Loading...

eva-horvath.blogspot.com

2012. november 8., csütörtök

Eltűnt gyerekek

Az elmúlt időszakban egyre jobban elszaporodtak azon felhívások a közösségi portálokon, ahol eltűnt gyerekeket keresnek az hozzátartozóik. Ezeknek a gyerekeknek a döntő többsége kamaszkorú, és tudjuk jól, hogy ez a korszak nem könnyű sem gyereknek, sem szülőnek. De ezt is túl kell élni, türelemmel és kitartással.

Gondolom, hogy mások is elgondolkodtak már azon, hogy vajon milyen probléma állhat a háttérben, hogy egy gyerek csak úgy hipp-hopp szó nélkül távozik otthonról. Ezek a gondolatok már nekem is eszembe jutottak, főleg akkor, amikor ilyen felhívásokat olvasok.
Az első gondolatom mindig a családra, és a családon belüli problémákra összpontosul. És ott az iskola, amely számos pszichés probléma forrása lehet, főleg a kamaszgyerekeknek. Ilyenek közé tartoznak a bántalmazások, csúfolódások, megaláztatások, megkülönböztetések, terrorizálás, Az utóbbi jelenség jelen lehet mind a gyerekek, mind a pedagógusok részéről. Sok esetben a gyerekek odahaza sem merik elmesélni azon eseteket, amelyek az iskolában nap, mint nap történnek velük. Pedig ha a gyerek kibeszélhetné magából az ő saját problémáját, és a szülei ezt megértéssel fogadnák, akkor sok mindent meg lehetne oldani, és nem kerülne sor sorozatos eltűnésekre. 

De mi oka lehet vajon annak, ha a gyerek fél elmesélni bármit is, ami vele történt? Először is fél, mert valószínűleg korábban valamilyen negatív dologgal akadályozták meg őt, hogy elmondja, mi is nyomja az ő lelkét. Talán túl szigorú mindkét szülő. Éretlenek a szülők a gyerekneveléshez, hiszen a biológiai korukhoz képest, sokan gyerekszinten vannak lelkiekben. Ezek pedig mind akadályozó szempontok a gyerekek számára. Sokan úgy szokták mondani: "Mindene meg volt, és nem szenvedett hiányt semmiben. Én megadtam neki mindent. Éjjel-nappal dolgoztam, hogy meg legyen mindene.". - de ez vajon igaz az élet minden területén is? - Úgy vélem, hogy sajnos nem. Mert nem attól jó szülő valaki, hogy minden földi jóval ellássa gyermekét, hanem az, aki lelkileg is közel tud kerülni egymáshoz, vagyis mindketten bíznak egymásban.

És mi van akkor, ha a szülők éretlenek a gyerekneveléshez? Mert ez az állapot manapság szemmel látható. Amikor a szülő már biológiailag benne van abban a korban, hogy gyereke szülessen, de érzelmileg még éretlen. Nos, akkor jönnek az igazi problémák. Hogyan tudna egy olyan szülő a gyerekével bármilyen problémáról is beszélgetni, ami számára is érthetetlen, és ő is gyerek ésszel bír. Sajnos itt kezdődik az igazi probléma, mert a gyerek azt hiszi, hogy az ő szülei istenek, és ők mindent tudnak. És amikor mindez kiderül, jön a csalódottság, és gyerek egyedül marad a megoldatlan problémájával. A végső kiút számára az, hogy elhagyja a szülői házat minden szó nélkül. A szülők részéről meg jön a kétségbeesés. Ha van alkalmunk bepillantást nyerni egy-két fotóba, ami gyerek szüleit ábrázolják, hát a harmincas éveiben járó anyukák nagy többsége érzelmi szinten a tizenöt-tizenhat éves korban ragadt meg. Mind viselkedésileg, mint öltözködés szempontjából. Az ilyen "éretlen" szülőkre a gyerek nem tud feltekinteni úgy, mint egy hiteles szülőre.

Tehát elmondhatom, hogy a legtöbb probléma abból adódik, hogy otthon nem megfelelő a családi légkör, nagyok a szülők elvárásai a gyerekükkel szemben, keveset kommunikálnak egymással, és sok más egyéb tényező is hozzájárul ahhoz, hogy a gyerek egyszer csak besokall, és eltűnik hazulról.
Ha megfelelőek lennének az otthoni körülmények, akkor az ilyen esetek csak nagyon kevésszer fordulnának elő. Tehát, fontos a mindennapi beszélgetés a gyerekkel, hogy bepillantást nyerjünk a lelki világáról, és hogy egyre kevesebb gyerek döntsön úgy, hogy elmegy hazulról. 

Nincsenek megjegyzések: