Persze az sem mindegy, hogy a kudarcokat, csalódásokat hogyan éljük át a mindennapok zűrös időszakában. Sokan, sokfélék vagyunk, és különböző formában éljük meg ezen állapotokat. A legnagyobb probléma abból adódik, hogy a szüleink, és a társadalom olyan elvárásokat támaszt elénk, hogy sok esetben nem tudunk az elvárásoknak megfelelni. A kudarcélmény mindig az állandó megfelelni vágyásból alakul ki. Meg akarunk felelni szüleinknek, tanárainknak, főnökeinknek, barátainknak. Ez pedig egész egyszerűen lehetetlen, Aki egész életében csak arra "hajt", hogy bárkinek is megfeleljen, az előbb-utóbb azzal az érzéssel fog találkozni, hogy kudarcot kudarcra halmoz.
Már egészen pici gyerekek is át élik a kudarcok sorozatát. Ez elkezdődik az óvodáskor idején, amikor például az egyik gyereket megdicsérik, hogy milyen ügyesen rajzol, még a másiknak azt mondja az óvónéni, hogy Pistike a te rajzod az olyan csúnya. Na, ennek a gyereknek már rögtön van egy kudarcélménye, és lehet, hogy soha az életben nem fogja ezt elfelejteni, és még a rajzolástól is elmegy a kedve. A másik ilyen intézmény az iskola, ahol a pedagógusok nagyon is jól értenek ahhoz, hogy hogyan hozzanak egy gyereket olyan helyzetbe, hogy ő azt kudarcként élje át. Bár ezen a téren is vannak kivételek.
A felnőtt élet sem szűkölködik abban, hogy ne éljünk át ilyen-olyan kudarcokat az életünk folyamán. Legyen szó munkáról, párkapcsolatról, tanulásról. De semmi baj nincs ezzel. A kudarcokra pedig szükség van, mert ezek sok esetben építő jellegűek. Arról nem is szólva, hogy ez a lelki fejlődés útja. Ha eltudom fogadni magamat, hogy emberből vagyok és hogy hibázok, és nem vagyok tökéletes, akkor a saját kudarcomat is más szemmel tudom nézni. De ezt a helyzetet sok ember nem ismeri fel. Inkább istennek hiszik magukat, hogy ők csupa tökélyek, és nem is hibázhatnak. De, amikor az élet osztogatja a kudarc pofonjait, akkor abba az állapotba teljesen bele betegszenek.
Tény, hogy meg kell tanulni helyesen kezelni az e féle állapotokat. És nem negatívumként felfogni az egészet, hanem úgy, hogy ennek valamiért úgy kellett történnie, és tanuljunk az esetből. Nem tudom, hogy eggyes emberek hogy viselik el ezt az állapotot, de engem inkább inspirált a kudarc, mint hogy letaglózott volna. Így volt ez a gyerekkoromban is és most is. Kudarcot csak azaz ember nem vall, akinek nincsenek céljai, tervei, és szépen elvegetál az életében. Én azt mondom, hogy minden ember életébe bele kell férnie a kudarcoknak, úgyhogy azt megfelelően tudja kezel. A másik pedig az, hogyha tudom, hogy emberből vagyok, akkor azt is elfogadom, hogy vannak dolog, amelyek nem mindig úgy alakulnak ahogyan szeretnénk. De ezt nem kudarcként kell megélni. Aki pedig a kudarcait eltudja fogadni az már egy igen magas lelki érettségről tesz tanúbizonyságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése