eva-horvath.blogspot.com

2012. június 30., szombat

Mindenki visszakapja egyszer.....

Mindenki visszakapja egyszer, amit más ellen elkövet... - így hangzik az egyik magyar sláger szövege.
És amikor ez a zeneszám "menő" volt nem is gondoltam volna, hogy mennyi igazság van benne. Egyáltalán nem is gondoltam arra, hogyha mások megbántanak, eltipornak, rosszat tesznek velünk, akkor csak idő kérdése, hogy a megbántó ember ezt mikor, milyen formában kapja vissza.

Mindenki találkozott már életében olyan emberrel, emberekkel, akik minden úton, módon azon dolgoztak, hogy hogyan tudjanak ártani egy másik embernek. Legyen szó irigységről, gonoszságról, rosszindulatról, vagy arról, hogyan lehet átgázolni, sárba tiporni egy másik illetőt. És az átgázolást, sárba tiprást úgy véghez vinni, hogy nem tisztelni ezzel sem Istent, sem embert. A felemelkedés céljából mindent lapba vetni, azért, hogy a jobb képességű embert letiporja a palettáról. Sokan azonban bele sem gondolnak, hogy ezek a mérhetetlen gyűlöletek, illetve egy egzisztencia elérése milyen energiákat vesz el az adott személytől, amelyet egyszer úgyis visszakap valamilyen formában az elkövető.

Az élet törvénye azonban így működik. Ezzel a ténnyel és úgy jó tizenöt éve szembesültem. Korábbi munkahelyemen is számos olyan emberrel dolgoztam együtt, akik az érvényesülésük végett bármire képesek voltak. Még úgyis, hogy belerúgtak a másik emberbe. Sőt azt sem vetem véka alá, hogy velem is próbálkozott néhány személy. Ha másképpen nem ment, akkor árulkodott a főnöknek, vagy munkámra tett olyan kritikát, hogy a főnöknél jó legyen. Igaz abban az időben a más módon való gondolkozásomat sem értették, és nem is díjazták. Most már tudom, hogy ez miért működik így. Időközben elkerült ettől a cégtől, de az idő mókuskereke tovább dolgozott. És pár év elteltével hallottam, hogy azon emberek, akik a fent leírt módszert használták fel a céljuk elérése érdekében, és nekem is rosszat tettek, azoknak a sors visszaadta, azt, amit mások ellen elkövettek. Különböző problémák érték őket: válás, haláleset, betegség, egzisztenciális süllyedés satöbbi.

A mostani munkahelyemen sem jobb a helyzet. Ott is vannak ilyen-olyan emberek. Szintén vannak olyan személyek is, akik korábban és most is megpróbálnak ártani. Irigységgel, rosszindulattal, gonoszsággal vagy bármivel. Most már azonban nem foglalkozom ilyenekkel.mert tudom, hogy mindenki visszakap mindent, de mindent. Számomra csak az döbbenetes, hogy azon emberek, akik kapják a csapásokat pedig észre sem veszik. Legyen szó betegségről, pénztelenségről. munkanélküliségről, presztízs elvesztéséről. Ők ezt természetesnek veszik. Pedig az élet újra és újra mindig keményebb formában hozza ezt a tudtukra.

Összegezve: Mielőtt bármilyen rosszindulat, irigység, gonoszság, harag, düh, vagy bármi olyan célt tűznének ki egy másik ember ellen, amivel ártanak neki, Jusson mindenkinek az eszébe, hogy mindenki visszakapja egyszer, amit más ellen elkövet... Csak idő kérdése, hogy mikor, és milyen formában.

2012. június 28., csütörtök

Allergia, korunk divatos betegsége

Megérkezett a várva vár nyár, aminek igen sok ember örül, de vannak, akiknek ez az év egyik legborzasztóbb időszaka. Ők alkotják az allergiások táborát. Most egyre többször hangzik el az a felhívás, hogy irtani kell a parlagfüvet. Igen ám, de nem csak erre a növényre érzékenyek az emberek, hanem az állatszőrtől elkezdve a porig, a fák- virágok porzóira satöbbi. Én nagyon megtudom érteni az ilyen állapotban élő embereket, de valami nekem nem stimmel ebben az egész allergiás felfogásban.

Nem vagyok allergológus, hogy ezt orvosilag alátámaszthassam, amit most leírok, csak a józan paraszti eszemmel próbálom a problémagyökerét felderíteni. Sokszor felteszem a következő kérdést: Korábban, miért nem voltak allergiások az emberek sem állatokra, sem növényekre? Akkor is volt parlagfű is és állat is? Milyen reakció egyáltalán az allergia? Vajon mit üzennek az ebben a betegségben szenvedő emberek a környezetüknek.

Azt már tudjuk,hogy az allergia egy immunrendszeri betegség, amikor az immunrendszer saját maga ellen dolgozik, vagyis ellenkezőleg dolgozik, mint ahogyan azt kellene neki. Az immunrendszer pedig sok esetben tartós lelki problémáktól gyengül meg, és vezethet sokszor komolyabb betegségek kialakulásához is. Már az ókorban Hippokratész görög orvos is megállapította, hogy minden betegség kialakulása a lélek betegségére vezethető vissza. Ma már tudjuk, hogy bizonyos százalékban a genetikai hajlam is hozzájárul egyes betegségek kialakulásához, de csak kis százalékban. Miért nem ismerték korábban az allergiát? Azért, mert másképpen élték az emberek az életüket. Nem óvták, védték a gyereküket mindentől. Nem mostak tíz percenként kezet. Nem volt "mániákus" rend. Nem ismerték a különböző fertőtlenítőszereket, és hagyták élni a baktériumokat, és ez által erősödött az immunrendszerük is. És a legfontosabb pedig azt volt, hogy jobban tudták a lelki problémájukat kezelni.

Most pedig nézzük meg, hogy melyik allergiás tünet mit üzen a külvilágnak. Csak néhány a sok közül. Az allergén által szimbolizált tulajdonságokat elutasítod.
Pollenallergia: szexualitás, megtermékenyítés elutasítása
Szőrallergia: szeretet, kedveskedés nem elfogadása, fél az érzelmei kimutatásától. Elutasítja az érintéseket, tapintásokat, simogatásokat vagy bármely olyan érintést, ami a testéhez ér. Megfigyelhető, hogy az ilyen emberek "utálják" az állatokat megsimogatni. mint macska, kutya. vagy bármely szőrös állat.
Porallergia: tisztátalanság elutasítása. Az ilyen ember szinte retteg, ha bármit megfog a kezével, és rohan gyorsan kezet mosni. Sőt még kezet sem mer sok esetben fogni, mert azt hisz, hogy már meg is fertőződött.

A véleményem az, hogy a megoldás nem abban rejlik, hogy most növények garmadáját pusztítsuk ki vagy bármi mást. Az természet úgy van megalkotva, hogy minden növényre, állatra, rovarra szükség van, mert csak így tartható fenn a biológia egyensúly. Az sem járható út bárki élete végéig gyógyszeren éljen.
Megoldás: Meg kell keresni az allergiás betegnek a lelki okait, ami kiváltja nála a tüneteket. Ezt kezelni, helyre pakolni kell. Ez nem könnyű út. De itt is sokszor a könnyebb utat választják az emberek: inkább gyógyszer, mint valami kellemetlen dologgal szembesülni. Arról nem is szólva, hogy ez az ország mentális nagyon beteg. Ha pedig valaki vállalja azt az utat, hogy feltárja a lelkében meghúzódó probléma orvoslását, akkor rövid időn belül panaszai is csökkenni fognak.

2012. június 27., szerda

Feltöltődés, nyaralás, kikapcsolódás

Most, hogy már itt van a tikkasztó kánikula ideje, és vége az iskolának, így sok család választja a közös nyaralást, kikapcsolódást. Sokan ilyenkor próbálják bepótolni az év közben elszalasztott együttléteket, beszélgetéseket, közös programokat. Pedig, ami már elmúlt azt sohasem lehet bepótolni. Azt csak mindig az adott napon lehet megtenni. Ami ma elhalasztottam, azt nem lehet holnap vagy holnapután bepótolni.

Itt a nyaralás szezonja. Aki még még anyagilag megtudja engedni magának a közös nyaralást, az elutazik valahová, hogy "feltöltődjön" energiával. De valójában jó a közös nyaralás, fel lehet töltődni, vagy csak egy "kötelező" rítus az egész? Engem ez a téma nagyon sok év óta foglalkoztat. De a megfigyeléseim azt támasztják alá, hogy több probléma, nézeteltérés ilyenkor a családok között, mint az év többi napjaiban. Ilyenkor jön elő a sok-sok év közben elfojtott, lenyelt problémáknak a halmaza. Majd ezt példákkal is alátámasztom.

És vajon a közösen eltöltött nyaralás hoz lelki feltöltődést? Én azt mondom, hogy nem, mert a problémák, amelyek korábban is jelen voltak az életünkben, azok egy nyaralással nem oldódnak meg. Ezeket mindenkinek saját magának kell lerendeznie a lelkében. Az is megfigyeltem már a régóta várt nyaralás sokszor nem úgy alakul, ahogyan elképzeltük. Sőt rosszabb lesz a lelkivilágunk, mint korábban volt. Ez pedig a lelki béke hiányára vezethető vissza. Sokan mondják azt. hogy elutazom egy kicsit, és akkor megnyugszom. - igen, de ez csak rövid ideig tartó nyugalom lesz.

Hiába utazik el valaki egy-két hetes turista útra, az élete ettől nem fog megváltozni. Van egy ismerősöm, aki sok problémájára való hivatkozással elutazott, hogy majd kipiheni magát, és rendbe teszi a lelkét. Az illető személy merev, görcsös, rugalmatlan, nem igazán közösségi ember. El is ment az útra. és amikor visszatért semmiféle pozitív kisugárzást nem vettem észre az arcán. Ugyanolyan búval bélelt, faragott bábu arcát mutatta, mint korábban. A szeme szintén halott volt, nem telt meg örömmel, boldogsággal. Ez pedig jól érzékelhető minden ember kisugárzásán.

A másik tipikus eset, amikor a családok közös nyaralásra mennek, mert ez "menő" teljesen mindegy, hogy jól érzik-e így magukat vagy nem. Szintén ismerős család esetét írom le. A család pár évvel ezelőtt elment Horvát-országba nyaralni. Két szülő, és két kamasz gyerek. De hozzáteszem az apának semmi kedve nem volt az egész utazáshoz. Majd a nyaralás befejezte után, össze futottunk az utcán - és megkérdeztem, hogy milyen volt a nyaralás? Azt válaszolta - "hogy van, aki kipihente magát, és van aki nem." Látom! - válaszoltam. Tényleg?- kérdezte ő. A feleség az "anyu" mindig programokat tervezett, és mivel nem tudott vezetni, csak támaszkodott a férjére, akinek ez már túl fárasztó volt, és nem tudott pihenni. Kérdezem én: mit ér egy ilyen nyaralás? Semmit. Csak divat, és megszokás.

Mit tegyünk, ha nem tudunk elutazni nyaralni? Lehet-e így feltöltődni, kikapcsolódni?
Én azt mondom, igen. Ha otthon vagyunk szabadságon, akkor ne a munkáról szóljon minden, hagyjuk egy kicsit a fenébe. Legyen közös reggeli a családdal, terített asztallal, jó hangulatú beszélgetésekkel ötvözve. Csinálhatunk közös főzős programokat, amelybe már a gyerekeket is be lehet vonni, ők örömmel veszik, ha segíthetnek. Készítsünk olyan ételeket, amelyekre év közben nincs vagy kevés időnk van. Ha kerttel rendelkezünk, akkor jó program a gyümölcs szedés, így a gyerekek nem tv-ben látják, hogy mi milyen gyümölcs. Menjünk e kirándulni a hegyekbe, erdőkbe, folyópartra, így közelebb kerülünk a természethez, növényekhez, állatokhoz. Szóba jöhet a vad kempingezés is, aki szereti az efajta élet módot. Számos olyan program van, ami nem fér bele a felsorolásba. Mindenki keresse meg a magának megfelelő elfoglaltságot, közös programot.

