Az előbbiekben feltettem azt a kérdést, hogy miért jó az, ha elrejtjük az arcunkat a külvilág elől, és egy teljesen más képet tárunk az emberek elé a személyiségünkről. Az első dolog amiért így viselkedünk a belső félelmek meglétére utal. Belső szorongásokat, feszültségeket az emberek álcákkal próbálják meg palástolni. Egyszerűen félnek a külvilág reakciójától. hogy mi lesz ha meglátják, hogy boldogtalan vagyok, hogy gondjaim vannak, hogy rosszul érzem magamat a bőrömben, feszült, ideges vagyok. Nagyon számít, hogy mit fog mondani a külvilág, és mi történik akkor, ha konfrontálódni kell az emberekkel. A félelmeket pedig a belső bizonytalanság és az önbizalomhiány váltja ki. Ezekkel a személyiségvonások minden emberben jelen vannak, csak a kérdés, hogy mennyire tudja ezen tulajdonságait úgy kezelni, hogy mind saját magának, mind a külvilágnak ez ne legyen ártalmára.
Sajnos kevesen tudják megtalálni az "arany közép utat". Így hát marad a könnyebbik út adta lehetőség. Hogy az ember megvédje magát a fájdalomtól, kudarctól, inkább megpróbál egy másik arcot mutatni a külvilág felé. Vagyis egy jól kidolgozott maszk és árarc mögé rejti el valódi énjét. Arra nem is gondolván, hogy ez nem más mind önbecsapás még saját maga számára is. Az egyszerű embereket pedig, akik nem rendelkeznek megfelelő emberismerettel könnyen át lehet vágni ezzel az álarcos viselkedéssel. Így egy mezei embernek teljesen más jön le az illető viselkedéséből, mint amilyen valójában. Ilyenfajta viselkedéssel nap mint nap találkozik az ember.
Biztosan sokan találkoztak már olyan emberrel/emberekkel, akik azt próbálják mutatni, hogy belül milyen frankón helyén vannak, és ezt széttárt mosollyal próbálják imitálni. Pedig az adott illető azt nem is gondolja, hogy sok ember átlát a jászmájain. Lehet látni az arcon, a szemem a test jelzésein keresztül, hogy valami nincs rendjén a lelkében. De kérdem én miért nem lehet, azt mondani, hogy ma egy szar napom van, mert ez és ez a bajom? Nem mert az rossz és fájdalommal jár. Ahelyett inkább azt mutatják, hogy milyen frankón érzik magukat. Ilyenkor jön az álarc mögé bújás. Ehhez még hozzátartozik az a tény is, hogyha a másik embert még közelebbről is ismerhetjük, és jól tudjuk azt, hogy mi lehet a probléma gyökere.
Sok esetben megfigyelhető az esetek száma, amikor az emberek mondjuk fényképek mögé rejtik az arcukat. A közösségi portálokon ezeket nagy gyorsan fel lehet ismerni. Az emberek nem merik magukat megmutatni a maguk valóságában. Nagyon félnek a gyors reakcióktól is, amit az ilyen oldalak magukkal hordoznak. A belső bizonytalanság és önbizalomhiány még az álarc mögött is tükröződik a külvilág felé. Érdekes dolog ezek. Az ember sokszor gondolja azt, hogy ez vagy az ember megbízható, hiteles, és közben észreveszi, hogy csak annak látszik, mert a maszkja, amit visel megtévesztő. Én is kerülök még ma is ilyen szituációkban. Engem is át lehet verni, hiszen emberből vagyok, de próbálok arra törekedni, hogy ez minél kevesebbszer következzen be.
Egyszer valahol, valakinek azt mondtam, hogy miért viselkedsz úgy ahogyan, és miért nem veted le a maszkodat. - erre azt válaszolta: olyan jó az álarc mögé bújni, mert így nem tudják, hogy ki is vagyok valójában. Ez az eset már nagyon régen történt, de most, hogy ilyen témában írtam a bejegyzésemet, eszembe jutott ezen emlékem.
Tehát itt a megoldás kulcsa. Elbújni, mert így biztonságban érzem magamat. De biztos, hogy ez a jó megoldás? Döntse el ki,ki saját maga! Hisz mindenki a saját életéért felel. A maszkok és álarcok viselését pedig időzítsük a farsang idejére, hiszen az ott és akkor aktuális.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése