Amikor bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik

Közel három éve, amikor úgy döntöttem, hogy megfogom változtatni az életemet, tudtam, hogy sok fájdalommal, problémával, akadályokkal fogok majd útközben megküzdeni. A lelki utam fejlődését elsősorban magamnak, és Csernus Imre tanításainak, útmutatásainak köszönhetem. Tovább építettem lelki fejlődésemet Osho, Eckhard Tolle tanításaiból is. Ők arra is megtanítottak, hogy hogyan lehet azon dolgozni, hogy az ember egyre jobban meghalassza az egóját. E rövid kitérő után pedig térjünk vissza a tárgyra.

Említettem, hogy sok akadállyal néztem szembe az elmúlt három év során. De ami velem az elmúlt időszakban megesett, még a legrosszabb álmaimban sem gondoltam volna.Az történt ugyanis, hogy újra nincs munkahelyem. És miért is? Azért mert a közösségekben nem szeretik az emberek erős magabiztos, határozott jellemű embereket. Az ilyen fajta viselkedés megrémiszti őket. Ezért az ilyen típusú embereket kizárják a saját körükből. Nem egy a közösség rezgése, vagyis nem egy hullámhosszon rezegnek. Erőnek erejével "kiszorítják" az oda nem illő személyt.

Számomra nem ez a viselkedés volt a meglepő fordulat, hanem az, ahogyan ezt az egész dolog kivitelezésre került. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy abban az adott pillanatban ez a fordulat nem okozott számomra lelki terhet, mert aki ilyet állít magáról az álarcot hord és hazudik. Fájt.- természetesen. De itt van az eset pozitív oldala. Végre előtört belőlem az, ami már régóta el volt nyomva, és nem mertem szembeülni vele. Most ez megtörtént. A másik pozitívum pedig az, hogy nem mindegy, hogy ebben a "fájdalmas" időszakban mennyi időt töltöttem el. Most csupán egy.két hétről volt szó. Korábban ez a folyamat nálam, akár több hónapot is igénybe vett volna. Tehát megfelelő önismerettel ember már képes arra, hogy egy probléma eseten minél kevesebb időt töltsön el a pocsolyába.

Most, hogy nincs munkahelyem, ez nem első eset az életemben. Az ember minél többet tapasztal annál jobban tudja már a dolgait megérteni, és kordában tartani. Most is úgy vagyok ezzel az állapottal, hogy ettől már csak jobb jöhet az életemben. Van egy bölcselet is ezzel kapcsolatosan. Amikor egy ajtó, kinyílik egy másik. Igen, ezzel én is így vagyok. Lassan-lassan, de haladok az felé, hogy a kapu újra ki  fog nyílni.  A kapu pedig nem mindenki számára nyílik ki, csak azoknak, akik erős, magabiztos, határozott személyiség jeggyel bírnak. Ha ezt látják az emberben, akkor soha nem tudhatjuk, hogy mikor, és hol tárul ki a kapu, amely új, eddig ismeretlen lehetőséget tartogat a számunkra.

A jelenlegi állapotomat úgy érzékelem, hogy most jött el azaz adott pillanat amikor képessé válok arra a feladatra, amely nagyon régen el volt raktározva legbelül, csak nem mertem ezt az énemet megmutatni. Talán most érettem meg rá. hogy ez a kapu kitáruljon előttem. Nem sietek, nem kapkodok. "Aki keres, az nem talál.".- tartja a szólás-mondás. Ez a megállapítás pedig igaz minden olyan élet területre, amelyhez a keresés fogalma hozzátartozik.
"Amikor bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik". - írtam a fenti címben. Igen. Életem egy újabb helyzete számomra lezárult. Szép volt, jó volt, és örültem, hogy azt elérhettem az életemben, amit csináltam. Most majd kezdődik egy újabb...   Az ellenségeimnek, jóakaróimnak pedig azt üzenem, hogy én így is szeretem őket, ahogyan vannak. Sőt....

Családi titkok kihatásai későbbi életünkre

Ritka az a család, amelynek életében ne lennének valami eltitkolni való dolog. Ezeknek a mélységük, fajsúlyuk változó lehet. De vannak olyan titkok is, amelyek generációról-generációra halmozódnak mindaddig, amíg valaki ezeket meg nem oldja.

Sok-sok év, évtized telik el addig, amíg valaki rá nem döbben, hogy az életében bizonyos területek miért nem működnek úgy, ahogyan ő azt szeretné. A legtöbb esetben a szülők nem beszélnek a gyerekeiknek az őt ért sérelmekről, lelki hatásokról, kudarcokról, mert úgy érzik, hogy mindaz, ami velük történt az szégyenletes eset.
Nézzünk egy pár ilyen esetet. Amikor egy kamasz lány azt veszi észre, hogy az anyja túl szigorúan fogja, Sokszor félti, Nem engedi őt túl későig lenni a barátaival, és ehhez hasonló dolgok. Ilyen esetben több tényező is szerepet játszhat az efféle szülő-gyerek kapcsolat hozzáálláson. Lehetséges, hogy az anyának volt egy fiatalkori, rossz szexuális élménye, Vagy kamaszkorában átesett egy gyerek elvetetésen. Ő benne ezek az események nem lettek feldolgozva, kimondva, és éppen ezért félti a lányát, hogy esetleg vele is megtörténhet ugyanaz az az eset.
Az apák esetében is találunk bőven eltitkolni való eseteket. Miért van az, hogy az apa nem engedi, hogy a 18 éves fia autóba üljön, és vezessen? Nagy valószínűsége van annak, hogy az apa fiatal korábban balesetet okozhatott ittas állapotban. Ezen dolog véget, akár börtönbüntetést is kaphatott. Így ő is "okkal" félti fiát az eset bekövetkezésétől..

Gyakori eset az is, amikor a férj félre lép, mert a feleség a gyerekeivel van lekötve. A kapcsolat titokban marad, sem a feleség, sem a gyerek nem tud róla. És évekkel később más forrásokból derül ki, hogy az apának van egy házasságon kívül született gyereke is. Ez pedig óriási szégyent jelent a családtagok számára. Tipikus eset volt régebben főleg, amikor egy fiatal lány a barátjától teherbe esett, és amikor ez az egész tény kiderült, akkor az udvarló szépen lelépett, Mit tudott tenni ilyen esetben a lányanya? Keresett magának egy olyan férfit, aki nem csak őt, hanem a "más" gyereket is elfogadta és felnevelte. A gyerek pedig úgy tudta, hogy a nevelőapa az ő édesapja. Sokszor akár harminc-negyven év távlatában derült ki a valódi igazság az ilyen esetekben. Mostanság is megtörténik az, hogy a terhes lányt nem veszi el feleségül a vőlegény. Csak annyi a különbség, hogy ma már egy nő feltud nevelni egy gyereket egyedül is. Ilyen eset még az is, amikor a férj elhagyja a családját és másik nő végett, de az anya évekig titkolja ezt a gyerekei miatt, hogy ne sérüljenek lelkileg. Csak közben arról feledkezik el, hogy mindezt a gyerekei régen sejtik. csak nem beszélnek róla.

Vajon jó dolog az, amikor a több évtizedes történesekről, titkokról nem beszél az ember? Szerintem nem, mert az a sok feszültség, idegesség kikészíti az embert, és ott van a lebukás készsége is, mert soha nem tudhatjuk, hogy ki tud titokban a dologról. Fontos lenne beszélni róluk, a gyerekek is láthassák, hogy minden problémát meg lehet beszélni, és oldani. Már egész pici gyerekek is érzik azt, hogy valami nem jól működik a család életében. Náluk ez komoly viselkedés problémát, teljesítményzavart válthat ki.
Van még egy nagyon fontos titkolni való tényező: alkoholizmus, és az öngyilkosság. Főleg akkor, amikor ezek generációról-generációra következnek be. Sok hangoztatjuk azt, hogy genetikai hajlam. Nem gondolom, Inkább eltanult viselkedési minták, élethelyzetek hozzák létre. Akinek a családjában volt alkoholista ember, annak sokkal nagyobb az esélye arra, hogy ő is azzá váljon, mert ezt a családmintát látta odahaza.

Sok esetben mindannyian megfogalmazzuk azt, hogy mi másképpen élünk majd, mind a szüleink, és másképpen neveljük a gyerekeinket is, mint ők. Igen ám, de mi is beleessünk abba a hibába, mint a szüleink, mert nem láttuk még azt a "modellt", amit úgy neveznek, hogy "másként".
Érdemes elgondolkozni a beidegződött dolgokon, és felülvizsgálni azokat, hogy kiléphessünk a generációról-generációra szállott titkokból. Ehhez komoly önismeretre és kulturáltságra van szükség.

Állj ki magadért!

Amióta világ a világ az emberek soha sem voltak egyformák. Mindenki más és más személyiségjeggyel, értékrenddel rendelkezik. Ezt az emberi tulajdonságot pedig tudomásul kell venni. Vagyis minden ember más, és más. Vannak gyengék, erősebbek, bátrak. gyávák stb.

Az viszont már nekem is feltűnt az elmúlt évtizedekben, hogy egyre több az úgy mond gyáva, megalkuvó, félelmeivel együtt élő ember. Sok esetben azt érzem, hogy sokan még, akkor sem mernek kiállni magunk mellett, amikor már ténylegesen saját magukat kell megvédeniük. Valamikor a szülők megtanították a gyerekeiknek, hogy hogyan, miként tudják azt a helyzetet az életükben felismerni, amikor is arra van szükség, hogy kiálljanak a maguk védelmében. Mára nagyot változott a helyzet, Az emberekben egyre jobban jelen van a megalkuvás megléte, mint az, hogy határozottan kiálljon maga mellett, amikor baj, probléma adódik az életében. Ezeket a viselkedés mintákat leginkább a szüleinktől tanuljuk el, de nagy szerepe van benne a társadalmi elvárásoknak is.

Már egészen kicsi korban próbálják a szülők a gyerekeiket visszafogni az olyan viselkedéstől, amit a környezet vagy a szülők nem néznek jó szemmel. Majd amikor a gyerekből felnőtt lesz, akkor szembesül azzal, hogy az élet bizony sok esetben produkál olyan helyzeteket, amikor muszáj az embernek megvédenie magát. Emlékszem rá, hogy én is évtizedeken át olyan ember voltam, mint a nagy átlag. Gyáva, megalkuvó. félénk, és tele önbizalomhiánnyal. Ezen tulajdonságaimat a környezetem bizony ki is használta. Legfőképpen munkahelyemen. Kialakult az a szindróma, hogy nyeltem, tűrtem, nyeltem, tűrtem. És miért volt mindez így? - mert éveken át azt szajkózták belém, hogy nem szabad szólni, vissza beszélni a felettesünknek, mert a főnöknek mindig igaza van. -  hangzott el a jól bevált szlogen.  Lelkem mélyén azonban tudtam, hogy ez így nem igaz, mert a főnök is csak egy ember, mint bárki más. De abban az időben még nem rendelkeztem kellő önismerettel, hogy ki is tudjam mondani ezen gondolataimat.

Majd, ahogyan egyre jobban haladtam előre az önismeret útján rájöttem, hogy  igenis meg kell magamat védeni bármi áron, ha nem akarom, azt, hogy a környezetem "felfaljon". Mert ugye a gyenge, megalkuvó emberek jó táptalajnak számítanak az olyan emberek szemében, akik a másikat ki akarják készíteni.
Amikor az ember kiáll a saját maga védelme mellett, akkor egyben felelősséget is vállal a tetteiért. és számol azzal is, hogy bizony abból az adott szituációból kikerülhet, jól vagy rosszul egyaránt. Kerültem én is ilyen éles helyzetekben, amikor az volt a tét, hogy vagy elbukom vagy győzök. De úgy voltam vele, hogy csakis én járok jól mindenképpen. Ha győzök az jó, hanem, akkor pedig tanulok az esetből, hogy többe ez ne fordulhasson elő.

Állj ki magadért!- ezt mondom én. Mert ha ezt nem teszed még, akkor előbb-utóbb a tűrés, nyelés folytán az ember idegrendszere felőrlődik. Az ellenség pedig jót nevet, hogy ezt is "kicsináltuk". Ha valaha fontos volt az, hogy kiálljunk magunkért, akkor ez a mai világban még fontosabb, mert olyan világban élünk, ahol az "menő", hogy a másik embert hogyan lehet eltaposni. Ha pedig még az adott közeg, ahol élünk, lakunk, dolgozunk is ilyen szemléletet vall, akkor még fontosabb dolog a magunk megvédése.
Tehát: Állj ki magadért, Mert máskülönben elveszel.
Vagy egy bölcselet erre: "Aki ocsú közé keveredik előbb-utóbb felfalják a disznók."

Útjainkat keresztező akadályok

Amikor egy-egy ember rádöbben arra, hogy valami nem működik az életében, és elhatározza, hogy változtatni fog az életén, akkor nagy fába vágja a fejszéjét. Az út nagyon nehéz, fáradtságos, és hosszú lesz. A végeredmény azonban nem marad el.

Először fontos a felismerés, hogy milyen ember vagyok, és milyen problémával állok szembe. Majd jön a befogadás, amikor is elismerem a jó és rossz tulajdonságaimat egyaránt, Végül pedig elérkezik a megvalósítás. Nem mondom az első lépés sem könnyű, amikor jön a felismerés, hogy "Te jó ég én ilyen ember  vagyok valójában". A kimondással elfogadom, hogy igen ez vagyok, ember, tele jóval és rosszal egyaránt. A következő nagy lépés a megvalósítás. Ez már nagyon komoly lépés a változtatni akaró ember számára. Ugyanis más dolog valamit elméletben tudni, és teljesen más, amikor a már megszerzett tudást, tapasztalatot az életünk területén is a gyakorlatban is hasznosítjuk.

Nálam a változások, amelyek csupán még csak apró dolgok voltak, úgy három hét után jelentkeztek. Majd az élet mindig egyre nagyobb és nagyobb kihívások elé állított, amelyeket sikerrel vettem. Egy idő után a személyiségszerkezetemben bekövetkezett változásokat ismerőseim is észrevették. Teljesen másképpen álltam az élet dolgaihoz, önbizalmam nőtt, pozitív lett a gondolkodás módom. A kezdetek kezdetén tudtam, hogy ez az út nem lesz könnyű, és különböző akadályok fogják a lelki fejlődésemet gátolni. De arra még a legrosszabb álmomban sem gondoltam. hogy ezért nagy árát kell fizetnem. Ugyanis a közösségek, munkahelyi kollektívák nem igaz szeretik az olyan embert, akik velük nem egy hullámhosszon van. Más mindkét esetben a rezgés, amit az emberek magukból kisugároznak.

Amikor az ember fejlődésének kezdeti stádiumában van, akkor többség megpróbálja őt visszahúzni arra a szintre, ahol ők jelenleg is tartanak, vagy arra a szintre, ahol az illető korábban volt. És ott kell nagyon erősnek maradni, mert ilyen esetekben a fejlődő ember még nagyon könnyen sebezhető, és befolyásolható. Ezt az utat én is bejártam. Sokszor sokan próbáltak próbára tenni, hogy megakadályozzanak abban, hogy más legyek, mint az átlag. De én mindig egyre jobban vettem az akadályokat. Sajnos ezt a változást már a környeztem nem nézte jó szemmel. A problémák, gondok megoldásával természetesen az önbizalmam is egyre nőtt. Már olyan problémákat is megtudtam oldani fesztelenül, amit évekkel korábban nem is mertem meglépni.

A lelki fejlődésem során jöttem arra rá, hogy az utunkba kerülő akadályok nem véletlenek, hanem azért kerülnek az utunkba, hogy azokkal még dolgaim vannak, és tanulnom kell belőlük. Megtanultam azt is, hogy az életben nem problémák vannak, hanem lehetőségek. A lehetőség pedig azt jelenti, hogy dönthetek a sorsomat illetően. Vagyis szabad ember vagyok. Dönteni pedig csak a szabad ember tud. A megalkuvó ember csak rabszolgává válhat, és a rabszolgák nem szabadok.
Tény, hogy a lelki fejlődésnek az útjai nem mondhatók könnyűnek. Az út göröngyös, nehéz, fárasztó, hosszú. Ehhez türelemre, kitartásra. bátorságra, erőre van szükség. De a végeredmény nem marad el.