Még egy hónappal ezelőtt sem gondoltam volna, hogy ő eltávozik az élők sorából. Betegsége hirtelen jött nem csak az én számomra, hanem még neki, Ő soha nem mondta, hogy beteg vagy fáj valamije. Attól, hogy mozgásában korlátozva volt, egészségileg jól volt, és az étvágyára sem lehet panasz. Amikor a lábai elkezdek duzzadni, majd kezdődtek az esti fulladásai lefekvéskor még akkor sem gondoltam, hogy az állapota rohamosan romlani kezd. Bár ő nagyon tiltakozott, mind az orvos felkeresése, mind a kórházba kerülés végett. Közel két hétig itthon történt az ápolása, Gyógyszerek szedése mellett. Az én apámnak a sokféle gyógyszerszedés ismeretlen fogalom volt. Csak a vérnyomására szedett gyógyszert, bár én annak is ellene voltam. Most pedig rögtön hat-hét féle gyógyszert kellett szednie.
Mindig is tudtam, hogy a gyógyszerek mérgek, többet ártanak, mint használnak. Sajnos tizenöt éve megtapasztaltam azt, hogy hogyan lehet meghalni a gyógyszerek mellékhatásainak a következtében. Az anyám ennek lett az áldozata. Több éven keresztül napi negyven szem gyógyszert szedett. Most pedig az apán esetében is ugyanezt tapasztaltam meg. Amikor a gyógyszert lekezdet szedni, pár nap múlva nem hogy javulást láttam volna, hanem éppen rosszabb állapot romlást tapasztaltam nála.
Állandó alvás, pszichés zavarok, hallucinációk és sok-sok mellékhatás jelentkezett nála.
Szinte azt láttam, hogy az apán napról napra kezdett leépülni. Mint hangulatilag, mint fizikálisan. Már nem tudott felülni egyedül az ágyában. a segítségemre volt szüksége. A felültetése, mosdóba való kísérése, öltöztetése,tisztán tartása mind a nyakamba szakadt. Arról nem is beszélve, hogy nyolcvan-kilencven kilós ember volt 83 évesen is. Közel tíz napig, napi 2-3 órából állt az alvásom.
A gyógyszeres kezelés után egy héttel már olyan állapotba került, hogy a mosdóból kijövet kétszer is összecsuklott, és mind ez két egymást követő napon történt. Az állapota csak tovább romlott annak ellenére, hogy ő nem érezte magát betegnek. Végül kórházba került.
Kórházba kerülése előtt már olyan hallucinációi voltak, hogy régen eltávozott embereket emlegetett, és látta is őket. Egy alkalommal arra figyeltem fel, hogy ezt mondja: "Rozál néni ne, ne!!" és még a kezével hajtotta is őt. Ezt hallván már nagyon rossz érzésem támadt, és az igazat megvallva már kezdtem félni is. Másnapra szinte rohamosan romlott az állapota. Már nem reggelizett, nem ebédelt, éberen aludt, és újra hallucinációi voltak. És akkor következett a kórház. Nem akart menni rimánkodott, hogy "Doktor úr ne, ne!" Azt hittem a szívem szakad meg. Azt mondtam neki: "Apu a szívem szakad meg, hogy a kórházba kell menned, de legalább ott tudnak rajtad segíteni". A mentő megérkezéséig sok mindent megbeszéltünk. Amikor azonban a mentő megérkezett többé nem kommunikált.
Másnap meglátogattam a kórházba. Aludt. Nem tudtam beszélgetni vele.Megsimogattam az arcát, homlokát, kezét. és reagált. Bíztam a gyógyulásában, annak ellenére, hogy nem sok jóval vigasztaltak.
Másik héten keddi napon újra meglátogattam. Úgy tűnt, hogy kicsit jobban van. Szintén megsimogattam, És mondtam neki:" Hogy én vagyok a lányod. Megismersz-e?" - Kinyitotta a szemét, bólintott egyet és aludt tovább. Még mindig bizakodtam. De az látnivaló volt, hogy a gyógyszeres kezelés csak rontott az állapotán. Enni nem evett, de én sem etethettem. Majd szerda este romlott az állapota. - az orvos szerint.
Csütörtök hajnalban pedig végleg eltávozott a földi életből egy másik szebb, jobb világba. Amikor hajnalban hívtak és közölték a hírt vele, azt az állapotot még a halásos ellenségemnek sem kívánom.
Egyszerűen nem tudom, hogy mit is mondjak. Talán az élet így akarta velem tudatni, hogy mindannyian kerülünk ilyen helyzetbe. Meg kellett tapasztalnom, hogy milyen érzés az, amikor már valaki teljesítette földi pályafutását és az elfáradt test elköltözik egy másik világban. Vagy mondjam azt, hogy szerencsés vagyok, hogy ezt is megtapasztaltam az elmúlás jeleit. Egy biztos, hogy mindannyiunk életében bekövetkezik ez az állapot előbb vagy utóbb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése