eva-horvath.blogspot.com

Powered By Blogger

2013. április 27., szombat

Elváljak, vagy talán mégsem?

A statisztikai kimutatások alapján az látható, hogy Magyarországon egyre jobban emelkedik a válások száma. Az is kitűnik, hogy egyre kevesebben kötnek házasságot, mint mondjuk tíz-húsz évvel ezelőtt. A válásokat az esetek többségében a nők kezdeményezik, mert egy nő minden esetben feltud emelkedni a problémáján, és előbb talál megoldást a problémájára. Bár ez nem minden nőről mondható el.

De kezdjük a legelején. A házasságok döntő része a hetedik év után kezd megromlani, Abban az időszakban a családok nagy része már rendelkezik egy vagy két gyerekkel. A kapcsolatok legtöbb esetben a gyerekek megérkezésével kezdenek el megromlani, Ennek egyik fő oka elsősorban az, hogy az anya a legtöbb idejét a gyerekek törődésével tölt. Szépen-lassan megszűnik nőként funkcionálni. A férfiak életében is nagy változást hoz a gyerek érkezése. Előképbe kerül a felelősségvállalás ténye, amit mondjunk meg őszintén, a mai világban nem "divatos" emberi erény. Erre a periódusra tehető az a tény is, hogy egyre jobban elő jönnek mindkét félnek a negatív tulajdonságai, amelyeket még a "szerelemnek" vélt időszakban észre sem vesz az ember. A pasik mind tudjuk nem beszélnek az érzelmeikről, inkább magukba, vagy az alkoholba fojtsák a bánatukat.

Amikor pedig egy kapcsolat eljut olyan stádiumba, hogy a két fél már nem tud egymással mit kezdeni, akkor felmerül a kérdés. "Mit is keresünk mi egymás mellett." Ez a gondolat leginkább a nők agyában születik meg. mivel ők sokkal alkalmasabbak a lélektani változásokra. Arról nem is beszélve, ha a nőnek olyan férjjel "kell" együtt élnie, aki iszik, nem dolgozik, vagy ha dolgozik nem adja haza a pénzét, és még nagyobb a baj, ha játékgépezik is. Ekkor jön a gondolat, "elváljak, vagy talán mégsem."  Kezdetben a nők elkezdenek tűrni, és tűrni. Különböző elméleteket gyártanak. Megmagyarázzák, hogy talán ezért vagy azért olyan a párjuk amilyen. Nem válhatok el a gyerek/kek miatt. - hangoztatják ezt legtöbbször. "Mi lesz velem? Mit kezdjek magammal?" És hasonló szituációk gyártása kezdődik el.

A közvéleménnyel ellentétében a válást legkevésbé a gyerekek sínylik meg, mert ők gyorsan, okosan tudnak alkalmazkodni a megfelelő helyzetekre. Rosszabb a helyzet a nők, férfiak esetében. Ők elsősorban saját magukat sajnálják, és elkezdik siratni magukat. Ez elég önző tulajdonság mindkét fél részéről.
De vajon miért cselekszenek így? Véleményem szerint azért, mert a házasságok nagy része a támaszkodásról szól, ami nem más mint társfüggőség. Vagyis, amikor két ember összekötötte az életét, akkor ezt úgy tették, hogy szerelmesek egymásba, hanem csak szerelemnek gondolták mindazt, ami támaszkodás a való életben.

Amikor pedig egy nő eldönti, hogy elváll a férjétől, mert már nem tudnak egymással élni, akkor hamarosan újabb problémával találja magát szembe. A nők rossz stratégiája az, hogy gyorsan keresnek egy másik pasit, anélkül, hogy lerendezték volna magukban a régi párjuk tulajdonságait, rossz szokásait.
Ha pedig "behálóznak"  egy új pasit, akkor jön a felismerés. "Te jó ég, ez az ember pont olyan, mint az exem volt."  "Anyám nem ilyen lovat akartam".- tartja a közmondás. És a nők nagy része újra és újra ebbe a kelepcébe esik bele.

Elváljak, vagy talán mégsem? - tettem fel a címben a kérdést. Válaszom: ha a kapcsolat már meg romlott, és nem tudnak egymással élni, akkor igen. Ha pedig társulnak hozzá rossz bevett szokások, alkoholizmus, nőzés, játékgépezés, akkor mindenképpen a különélés a legjobb megoldás. A saját félelmeinket, tehetetlenségünket pedig ne fogjuk rá a gyerekekre. Ők azok igazán, akik alkalmazkodni tudnak az új helyzethez. A gyerekeknek sem igazán jó, ha szülei rossz kapcsolatban élnek, és állandó oda haza a veszekedés, kiabálás, ordítozás. Ők sok esetben többet tudnak, látnak a felnőttek kapcsolataiból, mint ahogyan azt mi, felnőttek gondoljuk.
  

2013. április 20., szombat

Éretté váljak vagy maradjak éretlen?

A közgondolkodásban elterjed gondolkodásmód az, hogyha az ember felnőtté válik, akkor az együtt jár az érett személyiség meglétével. Sajnos van ezzel kapcsolatosan egy rossz hírem.- ez nem így van. Mostanság egyre inkább olyan személyekkel vagyunk körülvéve. akik igen már benne vannak a biológiai éveikben, de érzelmi szinten megragadtak a tizenhét-tizennyolc éves kamasz szintjén. Ez e tendencia úgy nőknél, mint a férfiaknál megfigyelhető.

De nézzük csak meg, hogy milyen tulajdonságok utalnak az érett, illetve az éretlen személyiségű egyénekre.
Az érett személyiségű ember az életében nem problémákat lát, hanem lehetőségeket, és keresi a megfelelő megoldásokat. Sokszor hallani ezt a kijelentést az emberek szájából: "Problémáim vannak." Ezt hangoztatva azonban sokkal nehezebb megoldást találni, és rengetek energiát elvisz az embertől. De ha azt mondja. hogy ez egy lehetőség a számomra és nem probléma, akkor a megoldást is megtalálja, és közben szárnyal a pozitív energiáktól. Így minden sokkal könnyebben megy.Az éretlen személy ezzel szemben csak a problémát veszi észre, és azt, hogy neki az nem jó. Bezzeg, ha olyan emberekkel alája magát szembe, akik pontosan az ő ellenkező egyéniségei, úgy az esetben megy a kritizálás, irigység, gonoszkodás, rosszindulat stb.

Az éretlen személyiségre leginkább jellemző, hogy folyton minősít, kritizál, irányítani akart, de az is igaz, hogy sok esetben nincs önbecsülése, agresszívé  és behódol. Ez a fajta típusú ember a későbbiek során a házasságában is meg marad éretlen személyiségnek. ami a párkapcsolatokban komoly problémát jelent. Kialakul a pótmama, pótpapa szerepkör. De vajon mi határozza meg, hogy érett vagy éretlen személyiség lesz-e valaki? Nos, elsősorban a neveltetés és a társadalmi szokások a döntőek. A családi minta nagyon fontos, hogy a gyerek mit lát a családban, a szüleik valójában érett emberek-e vagy nem. A mai társadalom tele van frusztrált emberekkel. A mindennapjaikban meglévő problémákat nem tudják megfelelően kezelni, nincsenek eszközök a kezükbe, amivel hatékonyan tudnák az érdekeiket képviselni. Így sok esetben gyávákká. megalkuvóvá, agresszívé válnak. Egyetlen egy dologban szeretnek tündökölni: ez az irányítás. Az önismeret sokat segíthet e téren. De hol tanulják ezt meg a gyerekek, akiknek a szüleik is éretlenek? Mert bizony ez egy mókuskerék, mert a szülők szülei és még azok szülei is éretlenek voltak, és ezt példát adták tovább generációról-generációra. A legjobb az lenne, ha az iskolákban tanítanának önismeretet, de ez viszont veszélyeket rejt a társadalom számára, hiszen akkor sok lesz az érett és tudatos gyerek, és sok mindet átfog látni az életében. Ez pedig veszélyt hordoz magában.

És miért jó érettnek lenni az életben? Azért, mert a boldogságunk múlik rajta. Hatékonyabban tudja az ember kezelni a problémáit, gyorsabban éri el a céljait. Sikeresek lesznek az életben, mind a munkában, mind a párkapcsolat területén. Sok esetben a rosszul rögzült párbeszédek a hibásak abban, hogy valaki éretlen marad. Mert az egész gyerekkorában a szülei csak a negatív "fertőző" mondatokat verték a fejébe. Ezeket azonban át lehet formálni pozitív énképpé, mégpedig önismereti tréningek hasznosításával. Mindenképpen jobban járunk az életben, ha érett egyéniségek vagyunk, mintha éretlenek maradunk. Megéri rá áldozni a munkát és az időt.

