A felnőttség meglétéhez még az is kevés tényszerű állapot, hogyha az emberek elköltöznek a szüleiktől, önálló keresettel rendelkeznek, és élik az önálló életüket. Nem tudom, hogy megfigyelték-e már, hogy a nők sokszor hangoztatják magukról. hogy X éves vagyok, de az arcom alapján tíz-tizenöt évvel fiatalabbnak nézek ki. És veszettül büszkék is erre a kijelentésükre. Ez azonban sokak számára csapda. Nagyon jól megfigyelhető például. mikor negyvenes anyuka, apuka együtt sétál a lányával, fiával, és az az érzése támad a kívülállónak, mintha nem is szülő-gyerek kapcsolatban lennének. Most nem elsősorban a az öltözködése, sminkre gondolok, mert azokon mi tudunk változtatni. A kisugárzás is sokat elárul az tény. Meglehet még ezt állapítani abból is, hogy miként reagál az illető ember egy-egy konfliktushelyzetre. Hiszti, toporzékolás, kiabálás, visítás, és hasonló pszichés megnyilvánulások, amelyek főleg a kisgyerekekre a jellemzőek. És mindez miért történik így? Minden valószínűség azért, mert az adott egyén legyen akár negyven-ötven éves is, még lélekben gyerek, és leragadt 8-10 éves koránál vagy a kamaszkornál. Az is tény, hogy a szülőknek fogalmuk sincs arról, hogy a gyereknek a lelkét is gondozni kell, hogy felnőttként egy igazi férfivá és nővé váljanak. Nemcsak a tanulásról, evésről, ruházkodás meglétét kell egy szülőnek biztosítania a gyereke számára, hanem az egészséges pszichés fejlődését is. Sajnos az olyan családokban, ahol a szülők is hadilábon állnak a saját életük, problémáik megélésével, ott nem lehet példával járni az élen.
Az ilyen problémával küszködő gyerek felnőttként is megmarad kisgyereknek. Legyen akárhány éves is a biológiai kora. Számomra ez nagyon elszomorító tény, mert egyre több ilyen személyiséggel rendelkező embert látok és ismerek, akár szűkebb-tágabb környezetemben. Sokáig én nem figyeltem fel ilyen gyerekes viselkedésekre a felnőttek körében, még nem ezt is volt lehetőségem megtapasztalni. Döbbenetes, hogy negyvenes éveikben járó emberek (főleg nők, de vannak pasik is, hogyan viselkednek). Az ilyen korú "nők" , amikor valamilyen konfliktushelyzetben kerülnek és tehetetlenek, akkor ahelyett, hogy azt megoldanák, elkezdenek, toporzékolni, hisztizni, kiabálni, visítani, és felvenni egy durcás gyerekes arcot. Volt szerencsém ilyen helyzetet megtapasztalni. Ez a viselkedés pedig a 1-3 közötti kisgyerekekre a jellemző. Ezek az emberek életük végéig nem fognak felnőni, hacsak nem döbbennek rá, hogy ők milyen kisgyerekek és nem kezdenek el változtatni. Erre azonban kevés az esély.
Mivel ilyen gyerekesek maradnak, sok esetben a pár olyan kisfiús pasit választanak. Mondhatjuk, úgyis, hogy mindketten infantilisak maradnak. Hasonló, hasonlót vonz magához. Azon párok, akik ilyen személyiséggel bírnak, azoknak csak a gyerek szerelem fog kijárni, és nem a felnőttek érett szerelme. Majd kialakul a függőségi viszony. Érdekes megfigyelésem van. Sok idősebb pár esetén is megfigyelhető, hogy vagy az egyik vagy másik, de lehet minkét fél is, hogy a házasságukban csak kislány, és kisfiúként éltek. Ezt egyszerűen meglehet figyelni. Amikor az egyik társ meghal, a másik magára marad és nem tud ezzel a helyzettel mit kezdeni. Hibás mindenki azért, mert a társ meghalt, és őt itt hagyta egyedül. Ilyen esetben a legtöbbször a másik itt maradt ember is gyorsan elmegy a társ után vagy valami súlyos betegséget kap. Még hetven évesen élnek köztünk kislányok és kisfiúk. Sajnos!
És miért nem nő fel a psziché? Miért maradnak meg egyesek egész életükben kisfiúnak és kislánynak? A psziché pedig azért nem nő fel, mert a szülők ezt megakadályozzák a gyerekeik fejlődése során. Mindentől óvják, védik, üvegbúra alatt tartják. Mindent a szülő old meg helyette, így nem lesz önbizalma, nem mer felelősséget vállalni. Ellenben a szülőnek növekszik az önbizalma, mert ő oldotta meg a rászabott feladatokat. Később is a szülei problémamegoldó képességeire támaszkodik, majd amennyiben párkapcsolatot létesít, akkor ugyanezt teszi majd a párjával is. Kedves szülők éppen ezért ne nyalják ki a gyerekük fenekét a végtelenségig. Mert mi lesz úgy a gyerekből? Egy hisztis, agresszív, rinyáló, ordító, visító, toporzékoló felnőtt, aki még érett biológia korában is kisgyerekként fog viselkedni. És ez mindig így lesz, amikor konfliktusok sorozatát kell megoldania. Kinek jó az, ha ilyen felnőtt gyerekekkel kell nap mint nap együtt élnie, dolgoznia?
Kép: pixabay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése