Vajon tényleg van olyan, hogy jó és rossz gyerek? Mitől jó az egyik, és mitől rossz a másik? Mit értenek a szülők azon fogalmon, hogy jó és rossz gyerek?
Nincs olyan, hogy jó és rossz gyerek, A gyerekek mind egyformák, csak a szülők a saját mintájukra akarják formálni az egyéniségüket. Azt hiszik, hogy a helyes, jó nevelési elv, amit ők eltanultak a saját szüleiktől, azok pedig szintén a saját szüleiktől. A gyerekek azért tudnak nyíltak, őszinték, érdeklődők,kreatívak lenni, mert még nem fertőződtek meg a szülői elvárásoktól, de ez csak idő kérdése. Amikor egy kisgyerek megpróbálja úgy élni az ő életét, ahogyan az belülről jön neki, akkor sok szülő megijed, hogy milyen lesz ez a gyerek, mit szólnak a rokonok, ismerősök, és itt vannak még a társadalmi elvárások is, ami szintén sokat vett a latba. Ha egy kisgyerek nem úgy cselekszik, viselkedik, ahogyan azt a szülő értékrendje elvárná, akkor jönnek a megszólítgatások, fenyegetések, büntetések, és végső soron a verés. És mit tesz ilyenkor a gyerek? Engedelmeskedik a szülőnek, mert számára a szülő szent, és sérthetetlen, és közben elfojtsa azon dolgait, amelyet ki szeretne adni magából. Ez pedig a felnőtt életben többszörösen visszafog ütni.
Visszagondolva saját gyerekkoromra, nekem is állandóan szajkózták, hogy ezt azért nem szabad, azt azért nem szabad. ez csúnya dolog. Ezért megszólnak, elítélnek stb. És közben én lettem anyuci, apuci legjobb kislánya, és persze a környezetem is így ítélt meg. Akkor még nem is sejtettem, hogy ezek az állandó "idomítások" később milyen káromra lesznek az életben.
Egy ilyen emlékem a kamaszkoromból származik. Ez az a kor, amikor a kamasz elkezd lázadni, szülei, nagyszülei, tanárai és az egész világ ellen. Ilyenkor már szeret véleményt nyilvánítani, saját elképzeléseit kifejteni az élet dolgairól. Bele szólni a felnőttek beszélgetésébe, és sok hasonló dolog van még. Én is elkezdtem nyelvelni, feleselni, visszabeszélni, véleményt nyilvánítani. Sokszor heves vitákba szálltam a nagyszüleimmel, mert olyan dologba próbáltak bele beszélni, amihez nekik nm volt rálátásuk. És egy ilyen eset után az anyám "lekapott", hogy ez csúnya viselkedés, nem szép az ha valakinek nagy szája van. És az életben az ilyen "nagy szájaskodást" nem díjazzák, és főleg nem egy munkahelyen. Egy életre elég volt ez a rendszabályozás. Ittam is a levét hosszú évekig. Mindaddig, amíg sok kínos-keserves szenvedés árán megtanultam, hogy igenis meg kell védenem magamat. És tudjak véleményt nyilvánítani is, ha szükséges, úgyis, hogy az másoknak nem tetszik, vagy úgyis, hogy rosszul jövök ki abból a vitából. Ezt a sztorit felnőttként elmeséltem neki. - és azt mondta, hogy tudja, hogy hibázott, mert így azt teheti velem bárki, amit akar, vagyis eltaposhat. Tehát a "jó" gyerek az életben mindig csak közép szintű marad. És felnőttként már nagyon nehéz ebből helyzetből kiszállni.
Én azt tanácsolom a szülőknek, hogy soha ne szidják, pirongassak, bántsák a gyerekeiket, mert később ennek komoly kárát lássa. Egyengessék az útját tudásuk és képességeik szerint. Hagyják kibontakozni az egyéniségét. És nem fog a fejükre nőni, ha időben lefektetik a kereteket, hogy ki meddig mehet el, és ezeket a szabályokat be is kell tartani. És mi van akkor ha rosszat csinál? Megbeszélni a dolgokat és utána tanulni belőle. Végső soron is azért vagyunk itt a földön, hogy minél többet tapasztaljunk, tanuljunk. És nincs jó és rossz gyerek, csak gyerek van, és türelmetlen szülő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése