következőket mondta:
- " Hogy én milyen marha vagyok, de sajnos soha nincs időm semmire."
-  " Nekem ezt még soha senki nem mondta". - adta a tudtomra.
És akkor Nórának földbegyökerezett a lába, De egy nagyon jó érzés járta át a testét-lelkét. Érezte ahogyan Miklós magához öleli, érezte a keze melegét, simogatását. Nóra szíve pedig egyre hevesebben vert, kiverte a verejték, és keze-lába remegett. Három hétig pedig, amíg Miklós külföldön tartózkodott, minden egyes nap átélte ezt az érzést, és mindig egyre hevesebben. Nóra számára ez egy örök emlék marad.

Most egy megtörtént esemény leírásával próbáltam megmagyarázni a szerelem érzését. Boldog ember az, aki mind ezt átélhette/élheti. Megtapasztalhatta az élet egy csodáját.
A neveket pedig ne felejtsék el, mert még bizonyára találkozhatnak vele.

2012. október 13., szombat

Szakítás után is megy az élet tovább

Szakítás. Nincs olyan ember, aki élete folyamán ne élné át a szakítás lelki fájdalmát. Van, aki nem is egyszer kerül ilyen helyzetben, hanem az élete során akár több alkalommal is. Tinédzser korban sem könnyű annak a fiúnak, lánynak a helyzete, aki átéli ezt az élethelyzetet. Ahogy pedig az ember egyre korosabbá válik, ez egyre nagyobb lelki terhet nyom az illető vállára.

A bekövetkezett szakítások sorozatainak azonban vannak jó oldalai is. Lehet tanulni az elkövetett hibákból, hiányosságokból, hogy később már ezeket a dolgokat ki tudjuk küszöbölni. Egy-egy szakítás arra is rádöbbentheti az ember fiát-lányát, hogy esetleg elgondolkozzon az élete értelmén, és drasztikusan megváltoztassa az eddigi élet- és szemlélet módját. Ehhez a feladathoz pedig fel kell nőni. Azt is illik magunkban tudatosítani, hogy egy-egy kapcsolat tönkremenésében mind a két fél hibás, Tehát nem jelenthetjük ki azt, hogy csak a pasi vagy a csaj a hibás a megtörtént események végett. A szakítások ma már egyre jobban az elektronika vívmányain keresztül történnek meg. Ez persze így könnyebb és kényelmesebb, és még nem is kell a másik ember szemébe belenézni. A személyesen történő szakítások esetében ezt a helyzetet nem lehetséges elkerülni, Ott szembe kell nézni ön önmagunk saját hibáival, kudarcaival. Ezért is félnek sokan a személyes szakításokkal, mert az emberek félnek, és gyávák.

De nézzük meg, hogy melyik nem tagjai azok, akik gyakrabban kimondják a szakítás tényét. Az én tapasztalataim azt támasztják alá, hogy a nők azok, akik előbb mondják ki a szakítás tényét, annak ellenére is, hogy ez az állapot lelkiekben őket viseli meg a legjobban. A férfiak ritkábban állnak elő egy kapcsolatban a szakítás gondolatával, mert ők szépen ellavíroznak a viselt dolgaikkal, és még kényelmes is nekik benne lenni egy kapcsolatban. De ahogyan már írtam másként élik meg a nők és másként a férfiak a szakítás utáni állapotot. A nőkben előtör a düh, a bosszúállás, harag, elkeseredés. Megjelenhetnek a testi panaszok is. mit az álmatlanság,idegesség, étkezési zavarok. A férfiak másképpen élik meg ezt a helyzetet. Ők magunkba roskadnak, nem beszélnek senkinek a fájdalmaikról. Rosszabb esetben alkohollal oltják el a bánatukat.

De minden rosszban van valami jó. - tartja a mondás. És ez valóban így is van. Újból kezünkbe vehetjük a sorsunk irányítását. Elmúlik a gyűlölt, harag a másik iránt. És egyre ritkábban törtnek elő az érzelmeink a szeretet fél felé. Sokan azonban azt tartják, hogy harapást szőrével kell gyógyítani, és épen ezért gyorsan keresnek magunknak egy társat. Majd később rájönnek, hogy az új társ valójában semmivel sem különb, mint az előző társ volt. És ez mind miért vagy így? - azért mert az illető személy nem dolgozta fel a problémáját és gyorsan belevágott egy új kapcsolatba. A szakítást, válást fel kell dolgozni, ehhez pedig időre van szükség. A gyors párkeresés leginkább a társfüggő emberekre a jellemző, akik nem akarnak egyedül lenni egy pillanatra sem. (Erről már korábban írtam.) Majd az új kapcsolatban megjelenik a társasmagány.

A szakítás végső fázisában megjelenik a belső egyensúly érzése. Visszaszerezhetjük önértékelésünket, bár ez kemény melóval jár. Tudatába leszünk vágyainknak, kívánságainknak. Megtanulunk másképpen gondolkodni, És egyre jobban tudatában leszünk annak a sokszor hangoztatott bölcseletnek, hogy hasonló, hasonlót vonz magához.

Szakítás után is megy az élet tovább. Ezt anno én sem hittem el, de most már bátran kimerem  jelenteni. És mindig, minden esetből csak tanulni tudunk. Én egy szakítási ceremónia után döbbentem rá, hogy létezik egy új, jobb élet is, És csodák-csodája új utak, élmények nyíltak meg a számomra.

2012. október 6., szombat

A lelki fejlődés göröngyös útjai

Az ember azaz ösztönlény, aki mindig boldog  akar lenni, és egész életében a boldogság megélésének az élményét keresi. Pedig olyan állapot soha nem fordul elő, hogy mindenki, minden eggyes alkalommal boldog legyen. Amikor úgy érezzük, hogy boldogok vagyunk, akkor azaz állapot csupán pillanatnyi érzés, amely gyorsan elrepül. Az élet velejárója, hogy életünkben vannak jó és rossz dolgok egyaránt, sőt kudarcok és csalódások állapotát is sorozatban át kell élnünk, hogy megtapasztaljuk őket, és a fel tudjuk használni az ebből tanultakat  a lelki fejlődésünkhöz.

Mostanság egyre jobban az a jellemző az emberek hozzáállására, hogy szeretnének ezt vagy azt tenni, akár az életüket is megváltoztatni, de ezt minden esetben úgy akarják elérni, hogy azért ne kelljen semmit sem tenniük. Sokan ezért is nm mernek változtatni az eddig megszokott életükön, annak ellenére sem, hogy éppen  nem érzik jól magukat a bőrükben. Ahhoz pedig, hogy bárki eljusson annak a gondolatnak a megfogalmazásához, kimondásához, hogy mostantól megváltoztatom az életemet nagy bátorságra és kitartásra lesz szükség. De nem elég szóban megfogalmazni a dolgokat, hanem az egyik legfontosabb tény az, hogy a változtatni akaró embernek az életében át kell/kellett élnie olyan élethelyzetet, amikor úgy érezte, hogy mos már nincs tovább, vagyis meg kell élni a saját poklát, hogy változás induljon el a saját életében. Rögtön hozzátenném, hogyha azt vesszük észre, hogy akár családtagjaink, barátaink, munkatársaink problémákkal küszködnek, akkor semmiféle képen ne próbáljunk meg nekik segíteni, Azaz ő problémájuk nekik kell megoldani a gondjaikat. Arról nem is beszélve, hogyha nem kérték ki problémájuk megoldásához a mi segítségünket. "Csak segíteni szerettem volna"- hangzik el sokszor ez a megszokott válasz..Amikor az idézet mondatot kiejtjük a szánkon, akkor többet ártunk vele, minthogy segítettünk volna. A segítés során felmerül az a probléma is, hogy ismerőseinkkel, rokonainkkal, családtagunkkal nagyon is lojálisak vagyunk, és nem merjük nekik megmondani az igazságot sem róluk, sem a probléma meglétéről.

Ha változtatni akar bárki a saját életén, akkor nagyon keserves, és göröngyös lesz az útja. Először is a változtatás csak akkor következik be, ha az adott illető megélte saját poklát, és elkezd az életén és a dolgain változtatni. Ehhez minden esetben külső szakember segítsége kell, mert az anélkül nem fog menni, Az nyíltan, őszintén elfogja mondani a rólunk, és problémánkról alkotott véleményét. Aztán jön a felismerés a részünkről:" Valóban ilyen vagy olyan ember vagyok. Ki is vagyok én egyáltalán". Ha mindezeket a felismeréseket sikerült elfognunk, akkor kezdődhet a nehéz, kitartó és mindennapos munka. Nagyon nagy odafigyelés, toleranciát, türelmet, összpontosítást igényel ez a munka. Az első három hét az borzasztó energiát, odafigyelést igényel az embertől. Elmondhatom, hogy vért lehet tőle pisilni. Utána már rögzülnek a dolgok és már kevesebb energiát kell befektetni az ügy érdekébe. De ez minden napos munkát igényel, mindaddig amíg az ember él.

Ha következetesen végigjárjuk ezt a göröngyös utat, akkor a siker nem marad el. De addig el fogunk bukni, de az nem baj. Utána majd felállunk és megyünk tovább. Majd pár hónap elteltével a környezünk is észre fogja venni a változásokat. Ez pedig a változtató személy esetében először pozitív tényként fog hatni. Ilyenkor a környezetünkben élők tudatosan fognak olyan szituációkba, helyzetekbe hozni bennünket, hogy ne tudjunk az adott helyzetben helytállni. Nem baj. Menni kell tovább a kitaposott úton. Rövid távon a siker az övék lehet, de hosszú távon az idő az fogja igazolni, aki végig járja a lelki fejlődés minden jó és rossz útját.
Az akadályozó emberek pedig azért próbálnak meg bennünket megtorpantani,  mert ők gyávák, irigyek, és féltékenyek a mi fejlődésünkre. A fejlődő emberben látják meg a saját hibáikat, tökéletlenségüket, és ezért próbálnak úton-útfélen betenni a másképpen gondolkodó embereknek.

Elmondhatom, hogy sokan, sokszor próbálták velem is eljátszani az a szituációt, hogy különböző hibákat, problémákat gyártottak, hogy így próbáljanak kizökkenteni a a belső békémből. Eddig sikertelenül. A fejlődés során elkezdünk majd egyre jobban látni, megszűnik a korábbi vakság. Nő az önbizalom, hitelesség, gerincesség, következetesség. Érdemes végig járni ezt a nem könnyű göröngyös utat, mert a siker nem marad el. "Aki mer az nyer".- tartja a szólás mondás. De a leírtak mindig csak egy napra érvényesek. Ezen megállapításomat a saját tapasztalataim is alátámasztják.