Az viszont már nekem is feltűnt az elmúlt évtizedekben, hogy egyre több az úgy mond gyáva, megalkuvó, félelmeivel együtt élő ember. Sok esetben azt érzem, hogy sokan még, akkor sem mernek kiállni magunk mellett, amikor már ténylegesen saját magukat kell megvédeniük. Valamikor a szülők megtanították a gyerekeiknek, hogy hogyan, miként tudják azt a helyzetet az életükben felismerni, amikor is arra van szükség, hogy kiálljanak a maguk védelmében. Mára nagyot változott a helyzet, Az emberekben egyre jobban jelen van a megalkuvás megléte, mint az, hogy határozottan kiálljon maga mellett, amikor baj, probléma adódik az életében. Ezeket a viselkedés mintákat leginkább a szüleinktől tanuljuk el, de nagy szerepe van benne a társadalmi elvárásoknak is.
Már egészen kicsi korban próbálják a szülők a gyerekeiket visszafogni az olyan viselkedéstől, amit a környezet vagy a szülők nem néznek jó szemmel. Majd amikor a gyerekből felnőtt lesz, akkor szembesül azzal, hogy az élet bizony sok esetben produkál olyan helyzeteket, amikor muszáj az embernek megvédenie magát. Emlékszem rá, hogy én is évtizedeken át olyan ember voltam, mint a nagy átlag. Gyáva, megalkuvó. félénk, és tele önbizalomhiánnyal. Ezen tulajdonságaimat a környezetem bizony ki is használta. Legfőképpen munkahelyemen. Kialakult az a szindróma, hogy nyeltem, tűrtem, nyeltem, tűrtem. És miért volt mindez így? - mert éveken át azt szajkózták belém, hogy nem szabad szólni, vissza beszélni a felettesünknek, mert a főnöknek mindig igaza van. - hangzott el a jól bevált szlogen. Lelkem mélyén azonban tudtam, hogy ez így nem igaz, mert a főnök is csak egy ember, mint bárki más. De abban az időben még nem rendelkeztem kellő önismerettel, hogy ki is tudjam mondani ezen gondolataimat.
Majd, ahogyan egyre jobban haladtam előre az önismeret útján rájöttem, hogy igenis meg kell magamat védeni bármi áron, ha nem akarom, azt, hogy a környezetem "felfaljon". Mert ugye a gyenge, megalkuvó emberek jó táptalajnak számítanak az olyan emberek szemében, akik a másikat ki akarják készíteni.
Amikor az ember kiáll a saját maga védelme mellett, akkor egyben felelősséget is vállal a tetteiért. és számol azzal is, hogy bizony abból az adott szituációból kikerülhet, jól vagy rosszul egyaránt. Kerültem én is ilyen éles helyzetekben, amikor az volt a tét, hogy vagy elbukom vagy győzök. De úgy voltam vele, hogy csakis én járok jól mindenképpen. Ha győzök az jó, hanem, akkor pedig tanulok az esetből, hogy többe ez ne fordulhasson elő.
Állj ki magadért!- ezt mondom én. Mert ha ezt nem teszed még, akkor előbb-utóbb a tűrés, nyelés folytán az ember idegrendszere felőrlődik. Az ellenség pedig jót nevet, hogy ezt is "kicsináltuk". Ha valaha fontos volt az, hogy kiálljunk magunkért, akkor ez a mai világban még fontosabb, mert olyan világban élünk, ahol az "menő", hogy a másik embert hogyan lehet eltaposni. Ha pedig még az adott közeg, ahol élünk, lakunk, dolgozunk is ilyen szemléletet vall, akkor még fontosabb dolog a magunk megvédése.
Tehát: Állj ki magadért, Mert máskülönben elveszel.
Vagy egy bölcselet erre: "Aki ocsú közé keveredik előbb-utóbb felfalják a disznók."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése