Sajnos sok ember rengeteg időt pazarol el az életéből arra, hogy vagy a múlt sérelmein rágódik, vagy a jövő végett aggódik. Az pedig vajmi kevés embernek jut az eszébe, hogy a jelen pillanatot élje meg a lehető legintenzívebb formában. Születésünktől fogva egyikünk sem tudhatja, hogy kinek, mennyi ideje van még hátra ebből az életből. Ezért is érdemes a jelen pillanat minden percét úgy át/megélni, hogy számunkra ez a lehető legjobb legyen. Így este lefekvéskor teljesen nyugodt szívvel lehet álomba merülni.
Bár nagyon sokan vannak, akik ezt nem így látják, és élik meg. Ők tele vannak félelemmel, frusztrációval. Sokan a múltjukon rágódnak, hogy mi lett volna, ha ezt vagy azt a dolgot másként csinálták volna. Vagy van a másik szemlélet, hogy mi lesz a jövőben, mondjuk öt, tíz vagy húsz év múlva. Nos, mindkét szemléletet nem vezet sehová. Ami a múltban megtörtént, az megtörtént,változtatni már nem lehet rajta. Az ember vonja le következményeket, tanuljon belőle, de felesleges rajta évekig, netalántán évtizedekig rágódni. Jusson mindig azaz eszünkben, hogy akkor, és abban az adott pillanatban a lehető legjobb döntést hoztuk meg. Még úgyis, hogy annak nem pozitív, hanem negatív kifejlete volt.
Nem kevesen vannak azok az emberek sem, akik egész életükben egy sleppet húznak maguk után. Ez azt jelenti, hogy a korábban elszenvedett sérelmeiket a mai napig nem tudják vagy nem akarják feldolgozni. Ezek a sérelmek döntő része a gyerekkorban keresendőek. Borzasztó nagy traumát hagyhat a gyerek lelkében, ha kiskorában meghal az egyik, vagy mindkét szülője. Az pedig még nagyobb megrázkódtatás, ha az egyik szülő egy másik társat visz a kapcsolatába. Igaz ez mindkét félre egyaránt. A gyerekek a mostoha szülőben az épen elhunyt anyát vagy apát fogják keresni. És soha senki nem tudhatja, hogy egy-egy gyerekkori sérelem milyen nyomott hagy a gyerek lelkében, még az eset után akár 40-50 évvel is.
Ismerek olyan embereket, akiknek még ötven-hatvan év elteltével sem sikerült feldolgozniuk azon traumát, hogy az anyjukat vagy apjukat kisgyerekként veszítették el. Még ennyi év elteltével a múlttal foglalkoznak, régi elszenvedett sérelmeiket hozzák elő, a sebeiket még a mai napig is nyalogatják. És változott tőle valami? Semmi. Csak időt, energiát vesztegettek el olyan dolgokra, amelyeken nem lehet változtatni. Az ilyen emberek tele vannak sérelemmel, frusztrációval, irigységgel, és különböző betegségekben szenvednek. Ha az életenergiájukat nem arra fordították volna, hogy a múlt sérelmein rágódnak, akkor most ők is sokkal jobban érezhetnék magunkat. Rengeteg energiát pazaroltak el úgymond a semmire.
És van a másik verzió: akik a jövő végett aggódnak. Mi lesz velem? Hogy fogok élni? Mi lesz, ha lebetegszek? És hasonló kérdések foglalkoztatják őket. Ez megint egy felesleges idő- energia pocsékolás. Viszont a jelen pillanat, amiben most élünk, arról senki nem beszél. Az valahogy természetesnek tűnik. Pedig az igazi boldogság az, amikor az adott pillanat minden folyamatát átéljük, úgy a rosszat mint a jót. Kitudhatja, hogy lesz-e holnap? Mindig az adott napot kell szívvel-lélekkel megélni.
Én valahogy úgy vagyok vele, hogy múlt úgy igazán soha nem foglakoztatott. Elmúlt és kész. Sőt azt is észrevettem magamon, hogy az agyam úgymond szelektál dolgokat. Vannak olyan történések, amelyeket végképp kitörölt a gondolataimból. Nem volt rájuk szükségen. Főleg olyan történések azok, ahol nem éreztem jól magamat. Legyen szó iskoláról vagy munkahelyről.
A jövő felől pedig egyszerűen felesleges rágódni, mert az még nincs jelen az életünkben. Minek pocsékolni rá az időnket, energiánkat.
Én azt tartom, hogy a tegnap már meghalt, a jövő még nincs. egyetlen valóság van, az pedig a jelen, Mindig a jelen pillanat megélése dönti el, hogy milyen lesz a jövőnk. Erre van egy nagyon idevágó idézetem, és egyben ez az én életvezetésem is. " Az én életem erről az egy napról szól mindig, mert mindig a mai nap dönti el, hogy milyen lesz a jövőd." Cs.I.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése