Miért szoknak rá az emberek a dohányzásra?

Sokszor és sokat gondolkodtam azon, hogy vajon milyen okok, problémák, tényezők viszik rá az embereket arra, hogy rászokjanak a dohányzásra. Azt már korábban megfigyeltem, hogy a dohányzó ember valamilyen hiányt pótol az életében azzal, hogy dohányzik. Valami olyan hiánypótló cselekvést, amit ő nem kapott meg gyerekként vagy csecsemőként. Az a gondolat is megfordult korábban a fejemben, hogy miért van az, hogy egyes emberek rászoknak a cigarettára, míg mások nem. Mi hozza létre ezt az állapotot? Talán a látott és eltanult minták le utánzása? Ha egy családban a szülők is dohányosak, akkor minden esély meg van arra, hogy a gyerek is dohányzóvá válik. És mi van akkor, ha fordított a helyzet? Ha nem dohányoznak a szülők és a gyerek ennek ellenére dohányzóvá válik. Mert ilyen eset is van.

Nos, az elmúlt napokban egy érdekes írásra lettem figyelmes. Én már egy jó ideje az életem minden területén  a keleti életfilozófia tanításait alkalmazom. És  mondhatom sikeresen. Olyan problémákra. életvezetési gondokra találtam magyarázatot, amelyre a nyugati filozófia nem tud magyarázattal szolgálni. De itt most nem ez a lényeg. Az a kezdetek óta tudom, hogy minden baj, probléma forrása a gyerekkorra vezethető vissza, és nagyon fontos, hogy milyen a gyereknek a kapcsolata az anyjával. Így van ez a dohányzás terén is. A felnőttkori dohányzás problémája is a csecsemőkorban gyökerezik. És ez másnak, mint a szoptatás hiányának a pótlása. Itt két dolog lehetséges: vagy nem szoptatta az anya a gyerekét egyáltalán, vagy szoptatta ugyan, de nem lelke teljes szeretetével, hanem leginkább kötelességből. Ilyen gondolattal, hogy legyünk már ezen is, és ezt is ki lehet pipálni.

Ezek a dolgok azonban nem így működnek. Meg lehet figyelni egyes nők arcát, amikor szoptatják a csecsemőiket, hogy milyen az arc kifejezésük, Vannak olyan nők, akik ilyenkor megszépülnek, nyugodttá, mosolygóssá válnak, Ellenben vannak olyan anyák, akik csak "kötelességből" teszik mindezt, mert a gyereket három óránkét meg kell etetni. Nincs bennük szeretet. A csecsemők pedig mindkét viselkedési formát megérzik. Azt is meg lehet figyelni, hogy sok csecsemő szopja a hüvelyk ujját, vagy cumizik. Ez is hiányt pótol esetében, mert az anyának így. A szakemberek azt is megállapítottak, hogy az anyák nagy része a szoptatás alatt orgazmust él át. És talán azért lehet az, hogy sok nő a szülés után nem kívánja a szexet? - ezt a megállapítást nálam csak a józan paraszti eszem diktálja.

Amikor a leírt megállapításokat olvastam, az első teendőm az volt, hogy visszagondoltam azokra a dolgokra, amelyeket anyám mesélt nekem a csecsemőkoromról. Engem olyan másfél, két éves koromig szoptatott az anyám.Soha, de soha nem szoptam a hüvelyk ujjamat, ami szintén a szoptatás hiányára utal. A cumi csak az esti elalváskor kellet, és magamtól leszoktam róla, olyan egy éves korom körül. A mai napig nem szoktam rá a cigarettára (bár kipróbáltam). A szüleim sem dohányoztak soha. Tény, hogy soha alkalmaztam olyan hiány pótló cselekvést, ami azt pótolná a számomra, hogy nem kaptam volna anyai szeretetet.

Összegezve: az életünk minden része a csecsemő és gyerekkorban dől el. Nem mindegy, hogy hogyan viszonyulunk az anyaság megéléséhez. Szeretettből vagy csak kötelességből tesszük-e a dolgokat. Felnőttkorban minden visszaüt. Én pedig soha nem gondoltam volna arra, hogy a dohányzásra való rászokás is a csecsemőkorra vezethető vissza. És pedig arra, hogy az anya szeretettel szoptatta-e a csecsemőjét vagy nem. Vagy az egészet csak kötelességtudatból tette.