2013. április 13., szombat

Hisztéria

Amikor a hisztéria szót bárki kiejti a száján, akkor rögtön két ember típusra gondol az ember, a hisztiző nőkre, akik a férjüket, családtagjaikat ezzel a módszerrel manipulálják, vagy a kicsi gyerekekre, akik másfél - kétéves korukban így adják a szülők tudtára a nem tetszésüket, ha bármi nem az ő akaratuk szerint történik.

Gyerekkorban a hiszti még egy bizonyos életkorig elfogadható viselkedési forma, De ahogyan nőnek a gyerekek és okosodnak, akkor a hiszti egyszer csal alább marad, majd végleg eltűnik. Gyerekkorban sem a legjobb megoldás a szülő részéről, ha próbálja lenyugtatni a dühöngő, hisztériázó gyermekét. Sok esetben a gyerekek durcássá válnak, fejüket a falba verik, tépik a hajukat, vagy földhöz vágják magukat. Ilyenkor legjobb, ha hagyjuk had dühöngje   ki magát, és ha lecsillapodott, akkor érdemes vele megvitatni a probléma tárgyát az ő fejlődési szintjének megfelelően. Emlékszem egy esetre, ami velem történt meg. Vigyáztam egy ismerős másfél-kétéves kislányára, amíg a mamája egyéb teendőjét intézte. A kislányra amint az anyja elment rátört a hiszti. A fejét a lambériába verte, és egyre durvábban művelte ezt az egészet. Nem csináltam vele semmit, Hagytam, hogy tegye, amit ő akar, neki fáj és nem nekem. Ellenben az anyám ezt a viselkedés formát nem ismerte, hiába volt gyereke. Mondata nekem: "Hogy csinálj már vele valamit." Erre azt válaszoltam: "Majd abba hagyja, neki fáj az." A mai napig nem tudom, hogy ez megérzés honnét jött nekem, sem gyerekem nem volt, és még nem is foglalkoztam pszichológiai témák olvasásával. És úgy is történt. Pár perc után a kislány lenyugodott, és el mondta, hogy azért csinálta, mert az anyukája nálam hagyta, és félt, hogy nem jön vissza a mamája. Hallgattam a belső megérzésemre.

De mi van akkor, amikor egy érettnek mondató felnőtt elkezd hisztériázni? Nos, ott már komoly lelki gondok vannak, amelyek a gyerekkorra vezethetők vissza. Itt lehet szó kötődési, és viszonyulási problémákról. A gyerekek már gyerekkorukban megtanulják, hogy érzelmileg hogyan tudják a szüleiket manipulálni, és így elérni azt amit szeretnének. A felnőttkori hisztéria leginkább a nőkre jellemző. bár néhány esetben a férfiakra is jellemző. A nők legtöbbször a férjeiket szokták a hisztériás viselkedésükkel manipulálni. Több-kevesebb sikerrel. Az ilyen viselkedés mindig éretlen személyiségre utal.Az ilyen embertípus kénytelen kontrollálni magát, és arra is, hogy jobb belátásra térjen.

Nagyon elrettentő eset az, amikor egy felnőtt ember hisztériázni kezd olyan probléma miatt, amit ő nem akar elfogadni vagy megismerni. Voltam már ilyen esetnek tanúja. Az illető nőszemély egy beszélgetés kapcsán olyan hisztériás dühbe tört ki, hogy rossz volt nézni. Iszonyatos dühbe tört ki, dorombolt a lábával, sírt, zokogott, kiabált. Úgy viselkedett, mint egy egy -két éves gyerek, és  már középkorú volt abban az időben. Számomra ez döbbenetes volt, de tanulságos is egyben. Így is tudnak viselkedni a felnőtt nők. Sajnos. Azóta már tudom, hogy ez a viselkedés forma nagyon sokat elárul az egyén gyerekkoráról, úgy,  hogy nem is beszél róla. (Freud ezt a lelki problémát a szexualitásban látta).

A hisztériás embernek nincs magára rálátása, önismereti problémával küzd, kisebbségi kompluxusai vannak.  Vajon mi zajlik le a hisztériás ember agyában? A meg nem értettség, mellőzöttség, kisebbrendűségi érzés. Így az ilyen ember próbál mindig a középpontba lenni, mert addig is csak rá figyel a többség. Hogyan kezeljük az ilyen egyéneket? Hagyjuk rájuk abban a pillanatban a hisztériájukat. A hiszti elmúlta után pedig érdemes megvitatni a tényeket, hogy miért viselkedett úgy, ahogyan. Amennyiben ez a viselkedés hosszú ideig fenn áll, úgy érdemes egy szakembert felkeresni, vagy részt venni egy önismereti tréningen.


2013. április 8., hétfő

Büszkeség, hiúság

Büszkeség, hiúság ezt a két alapvető személyiségvonást az emberek döntő része a minden napokban összekeverik. Pedig, ha jobban megvizsgáljuk ezen tulajdonságoknak a vetületeit, teljesen más ember típus ismerhetünk meg ezen tulajdonságok mögött.

Büszkeség?- Mit is takarhat ez az emberi tulajdonság? Helyesen használjuk-e ezt a jelzőt az emberekre vonatkoztatva? Van-e ma Magyarországon olyan nő, férfi, aki elmondhatja magáról, hogy büszke vagyok magamra. De nézzük sorjában a tényeket!
Azaz ember, aki azt mondják, hogy büszke, az nem biztos, hogy saját magára is büszke az élete területein. Lehet, hogy csak hiú. A hiúságra utaló mondatok árulkodnak erről elsősorban. " Én vagyok a legszebb. Én vagyok a legokosabb. Én vagyok a legcsinosabb". És ehhez hasonló mondatok hagyják el a hiú ember száját.

Ellenben a büszkeség teljesen mást rejt maga mögött. A büszkeség azt jelenti, hogy az adott ember jól érzi magát a bőrében, rendelkezik megfelelő önbizalommal, és elégedett önmagával az élete minden területén, mert minden tőle telhetőt megtett azért, hogy jól is érezze magát. És este is nyugodt szívvel néz bele a saját tükrébe. Sajnos manapság kevés férfi, nő mondhatja el magáról, hogy büszke vagyok magamra, mert ezt, és ezt elértem az életemben. Olyan dolgokat teremtett, hozott létre az életében, amit még a legmerészebb álmaiban sem gondolt volna. Persze az megint más lapra tartozik, hogy az ilyen beállítottságú embereket a nagy többség nem kedveli, mert egy erős, határozott egyéniségű személyiség tükröződik vissza a külvilág felé. A büszkeség eléréséhez azonban az önbizalom megléte még kevés, kell hozzá megfelelő bátorság is. Ha pedig valaki gyenge az gyávaságra utal. A gyáva ember pedig mindig próbál másoknak megfelelni, Mígnem az állandó megfelelni vágyás miatt nem tudja megvalósítani magát.

A napokban egy közösségi portálon folytatott eszmecsere során voltak olyan hozzászólások, amikor azt tapasztaltam, hogy vannak emberek, akik keverik a fogalmakat. Ezt volt a büszkeség, hiúság esetében is, és azért gondoltam írok egy bejegyzést a témáról. Volta olyan hozzászóló, aki azt írta, hogy egy nő ne legyen büszke magára, mert az már hiúság. A hiúság pedig már az ördög műve. Az ilyenfajta kijelentéseken, hozzáállásokon teljesen ki vagyok akadva. Ilyeneket állítani a huszonegyedik században. Hát olyan érzésem van mintha a fekete középkorban élnénk. Egy nő pedig végképp ne legyen büszke magára.- gondolják ezt jó párán. Inkább legyen csicska, mert arra alkalmas. A gondolkodás mód az kétségbe ejtő.

Én azt mondom, hogy minden nő, férfi legyen magára büszke, akik bármit is elért az életében. Legyen büszke magára, a tartására, gerincére, határozottságára. És legfőképpen arra aminek született, ha nőnek, akkor arra, ha férfi, akkor arra. Bár az is tény, hogy a nő, a férfi sem a nemiségétől nő, hanem a gerinctől, határozottságtól, tartástól, kisugárzástól. Ezek pedig mind tanulandó, fejleszthető folyamatok. Rajtunk múlik, hogy akarunk-e magunkra büszkék lenni, vagy nem.