Ezen bejegyzésem apropóját egy televíziós műsor,az X-Faktor adta. A múlt szombaton a tehetségkutató műsorból kiesett Tarány Tamás, aki Malek Miklós mentoraltja volt. A kezdettől fogva én neki szurkoltam.
A műsor nézve azon kaptam a fejemet, hogy a kiszavazott énekes könnyezik. Nagyon ritka az ilyen eset, főleg a férfiak körében. A szavazás után Malek Miklós is a könnyeivel küszködött. Gondoltam, hogy na végre vannak férfiak, akik kimerik mutatni az érzéseiket,,akkor is ha fájdalom, veszteség, csalódás éri őket. Nem tudom, hogy megfigyelte-e már valaki, hogy a művészlélekkel megáldott emberek hajlamosabbak arra, hogy kimutassák az érzéseiket. Legyen szó énekesről, színészről, festőről vagy bármilyen művészeti ághoz tartozó személy esetében.
Vajon miért nem mutatják ki a férfiak az érzéseiket? Talán azért, mert félnek, hogy ők ettől gyengébbek lesznek vagy elítélik őket ezen megnyilvánulásaikért. Önök láttak már az életükben olyan férfit, aki sírt volna? - Én még nem! A férfiak döntő többsége soha nem mutatja ki a fájdalmát, bármi baj is éri. Leginkább magunkba fojtják a fájdalmaikat, nem beszélnek rója.Ezek az elfojtott fájdalmak pedig a későbbiek során számos betegség forrásai lehetnek, Szívinfarktus, magas vérnyomás, rák kockázatát hordozzák magukban. Megfigyelte-e már azt valaki, hogyha egy házaspár elveszíti az egyik társát, akkor rövid időn belül másik félnek komoly betegségei adódnak. Ez általában öt éven belül előjön. A megfigyeléseim ezt támasztják alá. Számos ilyen esetről tudok szűkebb és tágabb környezetemet is beleértve. Igaz ehhez szorosan hozzájárul a társfüggőség is.
Mi hozza azt létre, hogy férfiak ilyenné válnak? Mint minden a gyerekkorra vezethető vissza. Ott is sorsdöntő az első három év. Már a pici gyerekben, fiúról lévén szó, már elég korán belenevelik azt, hogy ne beszélj az érzéseidről és ne is mutasd ki.
Nézzünk egy példát! Ha egy kislány elesik, megüti magát, elkezd sírni, bömbölni. Mit tesz ilyenkor az anya? - Megöleli, megpuszilgatja, megvigasztalja. És máris elmúlt a baj. Ellenben, ha ez az eset fiúval történik, akkor egészen más szituáció áll elő. Mit mond a mama? - Ne sírj kisfiam, ez katonadolog! Egy fiú nem sírhat azt csak a lányoknak szabad! Tehát már a anya ezt neveli belé a fiába, mert ezt ő is így látta, és ezt tanulta el, akár tudattalanul is a környezetétől.
Sajnos ez nagyon helytelen nevelési módszer! Igenis a kisfiú ha sír, mert valamilyen baj, sérelem érte, sírjon. Az nem szégyen sem akkor, sem a későbbiek folyamán.
Kedves szülők apák, anyák, felejtsétek el a megrögzült szokásaitokat! Ha egy kisfiú elesik, sérelem éri, ne mondjátok azt neki, hogy "ne sírj ez katona dolog vagy egy férfi nem sírhat"!
Igenis sírja ki magát, akár bömböljön is ha úgy érzi. És az sem szégyen ha az anya fiát is átöli, megpuszilja, ha őt bármiféle baj érte. Később, ahogy nő, úgy sem fogja ezt igényelni. Egy szempontot tartsunk szem előtt minden a gyerekkorban dől el, és ha később bármilyen probléma adódik az életben, először is a gyerekkorra kell visszamenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése