eva-horvath.blogspot.com

2012. május 27., vasárnap

Miről árulkodik fotóarcunk?

Már arról írtam korábban, hogy az elő kommunikáció során, mint a beszéd, arcunk sok mindent elárul rólunk. Arcmimikánk, rezdüléseink, tudattalanul végzett grimaszok sokat elárulnak az épen aktuális lelkiállapotunkról. Ha megnézzük beszéd közben egy másik ember úgy, hogy beszélgetünk vele, rengeteg információhoz jutunk ez által. A testbeszéd megfigyelésének megtanulása komoly emberismereti munkát kíván. A legjobban azon egyének tudják ezt a tudást elsajátítani, akik évek óta, nap mint nap emberek között mozognak, és munkájuk során szoros emberi kapcsolat alakul ki.

És mi van akkor, ha elénk tesznek egy portré fotót? - megnézzék, és azt mondjuk, hogy XY szép, csinos, jól néz ki, vagy csúnya és nem néz ki jól az adott illető. A tapasztalataim azt mutatják, hogy az emberek döntő többsége szeret fotókat nézegetni. Mint például: baba,- esküvői fotók, akt és portré fotók. Ennek a jelei meg is mutatkoznak a közösségi oldalakra feltöltött képek alapján. Én soha nem tartoztam azon emberek közé, akik mondjuk szeretik nézegetni mások esküvői fotóit. Bár ennek ellenére nézegettem már ismerősök esküvői fotóit, amelyek szebbnél-szebb helyeken készültek. És mit tükröztek vissza ezek a képek nekem? Mit üzentek a képen látható személyek? Lehet, hogy furán hangzik, de már az esküvői fotón is sokszor látható, hogy a megkötött frigy nem lesz hosszú életű. Tisztán lehet látni, hogy az ifjú ara és a vőlegény nem igazán boldogok. Tele vannak félelemmel, görccsel. merevséggel, nincs önbizalom. A fényképen nincs mosoly, de ha van is az sem szívből jövő, csak olyan "szét húzom a szám" című mosoly. A szem halott, nincs benne a tűz, a szikra, aminek most kellene, hogy meglegyen. De olyan jó mutogatni a barátoknak, ismerősöknek az ilyen fotókat, és bezsebelni a bókokat.

Már jó 25-30 évvel ezelőtt is rájöttem, hogy ilyenfajta megfigyelések nálam igenis, nagyon működnek. Amikor a korábbi munkahelyemen egy-egy kolléganőm fia, lánya házasodott, és később mutogatták a róluk készült képeket, én már akkor azt mondtam, hogy egy-két éven belül elfognak válni. Mondanom sem kell hülyének néztek. Az ilyen szituációk legalább háromszor előfordultak, hogy ilyen kijelentéseket tettem. És mi történt? Valóban rövid időn belül a párok elváltak. A kolléganőim máglyára akartak tenni, hogy ez "egy boszorkány dolog". - hát nem, mert a testbeszédet a pszichológia igenis alkalmazza. És a fotók is tudnak "beszélni".

De nézzük, hogy mi van akkor, ha magunk vagy mások portré fotóit nézegessük? Ilyen fotókat készítenek rólunk, személyigazolványba, útlevélhez vagy bármely okmányhoz kiváltásához. De készítünk magunkról fotókat egy-egy kirándulás alkalmával is. Az okmányokhoz készült fotók, azok maguk a borzadályok. Betörő, gyilkos, elmebeteg kinézetet közvetítenek az adott illetőről.
Más a helyzet az olyan fotóknál, amelyek "ember közelibbek". Ha elsőre ránézünk egy elénk tett fotóra, rögtön valamilyen benyomásunk lesz az adott személyről. Pozitív vagy negatív. Vannak olyan helyzetek, amikor egy sohasem látott ember képét nézem, akkor melegség fog el, szeretett, jókedv árad belőle, derűs, vidám embert vélek személyében felfedezni. És mindez pozitív töltetett biztosít a számomra. Itt van azonban a másik oldal is, amikor rosszindulatú, görcsös, merev, irigy, gonosz, arcra fagyott mosolyú embert fedezek fel a képen. Ilyen esetekben negatív lesz a fotón szereplő ember a számomra. Sokszor nem is gondoljuk, hogy mi mindet árul el rólunk akár egy fénykép is.

És mi a helyzet azzal a fotókkal, amelyeket önéletrajzhoz kérnek a munkáltatók? Nos, ez nagyon fontos dolog. Nagyon sok munkáltatónál a mellékelt fotó alapján kapják meg az állást, függetlenül attól, hogy az adott illető megfelel a pályázati kiírásnak mint iskolai végzettség, nyelvvizsga stb. Mert hiába van meg valakinek a munkához kiírt végzettsége, ha a fényképen morcos, durva, agresszív, zsarnoki kisugárzása van. Az állást egész biztosan az kapja meg, aki mosolygós és pozitív kisugárzással bír. Sok múlik azon, hogy ki, hol készítteti a fotóját.És elsősorban fontos a belső lelki békének a megléte. Mert ez kisugárzik az arcunkra. Az az ember,akinek háború dúl a lelkében az csak negatív lehet az emberek szemében, ellenben a békében élő ember csak a pozitív dolgokat közvetíti mások felé.

Tehát érdemes megjegyezni, hogy fotóarcunk nagyon sok mindent közvetít mások irányában, úgy hogy mi mindezt érzékelnénk. Ezért is fontos a belső, nyugodt, kiegyensúlyozott léleknek a megléte, mert általa sokkal jobb lesz önértékelésünk a mások szemében.

Kép: pixabay.com

2012. május 26., szombat

Légy hálás még az ellenségednek is!

Gondolom, hogy amikor a fenti címet olvassa valaki, akkor rögtön az fordul meg a fejében, hogy milyen nagy marhaság ez az egész, hogy legyek hálás az ellenségemnek. És ez teljesen így is van. Én soha életemben nem voltam az a típusú ember, hogy bárkit bántsak, megsértsek, eltapossak, vagy bármi áron megbosszuljam azon embereket, akik engemet bármi féle módon megsértettek, megbántottak. A legtöbb ember azonban ezzel probléma körrel nem így van. Sőt nagyon sokan bosszút forralnak a másik ember ellen, vagy akár bosszút is állnak azért, hogy őt súlyosan megbántották. De egy fontos életbölcseletet azonban nem tudnak az ilyen gondolkodás móddal bíró emberek. Még pedig azt, hogy mindenki csak az kapja vissza az élettől, amit ő saját maga bele tett, ha a jó, akkor a jót kapja vissza, ha a rosszat, akkor a rosszát kapja vissza valamilyen formában.

Korábban én sem hittem volna el, ha valaki nekem ilyen bölcseletet mondott volna, hogy mondják hálát az ellenségemnek azért, amit tett velem. És az élet ilyen próba tétel elé állított jó két évvel ezelőtt. Már korábban beszámolta arról, hogy volt az életemben egy pasi vagy inkább egy "puha pöcs", aki igencsak belegázolt a lelkivilágomban. Amikor ez az eset velem megesett, akkor a szerelem teljesen elvette a józan ítélő képességemet és még vak is voltam bizonyos szempontból. Nem vettem észre, hogy ez a pasi egy gyáva, önbizalom hiányos, meghunyászkodó típusú ember, aki a saját problémáját rávetíti a másik emberre csak azért, hogy ne kelljen neki szembenéznie a saját megoldásra váró gondjaival. Volt is vele kapcsolatosan több ilyen esetem. Most a legutolsót mesélem el. Egyik találkozásunk alkalmával történt egy kínos szituáció közöttünk. és ő volt a hunyó. Ám nem, hogy férfiasan vállalta volna a cselekvésének a következményét, hanem inkább a homokba dugta a fejét. és rám hárította a saját tehetetlenségét. Nagyon csúnyán bánt velem, megalázott, hazudott, és fura elméleteket gyártott rólam. Ezzel nem is sejtve semmit, hogy a lelkemet porig rombolta. Abban a szituációban sem gondoltam arra, hogy még később hálás leszek neki, azért durván "megbántott", mert így ezáltal kaptam egy lehetőséget arra, hogy még tovább fejlődjek lelki szinten.

Szintén pár évvel ezelőtti történet, Egy alkalommal élénk vita alakult ki köztem , és egy közeli ismerősöm között. Ez pedig a párkapcsolat téma köre volt. Ő nézőpontja az, hogy az a nő, aki mostanáig nem talált párt magának az nem is nő. Én pedig elmondtam a véleményemet e témában. Ez persze nem tudta tolerálni napokig, és még mocskolódó e.e-maileket is írt. És mit veszek észre pár nap múlva, amikor belenézek a kézi táskámba? Hát a táskám belső textil rétegét késsel széjjel vágta. Én persze nem szóltam, mert abból újabb és újabb problémák kerültek volna terítékre. Gondoltam a sors majd megoldja. És az egész csak azért történt, mert irigy, gonosz, rossz indulatú, érzelemmentes, és szeretet nélkül élő ember. Majd egy kis idő elmúltával jöttem rá egy nagy igazságra, hogy ebből az esetből is ki lehet jönni pozitívan. Tanultam belőle. Még pedig Woody Alent idézve ez így hangzik: " Sose vitatkozzál idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre, s legyőznek a rutinjukkal." És azóta ehhez tartom magamat minden kínos, vitás szituációban.

Az első eset megtörténte után elkezdtem tudatosan változtatni az életemen, és ezt nap mint nap meg is teszem. És egy idő után azon gondolat ütötte meg az agyamat, hogy ennek a puha pöcs pasinak még "hálával" is tartozom azért, amilyen lelki sérülést okozott nekem. Mert olyan utak nyíltak meg előttem amiről korábban álmodni sem mertem. És ezt a kudarcot az élete azért terelte az utamba, hogy ebből okuljak és tanuljak. És ez még mind semmi. Ezen gondolkodásmódomban még Osho is megerősített, mert ő is erre az életvezetésre tanítja az embereket a tanításaival.

Összegezve: én azt mondom, hogy a a harag, düh, gyűlölet, bosszúállás helyett inkább gondoljunk arra, hogy az adott szituációból pozitívan is ki lehet kerülni. Mert új lehetőségeket kapunk a lelki fejlődésünk kiteljesedéséhez. Azt mondom! Lény hálás minden ellenségednek, barátodnak, munkatársadnak, testvérednek, párodnak, ha rosszat is tettek veled, mert ezek a történesek csakis jó irányba fogják fordítani az életedet.

2012. május 21., hétfő

Tükröm, tükröm...

A tükör az olyan használati tárgy, amely minden lakásban megtalálható. Minden egyes nap bele is nézünk, amikor fogat mosunk, fésülködünk, sminkelünk vagy valamilyen más szépít
észeti munkát végzünk magunkon. Ezek olyan kutyafuttában elvégzett rutin feladatok. Pedig a tükör nagyon sok mindent elárul a saját belsőnkről. kisugárzásunkról, személyiségünkről. De vajon hány ember nő, és férfi nézett már bele alaposabban a saját tükrébe? Van-e olyan egyén, aki elmondhatja magáról, hogy tetőtől-talpig végig nézte magát a tükörbe? Mert-e szembesülni a saját meztelen testével, arckifejezésével, tekintetével? Szerintem kevés ilyen ember akad, de léteznek ilyenek. Ezen folyamat meglépésétől indul el az a felismerés, amit elfogadásnak nevez a pszichológia.

Az igazi elhatározás ott kezdődik, amikor megfogalmazom magamnak, hogy milyen ember is vagyok én valójában, mind külsőleg, mind belsőleg. És amikor megfordul a fejembe, hogy vajon a kívülálló ember milyennek lát engemet külsőleg. Ilyen kérdések felvetésekor jó szolgálatot tesz egy tükör. Amikor egyedül vagyunk, tegyünk egy kísérletet. Vetkőzzünk meztelenre és álljunk a tükör elé! Nézzük végig magunkat alaposan! A hajunk szálától a nagy lábujjunkig. Nagyon sok nő küzd önértékelési zavarokkal. Például: nagy vagy kicsi a melle, lapos vagy kerek a feneke, nagy vagy lapos a hasa, vékony vagy vastag a lába és sorolhatnánk még a testi adottságokat. A nem megfelelő testrészek állapotán azonban lehet javítani. Nem a plasztikázásra gondolok, hanem klülönböző tornákra, testedzésekre. Az ön önmagam elfogadásának a hiánya pedig, mindig az önbizalomhiányából ered.

Gondoljunk csak vissza a gyerekkori mesékre! Ki ne olvasta volna a "Hófehérke és hét törpe" című mesét. Ott is mit csinál Hófehérke gonosz mostohája? Oda áll a tükör elé, és elkezdi kérdezgetni, hogy "tükröm, tükröm, mond meg nékem, ki a legszebb a világon". És a tükör könyörtelenül válaszol is. "Szép vagy, szép vagy, szebb a napnál, de Hófehérke szebb náladnál". És ezek után még legalább háromszor megkérdezi a tükröt, hátha azt válaszolja, amit hallani szeretne. És íme a példa arra, hogy a gonosz mostoha, sehogyan sem akarta elfogadni önmagáról azt a képet, amit a tükör mutatott.

A tükör nagyon sokszor visszatükrözi arc, szem, hangulati kifejezéseinket. Az egy pillanatra sem hazudik, mindig azt mutatja, amilyenek az adott pillanatban vagyunk. Ezt nem kell szégyellni, hisz emberek vagyunk. A másik óriási nagy probléma főleg a nők körében az öregedéstől való félelem. Sokan ezrét sem mernek őszintén a tükörbe nézni. Mert mit látnak? - Ráncosodó bőrt, lazuló izomzatot, őszülő hajszálakat stb. Ezek pedig mind, mind csak a külsőségek.

Fontos dolog, el tudom-e magamat belül fogadni. Mert ha elfogadom magamat, hogy ilyen vagyok, amilyennek a tükörbe láttam magamat és nincs semmi bajom a külső megítéléssel, és az idő múlásával, akkor minden rendben van. Ha azonban állandóan elégedetlen vagyok bármilyen külső adottságommal, akkor ott bizony az önbizalom nagyon hadilábon áll. Senkinek sem olyannak lennie-e, mint egy manökennek vagy szépségkirálynőnek. Ne arra törekedjünk, hogy mit szól a másik ember vagy a külvilág! Magunknak feleljünk, és fogadjuk el magunkat úgy, ahogyan születtünk. Vannak olyan testi adottságok, amelyeken az embert nem tud változtatni. És arról sem feledkezzünk meg, hogy nem minden pasi szereti a divatlapokban szereplő "Barbi-baba" stílust. Soha nem tudhatjuk, hogy az utunkban kerülő pasi mit fog rajtunk szeretni. Lehet, hogy nagy mellett vagy a kerekded feneket. Egy biztos, hogy merjünk nyugodtam a tükör elé állni, és elfogadni magunkat, mert a változás ott kezdődik, ha saját magammal elégedett vagyok.

2012. május 20., vasárnap

Pszichológus vagy pszichiáter?

Amikor valaki felismeri, azt a tényt, hogy az élete bizonyos területein nem működnek a dolgok,,és rosszul érzi magát a bőrében, akkor ha kellő felismeréssel rendelkezik azt mondja, hogy elmegyek egy szakemberhez segítséget kérni. Ez eddig rendjén is van. A kérdés csak az, hogy pszichológushoz vagy pszichiáterhez forduljunk-e? A hétköznapi életben ezt a két segítői munkát gyakran keverik az emberek. Pedig van különbség a kettő között.

Nézzük először meg, hogy a pszichológus munkájához milyen végzettség kell. A pszichológusokat egyetemeken képezik, általában a bölcsészkaron. A képzés öt évig tart. Ilyen alapesetben a pszichológus csak egy "alap" képzést kap, amivel azonban már eltud helyezkedni. Majd ezt követően, aki tovább szeretné magát képezni valamilyen szakirányban, annak még el kell végezni az általa kiválasztott szakirányt. Ezek után még elvégezhet két évet, hogy klinikai szakpszichológus legyen. Nagy vonalakban ennyit az képzésekről. A pszichológus különböző pszichés problémákkal foglalkozik, és a beszélgetések során tárja fel a páciensei lelki problémáját. Gyógyszert nem írhat fel. És olyan esetekben sem segíthet, ahol már pszichiáter munkájára van szükség.

A pszichiátereket orvosi egyetemeken képezik. Vagyis orvosi képzésben részesülnek. Van az általános orvosi képzés. Utána van a szakosodás, és doktori cím megszerzése. Ez úgy kb 10 évet ölel fel az ember életéből. Általában úgy 27-28 éves korban tudnak munkában állni a végzett hallgatók.
A pszichiáter és pszichológus között az is egy különbség, hogy az olyan betegségeket, mint a depresszió, szkizofrénia, és különböző elmebetegségek gyógyítása már a pszichiáterre tartozik. És ne felejtkezzünk el a drog-alkoholfüggőség kezeléséről sem. Bármilyen antidepresszáns gyógyszer felírását csak pszichiáter teheti meg.

Pszichológus vagy pszichiáter? - tettem fel a kérdést. Teljesen mindegy, hogy kihez fordulunk a problémáinkkal. Az a fontos, hogy bízzunk az adott egyénbe, és ha elégedetlenek vagyunk, mind a szakember személyével, mind a munkájával, akkor nem habozzunk azt a tudtára hozni. Ilyen esetekben válasszunk más terapeutát. (Egy korábbi bejegyzésemben már írtam arról, hogy mi jellemzi a jó segítőt. "Ki a jó segítő címmel). Itt szeretném megjegyezni, hogy az a tapasztalatom, főleg a lakóhelyem környezetében, hogy pszichiáterek nagyon gyógyszer centrikusak. Ha valaki életvezetési problémájával keresi fel a szakembert, akkor vagy antidepresszánst ír fel a páciensnek vagy csak legyint a problémájára. Sajnos sokan ezért is nem fordulnak szakemberhez időben a kisebb lelki problémájukkal, mert félnek, hogy kinevetik őket.

Én személy szerint arra is rájöttem, hogy nem mindegy az sem, hogy mint pszichológus ki, hol szerezte meg a diplomáját. Lehet, hogy hülyén hangzik az állításom, de a tapasztalataim erre döbbentettek rá. Már köztudott, hogy régóta csiszolom magamat, és sok pszichológiai témájú könyvet olvasok és járok ilyen előadásokra. Az is ismert, hogy kit tartok a mesteremnek. De, hogy ne legyek elfogult más szakemberektől is olvasok, és ezáltal is fejlesztem magamat. Így sokszor egy-egy témában összevettem az olvasottakat, tanultakat. Mára eljutottam oda, hogy már pár oldal olvasása után tudom, hogy az adott szakember hol végzett. Az ismert egyetemünk az ELTE, jól képzett szakembereket ad, de túl tudományos, és ilyen módszerekkel próbál segíteni az embereken. És egy átlagos végzettséggel bíró embernek ez túl bonyolult. Sőt én úgy látom, hogy vannak olyan módszerei is, amelyek a mai életben már nem állják meg igazán a helyüket. Nagyon értékelem az olyan szakembereket, akik a keleti filozófiát is hasznosítják, mind a magán, mind segítői munkájukban. Az pedig külön jó, ha a saját tapasztalatai által próbál egy segítő a pácienseinek irányt mutatni.

Végül is teljesen mindegy, hogy melyik típusú segítőt választja az ember. A lényeg a hit, és a bizalom. Ha pedig ez bármelyik félnél meginog, akkor érdemes más segítőt keresni.

Kép: pixabay.com

2012. május 19., szombat

Szingli létforma

A szingli, mint életforma kifejezés az elmúlt évtizedekben honosodott meg Magyarországon. Ez a szemléletmód és életforma Amerikából került hozzánk. Egyre többször halljuk nap mint nap ezt a kifejezést, hogy szingli. Nos, mit is jelent valójában ez a szingli életstílus? Egy olyan nőt takar, akar rendelkezik megfelelő anyagiakkal, munkájában sikeres, okos, művelt, de valamilyen okból kifolyólag nincs párkapcsolata. Én személy szerint nem szeretem ezt a kifejezést használni, és nem is tartom egy okos dolognak, mert itt Magyarországon csak nagyon kevés nő mondhatja el magáról, hogy megfelelő életvitellel rendelkezik a szingliség megéléséhez.

Vajon milyen okok játszhatnak közre, hogy egyre több nő "szingli" marad? Nos, véleményem szerint van, aki azért választja ezt az életformát, mert mindezekig nem talált magának megfelelő társat. Vannak azonban olyan női is, akik azért maradnak "szinglik", mert valamilyen oknál fogva sokat csalódtak a pasikban. És úgy gondolják, hogy minek nekem egy puha pöcs az életemben, akit még nekem kell nevelni. Akkor inkább egyedül, mint egy ilyen tedd ide-tedd oda pasival együtt élni. De ezért a viselkedésért a pasik is nagyban hibásak. Ma már egy egyedül álló nő is megtud pasi nélkül élni. Feltudja tölteni a bankszámláját ( ha van munkája). Más sem a szexhez, sem a gyerekcsináláshoz nem feltétlen van a pasira szükség. És már nem olyan időket élünk, mint anyáink vagy nagyszüleink. Ma már egy szingli nő, akár egyedül is feltud nevelni egy gyereket. (persze az én véleményem más erről)

Régen azonban teljesen más volt a helyzet ezen a téren. A nők nem dolgoztak, így férjhez kellett menniük, és férjük tartotta el őket. Ez pedig sok esetben megalkuvással járt. Aki pedig végkép nem talált párt magának az vénlánynak nevezték, és a család tartott el. Bár a mai világban hiába van több olyan nő, akinek van egy jól működő cége, sok pénze, utazhat, és azt tehet, amit akar, akkor sem igazán boldog. És miért is nem? Azért, mert valahol minden nő boldogságra vágyik legbelül. Az is tény, hogy a pasik nem igazán kedvelik az okos, sikeres, művelt nőket, Nekik ez borzasztó kellemetlen helyzet, mert az evolúció másféle életvitelt szánt részükre. Vannak azonban olyan szingli típusok is, akik akár tudatosan, akár tudattalanul is, de taszítják a pasikat. Nagyon elképzelhető, hogy ez a típus nagyon megsértődött az apjára valamikor, vagy valami más ok miatt meggyűlölte a pasikat, mintha ők akár alacsonyabb rendűek lennének. A csaj vagy fél tőlük, és szinte pánikba esik, ha egy pasi kifejezi azt, hogy tetszik neki.

A szingli nők általában nagyon kemények, erősek, és túl okoskodóak szoktak lenni, Ezen viselkedésüket pedig nem hagyják, hogy levessék. Sokszor álarc mögé bújnak. De belül bizony nagyon is vágyik mindenki egy "igazi férfira". Az ilyen nők nem tudják magukat elengedni, hogy lazuljanak. Nem szégyen azt kimutatni, hogy a nő a gyengébb és gyengédségre vágyik. Mutassa ki ezt az érzését! Legyen őszinte,és vesse le a " maszkját", hogy igenis a szíve mélyén sóvárog egy pasi után. És az sem bűn, ha nem minden esetben a nő tud valamit jobban, mint a pasi.

Vannak azonban olyan nők is, akik ebben az életformában is boldogok. Általában az ilyen nők okosak, kreatívak, sikeresek. és jól érzik magukat a bőrükbe. Bár az is tény, hogy az ilyen típusú szinglik nagy válogatósak a pasik területén. És gyakrabban vonzanak be nős pasikat, vagy olyan olyan pasi jelenik meg az életükben, akiknél a házasságkötés eleve kizárt. De ez sem baj, mert éli és élvezi az életét, úgy ahogy van. Ilyen is van.Az alkotó ember pozitíven éli meg a szingli életét.

Nos, mint már írtam, én nem kedvelem a szingli kifejezést, Inkább szeretem azt használni, hogy egyedül álló nő vagy férfi. Teljesem mindegy, hogy ki és miért választotta a "szingli" életmódot magának, a lényeg az, hogy ki, és hogyan éli meg ezt az állapotot. Egy házasságban is lehet akár a férj vagy feleség magányos. (társasmagány). De akár egyedül is lehet boldog egy szingli.

2012. május 14., hétfő

Miért múlik el a szerelem?

Miért múlik el a szerelem? - tettem fel a kérdést a címben. Vajon elmúlik vagy talán soha nem is volt? Nagyon érdekes dolog ez az egész szerelem témakör. Sokan azt állítják, mondják, gondolják, hogy ők bizony ők bizony szerelmesek a párjukba, azért is választották azt az embert társuknak. Az én megfigyeléseim azonban teljesen mást álláspontot támasztanak alá. Vajon tényleg az a szerelem érzése, amit az emberek döntő többsége érez és állít? Vagy sokan nem is ismerik a szerelem érzésének az állapotát? A válaszom pedig isis.

A szerelemet mint életérzést csak olyan felnőtt emberek képesek átélni, akik rendelkeznek megfelelő érzelmi intelligenciával, önbizalommal, ön- és emberismerettel, hitelesek, következetesek, és mernek felelősséget vállalni, mind a racionális, mind az emocionális életük területén. Sajnos azt kell, hogy mondjam manapság ritka azon pasik és csajok száma, akik ezen tulajdonságokkal rendelkeznek. Ma inkább szól a párkapcsolat támaszkodásról, mint szerelemről. És ez nagyon nagy baj! De mit is érez az ember, akkor amikor szerelmes? Ott legbelül van egy belső tűz, ami lobog, ég, és majd eléget. Amikor meglátom a másik embert, akkor a szívem egyre hevesebben dobog, az ember kezéből-lábából kimegy az erő, leizzad, és valami érdekes vibrálás fut át a testén. A szerelmes embernek megváltozik a kisugárzása, vagyis pozitívvá válik. A szeme csillog, mert vibrál benne a szerelem. Sőt időnként egy kívülálló azt tapasztalja, mintha a szerelmes ember nem lenne egészen komplett. De ez így természetes. Ilyenkor az ember nem tud objektíven mérlegelni, és sokszor nem veszi észre a másik negatív tulajdonságait. És még egy fontos dolog: ha az ember szerelmes, akkor a másik emberre fel tud nézni, értékelni tudja. De a szerelem csak, akkor működik, ha mindkét fél átéli a szerelem érzését.

Sajnos ez azonban nem így van sok esetben. Megfigyelte már valaki a lányok, fiúk szemét, akik azt állítják, hogy szerelmesek? Ki, mit vett észre rajtuk? Én azt látom, hogy ezeknek a lányoknak, fiúknak nem csillog a szemük, sőt olyan, mintha halott lenne a szemük. Nincs meg bennük a vibrálás, hogy a másikért bármit megtennének. A pasik hagyják magukat bevinni az erdőbe, mert a csajok ehhez nagyon jól értenek, és jól eltanultak az anyjuktól a manipulációkat, játszmákat. A mai "divat" irányzat azt mutatja, hogy a csajok "rámásznak" a pasira, hogy így fogják meg őket. Nem számít, hogy van-e szerelem vagy nincs csak legyen egy társ. És kész! És ha sikerült a pasit "bepalizni" és összeházasodtak, akkor pár év és jönnek a problémák.

És amikor pár év múltával jönnek a problémák, sokan akkor döbbennek rá, hogy te jó ég, kihez mentem feleségül. Ki ez a pasi itt mellette? De ez fordítva is igaz. Ilyenkor szembesül az ember a tára negatív tulajdonságaival, amelyet korábban nem vett észre vagy nem akart észre venni. És sokszor ahelyett, hogy a dolgokat megbeszélnék, inkább mindkét fél kezdi lenyelni a negatív dolgokat. Miért múlik el a szerelem? Azért,mert tisztelet egymás iránt, kialudt a tűz. De nagy a valószínűsége, hogy már a kezdetek-kezdetén sem volt meg a perzselő tűz érzése. Sokan nem hisznek a holtomiglan tartó szerelemben. Szerintem létezik ilyen, csak azért nap, mint nap nagyon keményen meg kell dolgozni. Az emberek pedig azt nem szeretik, amiért keményen dolgozni kell, és választják inkább a gyors megoldásokat.

Nem tudom, hogy látott-e már valaki olyan idős párokat, akik közel járnak a hetven-nyolcvan évükhöz, és akkor is szeretettel érintik meg egymást. Ilyen például, amikor ilyen idős párok kezén fogva sétálnak, ahogy még ötven-hatvan év házasság után is csillog a szemük, amikor egymás szemébe néznek. Léteznek ilyen párok, bár ritka az ilyen idill. És mi a titkuk az ilyen szemlétettel bíró embereknek? Szerintem az, hogy ők sokkal többet tudtak/tudnak az élet dolgairól, mint a mai elkényeztetett kisfiúk, kislányok. És azzal is tisztában vannak, hogy létezik holtomiglan-holtodiglan tartó boldog szerelem. De ez mindig csak egy napig tarthat. Másnap minden kezdődik elölről. Ha így teszünk a szerelem soha nem múlik el!

2012. május 12., szombat

Beskatulyázás

Beskatulyázás! Ezt a fogalmat lefordíthatnám úgyis, hogy kategorizálás, amikor bizonyos embereket, bizonyos emberek bekategorizálnak egy adott szisztéma szerint. Ilyen kategóriába tartoznak a tanárok, főnökök, munkatársak, közösségben élő emberek. Miről is van pontosan szó? Arról, hogy mielőtt egy adott egyént a felette álló "isten" közelebbről megismerne, elkezdi besorolni egy kategóriában, és ha az illető nem tesz ez ellen, akkor idők végeztéig abban a bizonyos kategóriában is fogják kezelni.

Biztosan mindenki átélte már élete folyamán ezt a érzést. Ha nem, akkor nagy szerencséje van, vagy annyira tudatlan, hogy nem vette észre az egészet. Az ember életében az első ilyen beskatulyázási módszer már az óvodás korban elkezdődik, Ott már a gyerekek is egymást elkezdik egy-egy kategóriában elhelyezni, de ezt a folyamatot a tudatos óvónő és szülő helyén tudja kezelni, Majd jön az iskola. Ott szintén már az első osztályban eldönti a tanár néni, hogy ez vagy az a gyerek milyen ember is lesz felnőttkorában. Sőt az egész iskolai év alatt nem hagyják, hogy a gyerek kibontakoztassa a szárnyait, ahelyett inkább letörik az éppen szárnyalni kívánó gyerek szárnyait. Ez pedig a pedagógus felelőssége. Most nem akarok abba belemenni, hogy mi a különbség pedagógus, és tanító között. ( mert bizony nagy különbség van) Ilyen esetekben a gyereknek egy életre tönkre teszik a még épülő önbizalmát is. Na, és jön a középiskola, amely szintén nem piskóta. ott még jobban működik ez a bekategorizálási játszma. " Nem lesz belőled semmi, Nincs képességed, Buta vagy! Hülye vagy!" stb megjegyzések egy életre padlóra vágják a gyerek önbizalmát. Ebből pedig egy kettőre kialakul a megfelelni vágyás szindróma, amely az egyik legveszélyesebb dolog az életben, mert másoknak megfelelni soha senki nem tud, és nem is szabad, hogy másoknak felejen meg bárki az életben.

A harmadik kritikus eset a munkahely. Ott kemény küzdelmek várnak az emberre. Már az első alkalommal eldől, hogy az adott illetőt, hogyan, miként fogják kezelni. Minden az első percben eldől.Aztán kezdődik a csata, amelybe vagy beleörül az ember vagy elgondolkodik az állapotán, és elkezd változtatni, Persze, csak közben mennek az évek. Ezt a beskatulyázási állapotot én is átéltem, úgy az iskoláimat illetően, mint később a munkahelyeimen. Sokáig gondolkodtam azon, hogy valójában, mitől teszi azt bármely ember függővé, hogy ki, milyen ember valójában. Minek alapján ítéli meg az embereket? Tudás, kisugárzás, megjelenés, netán attól. hogy kinek milyen nagy szája van. És tud-e visszafeleselni a feletteseinek. Sok év megfigyelése, és tapasztalata arra hívta fel a figyelmemet, hogy az ilyen beállítottságú emberek a saját tulajdonságaikat vetítik rá a másik emberre. Önbizalom a béka segge alatt. Ön és emberismeret szintén alacsony nívón áll. A kisugárzásról meg ne is beszéljünk. Azon emberek, akik engem korábban bekategorizáltak egy szintre, azok mind egytől-egyig negatív kisugárzással bírtak, és önbizalomhiányban szenvedtek.

Tény, hogy korábban éppen ezért próbáltam megfelelni az elvárásoknak, de nem jártam sikerrel. Bár volt olyan is, hogy ebből sem tanultam, és újra folytattam a megfelelni akarásomat, és egyre görcsösebbé váltam ezáltal. A görcsös ember pedig élete egyik területén sem tud kiteljesedni. Mára változott a helyzetem, Nem akarok másnak megfelelni. Csakis saját magamnak. Bár a mostani munkahelyi környezetemben is vannak emberek, akik úgy ítélnek meg, mind mondjuk húsz évvel ezelőtt. Beállítottak egyféle kategóriában, hogy ez az ember ilyen-olyan, amolyan, ehhez ért, ahhoz nem. És ez csak egy kis naiv nő lehet. Olyan ez, mint mikor a ló a szemellenzőtől nem vesz észre semmit. Nincs ezzel semmi gond. Én tisztában vagyok magammal, minden téren. Csak saját magamnak akarok megfelelni, és nem másoknak. A másik ember véleményét elfogadom, ha értelmeset mond, elgondolkodom rajta, hanem tiszteletben tartom a véleményét. Elvégre szabad országban élünk. Az pedig, hogy egy másik ember beskatulyáznak, az annak a jele, hogy az adott egyén rossz ember ismerő, nem ismeri saját magát, és önbizalomhiányban szenved. Ezért pedig próbálja a másikat ott megszívatni, ahol lehet. Persze csak, aki hagyja magát.

2012. május 11., péntek

Hurrá, újra osztálykirándulás!



