eva-horvath.blogspot.com

2012. augusztus 22., szerda

Empátia

Empátia. Időnként időnként kiejtjük a szánkon ezt a szót. De vajon mit is jelent az empátia kifejezés? Empatikusnak lenni annyit jelent, hogy bele tudom élni magamat a másik ember helyzetébe, problémájába, gondjaiba, örömébe. Legyen szó bármilyen élethelyzetről. Empatikusnak lenni a mostani időkben úgymond "divat". Ez olyan snassz viselkedésnek tűnik, Oldja meg mindenki a saját problémáját, gondjait, ez nem tartozik másokra. Sokan ezen az állásponton vannak.

Ha találkozunk is hébe-hóba olyan emberrel, aki empátiát gyakorol a másik ember irányában, az olyan "kirívó" viselkedésnek tűnik az olyan ember szemében, aki nem is ismeri, és nem is használja a beleérző képességét. Pedig az empátia képessége minden emberben megtalálható, de ha az egyén nem rendelkezik ezen tulajdonsággal, akkor igenis az empátia tanulható és fejleszthető is. De ahhoz, hogy empatikus legyek a másik emberrel szembe, először is szeretnem kell saját magamat, és másokat is úgy ahogy vannak a hibáikkal együtt. Viszonyt empatikus csak akkor tudok lenni  bárkivel is, ha az adott egyén helyzetébe bele tudom magamat élni. Egy adott helyzetben csak akkor tudom magamat bele élni, ha ugyanazon problémát, amellyel az egyén küzd én is átéltem már az életem folyamán. Azaz ember, aki nem élt még át az életében  olyan szituációkat, élethelyzeteket, amelyről a másik ember épen szenved, az soha nem fog empatikus lenni vele szemben. De mint már írtam, ezen érzéseiket az emberek el is fojtsák, mert félnek, hogy előbb-utóbb velük is megtörténik ugyanaz a probléma, és milyen rossz lesz az akkor nekik.Van olyan helyzet is, amikor ugyan meghallgatásra kerül az egyén panasza, és azt mondják neki, hogy nagyon sajnállak. Ritkább esetben történik meg az az eset, amikor valakit nyugodtan, türelemmel, alázattal meghallgatta-tik. . És a leggyakoribb szituáció az, amikor a problémájáról mesélő emberbe pár perc leforgása alatt belé fojtsák a szót. Ettől szörnyűbb viselkedést adott esetben elképzelni sem tudok. Az ilyen viselkedésű emberről először is számomra egy nagy fokú önzőség, butaság, és érzelmi intelligencia hiánya jön le.

Én személy szerint nagyon áttudom élni az olyan ember helyzetét, akibe, ha panaszkodik vagy mond valamit, akkor belé fojtsák a szót. Ez egy borzasztó érzés. Arról nem is szólva, hogy amikor az ember szemébe oda vágják, hogy ez, meg ezt így és így kellene, kellett volna tenni. Csak úgy kapából oda vágva a másik számára. És amikor eljön az idő és az olyan embereket is hasonló szituáció elébe állítja a sors, akkor persze ledöbbennek, és megmerevednek, hogy most hogyan tovább, és miként kezeljék az adott helyzetet. Kerültem már én is ilyen állapotba életem során. És az élet mindenkinek visszaadja azt, ami neki jár.

Mint ahogyan már írtam vannak olyan esetek is, amikor azt mondjuk valakiről, hogy sajnáljuk őt a meglévő
helyzete miatt, De ezt is csak olyan ímmel-ámmal ejtik ki a szájukon. A sajnálat meglétével csak azt hozom a másik tudtára, hogy őt lenézem, amiért ő ilyen vagy olyan helyzetben van és azt nm tudja egyedül megoldani. A sajnálattól sokkal jobb megoldás az együttérzés (empátia) megléte. Meghallgatni türelemmel a másikat, és bele élni magunkat az ő helyzetébe, annak ellenére, hogy a problémáját csak ő, csakis ő tudja megoldani. Ajánljuk számára a segítségünket olyan formában, hogy amikor gondja, baja van forduljon hozzánk bizalommal, meghallgatjuk és ha kéri segítségünket, akkor segítsünk úgy ahogyan tudunk.

Az empátia pedig csak akkor működik igazán, ha elfogadjuk magunkat és másokat is úgy ahogy vannak. Nem kritizálunk,  és nem mondunk véleményt anélkül, hogy tudnánk a dolgok mikéntjeiket. Ítélkezni a legegyszerűbb. És ne felejtsük el  ha mi empatikusak vagyunk másokkal, mások is azok lesznek velünk szembe.



2012. augusztus 18., szombat

Miért irigy az irigykedő ember?

Korábban már írtam az irigységről, mint az egyik leggyakoribb emberi jellemvonásról. De mivel napjainkban egyre jobban jelen van az irigység a mindennapjainkban, ezért elgondolkodtam, hogy miért irigy az irigy ember. Vajon mi zajlik a benső énében? Miért olyan ember, amilyen? Talán gyerekkorában érték különböző sérelmek, traumák, amelyeket a mai napig nem tudott vagy nem akart feldolgozni? És mi motiválhat egy irigy ember, hogy ártson a másiknak még azon áron is, hogy a legmocskosabb módszerrel is eltiporja?

Alapjában véve minden ember irigy és önző is egy bizonyos szintig. És ez így is van jó. Igen ám, de a kérdés az, hogy vajon meddig jó irigynek és önzőnek lenni. Én azt gondolom, hogy a határ mindig ott van, ahol tudom, hogy ezen jellemvonásommal, hol ártok már magamnak és másoknak egyaránt. Ha az ember tudja magáról, hogy irigy, és ezt ki is mondja magának hangosan, többször elismételve, akkor azt is tudni fogja, hogy hol árthat az irigységével a másik embernek. De sajnos az emberek nem merik kimondani magukról a negatív hibáikat, mert az fáj, és ami fáj az nem jó. És mit tesznek ennek ellenére? Elkezdik bántani, eltiporni a másik felet, mert talán azaz egyén másképpen gondolkozik az élet értelméről, másként látja a dolgok állását, ne add isten, nem a megszokott "sablon" életforma szerint éli a mindennapi életét. Ha meg talán még valamit jól is csinál az életében, akkor már meg is lehet "gyilkolni" a másikat.

Sajnos mostanság az emberek a legvégsőbbekig is eltudnak menni. Nem számít, hogy milyen módszereket használ a másik ember lejáratására vagy áthágására. A lényeg az, hogy az adott illetőben lévő harag, düh, irigység valamilyen módon kielégüljön.  A döbbenetesebbnél-döbbenetesebb lejáratásokat volt részem megtapasztalni. Mivel szemtől-szembe nem megy a kommunikáció, így hát támad az illető hátulról, úgyhogy különböző játszmákat, eszközöket használ fel. Nézzünk néhány példát! Jönnek a hátunk mögötti árulkodások a főnök felé, akár a legcsipri-csupri dologról legyen is szó. Ha ezzel a módszerrel nem éri el a kellő hatást, akkor jön a bemártás a magasabb szintű főnöknél. És ha még itt sem jár sikerrel, akkor jön a névtelenül küldött, semmit mondó sms. Egyszerűen döbbenetes, hogy az emberek már mit nem engednek meg maguknak.

És vajon miért történnek így ezek a dolgok, ahogy történnek? Itt nem csak a szociális és megélhetési problémákról van szó, hanem arról is, hogy az adott egyénnek milyen mentális problémái vannak. Tele van negatív energiákkal, amelyek gyűlöletet, rosszindulatot, irigységet váltanak ki belőle. Amikor szembesül egy olyan emberrel, akik másként él és gondolkozik, és működik az élete, akkor az irigykedő ember szembesül saját ön önmaga képével. hogy ő is lehetne olyan, de ő ehhez gyáva, lusta, és megalkuvó. És mit tesz ilyenkor? A saját megvalósítatlan dolgai miatt elkezdi a másikat okolni, szapulni a saját tehetetlensége miatt.
A másik probléma amiből a nagyfokú irigység eredhet, hogy az illetőt gyerekkorában valamiféle trauma érhette. Gondolok itt olyan problémára, hogy mindig meg akart felelni a szülők elvárásainak. Hibát találtak a szülök a tanulásban, önmegvalósításban. esetleg jobban szerették a másik testvért, vagyis diszkrimináltak a testvérek között. Tehát nagyon, de nagyon sok összetevője lehet annak, hogy sok az irigykedő ember.

Az irigykedés leginkább a nők körében "népszerű". Bár ez a férfiakban is mg van. A nők sok mindenre irigyek, főleg a másik nő irányában. Megjelenésére, öltözködésre, munkájára, tanulásra stb. Az irigykedés egy bizonyos életkorban még jobban jelen van a mindennapi életben, Ez általában a negyven-ötvenéves kor. Uram bocsá a nők ilyenkor szoktak "megbolondulni" tisztelet a kivételnek. Öregszenek, tunyulnak, slampossá válnak. De aki ezt nem úgy éli meg, mint ők akkor jön az irigykedés, csesztetés.

Valóban irigykedni sokkal sokkal könnyebb, mint tenni valamit azért, hogy az adott illető is jól érezze magát a bőrébe. De nem teszi, Igaz ezzel sincs semmi baj. Mindenki a saját életéért felel, és neki kell majd élete végén mindenért elszámolni, hogy mindent megtette élete minden területén azért, hogy jól érezze magát. Ha pedig nem, akkor keserű szájízzel fog meghalni. A kérdés csak az, hogy ki, hogyan szeretne meghalni. Mosolyogva vagy keserű szájízzel? Mindenki maga dönti el.

2012. augusztus 12., vasárnap

Testbeszéd, amely visszatükrözi belső lelkivilágunkat.

Sokan nem is gondolnak arra, hogy a testük önkéntelenül is működik. Állandó visszajelzéseket küld a külvilág felé, hogy épen milyen a belső lelkivilágunk. Vannak emberek, akik erről nem is vesznek tudomást, de vannak olyanok is, akik nagyon is odafigyelnek az árulkodó jelekre. Test és a lelek szorosan együttműködik, egyik sem választható el egymástól.

Nézzünk egy egyszerű esetet! Mi történik olyan esetben, amikor valaki váratlanul "hátba döf " bennünket, amire mi nem voltunk felkészülve. Pillanatokon belül megváltozik a testünk kisugárzása, Arcunk eltorzul, görcsbe rándul, szemünk megmered, pupillánk kitágul, elakad a hangunk, könnyen elsírjuk magunkat. Ezek a látható jelek, amelyet a sértő félnek is érdemes lenne megfigyelni. Így mindig tudhatná, hogy a másik embernek hol vannak a határai, és meddig mehet el másik személyt illetőn, úgyhogy ne sértse azt meg.
Vannak azonban olyan szituációk is, amikor valaki ideges, belső feszültség van benne, vagy olyan éles szituációba kerül, hogy hirtelen nem tudja a helyzetét kezelni.

Bizonyára sokan ismerik azt a szólás mondást, hogy "égnek áll a haja" valakinek, bármitől. Nos ez a népi megfigyelés valóban így is igaz. Láttam már az életemben olyan embereket, hogy akik napok óta feszültek, idegesek voltak valami probléma véget, szinte szó szerint égnek állt a hajuk. Másik ilyen megfigyelésem volt, hogy vannak olyan egyének, akiknek az orruk meggörbül, amikor valamilyen nagyobb lelki feszültséget nem tudnak megoldani. A legjellemzőbben a szemünk közvetít felénk értékes információkat. Nem véletlenül mondják azt, hogy a szem a lélek tükre. De az arcunk is borzasztó sokat elárul bensőnkről.

Most megint egy ilyen tapasztalatomról számolok be. Volt egy ismerősöm, aki váratlanul olyan helyzetbe került, hogy nem tudta a felmerülő problémát kezelni. Egyszerűen hebegett-habogott, és tovább zúdultak  fejére a problémák halmaza. Pillanatokon belül a teste elkezdte közvetíteni a külvilág felé a benne zajló feszültségeket. Az arca, a szeme pár másodperc töredéke alatt megváltozott. A hangja elakadt, Mondhatjuk úgyis, hogy torkán akadt a szó. Sok mindent láttam már életem folyamán e téren, de ilyet még nem. Az illető szeme olyanná vált, mint ha meg akarna valakit gyilkolni, Számomra félelmetes volt. Az arca minden idegszála rángatózott, vibrált, szinte lehetett látni. Nem volt ura a helyzetének.

És hogy ebből a szituációból mi jött le nekem? Hát az, hogy az illető ember tele van félelemmel, bizonytalansággal, önértékelési problémákkal, önbizalomhiánnyal. Meglátásom szerint ő tudja is ezt magáról legbelül, de nem meri kimondani, hogy tele van frusztrációval, félelemmel, gyűlölettel. Épen ezért más és más embereket keres magának arra a célra, hogy a saját belső bizonytalanságáért másokat okoljon. És ez így is lesz mindaddig, amíg fel nem ismeri a hibáit, és nem kezd el változtatni rajtuk.

Láthatjuk tehát, hogy bármennyire is szeretnék a "jobb" arcunkat mutatni a külvilág felé ez nem fog menni. A testünk minden gondolatunkat, problémánkat visszatükrözi a külvilágnak. Semmit nem tagadhatunk el. Bár lehet, hogy ideig-óráig ez működő képes, de hosszú távon nem. A testbeszéd akarva akaratlanul kommunikál a külvilág felé vagy akarjuk vagy nem. Ezen fajta kommunikációnkat nem tudjuk befolyásolni. Akár jó passzban vagyunk, akár nem ezt az állapotot a testünk jelzi.



2012. augusztus 5., vasárnap

Kinek, mi adja meg a boldogságérzetet?

Már egy párszor írtam a boldogság meglétéről, amely sok ember életében nagyon fontos helyet foglal el. Mi kell a boldogsághoz? Mitől boldog, illetve nem boldog az ember? Mit értünk boldogság alatt?Sok-sok megválaszolandó kérdés van ez ügyben.

Mi is valójában a boldogság? A boldogság egy olyan pozitív állapot, amikor jól érezzük magunkat a bőrünkben, tudunk örülni az élet apró örömeinek is, és nemcsak a nagyoknak, tudunk szeretni, és tudunk szeretetet is adni. De a ma emberét elnézve, azt mondhatom, hogy sokan nem boldogok, és csak vágynak ezen érzés átélésére. Amikor megkérdezünk egy embert, hogy vajon boldog-e. Akkor a következő választ kapjuk: mitől lennék boldog, ilyen gazdasági helyzetben. Nincs munkám, és nehéz a megélhetés - válaszolják sokan. Ez igaz is. de az igazi boldogság nem az anyagiak függvénye csupán. Nem kevesen vannak azon emberek is, akik jó anyagi körülmények között élnek, és mégsem boldogok. Valami hiányzik az életükből. Akkor hol is van a probléma? Úgy gondolom, hogy sokszor bennünk emberekben van a hiba, mert legtöbbször irreális elképzeléseink vannak a boldogságról, amelyeket a szappanoperák, és a média közvetít felénk. Általában azt szokták mondani, hogy az a boldogság számomra, ha van egy jó kereső szerető férjem, okos gyerekeim vannak, van pénzem, peresztisem, autóm, és hasonló dolgok. Ez azonban tévedés. Ezt csak az egónk diktálja így, a léleknek más elvárásai vannak velünk szembe.

De vajon vannak olyan emberek, akik tényleg tudnak az élet apró örömeinek is örülni? - Igen vannak, de csak nagyon kevesen. Az emberek az idejük nagy részét arra fordítsák, hogy az anyagi javaikat megszerezzék, így az az eszükbe sem jut, hogy a lelkükkel is érdemes lenne foglalkozni. Ahhoz pedig, hogy befelé tudjunk figyelni (mármint magunkra) nyugalomra, csöndre van szükség. Ettől pedig félnek az emberek, ezért szeretnek társaságba, bulikba járni. és úgy mond pörögni. Addig sem kell a saját problémájukkal szembesülniük.
Nyugalmat áraszt a természet, erdő, park, fák, virágok, folyópartok, minden-minden, ami nem zajos. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Elég kimenni a kertbe, parkba, sétálni, és közben figyelni az állatokat, madarakat, fákat, virágokat. Pár percen beül nyugalom árassza el a testünket, lelkünket.

.Én nagyon szeretem csodálni, a nyíló virágokat, a csiripelő madarakat. a zöld lombú virágos fákat,amelyek csakúgy spontán élik az életüket. Nagyon megnyugtató érzés, és árad a testben a boldogság  hormon. A  mi nap egy eset történt meg velem. Két vezetés között ültem a parkban és csodáltam a nyíló rózsákat, és ott kalács morzsát csipegető galambokat, amikor egy fiatal ember megkérdezte, hogy leülhet-e a padra. Beszélgetni kezdtünk, és közben megérkezett a két barátja is. Sok érdekes témáról beszélgettünk. Majd olyan jó húsz perc elteltével az egyik srác megkért, hogy aláírnám-e a képeslapot, amit a kezébe tartott. Mert ő, ahol megfordul kér egy aláírást, amelyet ő emlékként megőriz.Teljesítettem a kívánságát, Az örömünk közös volt, ő őrült, hogy kapott egy aláírást, én pedig örültem, hogy neki ezzel a csekélységgel is örömet szerezhettem. Ilyen apróság is örömet tud okozni, és boldogsággal tölt el.

A napokban a TANÍTÓ MESTEREMMEL volt egy riport a tv-ben. A műsor végén a riporter megkérdezte tőle, hogy mit jelent számára a boldogság. Ezt válaszolta: " Én már attól boldog vagyok, ha egy hat elemit végzett embernek eltudom magyarázni azt, hogy mindenki annyi tiszteletet, megbecsülést kap, amennyire saját magát tiszteli." Nagyon szép, bölcs, nemes gondolat volt a részéről. Lássák ennyi is elég a boldogsághoz!





2012. augusztus 4., szombat

Dacos gyerekek, avagy a dackorszak időszaka

Időnként itt a blogomban egy-két alkalommal már előfordult, hogy nem csak a felnőttek lelki problémájáról írok, hanem a gyerekkorral járó bizonyos élethelyzetekről. Mivel az olvasók közül van, akit az ilyen téma is érdekel. Ezért most is egy ilyen gyerekneveléssel kapcsolatos témát osztok itt meg a blog olvasóival. Ez pedig a dac korszak, és az ezzel együtt járó problémák lesznek.

A dackorszak és a kamaszkor a a legnagyobb próbatétel a gyereknevelés szempontjából a szülő számára. A dackorszak a gyerek olyan másfél-kétéves korában kezd először megmutatkozni. Sok szülő ilyenkor nagyon meglepődik, hogy az ő addig aranyos, engedelmes gyerekével vajon most mit történt. Most a gyerek abban a korban van, amikor az "akaratát" próbálja mg gyakorolni. A dackorszakban a gyerek mindig ragaszkodik, azokhoz a szokásokhoz, amelyeket ő megszokott, és csak akkor fogadja el az újat, ha ő találta  azt ki. Ez a korszak úgy a gyereket, mind a szülőt nagyon megterhelik. A legjobb módszer az, ha önállóságra szoktatjuk, és van ahhoz türelmünk, hogy mondjuk a konyhába "besegít" a munkába. (pl:  mézeskalács sütés) Igaz, hogy sokszor inkább nyűgnek érzi a gyerek segítését a konyhába a szülő, mert így a gyereke, csak hátráltatja őt a munkában. Ehhez nyugalomra, türelemre van szükség. És a legfontosabb, hogy ne nevessük, ki és ne szégyenítsük meg őt. az ügyetlenkedése miatt. Az önállóság és az önbizalom csökkenti a a dacot.

Emlékszem rá, hogy az egyik ismerősöm gyerek, olyan másfél-kétéves kora körül élte a dackorszakát. Borzasztóan hisztis, akaratos tudott lenni. A gyereknek voltak olyan időszakai, hogy amikor valami nem úgy alakult az életébe, ahogyan ő azt per-pillanat akarta, akkor arra is képes volt, hogy beleharapjon abba az emberbe, aki épen vele volt. Ezt anno velem is megtette. Volt olyan eset, hogy a kislányt az anyja nálunk hagyta megőrzés céljából, mert a nagyobb gyereket el vitte az óvodába vagy épen érte kellett, hogy elmenjen. A kislány miután az anyukája elment óriási hisztibe fogott. A fejét beleverte a folyosón lévő lambériába. Az anyám, aki nem volt hozzászokva az e fajta viselkedéshez szokva, ezt mondta: " Csinálj már vele valamit!" - Én pedig ezt válaszoltam: " Majd abba hagyja, hiszen neki fáj". És tényleg így lett egy idő múlva magától abbahagyta a hisztit, és megnyugodott. Ilyenkor hagyjuk hadd hisztizzen, dacoskodjon, majd ez az időszak is elmúlik egyszer. Ehhez azonban sok nyugalomra és nagy fokú következetességre van szükség.

A másik tipikus eset, amikor a gyerek boltban,bevásárlóközpontban dacoskodik és veri ki a hisztit. Például, ha kinéz egy játékot és az anyuka nem veszi mg neki, mert már esetleg több tucat baba vagy kisautó van odahaza. A gyerek ilyenkor földhöz vágja magát, amit a vásárlók rossz szemmel néznek, és sok esetben elítélik az anyát, hogy milyen érzéketlen, hogy nem veszi meg neki a kiszemelt játékot. Az anya pedig szégyenkezik. Ilyenkor ne verjük meg a gyereket, és ne rúgjunk bele, hiszen ő is szenved, mert az akaratát szeretné érvényesíteni. Mondjuk neki határozottan, hogy NEM és NEM!!! Csak azért ne vegyük meg a játékot vagy bármi mást, mert a járókelők, vevők megítélnek. Bírjuk ki ezt az időszakot, Kitartó nyugalom, halk hang, és következetesség kell mind ehhez.


Emlékszem, nekem is volt olyan, hogy nagyon kellett volna egy játék, de nem volt rá pénz, és az anyám nem vette meg. Nekem is azt mondta, hogy most nem. Ilyen esetekben előszeretettél használta azt a módszert, hogy elterelt a figyelmemet és valami mást vett meg, Persze annak is nagyon örültem. Természetesen nem felejtette el azt sem, hogy mit szerettem volna megkapni, mert azt vagy név- és születésnapra, vagy karácsonyra megkaptam. Az anyám nem olvasott azokban az időkben pszichológia könyveket, csak hallgatott a belső sugallatára, hogy mit, hogyan tegyen. Sokszor pedig belülről jönnek a legjobb nevelési módszerek. Így felnőttkoromban sem váltam olyan emberre, aki  mindent meg akar szerezni bármi áron, A mai napig tudom, hogy mi a fontos, és mi az ami kevésbé. A dackorszakot pedig sok nyugalommal, türelemmel, kitartással lehet átvészelni.

2012. augusztus 1., szerda

Hitelesség, gerincesség

Napjainkban már azon viselkedési forma, mint a hitelesség vagy a gerincesség már kihaló félben van. Arról nem is beszélve, hogy az olyan embert, akinek van gerince, tartása, hitelessége azt az emberek döntő része úgymond "hülyének" nézi. Ma a "legdivatosabb" viselkedési mód a másik eltaposása minden áron, a manipuláció és a játszmák rendszeres megléte. A mi nap mondta egy ismerősöm, hogy én nem mondom minden nőre, hogy és nem mondom minden férfira, hogy férfi. Ez így igaz. mert én leginkább a csaj, pasi kifejezést használom. Az én szememben csak az a NŐ és FÉRFI, aki rendelkezik a szerepéhez megfelelő személyiségszerkezettel. Tartás, gerinc, hitelesség, önbizalom, önbecsület,

Hitelesség! Mit is értünk ez alatt? Azt, hogy az általunk kimondott szavainkért, tetteinkért, gondolatainkért vállaljuk a felelősséget, akár egy hét, egy hónap, vagy egy év múlva is. Mondhatom úgyis, hogy kiállok a kimondott szavaim, mondataim, tetteim, gondolataim mellett, És nem játszok napraforgó szerepet, hogy mindig arra fordulok, ahol épen a nap süt. De  mit is mondunk, ez a szerepjáték folyik az élet minden területén. Az emberek olyan gyakorlattal tudnak szerepeket eljátszani, hogy sok színész évekig tanulja ezeknek az elsajátítását. És vannak olyan emberek, akik még a feletteseiket is nyugodt szívvel manipulálják a kicsinyes szerepjátékaikkal. Aki pedig hagyja, hogy manipulálják az egész egyszerűen vak. Tehát nem rendelkezik megfelelő éberséggel, csak azt látja meg, ami neki kedvező és amit látni szeretne.

Hitelesség ami sajnos nincs meg az emberekben. Bármire képesek csak azért, hogy mentsék az irhájukat. Miközben ezt a bejegyzést írom, történt valami. Egy olyan emberben kellett újra csalódnom, akiben bíztam, hogy megváltozott, és másképpen áll az élet dolgaihoz, de tévedtem. Nem baj a tanulópénzt újra meg kell fizetnem. Egy valamit azonban az illető elfelejt, hogy játszmákon és a manipulációkon át lehet látni, és hamar le lehet bukni. Az ilyen ember az én szememben gyáva, megalkuvó, gerinctelen ember, akinek nincs hitelessége. Akiben pedig nincs gerinc, tartás, hitelesség az egész életében vergődni fog a saját csapdájában.