Sokszor látom, a józan paraszti ésszel bíró és a szofisztikált gondolkodású emberek egészen eltérő konfliktuskezelési mechanizmusokkal rendelkeznek. Van az a híres újszövetségi mondat, hogy "boldogok a lelki szegények..."
Ennek a vallási értelmezését most nem részletezném, de az én olvasatomban ez annyit jelent, hogy a józan paraszti ésszel rendelkező emberek nem bonyolítanak túl semmit sem, azért az ő konfliktuskezelési modelljeik általában iszonyúan hatékonyak, szemben azokkal, akik nagyon sokat tudnak. A fejlett racionális intelligencia mindig hajlamos zsákutcába vinni az embert - ezt magamon is látom, akárcsak más, főiskolát, egyetemet végzett embereknél. Egy-egy adott élethelyzetben azonban ez a sok-sok tudás kizárhatja a spontán reagálási módot.
Éppen ezért, a "lelki szegény" nálam olyan embert jelent, aki nem bonyolítja a dolgokat, keveset tud, de azzal a kevés tudással, sokszor a józan paraszti eszéből kiindulva nagyon hatékonyan tud döntéseket hozni. Míg a nagyon iskolázott, okos ember gyakran nem is tudja, hogy a racionális intelligencia fejlesztésével lassan elhalványult a spontaneitása. Hogyan fog így gyors döntéseket hozni? Spontán módon lehet a leggyorsabb döntéseket hozni.
Mert mit mond a józan paraszti ésszel gondolkodó ember, aki sok mindent nem tud - például azt sem, hogy emocionális szempontból mit jelent felnőni... Az ilyen ember azt kérdezi magától: "Boldog vagyok, vagy nem vagyok boldog? Fel tudok rá néz, vagy nem tudok rá felnézni?" Persze lehet, hogy nem ezekkel a szavakkal mondja. Lehet, hogy csak ennyit mond: "Tudunk együtt élni, vagy nem tudunk együtt élni?" Nem cifrázza túl a dolgokat, hogy mit jelent az, hogy alkalmazkodás, egymásra figyelés, satöbbi...
Mostani bejegyzésemben egy másik szakembernek a véleményét osztottam a boldogságról az olvasókkal.
Forrás: Dr Csernus Imre - Férfi című könyve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése