Loading...

eva-horvath.blogspot.com

2013. szeptember 7., szombat

Anyai ölelések, babusgatások gyerekkorban

Már írtam régebben  az érzelmek kimutatásáról, és a szeretett hiány meglétéről. Sokan nem is gondolnak abba bele, hogy ezek hiánya mind, mind a gyerekkorra vezethető vissza. Nem mindegy, hogy hogyan éljük meg a gyerekkorunkat, főleg az első három évet. Ez az a kor, amikor nagyon nagy szükség van, az anyai  ölelésekre, simogatásokra, babusgatásokra. Ezeket az érintéseket a kisgyerekek nagyon igénylik, legyen szó kislányról, vagy kisfiúról. A pici korban elmaradt érzelmi fejlődés, kötődés, később a felnőttkorban vissza fog ütni.

Nagyon is megfigyelhető felnőtt emberek többségénél, hogy nem merik egymást megérinteni, Félnek az érintéstől. Úgy érzik, főleg egy kapcsolatban, hogy egy ez valamilyen bűn, hogy mit fog a másik fél szólni, hogyan fog minderre reagálni. Ölelések, simogatások, érintések, ezek mind mind fontos dolgok az ember életében, hogy lelkiekben jól érezze magát. Sajnos nem véletlen, hogy ezek az érzések elfojtásra kerülnek, mert sok minden arra buzdítja az embereket, hogy ez el kell fojtani. Mert milyen dolog már az, ha mondjuk egy anya megöleli vagy megpuszilja a tizenéves gyerekét. Miért is? Mert a média és sok más egyéb hírforrás azt támasztja alá. hogy azon gyerekek fognak a saját nemükhöz vonzódni, akik érzékenyek, szeretettre, simogatásra vágynak. És így az anyák jó része távol tartja magát az efelé gyerekes viselkedéstől. Mondhatom azt is, hogy "eltaszítja" magától a gyerekét. 
Amikor egy kisgyerek elkezd az anyjához odabújni, akkor a legtöbb esetben elutasító választ kap.
"Hagyjál béken! Nem érek most rá! Fáradt vagyok! Ez már nem a kordnak megfelelő viselkedés!" és hasonló visszautasító válaszok hagyják el az anyák többségének a száját. A gyerek pedig nagy boci szemekkel, értetlenül áll a helyzet előtt. De az anyák többsége nem is gondolja, hogy a gyereke későbbi életében ennek a viselkedésnek milyen problémái lehetnek.

Már többször megfigyeltem, hogy a fiatal anyukák sokszor nem tudják, hogy pontosan mit is kezdjenek egy kicsi gyerekkel. Hogy mire gondolok pontosan? Arra, hogy már a néhány hetes csecsemővel érdemes beszélgetni, cirógatni az arcát, mert ők nagyon is igénylik az ilyen érintéseket. Ahogyan pedig nő a kisgyerek egyre jobban igényli az anya "közelségét". Ez így is marad a kamaszkorig. A megfigyeléseim pedig azt támasztják alá, hogy az anyukák többsége mechanikusan, robotszerűen látja el a gyerekét.: etetés, pelenkázás, fürdetés stb. De alig látni olyan anyákat, akit megfognák a gyerekük kezét és sétálnának és séta közben felfedeznék a természet apró csodáit.
Sokszor hallható kifogás, hogy nincs idő. Mindig van, ha akarjuk, De az a tapasztalatom, hogy sok fiatal nő nincs felkészülve az anyaságra. Éretlen. Saját magával sincs rendben, nem még azzal, hogy hogyan viselkedjen a gyerekével.

E téren boldognak mondhatom magamat, mert  én kiskoromban kaptam anyai szeretet, ölelést, simogatást. Tény, hogy kiskoromban az anyám nem dolgozott, de amikor már iskolás voltam, akkor igen. Három műszakban dolgozott, de mindig szakított időt arra, hogy megtudjuk beszélni a napi gondokat. De ez a beszélgetés felnőttkoromban is megmaradt. Jó volt együtt lenni. Visszagondolva milyen jó volt az, amikor odabújhattam az anyámhoz, ha valami baj,bánat ért. Megölelhettem ha örömem, bánatom volt, mindig vigasztalást kaptam tőle. Ezáltal az érzelmi intelligencián is sokat fejlődött. (örömömre, bár a pasik nem szeretik az érzelmes nőket, ezt a tapasztalatom).
Én azt mondom, hogy kedves anyukák, apukák hagyják., hogy a gyerekeik amikor ők azt igénylik, akkor odabújjanak önökhöz, ölelgessék, cirógassák őket, mert ez a későbbi párkapcsolatukban hasznos lesz.

Nincsenek megjegyzések: