eva-horvath.blogspot.com

2012. november 26., hétfő

Világvége hangulat vagy csupán hisztéria

Az utóbbi időkben egyre jobban felerősödni látszik a december 21-ére jövendölt világvége hangulat. Egyre-másra csak erről lehet hallani a médiákban és olvasni a sajtóban. Az emberek egy számos része rettegve gondol erre az időpontra, amely már lassan az ajtóban kopogtat.

Az én szemszögemből nézve ez csak hisztéria és pánikkeltés. Ehhez még társul a média is, és így egyre jobban fel vannak az emberek turbózva. Közrejátszik sok esetben az emberek befolyásolhatósága, bizonytalansága, hiszékenysége, félelmei satöbbi. Elég, ha egy valaki kitalál valamilyen elméletét, és elkezdi terjeszteni a neten. A hír gyorsan szárnyra kap. és órákon belül több ezer ember értesül a hírről. Mivel emberből vagyunk és a felsorolt tulajdonságok mindannyiunkban benne vannak. így könnyen "áldozataivá" válhatunk a rémhír terjesztésnek. Azon emberek pedig, akik hajlamosak a negatív dolgok átélésére, azok az általuk kitalált történeteikkel próbálják riogatni a többi embert.

Tény, hogy az embereket már régóta foglalkoztatja a világ keletkezése, és annak pusztulása. Erre jó példa a biblia történetek, amelyről már azóta kiderült, hogy sok ferdítés van benne. Sokszor megfigyelhető, hogy a világvége hangulat valamely számmisztikához kapcsolódik. 2013 vagy a 2000-s ezredforduló. Emlékszem, hogy a kétezres év eljövetele is milyen pánikkeltéssel volt meghintve. Különböző hírek láttak napvilágot. Rémhír, rémhír hátán. Nézzünk egy párát, amelyekkel akkor riogatták a félelemre hajlamos embereket: nem lesz áram- víz gázszolgáltatás. Megbénul a net, telefon összeköttetés. Nem ismerik fel a számítógépek a dátumokat, és így több számítógépes szolgáltatás megbénul.
Emlékszem, hogy én is tejesen bepánikoltam a hír hallatán akkor. Életem legnagyobb feszültségét 1999. december 31.én éltem át. Vártam, és vártam az éjfél eljövetelét. Majd éjfél után, amikor felhangoztak a Himnusz hangjai gyorsan körülnéztem a lakásba. Minden tökéletesen működött. Víz, gáz, villany, telefon. És szerencsésen megérkezett a kétezres, és úgy mint a többi év.

És hogy miért írtam le mindezen tényeket. Mert az utóbbi időben már számomra nevetséges ez az egész világvégi hangulat vagy hisztéria.  Az meg már különösen felháborító, hogy még a pápának a véleményét is kikérték ez ügyben. A világ amióta világ változott és változik.Sorscsapások jönnek, mennek. Voltak, lesznek. Ez így is van rendjén. Bár a tudomány mára már sokat fejlődött, és sok katasztrófát megtudnak jósolni. De, hogy mindezt dátum szerint, azt kétlem. 2012. december 21. Télnapforduló, és a karácsonyi előkészületek dömpingje. Ez jól ki lett találva, hogy mikor lehet az emberek nyugalmát, békéjét megzavarni.

 A mostani hisztéria valahogy most hidegen hagy. Korábban én is pánikoltam, féltem, amikor ilyen híreszteléseket hallottam. Talán azért, mert eltudtam fogadni a halál gondolatát. Egyszer mindenki meghal. A megerősítések szerint pánikra semmi ok. Nem lesz világvége. - a pápa is kijelentette. Tehát hagyjunk alább a világvége hangulatnak, hisztériának. Az élet szép. és használjuk ki minden percét, pillanatát. Ne hogy akkor döbbenjünk rá, amikor eljön a halálunk órája, hogy sem ezt, sem azt nem tettünk meg az életünkben.  Majd ott lesz a világvége. Vagy mégsem.


2012. november 15., csütörtök

Valóban akarunk-e változtatni az életünkön?

Emberekkel beszélgetve, közösségi portálokat böngészve egyre jobban azt látom, hogy emberekben egyre nagyobb igény él arra, hogy boldogok legyenek. És nincs is ezzel semmi baj, hiszen ez alapvető emberi szükséglet. A közösségi portálok hemzsegnek a különböző vallási, ezoterikus, pszichológiai, életvezetési megosztásoktól. Lehet válogatni, hogy kinek, mi a legszimpatikusabb megoldás. Sokan eljutnak addig a pontig, hogy elolvassák ezen posztokat, leláj
kolják, és azt mondják magukban, hogy ez tényleg nagyon jó, hogy milyen igaza van ennek vagy annak a személynek, aki ezeket mondta. És innentől kezdve mindenki vár a csodára. Az pedig magától nem jön, még ha azt életünk végéig is várjuk.

Itt vannak még a különböző önismereti- önfejlesztő tréningek. és különböző előadások, ahol számos népszerű, jó szakember próbálja az embereknek megmagyarázni, hogy hogyan tudja saját maga az életét megváltoztatni. Ezek az előadások legtöbbször teleházasak, és minden korosztály képviselteti magát, leginkább nők. Ugyanis a nők a legfogékonyabbak a változtatásokra. Sokan úgy ülnek be egy ilyen előadásra, hogy XY majd az ő életüket, problémájukat meg fogja oldani. Ez pedig óriási tévedés. A saját problémáját mindenki csak saját maga tudja megoldani. Senki más. Én is szívesen járok ilyen előadásokra, mert szeretem a dolgokat több szakember tapasztalataiból megismerni, és kíváncsi természetű is vagyok.

Így történt ez nem régen is, Egy nagyon népszerű szakember előadásán vettem részt, aki a spiritualitás szemszögéből próbálta a résztvevőkkel megértetni az élet dolgait. A közönség vegyes korosztályú volt. Az emberek tekintetét nézve, azt tapasztaltam, hogy bizony sokan azt sem igazán tudták, hogy miről is van szó, bár nem volt tudományos előadás. Először is kellene, hogy rendelkezzenek valamilyen keleti filozófiai ismeretekkel. mert sok esetben ez az alap, hogy megértsük, elfogadjuk az élet dolgait. és tudjuk azt, hogy mi az ami a saját életünkben nem igazán működik. Majd az ember agyában meg kell fogalmazódnia, hogy változtatni szeretne a saját életén. Ha ez pedig nem dől el a fejekben, addig bárki eljárhat bármilyen előadásra, mert nem lesz változás az életében.

Vajon akarunk-e változtatni az életünkön? - fogalmazódik meg bennem ez a kérdés, amikor ilyen előadásokon részt veszek. A meglátásom a következő: egy szinten meg van rá az igény minden ember lelkében, de amint szembesül bizonyos dolgok kimondásával, elfogadásával, akkor pedig sok embernek inába száll a bátorság. És inkább az mondja, hogy eddig is jó volt, úgy ahogyan volt, és ezután is jó lesz. De belül őrlődik, dühöng, haragszik, gyűlöl, és sajnáltatja magát, hogy ő szegény, szerencsétlen, aki egész életében áldozat volt.
 Néhány emberrel szót váltva valóban így működik a dolog. Én csak a saját tapasztalatomat tudom elmondani bárkinek. Az első dolog, amit tehetünk, hogy kimondjuk magunkról, hogy emberből vagyok és nem istenből, tele jóval és rosszal. Fogadjuk el, hogy meg fogunk halni, akár tetszik, akár nem. Ez pedig kemény dió. És van meg egy nehéz feladat: ez pedig a bennünk folyamatosan dolgozó. munkálkodó egó. Ez pedig állandóan hadakozik a lelkünkkel, de lehet rajta segíteni. És itt van még a türelmetlenség, és a fájdalom  elviselése.

Igen, a fájdalom, Ettől félünk sokan. Már egy egyszerű fejfájástól is kivagyunk bukva, és bekapunk egy fájdalomcsillapítót. A fájdalom leküzdése itt kezdődik el.
Vannak ismerősök, akik megkérdezik, hogy hogyan lehet elindulni, ha változtatni szeretne bárki az az életén. Amikor elmondom az előzőekben leírtakat, akkor fejükhöz kapnak és ezt válaszolják: "Hogy azt már nem! Nem tudom elfogadni, hogy meg fogok halni!" - És marad minden a régiben.

Minden ember szíve mélyén él a változtatásra való igény, Ezért pár kezdő lépést még képes is megtenni, de amint jón a fájdalom, akkor rögtön meg hátrál. Erősebb a félelem- és a fájdalom megléte. Ez nem baj, mert azt mutatja, hogy emberből vagyunk, és vannak időszakok, amikor a félelmeink erősebbek, mint mi, de dolgozunk rajta, hogy ezen félelmeinket legyőzzük nap mint nap. Mindig jusson eszünkbe, hogy emberek vagyunk és nem istenek vagy félistenek.

Kép: demotivalo.hu

2012. november 8., csütörtök

Eltűnt gyerekek

Az elmúlt időszakban egyre jobban elszaporodtak azon felhívások a közösségi portálokon, ahol eltűnt gyerekeket keresnek az hozzátartozóik. Ezeknek a gyerekeknek a döntő többsége kamaszkorú, és tudjuk jól, hogy ez a korszak nem könnyű sem gyereknek, sem szülőnek. De ezt is túl kell élni, türelemmel és kitartással.

Gondolom, hogy mások is elgondolkodtak már azon, hogy vajon milyen probléma állhat a háttérben, hogy egy gyerek csak úgy hipp-hopp szó nélkül távozik otthonról. Ezek a gondolatok már nekem is eszembe jutottak, főleg akkor, amikor ilyen felhívásokat olvasok.
Az első gondolatom mindig a családra, és a családon belüli problémákra összpontosul. És ott az iskola, amely számos pszichés probléma forrása lehet, főleg a kamaszgyerekeknek. Ilyenek közé tartoznak a bántalmazások, csúfolódások, megaláztatások, megkülönböztetések, terrorizálás, Az utóbbi jelenség jelen lehet mind a gyerekek, mind a pedagógusok részéről. Sok esetben a gyerekek odahaza sem merik elmesélni azon eseteket, amelyek az iskolában nap, mint nap történnek velük. Pedig ha a gyerek kibeszélhetné magából az ő saját problémáját, és a szülei ezt megértéssel fogadnák, akkor sok mindent meg lehetne oldani, és nem kerülne sor sorozatos eltűnésekre. 

De mi oka lehet vajon annak, ha a gyerek fél elmesélni bármit is, ami vele történt? Először is fél, mert valószínűleg korábban valamilyen negatív dologgal akadályozták meg őt, hogy elmondja, mi is nyomja az ő lelkét. Talán túl szigorú mindkét szülő. Éretlenek a szülők a gyerekneveléshez, hiszen a biológiai korukhoz képest, sokan gyerekszinten vannak lelkiekben. Ezek pedig mind akadályozó szempontok a gyerekek számára. Sokan úgy szokták mondani: "Mindene meg volt, és nem szenvedett hiányt semmiben. Én megadtam neki mindent. Éjjel-nappal dolgoztam, hogy meg legyen mindene.". - de ez vajon igaz az élet minden területén is? - Úgy vélem, hogy sajnos nem. Mert nem attól jó szülő valaki, hogy minden földi jóval ellássa gyermekét, hanem az, aki lelkileg is közel tud kerülni egymáshoz, vagyis mindketten bíznak egymásban.

És mi van akkor, ha a szülők éretlenek a gyerekneveléshez? Mert ez az állapot manapság szemmel látható. Amikor a szülő már biológiailag benne van abban a korban, hogy gyereke szülessen, de érzelmileg még éretlen. Nos, akkor jönnek az igazi problémák. Hogyan tudna egy olyan szülő a gyerekével bármilyen problémáról is beszélgetni, ami számára is érthetetlen, és ő is gyerek ésszel bír. Sajnos itt kezdődik az igazi probléma, mert a gyerek azt hiszi, hogy az ő szülei istenek, és ők mindent tudnak. És amikor mindez kiderül, jön a csalódottság, és gyerek egyedül marad a megoldatlan problémájával. A végső kiút számára az, hogy elhagyja a szülői házat minden szó nélkül. A szülők részéről meg jön a kétségbeesés. Ha van alkalmunk bepillantást nyerni egy-két fotóba, ami gyerek szüleit ábrázolják, hát a harmincas éveiben járó anyukák nagy többsége érzelmi szinten a tizenöt-tizenhat éves korban ragadt meg. Mind viselkedésileg, mint öltözködés szempontjából. Az ilyen "éretlen" szülőkre a gyerek nem tud feltekinteni úgy, mint egy hiteles szülőre.

Tehát elmondhatom, hogy a legtöbb probléma abból adódik, hogy otthon nem megfelelő a családi légkör, nagyok a szülők elvárásai a gyerekükkel szemben, keveset kommunikálnak egymással, és sok más egyéb tényező is hozzájárul ahhoz, hogy a gyerek egyszer csak besokall, és eltűnik hazulról.
Ha megfelelőek lennének az otthoni körülmények, akkor az ilyen esetek csak nagyon kevésszer fordulnának elő. Tehát, fontos a mindennapi beszélgetés a gyerekkel, hogy bepillantást nyerjünk a lelki világáról, és hogy egyre kevesebb gyerek döntsön úgy, hogy elmegy hazulról. 

2012. november 4., vasárnap

Így viselkedik a gyáva pasi

Már korábban megosztottam Nóra és Miklós különös történeteit. Most is ezt teszem. Mostani bejegyzésemben leírom, hogy milyen megnyilvánulásai vannak annak, amikor egy gyáva pasival állunk szembe. A történetek nem folyamatában történtek meg, hanem több hónap, illetve év is eltelt a cselekmények megtörténése között.

A mostani eset, amit elmesélek úgy hét-nyolc éve történt meg. Hideg, sötét, januári este volt. Nóra ült a tv előtt a macskája társaságban, amikor megszólalt a mobilja. Miklós volt az. A nőt nagyon meglepte a hívása  mert már több hónapja nem találkoztak egymással, és a kapcsolat is megszakadt. Miklós elmondta, hogy szeretné Nórát meglátogatni, és a következő hét egy bizonyos napján szabad lesz, és akkor megkeres, ha Nóra is úgy akarja. És jöttek a szokásos "szerelmi vallomások", hogy állandóan róla álmodik, hogy tervezi vele az életét, és hasonló szövegek. Nóra szíve egyre gyorsabban kezdett kalapálni. Újra felgyulladt a szíveben a tűz, amit korábban is érzett a pasi iránt. Meg is beszélték az időpontot, amikor találkozni fognak. A nő teljesen fel volt dobva, és számolta a napokat, hogy mikor fognak találkozni. Sajnos a találkozó elmaradt a megbeszélt időpontban. Nóra egyre idegesebb lett, és felhívta Miklóst, aki többszöri sikertelen hívás után sem vette fel a telefonját. Majd a következő napon sikerült vele beszélni, és jöttek a különböző kifogások, hazudozások. Még csak arra sem képes, hogy felhívjon és azt mondja, hogy ez vagy az jött közbe - megértettem volna. És ez lett volna az ügyben a logikus eljárás. Nóra akkor nagyon szerelmes volt, és rózsa színben látta a világot, de a pasi nem így érzett iránta. Ehhez el kellett jutni ahhoz a ponthoz, hogy kijózanodjon a szerelem mámorából. Ezek a hívogatások így mentek legalább két hónapig.Ekkor a nő besokallt, és találkozni szeretett volna Miklóssal, hogy megbeszélhessék a történteket.

Azt hiszem márciust írt a naptár, amikor Nórának hivatalos ügyet kellet rendeznie abban a városban, ahol a pasi dolgozott. Előző nap felhívta Miklóst, hogy tudnának-e találkozni, és mikor. A pasi teljesen ledöbbent, és elkezdett kérdezősködni.
- Mi dolgod van neked itt?
- Mit keresel te itt?
- Miért akarsz velem beszélni?
Nóra el mondta, hogy mi járatban fog a városba utazni, és megbeszélték, hogy a dolog elintézése után Nóra hívja fel Miklóst, és akkor megbeszélik, hogy hol fognak találkozni.
Így is történt.

Nóra dolga végezte után kereste Miklós, aki nem vette fel a telefonját, Sem az egyiket, sem a másikat. A nő sétálgatott-nézelődött a városban. Hideg, kora tavaszi nap volt, és már fázott is. Újabb telefonhívás, és már Miklós felvette a telefont.
Ezt válaszolta: - "Vendégeim vannak, de hívjál egy jó fél óra múlva".
És Nóra valóban így is tett.- bár ne tette volna.
Újra megismétlődött a többszöri sikertelen hívások sorozata. Majd többszöri hívás után csak felvette a telefonját, és ordenáré módon elkezdett Nórával kiabálni.
- "Hogy neki dolga van, és vendégei vannak,"
- És hogy nem szeretné elveszíteni a munkahelyét"
- Nóra menjen hazafelé, és majd hívja.
Nóra hiába mondta, hogy de ezt beszéltük meg, hogy hívjalak, a pasi úgy kiabált, hogy az utcán a járó-kelők  is halhatták a kiabálást, amint a nő telefont a fülén tartotta.. Sőt Miklós azt is megjátszotta, hogy vendégei vannak, és a telefonban úgy tett, mintha marasztalná a vendégeket.
- "Ne menjenek!
- Maradjanak még!" - hangzott a telefonban.
Szörnyű érzéseken ment át szegény Nóra.  Próbálta volna megbeszélni vele a történteket, de sajnos nem talált benne partnerre. Itt úgy tűnt lezárult az életének ezen szakasza. Több évébe telt, amíg próbált ezen a dolgon túllépni. És itt jön a de,.....- erről majd a későbbiekben írok.


Tanulság: Ez a pasi egy gyenge, gyáva, bizonytalan egyéniség volt. Tele önbizalomhiánnyal. Probléma megoldóképessége nulla. A hazudozásai is  mind arra utalnak, hogy gyáva volt, és így megpróbálta a másik embert hibáztatni, azért mert ő egy puha pöcs volt. És az önzőségéről és az egoizmusáról még nem is szóltam. A lényeg az, hogy neki a legjobb legyen.
Tény: Hogy Nóra is bizonytalan volt önmagában. Talán túl szerelmes? Vagy szeretettre vágyott.
Több év elteltével úgy gondolom, hogy talán az utóbbi dominált nála. Nóra csak arra vágyott, hogy legalább tíz perre találkozzanak, elmondhassa azt, ami a lelkét nyomja, és a pasi megnyugtassa, és magához ölelje.
De egy gyenge, gyáva, bizonytalan pasi, aki csak az egójával mér mindent az életben és nem a lelkére hallgat, az soha nem fogja megérteni azt, hogy sok nőnek mire van szüksége.
Minden esetre Nóra  a tanulópénzt megfizette, de megérte. Mát másként éli, és látja a világot, mint korábban.