Tehát: a lényeg nem az, hogy ki hol, hogyan töltötte el a szabadságát, hanem az, hogy ki hogy érezte magát, és milyen élményeket szerzett. Mert ebből a megszerzett élményekből fog "táplálkozni" a hideg, téli, szürke napokon. A drága utazások pedig csak a divatról, és flancolásról szólnak. Ja, és a fényképek mutogatásáról.

2012. június 24., vasárnap

A szülők megszólítása

A gyereknevelés során a szülők sokszor elvárják, sőt kikérik maguknak, hogy a gyerekeik, hogyan szólítsák őket. Nagyon sokféle megszólítási forma létezik a magyar nyelvben. Amikor a kisgyerek elkezd beszélni az első szavai ezek: apa, anya. Vannak szülők, akik be is érik ezzel megszólítással, de vannak olyanok is külön elvárják, hogy a gyerekeik miképpen hívják őket, mert úgy gondolják, hogy ezzel tiszteletet csikarnak ki a gyerekeikből. Ez pedig óriási tévedés.

Sok kisgyerek szájából lehet hallani ezen megszólításokat: anyuci, apuci, édesanya, édesapa. A szülő persze büszke rá, hogy csemetéje milyen szépen szólítja őt meg. Nekem pedig személy szerint hidegrázást kapok tőle, amikor így nevezik a gyerekek a szüleiket. Ettől még a legrosszabb az, amikor a harminc- , negyven, - ötvenéves felnőtt emberek is azt mondják a szüleiknek, hogy édesanya, édesapa. Ez már blamás. Mitől édes az a szülő? Miért várja el gyerekétől, hogy így nevezze őket? A szülő is épen olyan ember, mint bárki más. Tele jóval és rosszal egyaránt. Persze ezt a tényt nem sok szülő fogadja el, mert azt hiszi, hogy ő szent és sérthetetlen, sőt ég istennek is hiszi magát.
Én azt gondolom, hogy a szülő azért várja el gyerekétől az ilyen fajta megszólítást, hogy azt mutassa a gyereke szemébe, hogy neki mennyi tisztelete van. És a gyerek ezt el is hiszi. Majd csak később döbben arra rá, hogy a szülei is emberből vannak, nem azok, aminek mutatják magukat.

Biztos vagyok benne, hogy sok szülő arra nem is gondol, hogy ezek a megszólítások, ahogyan a gyerek a szüleit szólítsa, mit is takar valójában. Ez nem más, mint a szülőkhöz való érzelmi kötődés. Még kisgyerek korban elfogadható, amikor a gyerek apucinak, anyucinak, édesapának, édesanyának szólítja a szüleit. Később,amikor már elkezd kamaszodni, akkor ez az elnevezés számára már egyre jobban cikissé válik. Van, aki áttér az ilyen megszólításra, hogy: apám, anyám.
Van, aki azonban nem, de társaságban úgy viselkedik, mint egy felnőtt ember, otthon pedig marad "anyuci kicsi fiacskája".

A szülők megszólítása árulkodik arról is, hogy a gyerek érzelmi szempontból levált-e a szüleiről? Amikor egy felnőtt ember így beszél az anyjáról, hogy: anyukám, apukám, anyuci, apuci, édesanyám, édesapám, akkor biztosra vehető, hogy érzelmi szinten nem történt meg a leválás a szülőkről. Persze hozzájárulhat az intelligencia, és a tisztelet megadása is. Miből lehet megtudni, hogy egy gyerek levált-e a szüleiről? Onnan, amikor oldottan tud beszélni a szülei jó és rossz tulajdonságairól egyaránt. Ezt lelkiismeret furdalás nélkül és rezzenéstelen arccal megtudja tenni. Mégpedig úgy, hogy ezt ha szükséges, akkor minden egyes nap megtudja tenni. Ehhez bátorságra és erőre van szükség.


Tehát a szülő a tiszteletet nem azzal fogja kiérdemelni a gyerekétől, hogy hogyan szólítsa a gyerek, hanem attól, hogy ő személy szerint milyen példát mutat neki. Hiteles-e, vagy-e tartása, gerince, önbizalma. Ezek fontos személyiségvonások. Ha pedig bárki tiszteletet, akar magának kicsikarni erőnek erejével, az már diktátor. Egy diktátort pedig, hogyan lehet tisztelni?

2012. június 21., csütörtök

A szexualitás három lába

Korábban már írtam a párkapcsolathoz szükséges négy alapvető dologról, amelyet úgyis neveznek a pszichológia berkeiben, hogy az asztal négy lába. Most pedig szexualitás három alappillére lesz a téma, vagyis az asztal három lába.

Már sokszor hangsúlyoztam, hogy a szexualitás témaköre még a mai napig is tabu témák között szerepel. Az emberek szégyenlősek, félősek, ha ez a téma kerül szóba. Pedig egy párkapcsolat ennek a megléte nélkül működésképtelen, vagy ha "működik" is az a kapcsolat már a támaszkodásról szól. Az emberek felfogásában a szex a "szükséges" rossz. Ha már férjhez ment a csaj, akkor el kell fogadni azt a tényt, hogy időnként össze bújik a párjával. De sokszor ezt nem belső késztetésből teszi, hanem kötelezettségből. Majd az ilyen alkalmakból megszületik a gyerek. Gyakran szoktam hallani nők szájából az alábbi kijelentést: "Én nem akartam, ezt a gyereket, csak besikerült." Nálam ez e féle magyarázkodás veri a biztosítékot. Mert ugye ő nem volt ott? Itt lép a képbe a felelősséghárítás.

Vajon mi jut eszükbe az embereknek elsőre, amikor a szexualitás fogalmát hallják? A nők körében biztos vagyok benne, hogy a gyereknemzés. A férfiak estében nagyon fontos tényező az utódlás biztosítása. Majd utána következik az örömszerzés, amelyben a legtöbbször a férfi a kezdeményező. De ez az állapot így nem mondható stabilnak.
Mi is a jó szex funkciója: örömszerzés, a kapcsolat elmélyítése és a gyereknemzés. Ez olyan funkció, mintha egy három lábú asztalt képzelnénk el magunk elé, amelyiknek ha valamelyik lába hiányzik, akkor felborul. Ideig-óráig lehet azonban egyengetni, de a vége csak az lesz, hogy valóban borul az asztal.

Az emberek agyában ez a három féle funkció teljes mértékben külön van kezelve. Ez meg is figyelhető. Hiszen ha nm így lenne, akkor a párkapcsolatok is tartósabbá válnának. Az elsődleges cél, ahogyan már említettem az élet továbbadása. Ezt a gondolkodás módot fiatal párok esetében is meg lehet tapasztalni. Az első együtt töltött évek még "talán" az örömszerzésről és a kapcsolatépítésről szólnak. De az első gyerek megszületése után ez a helyzet rögvest megváltozik. Egyre ritkábbak lesznek az együtt töltött alkalmak. Az örömszerzést pedig sok esetben a pasi máshol keresi.

Tény, hogy a három funkciót nem szabad külön-külön kezelni. Ma a szex örömszerző oldala kapja a nagy hangsúlyt. De, ha ez nem egészül ki a másik két dologgal, akkor ez akár a kapcsolat halálához is vezethet. Sokszor az a baj, hogy a szexet is rutinszerűen élik meg az emberek, Kipipálják maguknak, hogy ez is megvolt a mai napra. De ha az emberek odafigyelnének a belső késztetésükre, figyelmeztetésekre, és elengednék magukat, vagyis nem görcsölnének rá a dolgokra, akkor a szex nem "kötelesség" lenne az életükben hanem öröm is. Tehát a szexualitás három lábára feltétlenül szükséges a jó szex meglétéhez.

2012. június 20., szerda

Türelem rózsát terem

A népi bölcsességek, közmondások még a mai napig is helytállóak, egy-egy szituáció, probléma esetében. Bár az is tény, hogy ezeket a mondásokat kevesen vagy nem is ismerik. A jelentőségüket annál kevésbé.Türelem rózsát terem, Ez a mottója a mostani bejegyzésemnek.

Türelem. Vajon hány ember rendelkezik az e fajta mentalitással. Bizonyára csak kevesen. Türelem, mint fogalom, mint viselkedési mód mára teljesen kihalt az emberek életéből. A felgyorsult világ más tempót diktál az embereknek. Mindenki gyorsan szeretne kielégülni az élete minden területén. Mintha azt diktálná a világ, hogy ne várj semmire, most gyorsan szerezd meg amit akarsz. Legyen szó pénzről, karrierről, szexről satöbbi. Sajnos az emberek egyre-másra csak hajszolnak mindent, és nem veszik észre az őket körülvevő dolgokat. Egyszerűen nincs idő semmire - mondják ezt sokan. Már lassan azon sem csodálkozom, hogy a házaspárok nagy része egyszerűen elhatárolódik egymástól. Ugyanis ebben a világban minden idő és teljesítmény orientált. Már a testi közelségre is kevés időt szánnak az emberek, főleg a pasikra jellemző az ilyen hozzáállás. Pár perc alatt szeretnek végezni, és akkor kipipálhatják, hogy a mai napra ezt a feladatot is teljesítették. De a természet nem így működik. Mindennek meg van a maga helye, ide, és tempója. Soha semmit nem szabad sürgetni. Mindig mindennek eljön a maga módja, és ideje.

Vajon jó ez nekünk, hogy nincs türelmünk, hogy állandóan rohanunk, szaladunk? Én azt mondom, hogy ez így nem jó, mert az ember egyszer csak teljesen kibukik, felőrlődik, és keletkezik a lelkébe egy üres tér, amitől nem érzi jól magát. A türelmetlen ember mindig sietteti a dolgok menetét. Most és itt és mindjárt...
És most jön a dolog hátulütője, hogy minél jobban siettetjük a dolgok menetét, azok annál inkább nem fognak valóra válni. Csak azért is el kerülnek bennünket. Bár az is igaz, hogy sok ember ember hisz az efféle teóriákban, mert racionálisan gondolkozik, és az egója megakadályozza őt az ilyen típusú gondolkodás módban.

Hogyan tudok türelmes lenni? - gondolom, hogy sokan felteszik maguknak ezt a kérdést. Mint minden ez is egy tanulási folyamat eredményeként érhető el. Nagyon kemény meló vár arra, aki ezt az állapotot el szeretné érni. Ez is egy belső harcos folyamat következményeként alakul ki. Hogy mire is gondolok pontosan? Amikor eldönti valaki, hogy változtatni akar az életén, a kellő mérlegelés után elkezd önmaga bensőjén dolgozni. Majd szép lassan, fokról-fokra haladva megtapasztalja a pozitív dolgok megjelenését az életében, És egyszer azon kapja a fejét, hogy mintha elcsendesült volna körülötte minden, nem zavarják a külvilág dolgai, ő csak teszi a dolgát szépen, csendese, nyugodtan. Majd észreveszi, hogy lehetőségeket kap az élettől, olyanokat, amiért korábban harcolt és türelmetlenül várta az eljövetelét.

Korábban én is sokszor sietettem a dolgok kimenetelét. Szerettem volna, ha ott és akkor történik meg a számomra kedvező dolog, esemény. És soha nem tudtam megérteni, hogy egyes emberekben hogy volt idő, energia, türelem kivárni bizonyos fejleményeket az életük területén. Pár éve értettem ezt meg igazán, amikor teljesen más szemléletmóddal kezdtem szemlélni, élni az életemet. És a dolgok szép lassan a helyükre kerültek. Most már semmit nem siettetek, élem a mindennapjaimat, türelemmel, és nyugalommal. Amióta pedig így állok hozzá az élethez sokkal kisebb energia befektetéssel jelennek meg az életemben az pozitív élmények.
Azért őseink sem voltak buta emberek, mert általuk költött népi bölcsességek, közmondások a mai napig helytállóak.
Türelem rózsát terem. Igen, ha valaki türelmes, és nyugodtan, türelmesen kivárja a dolgai alakulását, és nm sietteti azokat, akkor a türelem meghozza a termését, vagyis a rózsát.

2012. június 14., csütörtök

Nemcsak a húszéveseké a világ...

Az elmúlt időszakban egyre többször került szóba társaságban vagy a munkahelyen is az életkori problémáknak és a halál elfogadásának a témaköre. Nagyon érdekes, hogy az emberek szinte rettegnek attól az élettani folyamattól, hogy öregedés vagy meghalás. Bár a meghalás ténye születésünk pillanatától jelen van az életünkben, és a kommunikáció terén is egyre másra szembesülünk vele nap mint nap. A tévés műsorokban mást sem lát az ember. De ez addig nem jelent számára problémát, amíg ez a saját életében meg nem jelenik.

Miért félnek az emberek az öregedéstől? Haláltól? Miért központi téma az életében az életkora megélése? Ez a felfogás mutatkozik meg a negyven- ötven- hatvanéves emberek szemléletmódjában.
A félelem megléte az emberekben főleg (nőkben) bizonyos életkor tájékán jelentkezik. Ez úgy a negyvenes éveik körül kezd szembetűnőbb lenni. Sokáig nem is foglalkoznak a korukkal, csak élnek, mint a hal a vízben. És közben élik a megszokott rutin (szürke) életüket. Az a nő, aki házasságban, párkapcsolatban és, és vannak gyerekei, azok az életük első felét a gyerekük és férjük kiszolgálásával töltik el, És magukkal mit sem törődve. Bár a gyerekeket csak ajándéka kapja minden nő. Majd elérkezik a gyerek 18 éves kora, amikor is elhagyja a szülői házat. És akkor robban a palack. "Mi lesz velem... Itt hagyott engem egyedül szegény anyját, akiért annyit dolgoztam, éjjel-nappal..." Attól a pillanattól kezdve "hülyülnek" meg a nők, bár kivételek azért vannak. Ehhez még társul az a tény, hogy rádöbben, hogy huszonvalahány évet nem az álmai pasijával élte le, és már nem is tud rá felnézni férfiként, és csak vegetálnak egymás mellett.

Első lépésként el kell fogadni egy kapcsolatnak a halálát, legyen ez szülő-gyerekkapcsolat vége, (leválás) vagy egy haldokló párkapcsolat lezárása. Mert ha ezeket az ember lezárja magában csak akkor tud változtatni az életén. A másik nagy probléma a rutinból élt élet megléte. Ebből nem lehet sem önbizalmat építeni, sem kisugárzást növelni. Sajnos az évek múlásával a gondolkodásmód zen a téren mit sem változott. Az a "jó" nő, anya, aki mindent levégez otthon és még a gyereke seggét is kinyalja ( csicska). Csak ötven évesen döbben rá, hogy ott van egy szál egyedül, mert a gyerekei elmentek, vagy elhúztak a zsarnok anyától.

Elnézve az ilyen gondolkodású nőket, bizony nem is csoda, ha tragédiaként élik meg az éveik múlását. Valójában minden embernek adva a lehetőség arra, hogy változtasson a megszokott életén. Ám ezt nagyon sokan nem teszik meg, ahelyett megy az ellenségeskedés, irigykedés, rosszindulat, aljasság. Erre van idejük bőven, de, hogy tegyenek bármit azért, hogy jobban érezzék magukat arra nincs. A negatív dolgokra van energiájuk, a jobb dolgokra nincs. Pedig a rosszindulat rengeteg energiát elvisz az emberből. És ha ezt a saját boldogulásokra fordítanák mennyivel másabb lenne az életük. És ezek a rosszindulatú emberek szeretik a másik embert hátba döfni, mert esetleg az a másik más képen éli az életét.

Sokan bírnak az ilyenféle gondolkodásmóddal. Az is érzékelhető, hogy sokan közülük, mondjuk egy negyven- ötvenévesek már hetven- nyolcvanévesnek érzi magát. Vagyis korához képest jóval öregebbnek érzi magát, és ez látszik is a kisugárzásán. Nagyon jó dolog ha az ember fiatalokkal van körülvéve, mert így ők a gondolkodásmódjukkal fiatalítják az embert (persze csak az, aki nem begyepesedett gondolkodással bír). A kreativitás is nagyon fontos tényező, mert ez tartja az embert fiatalon. Mert a kíváncsi és kreatív emberek tovább fognak élni, és szépen.
Személy szerint én a kreatív és a kíváncsi ember kategóriába tartozom. Épen ezért sokkal jobban szót értek a nálamnál fiatalabb emberekkel, mint a korombéliekkel. Bár vannak emberek, akik ezt nem veszik jó néven. A lényeg az, hogy én így érzem jól magamat a bőrömben.

Tanácsom a következő: Először is el kell fogadni egy kapcsolat halálát, bármilyen legyen is az. Addig nem következik be a változás. Merjünk mindenbe belevágni, bármilyen megmérettetésbe! Legyünk kreatívak, kíváncsiak a dolgok iránt! Negyven- ötven- hatvanévesen is bármibe bele lehet vágni. Bármibe! És örülni lehet annak is, hogy szabad az ember, nincs kötöttség, gyerekek, és élhetnek végre a saját elképzelésük szerint.
"Tehát teljesen mindegy, hogy hány évesek vagyunk, ha merünk belevágni új dolgokba, akkor a nyolcvanéves is érezheti magát húszévesnek. De a húszéves - vagy a harminc -, aki nem mer új dolgokba belefogni, úgy fogja magát érezni, mint százötven éves. Tehát ezért vannak az öreg fiatalok, és vannak középkorú a fiatal és középkorú haldoklók, akik látszólag élnek, de valójában nem élnek." (CS,I)

Tehát nem a biológia kor a fontos, hogy hány évesek vagyunk, hanem az, hogy mit gondolunk magunkról.

2012. június 11., hétfő

Tökéletesség

A tökéletességre való törekvés sok embernek az agyában, cselekedetében jelen van. Mondhatjuk úgyis, hogy valaki maximalista. Az ilyen emberek az életük minden területén próbálják magukból a maximumot kihozni. Érdekes ez a szemléletmód, amit az ilyen gondolkodással, berögzüléssel bíró emberek csinálnak. Ők úgymond az "átlag embertől" fentebbre helyezik a mércét, mind a munkában, mind a tanulásban. Ez a viselkedési mód azonban egy idő után az illető embert beleviszi egy mókuskerékbe, amelyből később kilépni csak komoly, kemény munkával lehetséges.

Mit is értünk az alatt, hogy ha egy ember tökéletes? Vajon velünk születik-e az e fajta viselkedésmód vagy eltanuljuk ? Milyen negatív hatásai vannak annak, ha egy ember folyton-folyvást a tökéletességre hajt?
Nézzük sorjában! Tökéletes ember nincs, és nem is volt soha. Olyan sincs, hogy valaki a munkáját a legnagyobb tökéletességgel végezze el. Senki sem úgy születik, hogy tökéletes. Ezt később a szülők, a társadalom, tanárok várják el az emberektől. A tökéletesség megléte pedig az egó munkája. Az egó állandóan arra törekszik. hogy kielégítse a saját szükségleteit, és ezért mindig és mindig többet követel. Így ezáltal az embert arra kényszeríti rá, hogy minél jobb és tökéletesebb legyen. A tökéletes ember pedig mindig, minden körülmények között mindig nagyon szeretne megfelelni a környezeti elvárásainak. A vége pedig az lesz, hogy minél jobban meg akar felelni valakinek, annál több és több energiát fektet bele a feladataiba. A környezete pedig ezt egyáltalán nem veszi észre, sőt nem is díjazza az e fajta hozzáállásait a dolgaihoz. Így bele kerül egy mókuskerékbe, és a vége pedig a frusztráció és boldogtalanság lesz. Az ilyen emberek ISTENNEK hiszik magukat, uralni akarják a másik embert bármi áron. Nagy a hatalmi vágy és a megfelelési kényszer bennük. Csak ők azok, akik a legjobbak, ők tudnak mindent, mindenkinél okosabbak. És ez azért van így, mert az egó ezt diktálja nekik.

Nekem az ilyen tökéletességre vágyó embertől hidegrázásom van. Egyszerűen irritálnak a viselkedésükkel. Tény, hogy elfogadom őket úgy, ahogy vannak.Ilyenek és kész. De az ilyen típusú embernek fogalma sincs róla, hogy ezzel a szemléletmóddal, és hozzáállással mennyi embernek az életét tudják megkeseríteni.
Én naponta vagyok körülvéve ilyen emberekkel. Nem könnyű velük együtt dolgozni. De kisebb-nagyobb sikerrel lehet kezelni a problémát. Általános megfigyelésem, hogy hiányzik belőlük. biztonság érzése, vagyis bizonytalanok önmagukban. és ezért folyton ki akarnak emelkedni, és elvárják a környezetük elismerését. Ehhez gyakran hozzájárul még az úgynevezett "Napóleon komplexus", amely mind az tudvalévő az alacsony növésű emberekre jellemző, és ezért próbálnak hatalomra törni. Ismerek olyan embert, aki velem kapcsolatosan évek óta azt játssza el, hogy ő a legtökéletesebb munkaerő. Mindig túl akar nemcsak engem, de másokat is szárnyalni. És végtelenül büszke arra is, hogy milyen erős a hangja. Ráhagyom! Legyen neki öröme ebben. Én pedig úgy vagyok vele, hogy tudom az értékeimet, és biztos vagyok ön önmagamban.

Tökéletességre törekvő emberrel együtt dolgozni, kész istenverés. Ahogy már említettem ezek az emberek soha nem hibáznak, és tévednek.- gondolják ők. És amikor valamilyen probléma, kudarc vagy csak egyszerűnek tűnő, megoldásra váró problémával találják szembe magukat, akkor "becsinálnak". Ők nem, az hogy lehet? Én jól végeztem a munkámat, de az a hülye v.ki volt a hibás...
Megoldás: Kimondani azt, hogy nem ISTEN vagyok, hanem EMBER. Tökéletes ember pedig nincs. Az csak egy álom, hogy valaki tökéletes vagy legalább is azt gondolja magáról. És még egy fontos tényező: Illenék már felnőni, mert a legtöbb ilyen ember még a mai napig gyerek. és próbál a szüle elvárásának a legjobban megfelelni. Egy bizonyos életkor után azonban már ez a viselkedés abszurd.

2012. június 9., szombat

Maszkok, álarcok

Úgy gondolnánk, hogy maszkot, álarcot az emberek leginkább farsang idején használnak. Ez pedig óriási tévedés. Nagyon sok ember az egész életét egy valóságos maszk, álarc mögött éli le. És vajon mire jó az, hogy elrejtjük az arcunkat, kisugárzásunkat mások elől? Mitől félünk? És miért nem merünk kitárulkozni a másik ember előtt?

Az előbbiekben feltettem azt a kérdést, hogy miért jó az, ha elrejtjük az arcunkat a külvilág elől, és egy teljesen más képet tárunk az emberek elé a személyiségünkről. Az első dolog amiért így viselkedünk a belső félelmek meglétére utal. Belső szorongásokat, feszültségeket az emberek álcákkal próbálják meg palástolni. Egyszerűen félnek a külvilág reakciójától. hogy mi lesz ha meglátják, hogy boldogtalan vagyok, hogy gondjaim vannak, hogy rosszul érzem magamat a bőrömben, feszült, ideges vagyok. Nagyon számít, hogy mit fog mondani a külvilág, és mi történik akkor, ha konfrontálódni kell az emberekkel. A félelmeket pedig a belső bizonytalanság és az önbizalomhiány váltja ki. Ezekkel a személyiségvonások minden emberben jelen vannak, csak a kérdés, hogy mennyire tudja ezen tulajdonságait úgy kezelni, hogy mind saját magának, mind a külvilágnak ez ne legyen ártalmára.

Sajnos kevesen tudják megtalálni az "arany közép utat". Így hát marad a könnyebbik út adta lehetőség. Hogy az ember megvédje magát a fájdalomtól, kudarctól, inkább megpróbál egy másik arcot mutatni a külvilág felé. Vagyis egy jól kidolgozott maszk és árarc mögé rejti el valódi énjét. Arra nem is gondolván, hogy ez nem más mind önbecsapás még saját maga számára is. Az egyszerű embereket pedig, akik nem rendelkeznek megfelelő emberismerettel könnyen át lehet vágni ezzel az álarcos viselkedéssel. Így egy mezei embernek teljesen más jön le az illető viselkedéséből, mint amilyen valójában. Ilyenfajta viselkedéssel nap mint nap találkozik az ember.

Biztosan sokan találkoztak már olyan emberrel/emberekkel, akik azt próbálják mutatni, hogy belül milyen frankón helyén vannak, és ezt széttárt mosollyal próbálják imitálni. Pedig az adott illető azt nem is gondolja, hogy sok ember átlát a jászmájain. Lehet látni az arcon, a szemem a test jelzésein keresztül, hogy valami nincs rendjén a lelkében. De kérdem én miért nem lehet, azt mondani, hogy ma egy szar napom van, mert ez és ez a bajom? Nem mert az rossz és fájdalommal jár. Ahelyett inkább azt mutatják, hogy milyen frankón érzik magukat. Ilyenkor jön az álarc mögé bújás. Ehhez még hozzátartozik az a tény is, hogyha a másik embert még közelebbről is ismerhetjük, és jól tudjuk azt, hogy mi lehet a probléma gyökere.

Sok esetben megfigyelhető az esetek száma, amikor az emberek mondjuk fényképek mögé rejtik az arcukat. A közösségi portálokon ezeket nagy gyorsan fel lehet ismerni. Az emberek nem merik magukat megmutatni a maguk valóságában. Nagyon félnek a gyors reakcióktól is, amit az ilyen oldalak magukkal hordoznak. A belső bizonytalanság és önbizalomhiány még az álarc mögött is tükröződik a külvilág felé. Érdekes dolog ezek. Az ember sokszor gondolja azt, hogy ez vagy az ember megbízható, hiteles, és közben észreveszi, hogy csak annak látszik, mert a maszkja, amit visel megtévesztő. Én is kerülök még ma is ilyen szituációkban. Engem is át lehet verni, hiszen emberből vagyok, de próbálok arra törekedni, hogy ez minél kevesebbszer következzen be.

Egyszer valahol, valakinek azt mondtam, hogy miért viselkedsz úgy ahogyan, és miért nem veted le a maszkodat. - erre azt válaszolta: olyan jó az álarc mögé bújni, mert így nem tudják, hogy ki is vagyok valójában. Ez az eset már nagyon régen történt, de most, hogy ilyen témában írtam a bejegyzésemet, eszembe jutott ezen emlékem.
Tehát itt a megoldás kulcsa. Elbújni, mert így biztonságban érzem magamat. De biztos, hogy ez a jó megoldás? Döntse el ki,ki saját maga! Hisz mindenki a saját életéért felel. A maszkok és álarcok viselését pedig időzítsük a farsang idejére, hiszen az ott és akkor aktuális.

2012. június 4., hétfő

Gonoszkodás

Gonosz - amikor ilyen jelzővel illetünk embereket, akkor az emberek nagy többségének a hátán végig fut a hideg. Ez egy nagyon csúnya jelző és viselkedési modell. Még a mesékben a gonosz személyt egy csúnya, öreg, rigolyás szereplőhöz kapcsolják. Ha nyitva tartjuk a szemünket, akkor észrevehetjük, hogy a gonoszság megléte egyre jobban jelen van az életünkben.

Mire is gondolok pontosan? Az irigység, rosszindulat, pedig a gonoszság meglétéből indul ki. És miért is válik az emberek döntő része gonosszá? - hiszen senki sem születik gonosz embernek. A gonoszság alapvetően a lustaságból indul ki, és hozza magával mindazon személyiségvonásokat, amelyek ebből származnak, mint a irigység, rosszindulat. A gonoszság kialakulásának a táptalaja pedig a lustaság. Hogy mit értek ezalatt? - azt, hogy az embereknek többféle hozzáállása van az élete alakulását illetően. Nézzük az alternatívákat! Vannak emberek, akik fiatal korukban megszereztek egy szakmát, diplomát vagy más iskola képzettséget. Elhelyezkedtek egy munkahelyen és el voltak ott, mint a "befőtt". Nem képezték magukat, nem tanultak, nem tettek semmit azért, hogy az életüket boldogabbá tegyék. És van a másik alternatíva: ebbe a körbe pedig azon emberek tartoznak, akik tanulnak, képezik magukat, dolgoznak azon, hogy az életüket másképpen éljék, mint a nagy átlag. Mondhatom úgyis. hogy megvalósítják önmagukat, és tesznek azért, hogy elérjék a céljaikat, álmaikat.

És mi következik mind ebből? Azon emberek, akik semmit sem tettek életük szebbé-jobbá tétele érdekében, elkezdenek irigykedni, gonoszkodni, rosszindulatú megjegyzések kíséretében. Az persze senki sem fogja mondani, hogy egy lusta fráter voltam, aki csak vegetált az életében, és várta, hogy a sült galamb a szájába fog szállni. A lehetőség bárki számára adott, hogy azt tegye, amit szeretne csinálni, amihez kedve, tehetsége van. Ezt nm csak a racionális megvalósítás területére értem, hanem a mindennapi lelki egyensúly eléréséhez, és megtartásához is.

De jó magyar mentalitás szerint mindig könnyebb másban keresni a hibát, mint saját magunkban. A lustaság pedig nagy úr, És ha egyszer elhatalmasodik az emberen, akkor nagyon nehéz úrrá lenni felette. A mai rohanó világban pedig a lustaság nem megengedett dolog, mert ha valaki így él, akkor már rég halott.

El kell gondolkodni azon, amikor egy ember egy másik rosszindulatú. gonosz emberrel kerül össze, - hogy vajon mitől vált ez az ember olyanná, amilyenné? És az esetek többségében a lustaságé a főszerep. Az ilyen emberekben nincsen erő, kitartás, megfelelő önbizalom, tunyák, és sorolhatnám tovább. De nincs ezzel semmi baj. Ilyen emberekre is szükség van, mert tőlük is sokat lehet tanulni, és ettől olyan színes a világ. Csak, akkor nem kell irigynek, gonosznak, rosszindulatúnak, féltékenynek lenni arra az emberre, aki elért bármit is az életében. Mert még a másik fél lusta ember módjára élte az életét, ő addig mindent bele tett az életébe, hogy az szebbé, jobbá, élhetővé váljon. És még egy fontos okfejtés: az sem mindegy, hogy ki, milyen szájízzel fog meghalni, Mosolygósan vagy keseredetten.

2012. június 3., vasárnap

Hogyan élik meg a férfiak az életkorukkal járó változásokat?

Minden ember életében bekövetkezik az a visszafordíthatatlan folyamat, hogy öregszik. Születésünktől fogva minden egyes nappal, évvel idősebbek leszünk. Az emberek döntő többsége úgy a harmincas éveikig nem igazán foglalkoznak ezzel a problémával. Majd elérkezik a negyvenes év, és akkor, legfőképpen a nők elkezdenek megijedni, hogy jaj istenem hogy megöregedtem. A férfiak még ebben a korban nem igazán foglalkoznak az öregedés kérdésével. Tény, hogy ez a folyamat másként viseli meg a nőket, és másként a férfiakat.

A férfiak az öregedés folyamatát abban mérik le, hogy mennyire működik még a szexualitásuk. Fő mérce az, hogy "jancsiszeg" működik-e még vagy nem. Bár az is igaz, hogy a kor erőre haladtával nekik is egyre inkább csökkennek a szexuális vágyaik. Ezt embere válogatja, hogy ki, milyen vérmérséklettel bír. Az is elképzelhető, hogy bizonyos problémák már jelentkezhetnek a a negyvenes éveikben is, de arra mindig találnak magyarázatokat. Sok munka, stressz, kevés szabadidő és satöbbi. A másik fő probléma az, hogy az ilyen korú pároknál már egyre inkább nem működik a szex, és éppen ezért. "ki is esnek a gyakorlatból". A pasik nagy része pedig a lelke mélyén igenis vágyakozik a szexre. Ilyenkor szokott az a helyzet előállni, hogy a pasik döntő többsége keres magának szeretőt. Akár több évvel fiatalabb nőt is, de akad olyan is, aki korabeli csajt keres magának. Hátha még ott működik a dolog.

Nincs bebizonyítva, hogy van-e a férfiaknál férfiklimax úgy, mint a nők esetében, de az szemmel látható, hogy őket is megviselik az öregedéssel járó folyamatok. Jönnek a betegségek: magas vérnyomás, cukorbetegség, szív-érrendszeri betegségek, Ezek megléte mind mind hozzájárul a szexualitásuk csökkenéséhez. Az pedig az eszükbe sem jut, hogy ezen állapotok megléte elkerülhető lett volna, ha korábban változtattak volna az életükön, és megtapasztalták volna a belső béke meglétét. És még egy nagyon fontos tényezőm ami szintén kihat a "jancsiszeg" működésére, az pedig az, amikor a pasik tudatosan teszik tönkre magukat: alkohol - és drogfogyasztás, cigaretta, ezek mind károsan hatnak a szervezetre.

És mi történik akkor, ha a pasi házon kívül keresnek barátnőt maguknak? Hogy nem veszi ezt észre a párja? Vagy elnézi az egészet, csak hagyja békén őt? Érdekesek ezek a megfogalmazások. Én biztos vagyok abban, hogy alig van olyan pasi, aki az életében ne csalta volna meg a feleségét, párját. Legyen szó akár hosszabb viszonyról vagy csak egy éjszakás kalandról. Ezek a megcsalások pedig mind azért történnek, mert odahaza nem működik a kapcsolatuk. Úgy a kommunikáció, mind a szex terén. De a pasi azért is bizonyítani akar magának. Sőt az jár az agyában, hogyha otthon nem megy a dolog "anyuval", majd megy másik nővel, aki még nem unalmas, és tud is kommunikálni a másik emberrel, és még a külső sem elhanyagolható tényező.

Tegyük fel, hogy a pasi talál magának megfelelő nőt, akivel úgy gondolja, hogy megoldja a szexuális problémáját. Igen ám, de dolgok sok esetben nem úgy történnek, ahogy azt ők elképzelik. Véleményem szerint a "férfiasság" kudarca a legtöbb esetben a barátnőnél jön elő. (bár ez nem biztos). A pasik nagyon szeretnének bizonyítani, és ezért teljesítményorientáltak. És jön a szembesülés pillanata, amikor szex közben elmarad a várva várt eredmény. A jancsiszeg már nem működik. Ilyenkor a pasiknak végük van. Számukra ez a világvégét jelenti. Oda veszett a férfiasságuk. Búskomorak, ingerültek, idegesek, szótlanok lesznek, agresszívé és zsarnokká válnak.

Bár a külvilág felé mutatják, hogy ők milyen jól vannak, Vannak, akik azt mutatják, hogy milyen jó a humoruk, milyen nagy szövegládák. Pedig beül igenis őrlődnek. Tehát kedves pasik, férfiak, egyet nem szabad elfelejteni. Nem attól férfi a férfi, hogy működik-e még a jancsiszeg, hanem attól, hogy kinek milyen a kisugárzása, megjelenése, és rendelkezik-e mindazon személyiségszerkezettel, amitől férfi a férfi.