Loading...

eva-horvath.blogspot.com

2012. december 13., csütörtök

Hányszor éli meg a nő az anyaságot?

A címben szereplő mondat már nekem is gyakran megfordult a fejemben. Hányszor éli meg a nő az anyaságot? -töprengettem rajta többször. A megfigyeléseimre, és tapasztalataimra támaszkodva arra jöttem rá, hogy valójában kétszer élik meg a nők az életükben az anyaságot. Először, amikor ők válnak anyává, szülővé, majd a következő állomás a nagymamakor lesz. Ez a tendencia az utóbbi húsz-harminc évben figyelhető meg.

Visszagondolva a gyerekkorom emlékeire, az én nagyszüleimmel egyidős asszonyok másként viszonyultak ehhez a dologhoz. Természetesen akkor is örültek az unoka érkezésének, és a nagymamák amit lehetett meg is tettek azért, hogy a kis unoka kedvébe járjanak. Arra azonban kevésbé emlékszem, hogy egy nagyszülő úgy állt volna hozzá az unoka neveléséhez, mintha az a saját gyereke lenne. Igaz abban az időkben kevés anyuka dolgozott még, és a fő feladat a gyereknevelés, és háztartási munka volt. A tendencia akkor vett fordulatot, amikor az anyuka dolgozott, és a fiatalos "nyugdíjas" nagymama otthon volt. Ő lett a kisgyerek "másodlagos" anyja.

Ezzel a változással pedig elindult másféle szemlélet mód a gyerekneveléssel, és anyaság újbóli átélésével. A nagyszülő sokszor próbálja eljátszani azt a szerepet, hogy ő tud mindent a legjobban, ő ért mindenhez, és ezzel nem segítve a gyerekét, hanem ellenkezőleg beleavatkozik a lánya anyaszerepébe. Ezt a szerepváltást a szűk környezetemben is megtapasztaltam. A nagyszülők sokszor ok nélkül avatkoznak bele a gyereknevelésbe. Azt hiszik ők mindent jobban tudnak, és mindenben okosak. És itt jönnek a bajok. Kialakulnak a gyerekneveléssel kapcsolatos viták anya és lánya között. És ezáltal elindulnak a lavinák.

De vajon miért csinálja ezt az anya a lányával? - Úgy gondolom, hogy ez azért van így, mert amikor a nagymama szülővé vált, akkor még nem volt elég érett az anya szerephez. Mondhatom úgyis, hogy még nem nőtt fel. A szülővé váláshoz nemcsak biológiailag kell megérni, hanem fejben és lélekben is egyaránt. Sajnos a mai húsz-harminc, negyven éves generációknál ez nem minden esetben van így. A másik dolog az, hogy az a nagymama a saját kárán már sok mindent megtanul, és úgy gondolja, hogy amit nem tett meg vagy rosszul csinált a saját gyereke életében azt majd az unoka esetében megteszi. Óriási nagy tévedés.

Azt is sokszor megfigyeltem már, hogy a negyvenes "fiatalos" nagymamák olyan intenzitással élik meg a lányuk várandóságát, mintha újra  ők várnának gyereket. Vagy talán még sokkal jobban. Persze a hírt meg kell osztani a közösségi portálokon. Jönnek az ilyen-olyan baba fotók, és természetesen a lájkok. Ettől pedig sok nagymamának duzzad szíve az örömtől. Talán még anno a saját gyerekéről sem beszélt ilyen szívesen. Nem szeretem az ilyen baba  mutogatós fotókat. Ez magányügy.

És miért is van ez így?-  a válasz egyszerű. Figyeljék csak meg! Amikor egy nőt megkérdeznek afelől, hogy mire a a legbüszkébb az életében. Akkor a válasz így fog hangzani - " a gyerekeimre".
Amikor ezt a kijelentést hallom, már rögtön tudatában vagyok annak, hogy ezen nők nem valósították meg önmagukat. Nem az a munkát-pályát választottak, amit szerettek volna. Sőt egészen biztos az is, hogy nem azzal azzal az emberrel élnek, akivel szeretnének. Egyetlen büszkeségük a gyerekeik, és azok sikerei. Én nem azt mondom, hogy erre nem kell büszkének lenni, Hanem azt mondom, hogy ne ez álljon a rangsor elején. Hagyjuk ezt a másik, harmadik helyre. Az első legyen az "én". ez pedig nem önzőség.

Az én nézőpontom pedig az, hogy a a fiatalos, negyvenes "nagymamák" éljék a saját életüket. Tegyék azt, amit fiatal korukban időhiányában nem tudtak megtenni. Csinálják azt, amihez kedvük lett volna, dem volt rá energiájuk. Ettől persze szerethetik az unokájukat, csak ne vegyék át a gyereküktől a gyereknevelés feladatkörét. Mindenki csak ajándékba kapja a gyerekét. Ha pedig bárkit megkérdeznek, hogy mire a legbüszkébb az életében. Kezdjék így a mondani  valójukat. Saját magamra vagyok a legbüszkébb, mert ez, és ezt értem el az életemben. Majd jöhetnek a többiek.

Nincsenek megjegyzések: