Nos, itt most a párkapcsolatokban és házasságokban meglévő szerepekről fogok írni. Tudvalévő, hogy az igazi szerelem megéléséhez hiteles nőre, és hiteles férfira van szükség. Manapság ez igen ritka. És mit láthatunk manapság? - önbizalom hiányos, gyáva, megalkuvó, és a szülőkről érzelmileg nem leváló fiatalokat. Ez a jelenség pedig a későbbiek folyamán igen komoly problémák tömkelegét okozzák a párkapcsolatuk területén.
Mostanság a fiatalok ripsz-ropsz egy kettőre szerelembe esnek. Legalább is ők úgy gondolják, hogy szerelmesek. Pedig ez tévedés, mert az még csak olyan kezdetleges fázisa a szerelem érzésének a felfedezésére. Csajoknál ez az érzés intenzívebben nyilvánul meg, mint a pasiknál. Ők kevésbé képesek arra, hogy kimutassák az érzéseiket.Így az a fél, aki kevésbe, vagy egyáltalán nem szerelmes a másikba, akkor elkezd kapaszkodni, támaszkodni a másik emberre. És ezt a problémát egyik fél sem veszi észre a "szerelem hevében".
Gyorsan létrejön a házasságkötés, de a nagy többség mind racionális, mind emocionális téren éretlen az efajta együttélésre. Majd megérkezik a gyerek, amelynek fogadására a testiségen kívül nincsenek megérve. Ez azt jelenti, hogy agyilag, és lelkileg is készen kell álljanak erre a szerepkörre. Az évek alatt kialakul egy uralkodási szokás is a párok között. Ki hordja a nadrágot? Vagy a férj, vagy a feleség. Ebből jön létre a hatalomvágy, és a féltékenység. Ha az egyik fél "hordja a nadrágot", akkor a másik fél előbb-utóbb megalkuszik, és nem férjként vagy nőként fog funkcionálni, hanem "kislányként vagy kisfiúként". Megjelenik a pótmama, pótpapa szerepkör.
A kapcsolatok döntő részében a hetedik évben kezdődnek a problémák. Nem véletlenül tartja azt a szólás-mondás, hogy "Hét tél, hét nyár" megválasztja a kapcsolatok milyenségét. Ez elődeink igencsak tudták.
Ilyenkorra kitisztul a "rózsaszín köd". A párok rádöbbennek, hogy nem ilyen embert gondoltak párjuknak, de erről egyiken sem beszélnek a párjukkal őszintén. Nincsenek közös programok, beszélgetések, lanyhul a szexuális érdeklődés. Ezért általában az egyik vagy másik fél házon kívül keresi a boldogságát.
De miért is van ez így? Azért mert nem kommunikálnak egymással a párok, és nincs érdeklődés a szex iránt, korábban is csak "kötelező" feladatként élhették meg.
És mi vezet ennek a kialakulásához? - elsősorban a szerepkörök megváltozása. Évek során a csaj rájön, hogy nem férfival, hanem egy kisfiúval él együtt. Fordítva pedig a pasi él együtt egy kislánnyal. Most jön a nagy kérdés: Hogyan lehet felnézni egy kislányra nőként, és kisfiúként a férfira. Ha pedig még pótmama ként él a nő, az másik véglet. A pótpapa sohasem dugja meg a mamáját. Ezért máshol keresi az ilyenfajta kielégülését. Bár a másik, idegen nőben is felfedezheti a a pótmamát, aki emlékeztetheti őt a saját párjára. Itt már komoly pszichés problémák vannak, mert az ilyen emberek érzelmileg nem váltak le a saját anyjukról, apjukról.
Sokáig én ezt az egész teóriát nem gondoltam komolyan, bár több szakembertől olvastam milyen jellegű írásokat. És az életben semmi sem véletlenül történik. Egy kialakuló félben lévő kapcsolatom eseten megtapasztalhattam. Pontosan úgy történtek meg az események, ahogyan azt a szakkönyvek megírják. Szerelem érzés a pasi részéről semmi, támaszkodás, hatalomvágy, csak szex gondolat, de az is csak agyban. Amikor a dolgok valóságszerűen megtörténne, akkor az agyába vág a pótmama képe, és ott az ilyen pasi megbukik férfiként funkcionálni.
Tehát, amikor bárki észreveszi, hogy bizonyos dolgok másként történnek az életükben, mint korábban, akkor érdemes elgondolkodni, hogy mi változott meg a kapcsolat területén. Egyik vagy a másik fél nem nőtt fel? Nem váltak le a szülőkről érzelmi szempontból? Bármi legyen is a probléma, vizsgálják felül. Igaz pótmama vagy pótpapaként is lehet vegetálni az életben. De megéri? Változtatni pedig sosem késő.
Képforrása:www.pixabay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése