eva-horvath.blogspot.com

Powered By Blogger

2012. január 10., kedd

Belső utazásaink!

Ezen bejegyzésem apropóját egy könyv adta, mégpedig Sándor Anikó: El Camino- az Út, ami hazavisz. A könyv olvasását a napokban fejeztem be és gondoltam megosztom az élményeimet vele kapcsolatosan a blogom olvasóival. El Caminonak nevezik azt a zarándok utat, ahova évente emberek tömege megy el. azért hogy belső lelki problémájára magyarázatot találjon. Spanyolországban van ez az úgynevezett gyalogos zarándoklat, ahol naponta több kilométer utat tesznek meg a résztvevők, miközben csodás dolgokon, megvilágosodásokon esnek át. Mindenki saját maga választja meg, hogy mennyi idő szeretne ott eltölteni.

Az írónő negyven napot töltött ezen az úton és naponta több kilométereket gyalogolt le. Útja közben számos olyan emberrel találkozott, akik valamikor fontos szerepet játszottak az életében, úgy hogy ő erről mit sem tudott. Leírja a spanyol táj szépséget, az ott élő emberek mentalitását,és azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket ő átélt, De itt most nem a könyv tartalmának az elmesélése a cél.

Mindannyiunk életében vannak olyan folyamatok, amikor nem úgy működnek a dolgok, ahogyan szeretnénk, nem úgy alakul az életünk, betegségek törnek ránk és sorolhatnák tovább a problémákat. Ilyenkor mindenkinek az fordul meg az agyában, hogy miért én vagyok ilyen helyzetben, miért velem történnek mindezek, amik történnek. Elkezdünk keresgélni legbelül a lelkünk bugyraiban. Hogy hol, mit rontottunk el az éltünkben. Ez azonban nem könnyű feladat, arról nem beszélve, hogy kelő bátorság is kell hozzá, hogy elkezdjünk egy belső utazást.
Az utazásaink során nagyon érdekes felfedezéseket fogunk megtapasztani. Olyan dolgokra is fény derülhet, amelyről nem is tudtuk, hogy ez velünk megtörténhet. A sors többször elénk tárja a megoldatlan problémákat, mindaddig amíg meg nem oldjuk őket.

Ilyen megismerésekkel én is szembesültem és mindig addig amíg nem találtam megoldást a problémámra.Most újabb ilyen probléma megoldása előtt állok.Eltörött a jobb csuklóm és keresem az igazi megoldást, hogy vajon mit üzen nekem ezzel a sorsom. Addig is ajánlom elolvasásra ezt a könyvet, azoknak legfőképpen, akik elértek egy lelki fejlődési szintet, és azoknak is, azoknak is, akik most kezdnek el változtatni az életükön. Változtatni sosem késő!

Nincsenek megjegyzések: