A szerelem férfi és nő között kialakult érzés, amelyben már helyett kap az intimitás, és a szexualitás is. Szeretett megléte pedig nincs nemhez kötve, bárki szerethet, bárkit, ha szeretete a másik irányában önzetlen, vagyis a szeretett adó személy nem várja el másik féltől azt, hogy ő is viszont szeretve legyen. A szeretet nem lehet birtokló, mert ha bárki birtokol, akkor azzal már kisajátítja a másik embert. Sajnos sokan bele esnek ebbe a hibába, mert végül is, akár bevalljuk, akár nem, de lelkünk mélyen önző emberek vagyunk, és vágyunk a szeretetre. A szülő sem birtokolhatja a gyerekét a szeretetével. sem nő vagy a férfi a párját. Az is tény, hogy nem mindenkinek, mindenkit szeretni. A szeretet nem kötelező tevékenység. A szeretet megléte magába hordozza a másik emberrel való törődést, akár szóban, akár fizikálisan. A segítőkészség is a szeretet egyik megnyilvánuló formája, de főleg úgy, hogy ha nem várunk viszonzást a tetteinkért. Egy-egy kedvesen kimondott szó vagy mondat is a szeretett jeleként tudható be az emberek irányába. A párunk irányába kimutatott szeretet az szerintem merőben más, itt többről van szó, mint úgy általában. Itt nagyon fontos az érzelmek kimutatása, test és lélek "megérintése". Ezt másokkal nem tesszük, akár hogyan is szeretjük a szeretet személyt.
Most nem akarok kitérni arra, hogy milyen érzés is a szerelem megléte, Erről a témáról már írtam korábban. A szerelem sokszor hirtelen lobban fel két ember között, és megmagyarázatlan érzést indít el mindkét fél szívében, lelkében. Sokszor, amikor azt halljuk, hogy szerelmes vagyok, akkor valójában nem is biztos, hogy szerelmes az ember fia, lánya. Talán szereti az illető embert, de egyáltalán nem biztos, hogy valójában szerelmes is az egyik a másikába. Az igazi szerelemet nagyon, de nagyon kevés ember képes megélni/átélni. Erről leginkább a keleti életfilozófiákban lehet olvasni. Az emberek döntő része fél a szerelem érzésének a meglététől. De miért is félnek tőle? Azért mert félnek, hogyha szerelmesek lesznek, akkor kiszolgáltatottá válnak a másik félnek, és félnek a bekövetkezendő fájdalomtól. Ezért nem tudnak a szerelem legfelső lépcsőjére eljutni, Megmaradnak a második szinten, ami a szerelem legprimitívebb formájánál a szexualitásnál. A szerelemnek ez a fajta megléte szintén "kezdetleges", mert sok esetben még az intimitás megléte sem fér bele, csak leginkább az "állatias" szex. Ha pedig két ember igazán szerelmes egymásba, mármint szószerinti értelemben, akkor nemcsak a két testnek kell találkoznia, hanem a két léleknek is. Vagyis a magasabb szinten a két ember eggyé válik, és egy extázis élménye jön létre. Szerintem ha ez nem jön létre két ember között, akkor az nem szerelem, hanem valami szeretetnek nevezendő dolog, vagy inkább támaszkodás a másik emberre.
Tapasztalataim szerint ez a jellemző a legtöbb több évtizedes házasságokra is. Nem egy olyan pár van, akik leéltek húsz-harminc évet együtt, majd amikor a gyerekeik kirepültek, akkor döbbentek rá, hogy is is keresnek egymás mellett. Ilyenkor szoktak elhangzani az eféle kijelentések, főleg a nők szájából: "szeretem a férjemet, de már nem úgy mint korábban." Ez miféle mondvacsinált teória. Ilyen nincs. Vagy szeretek valakit vagy nem. Tény, hogy ilyen esetekben korábban sem volt meg szerelem, de még csak a szeretet apró csírája sem. Támaszkodás volt az a javából, és bár házasságban éltek, de mégis társtalanul, magányosan.
Én személy szerint nem hiszek a különböző magyarázatoknak, hogy a szerelem 18 hónap után elmúlik, mert az a kémia hatása. Abban sem hiszek, hogy a szerelem elmúlása után jön az igazi szeretet. Én abban hiszek, hogy mind a szerelemért, mind a szeretetért dolgozni kell minden nap életünk végéig. Ha ezt nem tesszük meg, akkor ne várjuk azt, hogy hosszú távon boldog leszünk. Természetesen ennek meglétéhez szükséges a megfelelő önismeret, önbecsülés megléte is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése