eva-horvath.blogspot.com

2013. október 13., vasárnap

"Minek örüljek?" - gyakori kijelentésünk egyike

Kutatási vizsgálatok bizonyítják, hogy Magyarország a legpesszimistább országok közé tartozik. Vannak még országok, akik bennünket is megelőznek a rangsorban. Amikor ezen téma szóba kerül egy-egy beszélgetés alkalmával, akkor sokan, sokféle kifogásokat állítanak fel, hogy miért is olyan pesszimisták vagyunk mi magyarok.

Hivatkoznak történelmi, politikai okokra, gazdasági válságra, magánéleti problémákra stb. Én ezen kifogások garmadáját nem tartom valószínűnek, mert minden országnak meg volt a maga történelmi, gazdasági múltja, őket is sújtja a gazdasági válság, és mégsem olyan pesszimistán állnak a dolgokhoz, mint mi. Akkor hát mi lehet ennek a mosoly nélküli állapotnak az oka? Én úgy gondolom, hogy a társadalmi elvárások, és a neveltetésünk egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy ne tudjunk örülni semminek. Valószínűleg több generációra visszamenőleg az őseink sem tudtak mosolyogni, önfeledten nevetni, és ezt tanultuk mi is el a szüleinktől. Csak rá kell nézni az utcákon közlekedő emberekre, és látni lehet, hogy mindenki összeszorított szemmel, és szájjal közlekedik, mintha citromot evett volna. Mindezen hozzáálláson pedig lehetne változtatni.

Amikor esetleg találkozunk egy-egy régi ismerőssel, baráttal, aki elkezd panaszkodni valamilyen problémájára, ami nem is valami nagy probléma, Akkor mi általában azt válaszoljuk, " örülj neki" . A válasz " minek örüljek". Na igen, minek is örüljünk. Ha megkérdezzük az  embereket, hogy ki, minek tudna örülni. A következő válaszokat kapjuk: pénz, lakás, autó, jól fizető munka, gazdag férj, gyerekek. És vajon tényleg ennek örülnének az emberek? Vagy ez csak egy rutinszerű válasz adás? Nos, én úgy gondolom, hogy a második verzió az igaz, mert sokszor látni olyan embereket is, akiknek meg van "mindenük" és mégsem tudnak örülni, és nem is boldogok.

A mai világ mozgatórugója sajnos a pénz, siker, karrier. Aki csak teheti ezen szempontokat tartja fontosnak az életében. Aki pedig ezeket az eszközöket nem tartja olyan fontosnak az életében, azt úgy mond "kinézik". Minek örüljek? hangzik el gyakorta ez a negatív mondat az emberek szájából. Hát minek is? Olyan dolgoknak például, amelyek nem nagy dolgok, de az életünk minőségét befolyásolják. jót hatást gyakorolnak a lélekre,
Örüljünk mindennek az életben ami jön. Az évszakok változásainak, esőnek, napnak, szélnek, hónak, fagynak. A virágzó fáknak, virágoknak, csicsergő madaraknak. játszadozó cicáknak stb.
A kézenfekvő dolgoknak, hogy élünk, hogy egészségesek vagyunk. Ettől nagyobb öröm nem is érheti az embert.

Sajnos sok embert csak a pénz boldogít, pedig az csak egy eszköz. És idővel rájövünk, hogy minden ilyen irányba való törekvésünk semmibe vész. Olyan dolgok mellett pedig elmegyünk, aminek jelentősége lenne az életünkben, amelyek örömet adnának a lelkünknek.
Én már mostanára elértem azt, hogy minden apró-cseprő dolognak tudok örülni. Bár nálam sem volt ez így korábban. Ha változtatunk a gondolkodásunkon, akkor a világot is más megvilágításban látjuk.
"Minek örüljek?" - mindennek, ami körülvesz bennünket. Örüljünk és szeressünk, mert ez az élet értelme.

Nincsenek megjegyzések: