Azaz ember, aki kijelenti magáról, hogy ő nem fél, és az életében még nem is félt, azt nem hiszem el.Ezt ez elvet valló ember nemcsak önmagának, de külvilágnak is hazudik. És az ilyen emberek szokták azt sugározni kifelé, hogy én milyen bátor, és erős vagy, de belül remegnek, mint a kocsonya. Olyan ember valójában nm is létezik, aki ne félne, Hiszen a félelem egy bennünk lakozó ősi ösztön, ezt "ki irtani" nem lehet, és nem is szabad. Az pedig már más dolog, hogyha tudom magamról, és el is fogadom azt a tényt, hogy én bizony egy nagyon félős ember vagyok, de dolgozom rajta, hogy a félelmeimet a lehető legjobban a megfelelő helyén tudjam kezelni. Tehát mindenki fél orvosok, pszichiáterek, pszichológusok, buszvezetők, mentősök és sorolhatnánk tovább. Van, aki betegségektől, haláltól, jövőtől, munkahely elvesztésétől, öregségtől fél.
Természetesen én is félek, és ezt be is vállalom, hiszen emberből vagyok. Tény, hogy dolgozom is rajta, hogy minél kevesebbszer éljen át a félelem állapotát. Olyan eset is előfordul, hogy az elmém kezd el saját magának félelmeket gyártani, de az elme már csak ilyen, Azt szereti, ha mindig foglalkozhat valamivel. Kedvenc elfoglaltsága az elmének még az is, amikor régi megtörtént eseményeket, tragédiákat, baleseteket hoz újra felszínre, és az illető éppen azon agyal, hogy csak ez be ne következzen.
Most éppen ilyen cipőbe járok, bár tudom, hogy ez a legnagyobb hülyeség, de a tudatalatti dolgozik.
Lassan egy éve, hogy egy téli, havas, csúszós napon elestem, és eltörött a jobb csuklóm. Hál istennek rendben van. Újra itt a tél, csúszós, jeges, havas, utakkal együtt, és én rettegek, hogy mi lesz ha..... pedig azt is tudom, hogy azaz eset sem véletlenül történt úgy, ahogyan történt. Lassítanom kellett volna, mert túl hajtottam magamat, és kaptam az üzenet, de nem figyeltem fel rá. De tanultam az esetből.
De vajon miért is félünk? Miért van az, hogy egyes emberek jobban félnek, mint mások? Én arra a felismerésre jutottam, hogy a félelmeinket a szülők akaratuk ellenére is belé táplálják a gyerekeikbe. Nem is gondolják, hogy a saját félelmeiket így ruházzák át a saját gyerekeikre. Egy kisgyerek nem fél semmitől, bátor, majdnem hogy igazi harcos. De a szülők mindent tiltanak. Ezt sem szabad, azt sem szabad. Valójában pedig ők félnek saját maguktól.
Emlékszem, hogy velem is ugyanezt tették, főleg, hogy egyes gyerek voltam. Az apám egész életében féltett, hol ettől, hol attól. Ne menj ide, ne menj oda! Elcsúszol! Elüt az autó! Nézz a lábad alá! és hasonló intelmek hangoztak el a szájából. Teljesen belém nevelte az ő félelmeit. De miért is? . mert nem mert kimondani, hogy emberből vagyok félek és gyáva vagyok.
Ezeken a dolgokon mostanság gyakran elgondolkodtam. Hogy én semmi másért nem félek időnként, mint attól, amitől gyerekoromban annyira féltettek. Számomra a tél egy félelemmel teli évszak, Hideg van, csúszik, esik a hó, ónos eső. Már az apámnak is mondtam, hogy egész gyerekkoromban az ő saját félelmeit táplálta belém, mert ő bizony sok mindentől félt, de félt annak a kimondásától is. És e téren teljesen igazat is adott nekem.
Én azt tanácsolom a szülőknek, hogy ne féltsék őrülten a gyerekeiket. A gyerekek sokkal előbb és jobban érzik a veszélyt, mint ahogy azt mi felnőttek gondoljuk. A másik dolog: aminek be kell következnie az úgyis bekövetkezik. Ezt tartsák mindig szem előtt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése