Loading...

eva-horvath.blogspot.com

2013. augusztus 13., kedd

Amikor megáll az idő

Születésem óta egy azon településen élek, és ismerek minden embert, és ők ismernek engem kiskorom óta. Ismernek.- gondolom én. Gyorsan repülnek az évek, és én lassan negyven évet töltötte, el úgy, hogy a közeli kisvárosban tanultam, dolgoztam és éltem a mindennapi életemet. Közben munka mellett mindig fejlesztettem magamat különböző területeken. Csak a hétvégék voltak azok, amikor úgymond otthon tartózkodtam, és akkor sem a falu és lakóinak az életével foglalkoztam.


Természetesen egy-egy vásárlás vagy ügyintézés során szívesen váltok szót az emberekkel, és ők is velem, de úgy érzem, hogy sokan a lakóhelyemen még mindig a gyereki énemet ismerik. Úgy érzem, mintha az emberek körül megállt volna az idő. Úgy könyvelnek el embereket, mint ahogyan az adott személyt a gyerekkorában, akár az iskolában, akár a lakókörnyezetében megítélték. Közben az évek egymás után elvágtáztak, és van, aki tényleg megmaradt egy adott szinten, és van, aki esetleg változtatott az életén. Egyszerűen arról van szó, hogy minden egyes embert valamilyen szinten beskatulyáznak és annak alapján állítják ki róla a bizonyítványt. Mondok egy példát XY milyen kitűnő tanuló volt, a másik bezzeg csak a jó erős közepes szintet ütte meg. És hogyan alakult az élete? A kitűnő tanuló "elbukott" az élet iskolájában, még a közepes tanuló nagyon jól uralja az élet iskoláját.

Sokszor érzem azt, hogy engem is úgy könyvelnek el, mint amikor még iskolába jártam, közel negyven évvel ezelőtt. Úgy tekintenek rám, mint egy félénk. gyáva. maghúzódó, félénk emberre, aki semmire sem lesz képes az életben, hogy elérjen bármit is. Tény, én soha, semmi féle helyzetben nem dicsekedtem, hogy ezt vagy azt tanultam, vagy ehhez vagy ahhoz milyen jól értek.Szépen, csendben éltem az életemet és tettem a dolgaimat. Tudjuk, hogy körülöttünk minden, de minden változik. Aki pedig nem tart lépést a változással az egyszerűen halott lesz. Úgy érezem, hogy a lakókörnyezetemben megállt az idő, vagyis inkább a múltban élnek az emberek, mint a jelenben. Erre utal az is, hogy az embereket még mindig a gyerekkori, fiatalkori személyisége alapján ítélik meg. Nekem ezzel nincs semmi bajom, csak a személyes megfigyelésemet írom le ezzel.

Írtam már, hogy szívesen beszélgetek emberekkel bármilyen témáról, ez alól kivétel a politika. De amikor egy-egy beszélgetés témája kapcsán kifejtem a véleményemet, vagy beszélek valamiről, amiről a másik embernek nem hogy ismerete, de  még csak "gőze" sincs a témáról, akkor azt érzem, hogy átfut az agyukon, hogy ez a nő ezt  honnét tudja vagy hallotta. Sajnos kevés olyan ember van az életemben, akivel egy szinten tudok gondolkodni. De az nagyon jó érzés, amikor ilyen embereket vonzok magamhoz.
Tehát, ahogyan már írtam megállt az idő a gondolkodásban is. Egy kicsit jó lenne felrázni az embereket ebből a Csipkerózsika álomból. Mikor ezen sorokat írom, az is eszembe jutott, hogy talán az egóm mondatja ezt velem, amit most írok.

Minden folytonosan változik, az idő nem áll meg, csak akkor, ha mi azt akarjuk, hogy megálljon. Nincs semmi, ami állandó lenne az életünkben. Mi sem azon emberek vagyunk, aki voltunk negyven vagy x évvel ezelőtt. És én sem azaz ember vagyok már, akit anno, annak idején megismertek a környezetemben élők. Ne hagyjuk, hogy megálljon az idő! Éljünk a jelenben!


Nincsenek megjegyzések: