Nők ötven felett

Nők ötven felett, ez a címe a  mostani bejegyzésemnek. Most arról fogok írni, hogy Magyarországon milyen az ötven éves nőknek a megítélése, és hogyan élik meg a nők a korukkal járó változásokat. Most itt nem a biológiai változásokra gondolok elsősorban, hanem a nők családban és társadalomban betöltött szerepére gondolok.

Sajnos mostanság az a tény Magyarországon, hogy az ötven éves korosztályt a társadalom egy az egyben leírja. Az ilyen korcsoportba tartozó nők jó része tragédiaként éli meg ezt a kort. Érezhető ez a munkahelyeken, családban, és ahogyan írtam a társadalmi megítélésük sem a legjobb. Pedig ennek nem kellene, hogy így legyen.  Az ebbe a korba belépő nők nagy része, már nagy élettapasztalattal. bölcsességgel éli a mindennapjait, És sok nő esetében már a gyerekeik is kirepültek a családi fészekből. Most jött el tehát az idő, hogy a nők elkezdjenek magukkal foglalkozni. Most jöhetnek az új tervek, életcélok, kedvtelések  megvalósítása.

Igen ám, de ezen dolgok megvalósítására csak kevés nő képes. És vajon miért? Mi tarthassa vissza őket a változástól? Először is a megítélés, Hogy vajon mit fognak szólni családtagok, szomszédok, munkatársak. Hülyének fognak tartani.- gondolják sokan. Valahol ez úgy is van. Mert mi magyarok csak a régi berögzült megszokásokat szeretjük. Rutinszerűen élni az életet, ahogyan a nagy többség csinálja. Maximum marad az unokázás és a családi összetartozás elősegítése. Vagyis húsz-harminc évet azzal tölt el a nő, hogy neveli a gyerekeit. Majd, amikor szabaddá válik, és csak magával és a párjával tudna törődni, akkor jön a gyerekeknek való besegítés és az unokázás. Közben pedig eltelnek az évek, és ott maradnak a megvalósulatlan terveikkel.

 Persze ebben a mai magyar társadalom is nagyon hibás, mert nem felértékeli az ebben a korban lévő nőket, hanem, inkább leírja. Az emberek pedig félnek mindenféle változástól, ami új és szokatlan. Nem mernek belevágni új dolgokban. Sok esetben, ha egy ötvenes nőnek az tanácsolja valaki, hogy miért nem tanul valami, mondjuk nyelveket, vagy miért nem sportol, miért nem tanul meg valami újat, amit az életében még tud kamatoztatni. A válasz csak ennyi: minek már az én koromban. Öreg vagyok én már ehhez. Tehát itt van a hozzáállás is, ami rajtunk és csakis rajtunk áll. Persze vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy könnyű annak, aki egyedül van, mert csak magára van gondja. Bezzeg nekem ott van a családom, és nincs rá időm. Én erre azt mondom, hogy hozzáállás kérdése van gondja. 

Az én meglátásom az, hogy az ötödik X után sem kell egy nőnek sem leírnia vagy elhagynia magát. Az élet megy tovább. Ez a kor nem tragédia. Keresni kell új dolgokat az életben, ami minket örömmel tölt el, kikapcsolt, feltölt. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Bármi olyan dolog jó, amitől úgy érezzük, hogy jobb a kedvünk, hangulatunk.
Én személy szerint ennek a szemléletnek vagyok a híve. Túl az ötvenen tele vagyok célokkal, tervekkel. Lesz, amit meg tudok valósítani. De bizonyára lesznek olyanok is, amelyek rajtam kívülálló okok miatt nem jönnek majd létre. De ember vagyok, elfogadom, hogy a dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogyan azt szeretnénk. Tehát van élet az ötven éves kor után is. Mindig, mindent meg lehet valósítani.

Képforrása: pixabay.com