De miről is valójában szó? Mi az a határ, amikor már a pletykálkodás súrolja a magánéleti területet? Nos, gondolom nincs olyan ember, aki már élete folyamán ne élt volna át olyan kínos helyzeteket, amikor őt valamilyen ok folytán ne hozták volna hírbe. A pletykákat terjesztők leginkább a nők köréből kerülnek ki. És ezek a fajta kommunikációk legtöbbször a munkahelyeken, és baráti társaságokban látnak napvilágot. A nők borzasztó nagyon kíváncsiak, érdekli őket minden apró-cseprő dolog, de leginkább a mások magánéletében való turkálás. Ez abból is kitűnik, hogy a pletykalapokat számtalan esetben a nők forgatják. Ott is fő téma a sztárok, celebek magánéletében való vájkálás dukál manapság.
Nagyon sok esetben megfigyelhető, hogy a munkatársak nagyon bele avatkoznak a mások magánéletében, még úgy is, hogy az a másik fél ezt nem engedi. Ez pedig nagy bajok forrásává szokott válni. Érdekes viselkedésiforma az, amikor hol az egyik, hol a másik embernek a magánélete kerül terítékre úgy, hogy csak a jelen nem lévő ember háta mögött beszélik ki. Ilyenkor tör elő az elégedetlenség, irigység, gonoszság, rosszindulatúság. Ezek a megnyilvánulások legtöbbször olyan emberek esetében nyilvánul meg, akik saját életükkel elégedetlenek, nincs meg a belső békéjük, és csak vegetálnak egész életükben, és csak némán nézik, azt hogy a másik keserves, kemény munkával jóval előrébb tart, mint a másik és az életét is sokkal jobban megéli, mint a vegetáló ember. Engem korábban foglalkoztatott az olyan megjegyzés, amely a hátam mögött történt. Nagyon tudott idegesíteni! És miért is? Mert egy magamban bizonytalan ember voltam, aki nem bízott magában. Mára ez megváltozott!
De mégis előfordul olyan eset, amikor úgy érzem, hogy az emberi butaság, irigység, rosszindulat már súrolja az érzelmi határaimat.
Elmesélek egy esetet. Most pár hónapot távol voltam a munkahelyemtől. Természetesen ott is mentek a hátam mögötti kitárgyalások, pletykák. Ezzel sincsen semmi bajom, mert nem foglalkozom olyan emberekkel, akik ezt művelik, mert egy gyáva, infantilis, kisebbségi komplexussal rendelkező ember tesz ilyeneket. De az már az én érzelmi határaimat is súrolja, amikor úton-útfélen olyan pletykákat terjesztenek rólam, ami nem fedi a valóságot. Olyan dolgokat állítanak rólam, amelyek nem fedik a valóságot. Igen, ilyenek az emberek, gonoszak és irigyek. A legnagyobb irigység abból fakad, hogy volt erőm és továbbiakban is van, hogy más életszemlétettel rendelkezem és másként élem az életemet, mind a nagy többség. Az adott egyén pedig, akinek a pletyka a legfőbb kielégülési igénye egy gyáva, infantilis gyerek szintén maradt meg, bár az életkorába ez már nem engedhető meg.
Személyemet illetőn én olyan ember vagyok, aki hacsak tehetem távol tartom magamat bármi nemű pletykálkodástól. Abból jó sosem származik. Az, hogy ki cserfes nyelvű és ki nem, az szerintem családi szinten dől el. Ez attól függ, hogy ki, mit tanult/tanul el az apjától vagy az anyjától. Természetesen szükség van a kommunikációra, de ez ne a pletyka szintjén történjék. A hátunk mögötti híresztelésekkel pedig nem szabad foglalkozni, mert aki bármilyen rosszindulatot, irigységet, gonoszságot táplál irányunkba, az csak saját tehetetlenségét, gyávaságát viszi így a vásárba. Arról nem is szólva, hogy az az egyén, aki a másik magán életében kezd el vájkálni, az semmi másról nem szól, mint arról. hogy az ő saját élete nincs rendbe. Tehát sokkal fontosabb lenne először is saját életét rendbe rakni, és azzal foglalkozni vagy a felesleges energiákat értelmesebb dolgokba befektetni. Van erre egy ide illő közmondás, amely így hangzik: "Mindenki sepregessen a saját portáján"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése