A szülők megszólítása

A gyereknevelés során a szülők sokszor elvárják, sőt kikérik maguknak, hogy a gyerekeik, hogyan szólítsák őket. Nagyon sokféle megszólítási forma létezik a magyar nyelvben. Amikor a kisgyerek elkezd beszélni az első szavai ezek: apa, anya. Vannak szülők, akik be is érik ezzel megszólítással, de vannak olyanok is külön elvárják, hogy a gyerekeik miképpen hívják őket, mert úgy gondolják, hogy ezzel tiszteletet csikarnak ki a gyerekeikből. Ez pedig óriási tévedés.

Sok kisgyerek szájából lehet hallani ezen megszólításokat: anyuci, apuci, édesanya, édesapa. A szülő persze büszke rá, hogy csemetéje milyen szépen szólítja őt meg. Nekem pedig személy szerint hidegrázást kapok tőle, amikor így nevezik a gyerekek a szüleiket. Ettől még a legrosszabb az, amikor a harminc- , negyven, - ötvenéves felnőtt emberek is azt mondják a szüleiknek, hogy édesanya, édesapa. Ez már blamás. Mitől édes az a szülő? Miért várja el gyerekétől, hogy így nevezze őket? A szülő is épen olyan ember, mint bárki más. Tele jóval és rosszal egyaránt. Persze ezt a tényt nem sok szülő fogadja el, mert azt hiszi, hogy ő szent és sérthetetlen, sőt ég istennek is hiszi magát.
Én azt gondolom, hogy a szülő azért várja el gyerekétől az ilyen fajta megszólítást, hogy azt mutassa a gyereke szemébe, hogy neki mennyi tisztelete van. És a gyerek ezt el is hiszi. Majd csak később döbben arra rá, hogy a szülei is emberből vannak, nem azok, aminek mutatják magukat.

Biztos vagyok benne, hogy sok szülő arra nem is gondol, hogy ezek a megszólítások, ahogyan a gyerek a szüleit szólítsa, mit is takar valójában. Ez nem más, mint a szülőkhöz való érzelmi kötődés. Még kisgyerek korban elfogadható, amikor a gyerek apucinak, anyucinak, édesapának, édesanyának szólítja a szüleit. Később,amikor már elkezd kamaszodni, akkor ez az elnevezés számára már egyre jobban cikissé válik. Van, aki áttér az ilyen megszólításra, hogy: apám, anyám.
Van, aki azonban nem, de társaságban úgy viselkedik, mint egy felnőtt ember, otthon pedig marad "anyuci kicsi fiacskája".

A szülők megszólítása árulkodik arról is, hogy a gyerek érzelmi szempontból levált-e a szüleiről? Amikor egy felnőtt ember így beszél az anyjáról, hogy: anyukám, apukám, anyuci, apuci, édesanyám, édesapám, akkor biztosra vehető, hogy érzelmi szinten nem történt meg a leválás a szülőkről. Persze hozzájárulhat az intelligencia, és a tisztelet megadása is. Miből lehet megtudni, hogy egy gyerek levált-e a szüleiről? Onnan, amikor oldottan tud beszélni a szülei jó és rossz tulajdonságairól egyaránt. Ezt lelkiismeret furdalás nélkül és rezzenéstelen arccal megtudja tenni. Mégpedig úgy, hogy ezt ha szükséges, akkor minden egyes nap megtudja tenni. Ehhez bátorságra és erőre van szükség.


Tehát a szülő a tiszteletet nem azzal fogja kiérdemelni a gyerekétől, hogy hogyan szólítsa a gyerek, hanem attól, hogy ő személy szerint milyen példát mutat neki. Hiteles-e, vagy-e tartása, gerince, önbizalma. Ezek fontos személyiségvonások. Ha pedig bárki tiszteletet, akar magának kicsikarni erőnek erejével, az már diktátor. Egy diktátort pedig, hogyan lehet tisztelni?