Végre viharos gyorsasággal érkezett meg a tavasz, vagy mondhatjuk úgy is, hogy a kora nyár. Május eljötte számomra a munkát jelenti, és pedig az osztálykirándulások lebonyolítását. Ez már így megy több, mint húsz éve. Ahogyan már korábban írtam róla, én idegenvezetéssel foglalkozom. Amikor elérkezik az osztálykirándulások időszaka az a gyerekek számára öröm, kikapcsolódás. Annak az embernek pedig, aki ezt a munkát végzi bizony nagyon is megterhelő, annak ellenére, hogy (akár) szereti is a munkáját. Ez az egész idegenvezetői munka inkább szól a pszichológiáról, mint maga a történeti, művészeti értékek bemutatásáról.

Ez a munka nagyon komoly emberismeretet kíván meg az adott egyéntől. Türelem, hitelesség, következetesség, figyelem felkeltés, és hasonló tulajdonságok meglétét kívánja meg. Nagyon jól tudjuk, hogy minden ember más és más, úgy a pedagógusok, mint a gyerekek. Főleg így a tanév vége felé közeledve egy csak nő a feszültség úgy a gyerekekben, mint a tanárok nagy többségében. Ezt a problémát pedig kezelni kell, de nem lekezelő módon, hanem értelmes magyarázattal és pozitív kisugárzással. Korábban én is türelmetlenebb voltam a gyerekkel ilyentájt, és az vettem észre, hogy a gyerekek úgy mond "tettek a fejemre" vagyis nem figyeltek, és nem néztek fel rám. Én pedig állandóan fáradt, ideges, és türelmetlen voltam. A helyzet azonban úgy két éve megváltozott. Ahogyan elkezdetem saját magamon változtatni, úgy vettem észre én is magon a változásokat. A gyerekeket egyszer sem kellett megszólítani, figyeltek, felnéztek rám. és számomra a munka örömforrássá vált, És a másik oldala a dolognak, hogy még fáradtságot sem ismertem. Egyre csak nőt a pozitív kisugárzásom.

A fenti képen is látható, hogy a napokban elkezdődött az osztálykirándulások időszaka. Ez az osztály, akik a képen szerepelnek egy középiskolás csoport volt, és tök jó fejek voltak. Láttam, hogy élvezik a vezetés minden percét, Arról nem is beszélve, hogy láttam a tekintetükön, hogy mint emberre is felnéznek, ezt lehet látni, ha valaki rendelkezik megfelelő ön és emberismerettel. Már írtam, hogy nem vagyunk egyformák, még mi idegenvezetők sem. Vannak olyan emberek is, akiket nehezen viselik az ezzel járó munkának a fáradtságát, bár kifelé nagyon próbálják a kedves ember képét beállítani. Ez pedig a legnagyobb önbecsapás. Mint minden munkának ennek is vannak előnyei, és hátrányai egyaránt. Egyet azonban ne felejtsünk el. Mégpedig azt, hogy minden munkában csak, akkor tud az ember kiteljesedni, ha megtalálja a lelki békéjét. Ha ezt a problémáját nem oldja meg, akkor végezhet bármilyen munkát is, akkor is mindig nyűgös, hisztis, elégedetlen, frusztrált lesz. Ezt a saját tapasztalataim mondatják velem. És még egy bölcs gondolat, amellyel én élem a minden napjaimat. Gondoljunk arra, hogy az a bizonyos nap az ember életében már többet nem fog előfordulni, és úgy éljem meg a napjaimat, hogy az adott napba beleteszek mindent, amit tudok, úgy racionális, emocionális téren.

Ha minden nap minden egyes ember megdolgozik a belső békéjéért, akkor a május és az osztálykirándulások eljövetele is öröm lesz, mind a diák, pedagógus, idegenvezető számára. Akkor ilyen mentalitással állnak a dolgok elé. Hurrá, újra osztálykirándulás! És megint itt van a május.

2012. május 6., vasárnap

Anyák napja

Május első vasárnapja az anyák napjának az ünnepe. Így van ez már több évtizede, hogy ezen a napon ünnepeljük az anyákat. Valamikor az általános iskolában ünnepségek keretében köszöntötték a gyerekek az anyjukat. Gyerekként még teljesen másként látjuk a dolgokat az szüleinkkel szemben is, de legfőképpen az anyánkkal. Felnőttként már más értelmezést nyer a dolog. Belátjuk, hogy a szüleink is emberek és nem istenek, és tele vannak jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt. Én felnőtt fejjel nagyon szkeptikus vagyok az anyák napja megünneplésével. Túl fenn van magasztalva ez az ünnep, akárcsak a karácsony. (lehet, hogy ezen véleményemért elítélnek majd, de szabad véleménynyilvánítás van.)

Sokszor gondolkodtam már el azon, hogy vajon minden anya megérdemli-e, hogy tiszteljék, felnézzenek rá, szeressék, vagy anyák napján felköszöntésék őket. Én úgy vélem, hogy nem minden anyának jár ki a megfelelő szeretet, tisztelet. Egy hiteltelen nőre hogyan tud a gyereke felnézni. Aki csak biológiai értelemben anyja a gyerekének. Sok nő persze abban a hittben él, hogy élete egyetlen kiteljesedési formája az, ha gyereket szül és nevel. Ez óriási tévedés. Sőt sok anya abban a hittben ringatja magát, hogy a gyerekének egész életében hálásnak kell lenni, amiért őt világra hozta. A nők e téren való gondolkodása leginkább az önzőségre utal.

Vajon ki, akkor a jó anya, szülő? Az, aki a saját elképzelését szeretné a gyerekére ráerőltetni vagy az, aki hagyja, hogy a gyereke a saját életét bontakoztassa ki? Vagy az, aki állandóan óvja, védi gyerekét? Vagy inkább az, aki hagyja, hogy a gyereke megpróbáljon mindent az életben, még ha kudarc és fájdalom éri is. Mindenképpen az a jó megoldás, ha szülő segíti, támogatja gyerekét a saját elképzeléseiben. Tanácsot adva neki úgy, hogy nem erőlteti rá a saját véleményét. Hagyja, hogy a gyereke tapasztalatot szerezzen az életben. De sajnos nagyon sok olyan szülő van, aki nem engedi meg, hogy a gyereke bármilyen ügyben "nemet" mondjon az anyjának. Mert mi is történik akkor? Jön az érzelmi zsarolás. Ebben a nők élen járnak. "Már nem szeretsz. Ezért felnevelhettelek". - és hasonló érzelmi zsarolások.

Sokszor hallom felnőtt emberek szájából az alábbi megszólításokat, ahogyan az anyjukat nevezik. Édesanyám. Anyukám, Anyuci satöbbi. Mitől édes egy anya? Miért várja el a gyerekétől az anya az e fajta megszólítást? Miért jár neki ilyen kivételes tisztelet? Tény, hogy csak a nők rendelkeznek olyan biológiai adottsággal, hogy gyereket tudjanak szülni. és ez egy rendkívüli dolog. A másik meglátásom pedig az, hogy az anya úgy érzi, hogy a gyereke hálával tartozik neki azért, hogy a világra hozta. Pedig ez is egy nagy tévedés. Az a gyerek nem biztos, hogy oda akart születni, ahová leszületett. A nő van sok esetben a gyerekért, és nem fordítva. A felnőtt ember csak azon esetben használja az fenti megszólítást az anyja esetében, amikor a gyereke érzelmileg nem vált le az anyjától. (én ezt a megszólítást felnőttként már nevetségesnek tartom, mert csak a tíz év alatti gyerekek hívják így az anyjukat.)

Anyák napja van, amely jó üzleti fogás is egyben. Ajándékok, virágcsokrok adakozása. Természetesen én is felköszöntöttem az anyámat anyák napján, amíg élt. De az nem jelentette azt, hogy az év többi napján nem szerettem vagy tiszteltem volna őt. Tény, hogy ő is emberből volt tele jóval és rosszal. de ez így van rendjén. Sokszor azt is tudtam, hogy amikor jót akart nekem, minden erőfeszítése ellenére, akkor épen az ellenkezője sült ki a dologból.
És a gyerek szemében ki is a jó anya? Az, akivel naponta letud ülni beszélgetni, Eltudja mondani örömét, bánatát. És az anya a tudás szerint próbál neki segíteni. Terelni tudja az útját. Érzelmileg és racionális szempontból is példát mutat a gyerekének. És akire a gyereke feltud nézni, mert hitelesnek látja az anyját.

Én azt mondom, hogy az anyákat ne csak ezen az egy napon tiszteljük, szeressük, hanem az év minden napján. (már, aki ezt megérdemli). A szeretet és hála meglétét pedig nem azaz gy csokor virág jelképezze,,hanem a szeretett, amely az ember szívében él. Az anya sem azt várja el.hogy hatalmas virágözönt kapjon, mert néha egy kedves szó simogatás többet jelent, mint egy virághalmaz. Még azon anyáknak a szeretete is az ember szívében él, akik már nincsenek közöttünk. Mert ha az embernek hitelesek voltak a szülei, akkor nem felejti el őket.

2012. május 4., péntek

Kapzsiság

Kapzsiság azaz életforma, amely egyre jobban elharapódzik Magyarországon. A legtöbb embert a pénzszerzésen kívül alig érdekel valami. A kapzsi ember ilyen kifejezéseket használ. Nekem legyen a legtöbb pénzem. A legnagyobb házam, autóm, nyaralóm. Bármi áron szereti megszerezni magának azt, amit elszeretne érni. Még úgy is, hogy másokon áttapos, nem törődve a másik ember lelkivilágával.

A kapzsi embert valamilyen betölthetetlen űr hajtsa. Egyetlen célja az, hogy minél több pénzhez jusson, és az, hogy a megszerzett javait a lehető legjobban magához zsugorítsa. Az ilyenfajta viselkedésnek is van lelki mozgató rúgója. Feltehetően az adott egyén gyerekkorában nagyon szegényes életkörülmények között élhetet. Nem kaphatta meg a szüleitől, amit szeretett volna. Vagy lehetséges egy szeretethiány megléte is. A szeretethiány pótlása pedig abban mutatkozik meg, hogy a megszerzett pénz válik a szeretet tárgyává. Ha azonban ezt a problémát nem kezeli az illető ember normális keretek között, akkor a kapzsiság és a pénz szeretete akár kórossá is válhat. Az ilyen viselkedéssel megáldott ember az én szememben egy szegényes lelkülettel bír. A pénzen kívül egyetlen motivációja sincs az életben. Nincsenek tervei, céljai. A gondolatát csak az tölti ki, hogyan tudna minél több pénz keresni. A végén pedig eljut odáig, hogy idegileg felőrlődik.

A kapzsiság megléte az korosodással egyre jobban a felszínre tör. Bár az sem kizárt, hogy azaz ember, aki idős korában kapzsivá válik, az fiatalabb korában is az volt, de vagy nagyon jól titkolta vagy a környezetében élők nem figyeltek fel rá elégé. Én is ismerek nem gy olyan személyt, akiknél egyre jobban eljön a kapzsiság, fukarság. Már pár száz forinton is képesek hezitálni, hogy az adott szituációban ki jár jobban anyagilag. Számomra az ilyen viselkedési forma szegényes, és szánalmas ,és az illető belül nagy lelki szegénységben él. Semmi öröme nincs az életben. (talán csak a pénz megléte). És vajon minek tud örülni az ilyen ember az életben? Vagy ismeri-e azt a szót, hogy öröm? Nem, nem ismeri, sőt semmilyen örömforrás nincs az ilyen ember életében, és az egész életét lelki szegénységben éli le.

Én úgy vélem, hogy a pénz megléte bizonyos szintig elfogadott. Ha tudjuk megfelelően kezelni, és élni a pénz adta lehetőségekkel, akkor nincs semmi baj. A baj ott kezdődik, amikor már kényszeresen kapzsivá, önzővé válik az ember, és nincs a lelkében szeretet. Nem régen olvastam egy keleti bölcseletet, amely igaz hangzik: " Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Majd a pénzét feláldozza az egészségéért." Lehet, hogy nem pontos az idézet, de a lényeg az benne foglaltatik. Tehát érdemes elgondolkozni azon hogy mi vár egy kapzsi emberre. Minél jobban kuporgat bárki, úgyis előbb-utóbb elveszik tőle.

Kapcsolatok értelmezései

Mostanság a közösségi portálok adatlapjain gyakran olvasható, az a beírás, hogy kapcsolatban van az adott illető. De vajon, mit takar az adott családi állapot? És a ma embere mit ért azon, hogy kapcsolatban élni valakivel? Na, és milyen típusú kapcsolatok léteznek manapság?

A kapcsolat megléte két ember között mostanság teljesen más értelmezést kapott, mint mondjuk évekkel korábban. Ma már ha egy fiú és lány megismerkedik egymással, akkor egy-kettőre azt állítják magukról. hogy kapcsolatban vannak. A kapcsolat megléte azonban sokkal összetettebb dolog, mint ahogy azt gondolnánk. Azaz életforma is nagyon jól megfigyelhető, amikor a fiatalok pár hét vagy pár hónap leforgása után összebútoroznak. Ezzel a hozzáállással azt szeretnék elérni, hogy minél jobban megismerjék egymást, mielőtt összeházasodnának. Nem is lenne ezzel semmi gond, ha a kapcsolat alapjai meglennének az összeköltözéskor. De sok esetben ezek egytől-egyig hiányoznak a kapcsolatokból. A jól működő kapcsolatnak négy alappillére van. Erről már korábban írtam, itt a blogban. Akit érdekel a téma lapozzon vissza.

Milyen kapcsolat az, amikor a gyerek elköltözik a szüleitől és együtt él egy pasival, de mindent a szülő old meg helyette. Legyen szó bármilyen racionális dologról, és az anyagiakról nem is szólva. Miről is szól valójában az olyan kapcsolat, ahol mindent a szülő old meg? Hol vannak az anyagiak, megélhetés, rezsiköltségek satöbbi? Ilyen esetekben, amikor két "gyerek" él kapcsolatban, az azt jelenti, hogy az egyik félben sincs meg a felelősségvállalása. Akkor minek kell együtt élni? A támaszkodás miatt vagy a szex miatt. És mi van olyankor, amikor az egyik fél dolgozik csak. Vagy mindkettő munkanélküli. Így hogyan lehet kapcsolatban élni, amikor az asztal egyik lába inog, mondjuk a pénzügyi része a dolognak. Nem baj, de el lehet mondani, hogy élek valakivel, és teljsen mindegy, hogy milyen minőségű ez a kapcsolat, de van, és kész.

Sokan vannak olyan személyek is, akiknek van barátjuk, barátnőjük, de teljesen külön háztartásban élnek. Igaz ők ezt is úgy tüntetik fel, hogy kapcsolatban vannak. Kérdezem én, hogy milyen kapcsolatban élnek? Az én szempontjaim alapján a kapcsolat azt jelenti, hogy együtt kelek-fekszem a párommal. Közösek a céljaink, a pénzügyeink, gondjaink, közös háztartásban élünk. És közös a felelősségvállalása is. Ez nem sokban különbözik a házasság intézményének a meglététől, igaz papír nélkül. De ha a "párok" csak időnként találkoznak, vagy heti 2-3 alkalommal, az nem kapcsolati kategóriába tartozik. Ezt a kapcsolati formát nyugodtan nevezhetjük úgyis, hogy szexbarátság. Nincs ezzel semmi gond. Akinek erre van szüksége, tegye azt nyugodt szívvel.

Én azt mondom, hogy amikor valaki azt mondja, hogy kapcsolatban él, akkor gondolja már át, hogy az, amit ő kapcsolatnak nevez az tényleg kapcsolat. Meg van minden feltétel ahhoz, hogy a kapcsolat valóban működő képes legyen. És mi van akkor, ha nincs kapcsolata az embernek? Ettől a helyzettől félnek az emberek, főleg a nők. Hogy mi lesz ha egyedül maradok? - teszik fel sokan ezt a kérdést. Én meg azt mondom, hogy miért kell olyan helyzettől félni, amiben most is benne van az illető. Ha most is egyedül van, akkor miért kell félni. Ha nincs mellette állandó jelleggel egy társ, csak időnként, akkor mi a gond. Nem mindegy, hogy valaki magányosan vagy egyedül él. A kettő között óriási különbség van. És mennyivel jobb azt hangoztatni, kapcsolatban élek valakivel. mint az, hogy egyedül. Az utóbbi megléte mind a társadalom, mind az emberek megítélése szerint elítélendő dolognak számít.

2012. május 1., kedd

Ne mástól várd a boldogságot

A boldogság azaz életérzés, amelyre mindannyian vágyakozunk egész életünk folyamán. Sokan szeretnének boldogok lenni, és éppen ezért úgyis gondolják, hogy a boldogság egy olyan állapot, amely mindenkinek kijár. Hát ez nem így van. A boldogság nem jár ki minden embernek. Hol van az bárhol is megírva, hogy mindenkinek boldognak kell lenni ebben az életében. Sehol. A boldogság érzésének a megléte nem magától jön létre, és lép be az ember életébe. Ezért meg kell dolgozni, és nem is akárhogyan.

A boldogság érzésének a maghatározása nagyon tág fogalom. Mindenki mást és mást ért azon, hogy ki, mitől is boldog. Van akinek egyetlen boldogságforrása az anyagi javak megléte, és egész életén át egyébről sem ábrándozik, mint hogy gazdag szeretne lenni. Vannak olyan emberek is, akiket az tesz "boldoggá", hogy párkapcsolatban él, és támaszkodni tud a másik felére. Boldog attól az érzéstől, hogy van valakije az életében. Kívülálló szemlélődőnek ez fel sem tűnik sok esetben, mert a látszat sokat csal. Kívülről mutatja az adott egyén, hogy milyen jól van, és minden oké, de bent teljesen más a helyzet. Ott szenved piszkosul, mint egy állat. Sokan egy nagyon fontos ténnyel nem számolnak az életben. Ez pedig az, hogy senki ne várja mástól a boldogságot, csakis magától várhatja el, és csak úgy, hogy saját magának teremti meg a boldogságát.

Sokszor érzed azt, hogy magányos vagy, és boldogtalan? Ezért ha ezt érzed gyorsan keresel egy társat, hogy a boldogságérzését megéld. Szomorú vagy és mástól várod, hogy felvidítson? Egyet mondhatok, sosem mástól várd a boldogságot, hanem csak saját magadtól. Sokszor érzed, hogy függő helyzetben vagy? "Mi lesz ha elhagy, és egyedül maradok". És ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják az agyadat. Igaz, hogy olyan világban élünk, ahol nem tanították meg, hogy hogyan kell élni ahhoz, hogy az ember boldog legyen. Vannak néhány percnyi örömök, boldogságok, amikor úgy érzed, hogy boldog vagy és a fellegekben jársz. De ezek csak ideig-óráig tartó állapotok, de miután elmúlik ez az érzés, rögtön jön belülről az üresség.

Hogyan érhető el azaz állapot, hogy az ember boldognak érezze magát? Először is foglalkoznia kell mind a lelkével, mind a testével. Nem tudom ki figyelte már meg, hogy a mosolygós, pozitív gondolkodású emberek, hasonló személyiségű emberek vonzanak maguk köré. A kisugárzás, az arcmimika, a szem nagyon sok mindent elárul az ember lelkéről, úgy hogy az illető ez nem is gondolná. Minden ember magához tudja vonzani úgy a jót, mint a rosszat. Ezen esetben, akkor nem érdemesebb azon dolgozni, hogy ki hogyan tudna jobbá válni, úgy hogy még boldognak is érezheti magát. Az ember azonban ne csak a lelkét ápolja , hanem a testét is, Itt most nem elsősorban a kozmetikára gondolok. Sokkal fontosabb azon ápolása, amikor idős korban is fittnek érzi magát az ember, és az arcának a kisugárzása is nagyon pozitív. Sokszor lehet ilyen idős hölgyeket, urakat is látni, akik korokhoz képest tíz-tizenöt évet is letagadhatnak. Ehhez azonban az szükséges, hogy az öregedést ne tragédiaként éljük meg, hanem egy új lehetőségként, amely még ránk vár az életben.

A boldogságot tehát csak magadtól várhatod el. Maradj meg vonzónak, szépnek. Foglalkozz a lelkeddel, testeddel. A saját lelkednek csak te lehetsz a mestere, és te tudod, hogy mire van szükséged. Leld örömed a munkában! Fogad és magad olyannak, amilyen vagy, és szeresd magad. Mástól csak úgy várhatod el, hogy szeressenek, ha te is szereted saját magadat, úgy ahogy vagy. És ha ezt megfogadod, akkor érezni fogod a boldogság érzését is. és nem kell mástól várni, ezt az életérzést.