És miért is olyan fontos sok ember számara a társ megléte? Biztonságot, támaszt, védelmet nyújtson a másik fél részére. Védjen meg bennünket a felnőttségtől, az egyedülléttől. Igen, számos összetevője van annak, hogy ki, miért szeretne maga mögött tudni egy társat. De mi van olyankor, amikor két infantilis ember kerül össze, és alkot egy szövetséget.? Így két egymásra támaszkodó, gyenge jelemmel rendelkező emberek élnek majd együtt. Fogalmazhatunk úgy is, hogy "vak vezet világtalant". Ez az úgynevezett társfüggőség. És vajon fenntartható-e ez a fajta függőség hosszú távon? Igen, fenntartható, ha az élete folyamán egyik fél sem ismeri fel ezt a fajta függőségi kapcsolatot, így a párok, akár az életüket is így élhetik le. És mi történik, akkor ha a másik észbe kap és elkezd változtatni az életén? Ilyen esetekben a változásra hajlomos személy előbb-utóbb ki fog lépni a kapcsolatából, mert igazán már nincs szüksége a másikra. Egy-egy ilyen változás leginkább valamilyen hatás bekövetkezte után indul el. Új szerelem megérkezése, erős érzelmi megrázkódtatás, halál eset. A gyermeteg partner idegesíteni fogja a másik " felnőtté" válása, és ezért egyre gyorsabban eltávolodnak egymástól. Az erősebb jellem, azt mondjam hogy mit is keresek én egy kisfiú vagy kislány mellett.
És mire való egy társ? Semmiképpen sem arra, hogy a saját problémáinkat az ő vállára rakjuk rá. Mindenkinek meg van a maga élete még a házasságban is. Sokan ezt nem érik meg, és ebből származik a bajok nagy része. És van még egy másik tipikus viselkedésiforma, az pedig az, hogy egyik fél sem mehet el sehová a másik fél nélkül. Na, ez egy nagy hülyeség! Miért is ne mehetne el a feleség a barátnőjével, akár nyaralni is. És miért ne sörözhetne a férj hetente egy nap a barátaival. Ez egy bizalmi kérdés, Ha nem bízom magamban, akkor a másikban sem fogok, és kialakul a birtoklási vágy, amely előbb-utóbb féltékenységhez vezet. Az ember pedig nem tulajdona a másiknak. Ezt érdemes a fejekbe beleverni.
Sajnos a tapasztalat teljesen mást mutat. Ma is sok feleség foggal-körömmel ragaszkodik a közös nyári nyaralásokhoz, miközben a férjnek már a gondolatától is hidegrázása van. Ezt egy "okos" feleségnek látnia kellene. Hiszen ez rá van írva a férj arcára, csak tudni kell olvasni belőle. A férj inkább szívesebben menni sörözni a haverokkal, hobbijának szeretne hódolni, telkét ápolná vagy csak szeretne egyedül lenni. Ilyenkor azonban az asszony agyába beindul a verkli, hogy vajon mit fog csinálni a férje ezen idő alatt. Csajozik, iszik, henyél. Szörnyű egy érzés lehet, és inkább magával cipeli az unatkozó férjet csakhogy szemmel tudja tartani. És megint a társfüggőségnél tartunk.
Fontos-e, hogy társad legyen? Véleményem szerint nézőpont kérdése. Személy szerint ha engem kérdeznének, akkor azt mondanám, hogy nem. Mert milyen házasság, kapcsolat az, ahol rabként él egy ember, és tulajdonként kezelik. Az ilyen ember előbb vagy utóbb fellázad és elhagyja a kalitkát, még ha az aranyból van is. A megkötözöttséget nem lehet elviselni. Éppen ezért én úgy gondolom, hogy inkább éljek egyedül, de nem magányosan, mint rabként egy olyan kapcsolatban, ahol én csak egy eszköz vagyok a másik számára. De azt mindenki saját maga döntse el, hogy melyik lehetőséget választja.
Befejezésül pedig egy idevágó idézetet osztok meg Popper Pétertől, aki egy neki tetsző lánytól ilyen visszajelzést kapott a közeledésére. "Alig várom, hogy ölelő karjaimba zárjalak."
Úgy spricceltem el, mint a sicc! Mert ebben benne van a rabság fenyegetése. Abból pedig nem kérek. - írta Popper Péter egyik könyvében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése